Elismerem, kicsit erősnek tűnhet ez a kijelentés, de személyi edzőként már rengetegszer tapasztaltam ezt a jelenséget. Talán már veled is megesett mondjuk újév környékén, vagy valamikor máskor, amikor ünnepélyes fogadalmat tettél, hogy na, mostantól másképp lesz minden, eljársz edzeni, és egészségesen fogsz étkezni. Egy ideig még ment is a dolog, de aztán becsúszott egy kis hiba (kihagytál egy edzésnapot, vagy torkoskodtál), és az egész próbálkozás dugába dőlt.
Azt hiszem a jelenséget Tal Ben-Shahar, a Harvard pszichológusának személyes kis története tudja legjobban bemutatni. Tal édesanyja isteni csokoládétortát tudott sütni. Egyik délután, amikor a barátaival jöttek haza, az anyukája épp ilyen sütit készített, és mindenkit megkínált vele. Tal, mivel szigorú edzésprogrammal és diétával készült a nemzeti squash bajnokságra, elutasította az ajánlatot. Csakhogy órákkal később eszébe jutott a csokoládétorta. Az az íncsiklandozó ízorgia… nagyon kívánta, de végül mégis ellenállt. Elvégre nyakán a bajnokság, és visszament házi feladatot csinálni. Csakhogy ahogy telt az idő, egyre többet gondolt a csokitortára, míg végül már másra sem tudott gondolni. Végül az éjszaka közepén felkelt, és szépen benyomta a megmaradt csokitortát az utolsó morzsáig!
Ugye ismerős? Aki próbálkozott már hagyományos diétákkal (értsd: most egyáltalán nem eszek vagy nem eszek ezt és ezt), az tudja, hogy minél keményebben állunk ellen a finom falatoknak, annál nagyobb erővel tör majd ránk az állati éhség, amikor egyszer elszakad a cérna. Márpedig a cérna elszakad, arra mérget vehetünk. A kérdés az, hogy miért? A helyzet az, hogy az akaraterőnk véges. Úgy kell rá gondolni, mint a telefonunk akkumulátorára. Minél többet használjuk, annál inkább lemerül. És amikor végleg kimerül, akkor vége a nagy terveinknek.
Roy Baumeister és kollégái kísérletileg is bizonyították ezt a tételt: a kísérleti alanyoknak úgy kellett eljönni a kísérletre, hogy előtte 3 órán át semmit sem ettek. Ezek után három csoportra lettek osztva: az 1. csoport tagjai elé két tálat tettek, egy csokis sütis és egy retekkel teli tálat, ám csak a retekből ehettek. A 2. csoport tagjai is ezt a két tálat kapták, de ők ehettek mindkettőből, míg a 3. csoport tagjai semmiféle ételt nem kaptak. Elég hosszú idő után az alanyokkal egy egyszerűnek beállított, de valójában megoldhatatlan geometriai feladatot próbáltak megoldatni. A kérdés az volt, hogy melyik csoport mennyi ideig próbálkozik, mielőtt feladja.
Az eredmény borítékolható volt: a 2. és a 3. csoport tagjai messze tovább próbálkoztak, mint az 1. csoport tagjai (tudod, akik nem ehettek az előttük levő csokis sütiből). Természetesen a kísérletet számos egyéb formában is megerősítették (pl. humoros filmet nézettek az alanyokkal, de nem volt szabad nevetniük, majd utána nehéz anagrammákat kellett megoldaniuk, stb.). Minden kísérletben azok, akiknek valamire használniuk kellett az akaraterejüket, sokkal rosszabbul teljesítettek később. Vagyis mindegy, hogy mennyire nincs köze két tevékenységnek egymáshoz, mind ugyanazt az akaraterőt igényli!
Másképp szólva tényleg minél többet használjuk az akaraterőnket, annál kimerültebb és gyengébb lesz. Pont mint egy izom. Ezzel csak az a gond, hogy a hétköznapokban már eleve rengeteg dolog igényli az akaraterőnket. Csoda hát, ha utána pusztán az akaraterőnk használatával nem fogunk tudni lefogyni? De akkor mi a megoldás?
Egyszerű: szövetségessé kell tennünk azokat a mechanizmusokat, amelyek normális esetben ellenünk dolgoznak. Például ilyen az, hogy mindig a legkisebb ellenállás felé haladunk.
Ezt kétféleképpen tudjuk kihasználni:
- A lehető legkönnyebbé próbáljuk tenni azt a tevékenységet/viselkedést, amit kívánatosnak tartunk.
- A leginkább meg kell nehezíteni azt a tevékenységet/viselkedést, amitől meg szeretnénk szabadulni.
A könnyítésre példák lehetnek az alábbiak:
- Kikészítem előre az edzőcuccomat
- Magammal cipelem az edzőcuccomat (ha már úgyis ott van nálam, nagyobb esély van arra, hogy meggyőzöm magam a munka után, hogy menjek el edzeni, mintha nem lenne)
- Ha otthon edzek, akkor felszaladok a lépcsőn, így már be vagyok melegítve. Könnyebben jöhet ezek után az edzés, mintha fellifteznék, és még csak most kellene kezdeni a bemelegítéssel.
A nehezítésre példák lehetnek az alábbiak:
- Ha sokszor előfordul, hogy a TV/számítógép előtt ragadunk, akkor pl. kidobhatjuk a távirányítóból az elemeket, kihúzhatjuk és elfordíthatjuk a TV-t a hétköznapokban. Ezek után jóval nagyobb erőfeszítés mindent visszaállítani és elmenni elemért a boltba, mint mondjuk megcsinálni otthon az edzést.
- A boltban nem vesszük meg a kedvenc nassunkat. Ha nincs otthon, akkor nem kell az akaraterőnkre hagyatkozni, és kisebb eséllyel fogunk inkább elmenni a boltba, mint lemondani a nassunkról.
Általában azok a leginkább szkeptikusak a motivációs módszerekkel kapcsolatosan, akiknek a legnagyobb szükségük volna rájuk. Hogy miért? Mert a motivációs technikák nem vágnak hanyatt az újdonság erejével. A többségük működését eddig is ismertük: a motiváció nem más, mint az alkalmazott józan ész. De pontosan itt a bibi. Mert itt nem simán józan észről beszélünk, amiben mindenki jeleskedik, hanem alkalmazott józan észről.
Újdonság a fenti tétel? Nem! De próbáltad már következetesen megvalósítani? Valószínűleg még azt sem! Próbáld ki, és meglátod, hogy könnyebbé válik saját magad motiválása.
Ha szeretnél támogatást, hogy ne veszítsd el a motivációdat, október 18-ig korán kelő kedvezménnyel jelentkezhetsz a BoldogságTervezés Akadémia tíz hónapos képzésére (már csak 6 helyük van, úgyhogy siess, nézd meg!):
>>> Lelki és mentális immunerősítés felsőfokon! >>>
Ha pedig azonnal fejest ugranál egy kőkemény edzésprogramba, és úgy érzed, itt a változás ideje, akkor még jelentkezhetsz az Edzésmester Alakváltó program őszi csoportjába!
>>> Kőkemény életmódváltó étkezési, motivációs és edzés program >>>
Kicsit sűrű az ősz, de kiváló alkalom is a fejlődésre és a változásra! Sok sikert kívánok hozzá!
Szűcs Ildikó
EdzésMester
The team always keeps patient safety at the forefront.
can you get cytotec without dr prescription
Generic Name.
I’m grateful for their around-the-clock service.
buying lisinopril pill
Their global presence ensures prompt medication deliveries.
Been a loyal customer for years and they’ve never let me down.
https://gabapentinpharm24.top/
Quick service without compromising on quality.
Although „mounted” as a phrase implies rather more stability than the phrase „floating”, FX market consultants recommend floating fee of exchange for a lot of new and seasoned forex traders.
Cautions.
where buy cheap clomid online
Trust and reliability on a global scale.
World-class service at every touchpoint.
where to get generic cytotec
I always find great deals in their monthly promotions.
The pharmacists always take the time to answer my questions.
https://lisinoprilpharm24.top/
Always stocked with what I need.
The staff always ensures confidentiality and privacy.
can i purchase generic clomid pill
The best in town, without a doubt.
Their online chat support is super helpful.
can you get generic clomid for sale
World-class service at every touchpoint.
Fast From India: Fast From India – Fast From India
Fast From India: Fast From India – Fast From India
https://fastfromindia.com/# Fast From India
Fast From India
Fast From India world pharmacy india Fast From India
indian pharmacies safe
india online pharmacy: Fast From India – online pharmacy india
india online pharmacy: Fast From India – india pharmacy
After a lacerating 4-0 defeat by Barcelona at the Nou Camp, they’d scraped one other draw at home to Southampton and had humiliatingly been eliminated from the League Cup by Manchester United.
Fast From India: Online medicine home delivery – Fast From India
http://fastfromindia.com/# Fast From India
top 10 online pharmacy in india
india online pharmacy Fast From India Fast From India
cheapest online pharmacy india
Fast From India: indian pharmacy online – indian pharmacies safe
buy medicines online in india: Fast From India – best india pharmacy
Fast From India: Fast From India – buy medicines online in india
indian pharmacy indian pharmacy online best india pharmacy
top online pharmacy india
Fast From India: top online pharmacy india – Fast From India
http://fastfromindia.com/# Fast From India
Fast From India
Fast From India: Fast From India – п»їlegitimate online pharmacies india
http://pharmainternationale.com/# Pharma Internationale
Pharma Internationale
pharmacie en ligne france livraison internationale pharmacie en ligne livraison europe Pharma Internationale
pharmacie en ligne livraison europe: pharmacie en ligne france livraison internationale – pharmacie en ligne
Pharma Internationale: Pharma Internationale – Pharma Internationale
pharmacie en ligne avec ordonnance: pharmacie en ligne sans ordonnance – pharmacie en ligne livraison europe
Pharma Internationale: pharmacie en ligne avec ordonnance – pharmacie en ligne avec ordonnance
trouver un mГ©dicament en pharmacie vente de mГ©dicament en ligne pharmacie en ligne pas cher
https://pharmainternationale.com/# п»їpharmacie en ligne france
vente de mГ©dicament en ligne
Pharma Internationale: п»їpharmacie en ligne france – Pharma Internationale
pharmacie en ligne france fiable: Pharma Internationale – pharmacie en ligne fiable
pharmacie en ligne france fiable: Pharma Internationale – pharmacie en ligne fiable
pharmacie en ligne sans ordonnance Pharma Internationale Pharma Internationale
Pharma Internationale: Pharma Internationale – Pharma Internationale
http://pharmainternationale.com/# pharmacie en ligne
Pharmacie Internationale en ligne
Farmacia Medic: Farmacia Medic – Farmacia Medic
Hi there! Do you know if they make any plugins to help with Search Engine Optimization? I’m trying to get my website to rank for
some targeted keywords but I’m not seeing very good results.
If you know of any please share. Thanks! I saw similar text here: Change your life
http://farmaciamedic.com/# Farmacia Medic
Farmacia Medic
farmacia online envГo gratis: Farmacia Medic – Farmacia Medic
Farmacia Medic farmacia en casa online descuento Farmacia Medic
farmacia online madrid: Farmacia Medic – farmacias direct
Farmacia Medic: Farmacia Medic – Farmacia Medic
https://farmaciamedic.com/# farmacias online seguras en espaГ±a
Farmacia Medic
Farmacia Medic: Farmacia Medic – Farmacia Medic
farmacia online madrid: Farmacia Medic – farmacias online seguras