Lássuk be: fogyni rettenetesen könnyű. Ha nem érdekes, hogy milyen tartós az eredmény, akkor még nagyon gyors is lehet. Ezt már biztosan te is tapasztaltad. Persze ha már szeretnénk elkerülni a jojó effektust, akkor már nem mindegy, hogy milyen módszerrel állunk neki. Megfelelő test átmozgatási módszer kell (közismertebb nevén edzés, csak attól mindenki megijed, ezért furfangos módon így írtam körbe), és ehhez illeszkedő táplálkozás. Viszont sokan kíváncsiak, hogy mi lesz a fogyás után. Most azt fogjuk körbejárni (és ehhez egy konkrét esettanulmányt is szolgáltatok), hogy mi történik ezután. De előbb nézzük az előzményeket (nagyításért katt a képre):

Előzmények

A fenti képre bizonyára emlékszel egy korábbi cikkből. Ha mégsem, csak a kontextus kedvéért hadd idézzem fel gyorsan, hogy mit is látsz. A képen egy alakváltóm testsúlyának alakulását láthatod 2011 június 20-tól egészen 2011 október 11-ig. A súlyát minden nap reggel rögtön felkelés után mérte (ezt azóta is szinte minden nap megteszi, mert ez jó módszer a testtömeg kordában tartására, hiszen mindig tisztában vagy a testtömegeddel, így vész esetén megteheted a szükséges „óvintézkedéseket”).

A kép azt mutatja be, hogy mi történt, amikor az alakváltóm betű szerint megtartotta az alakváltó programot, valamint hogy mi történt, ha így vagy úgy eltért a programtól. Átnézzük ezt gyorsan, néhány elgondolkodtató kérdést is felvetek, majd jöhet a csavar, ugyanis megmutatok egy új grafikont is, ami a 2011 október 11-től 2012 április 30-ig tartó időszakban mutatja meg ugyanezen alakváltóm testtömegének alakulását. Tanulságos lesz.

Nézd meg a fenti képet! A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek. Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vont le magadnak a következtetéseket! :-)

  1. Az alakváltó ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg. (A múltkor nem volt róla szó, de egy 193 cm magas, átlagos izomzatú férfiról van szó.)
  2. A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
  3. Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (Az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
  4. Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
  5. Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést (október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt.
  6. Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
  7. Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés).

Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:

  • Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
  • Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
  • Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 2-3 nappal ez után?

 A célvonalon túl

Gondolom most kíváncsi vagy, hogy hogyan alakult az alakváltóm fitnesz terve tavaly októbertől mostanáig. Mondanom sem kell, hogy ugyan fogadkozott, hogy októberben újra nekikezd az edzésnek, végül nem tette. Valahol talán érthető, mert 85 kiló volt a célja, és ennél sokkal kevesebb egy 193 cm magas férfinek már nem feltétlenül áll jól. Ennek ellenére én javasoltam az edzések folytatását, mert abból még baj nem volt, hogy edzésben vannak az ember izmai és szebben kidomborodnak, de végül a saját döntésénél maradt. Nézzük az eredményt (nagyításért katt a képre):

Ugyan volt néhány nap, amikor nem mérte magát (mert valamilyen oknál fogva nem tudta), de ilyenkor az előző napi tömegét írta be. Ha megfigyeled a grafikont, valóban van néhány helyen ilyen, de a lényeget ez nem befolyásolja. De milyen következtetést is vonhatunk le az fenti grafikonból? Ahogy a fogyásnál, úgy most is rád bízom, hogy elgondolkozz, pusztán néhány dolgot említenék meg:

  1. Jó hír! A grafikonból jól látszik, hogy nem volt jojó effektus! Az alakváltóm majdnem 97 kilóról indult 2011 nyarán, és ugyan az edzéseket már szeptember 5-én abbahagyta, a mai napig 87 kg környékén van a testtömege. Vagyis, ha megfelelő módszerrel fogysz, nem kell félned a visszahízástól!
  2. A grafikonról látszik, hogy hellyel-közzel valóban működik ennek az alakváltómnak, hogy a méréssel kontrollálja a testtömegét. Nézd meg, hogy amint kezd felfelé „elszállni”, hirtelen fegyelmezettebb lesz az étkezésében, és rögtön korrigál a testtömege! A módszert csak javasolni tudom!
  3. Rossz hír! A grafikonon látsz egy fekete vonalat. Ez mutatja, hogy mi a hosszú távú tendencia a testtömeg alakulását tekintve. Jól látható, hogy az átlagos testtömege az október elejei 85 kilóról április végére 87 kiló lett. De ha megnézed a minimumokat és a maximumokat, azok is hasonló emelkedést produkálnak. Na már most, a 87 kiló még mindig rendben van, de a tendencia bizony nem jelez semmi jót! Bizony, bizony így kúsznak fel ránk a kilók szép lassan, alattomos módon! Az alakváltóm ülő munkát végez, és elmondása szerint az utóbbi időben jóval kevesebbet tudott kimozdulni is, tehát valóban nagyon kevés mozgást végez, és a hízásból ítélve nem igazította hozzá az étkezését!
  4. Egy érdekesség: bár az edzést szeptember 5-én hagyta abba, a testtömege pontosan 2 hónappal később volt a legalacsonyabb. Sokszor előfordul, hogy a testsúly változásának irányát a jelenlegi anyagcserénk lendkereke hajtja. A megfordításhoz előbb a lendkerékben levő energiát kell megállítani, és ez időbe kerülhet.

Ami viszont biztos: a testmozgás kell. A jó elv az, amikor megfelelő intenzitással mozogsz, mert akkor nem kell hosszan csinálni. Ha az étkezésedben is megfelelő elveket tartasz meg, akkor nem válsz a fentihez hasonló alattomos hízás áldozatává!

 

Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester

 

Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.