Avagy egy év az EdzésMester Alakváltó Programban
Először is nézd meg ezt a képet (katt rá a teljes mérethez):
UPDATE! (Az eredeti képet egy nagyobb felbontású képre cseréltük a jobb láthatóság érdekében!):
Ő Zsuzsa, aki 2012 januárjában kezdte el a munkát a programban. A haladása valójában teljesen tipikus a programhoz képest. Vagyis, ha csinálod a programot az előírás szerint, körül-belül erre lehet számítani. Zsuzsa betartott minden dolgot, amit mondtam, még akkor is, ha az elején az „nehéz” vagy „macerás” volt. Nemhogy nem kérdőjelezte meg, amit írtam, de kifejezetten igényelte. Meg is lett az eredménye.
Sokszor merül fel a kérdés, hogy mit lehet elérni az Alakváltó Programban. Nos, mivel külön részprogramok vannak benne izomépítőknek és zsírégetőknek, ezért nyilván egészen különböző dolgokat. Ritkán adódik viszont olyan, hogy valaki, aki végigcsinálta a programot, megírja a tapasztalatait, ám most itt van Zsuzsa, aki megtette ezt. A levelét változatlan formában teszem közzé. Tanulságos. Íme:
Zsuzsa története az EdzésMester Alakváltó Program 12 hónapjáról
Zsuzsa vagyok, 49 éves múltam tavaly ősszel, amikor megismertem az EAP programot. Akkor már 6 éve özvegy, két gyerekét teljesen egyedül nevelő, okleveles mérnök édesanya, középvezető állásban. Akkori adataim: 104 kg, 167 cm magas, derékbőség: 121, csípő: 134, comb: 66, mell: 126, nyak: 38, kar: 38 cm.
A szűkebb családtól sajnos rizikó faktorokat örököltem: a cukorbetegségét, a Parkinson kór és rákos megbetegedések lehetőségét. Minthogy ITP-t diagnosztizáltak nálam kb. 15 éve, hormonkezelést kaptam, ami után először 10 kg, majd később még 5 kg rám rakódott. Ráadásul a vérnyomásom is nagyon magas volt a súlyom és a stresszes életvitel miatt. Éjjelente a saját hangos horkantásaimra ébredtem fel. Noha diéta ellenes vagyok, megpróbáltam többször is szigorúan saláta-túró-tojás diétát tartani és kb. 5 kilót lefogytam a 2 hónap alatt, de amint abbahagytam, dupla annyi kiló jött fel. Nem értettem, hogy miért.
Kezdett elegem lenni magamból, és szégyelltem is, hogy egyre nagyobb méretű ruhákat kell vásárolni. A tükör előtt még csak-csak lehet úgy forgolódni, hogy elegánsnak lásd magadat, de a fényképek, különösen a pillanatképek nem hazudnak. Megmutatják mindazt, amit takargatni akarsz.
Tavaly év végén bukkantam rá Ildikó hírleveleire, feliratkoztam és már az elsők elolvasása után éreztem, hogy ez kell nekem. Őszintén megmondta, hogy nem lesz könnyű. Nem ígért csodafogyást, kemény munkát javasolt, aminek látható eredménye lesz. És azt is tudomásul kellett vennem, hogy az én felelősségem lesz az elért eredménnyel való gazdálkodás. Mozgás nélkül visszatérhetek majd a bálnakorszakomba, vagy beépíthetem a mozgást a mindennapi életbe és megtarthatom az elért súlyomat. A döntés rajtam állt.
Végigolvastam a motivációs leveleket, átnéztem az ajánlott étrendet, majd elkészítettem a saját heti étkezési terveimet. Nem tudtam minden receptet 100 %-ig átvenni, de ma már rengeteg helyettesítő élelmiszert lehet találni. A társaim is sokat segítettek az általuk kipróbáltakkal. Nagyon jó döntés volt a részemről, hogy azonnal elkezdtem naplózni az ételek makronutriens értékeit, készítettem egy saját excell táblát és három-négy napra előre megterveztem, hogy mi lesz a kajám. Most, egy év elteltével, a naplót már nem vezetem, de az értékeket fejből tudom, és nem hazudok magamnak. Az elfogadás egyik nagyon fontos lépése volt, hogy szembenézzek a kcal és a makronutriens értékekkel. És nem utána írtam fel, hogy mit ettem, hanem előre határoztam meg, hogy mit ehetek. És ettől eltérni csak a csalónapokon lehet.
Az edzést az otthoni alapozóval kezdtem, az utolsó két hetét megismételtem csukló, illetve bokasúlyokkal nehezítve. Végig tornáztam a zsírégető 4 hetét, itt is ismételtem, majd jött a haladó zsírégető 8 hete, ismétléssel. Belevágtam a VIP edzésekbe az ősszel, de egyre inkább hiányoztak a súlyzós gyakorlatok. Ezért megcsináltam az új alapozót fitt-labdával és súlyzóval kombinálva. De most meg a zsírégető intenzitása kezdett hiányozni! Így most felváltva végzem a súlyzós edzést és a zsírégetőt. Nagyon várom az itthon végezhető súlyzós edzésterveket!
A legnehezebb az elindulás volt. A szembenézés akkori önmagammal. Először is ráparancsolni magamat a mérlegre, majd utána leolvasni az értéket, majd pedig ezt nyilvánosan megosztani a társaimmal. 104 kilósan nagyon sok gyakorlatot nem lehetett tökéletesen végrehajtani, mert a hasamtól nem értem el a padlót, vagy nem tudtam felállni a 4 ütemű fekvőtámaszhoz. A lényeg, hogy nem volt szabad abbahagyni, folytatni kellett. És amikor esténként leírtam a társaimnak a napi küszködésemet, kiderült, hogy másoknak is volt hasonló gondjuk, és ez a közös derülés átsegített a hullámvölgyön. Nagyon jól esett, hogy a gyerekeim nem nevettek ki, elfogadták, hogy minden másnap egy órára bezárkózom a szobámba, és akkor nincs telefon, nincs látogató, mert nem érek rá, edzésen vagyok. Csodálkozva nézték a tányéromra halmozott répát, brokkolit, salátát, paradicsomot, de soha nem kommentározták negatívan és nem kételkedtek bennem. És amikor a 2. hét után már eredményt mutatott a mérleg, teljes erővel mellém álltak a barátnőikkel együtt. Néha 4-5 érettségire készülő lány leste, amint pakolok ki a bevásárló kosárból, és ismerkedtek a konyhámban az új ízekkel. Megkóstolták a rántás nélküli leveseket és főzelékeket, az olaj nélkül sült csirkehúst és halat, a zabpehellyel készült túróslepényt. Azóta is tartom a szokásomat, dobozba csomagolom a napi kaja adagokat és viszem magammal.
Más volt a helyzet a munkahelyemen. Eleinte nem vettek észre semmit a bő ruháim miatt. Majd amikor a nadrágok le akartak esni rólam, már nem tudtak szó nélkül elmenni a dolog mellett, kérdezgetni kezdtek. Csak annyit válaszoltam, hogy sportolok, de nem diétázom. A nyár elején többen benyitottak hozzám különböző ürüggyel, hogy megnézzék a „nagy fogyást”. Akkor már mesélni kezdtem az új étkezési szokásaimról, a tornáról és a program alapelveiről, de úgy látom, a baj a legtöbb embernél az irigység. Nekem sikerült valami olyan, ami nagyon sokaknak nem. A dolog odáig fajult, hogy az egyik kolléganőm megkérdezte, hogy nem vagyok-e anorexiás, és nem akarnék-e beszélni orvossal a fogyásomról. Feladom, nem fogok magyarázkodni senkinek. Nagyon büszke vagyok magamra.
Induláskor ezt írtam:
„Hosszú távú célt tűztem ki magam elé: egészségesen akarom megérni az unokáim születését. Az elkövetkező évben a mozgást napi szokássá akarom változtatni (a napi 5 km otthon –munkahely – otthon gyaloglás vagy inkább toporgás mellett vagy helyett); meg akarok alkotni egy olyan étkezési rendszert, amit hosszútávon is fenn tudok tartani; elkészíteni a sürgős – fontos – nem sürgős – nem fontos beosztást és következetesen betartani. Ha mindezt sikerül átültetnem a gyakorlatba, annyi időt kell még nyernem, hogy minden nap 1 órát a disszertációm írására fordítsak.”
Elmondhatom, hogy a tervemből csak az utolsó pont az, amit 2013 januárjától kezdek. A többi sikerült. A vérnyomásom normalizálódott. Nem érzem meg a frontokat, nem fáj a fejem. Megszűntek a fölhorkanásaim, nincs gyomorsavam, lefogytam 34 kilót az egy év alatt. A XXXL méret helyett már van M-es pólóm is. A kondícióm jobb, mint az egyetemista lányomé, aki mellesleg aktívan kosarazott még egy éve. Visszatért az önbecsülésem, az önbizalmam. Akik ismernek, azt mondják, 40 évesnek nézek ki friss ötvenes helyett. Az EAP programnak köszönhetően megváltoztam, és nem csak a külsőm, úgy érzem, lélekben is kitartóbb lettem. Sokkal könnyebben veszem a kanyarokat, a stresszt, a mindennapi gondokat.
Kedves Ildikó!
Csodát tettél! Megkedveltem a tornát, beépült az életembe, és ha két napig nem edzem, már hiányzik. Köszönöm a lehetőséget és hogy megalkottad ezt a programot.
Zsuzsa
Milyen eredményeket jelent ez? Íme (katt rá a teljes mérethez):
|
2012 január |
2012 december |
testtömeg |
104 kg |
69 kg |
derékbőség |
121 cm |
83 cm |
csípő |
134 cm |
106 cm |
nyak |
38 cm |
33 cm |
kar |
38 cm |
31 cm |
Zsuzsának csak gratulálni lehet.
Csatlakozz te is!
Az Alakváltó Programban Te is hasonló szép eredményeket érhetsz el! Ha szeretnél, még csatlakozhatsz a most induló újévi csoporthoz. Ahogy múltkor írtam, ez az utolsó alkalom, hogy a régi áron tudsz csatlakozni! Fogynak is a helyek (pedig még csak egy levelet küldtem az indulásról), tehát érdemes minél gyorsabban még most jelentkezned! Foglald le a helyed!
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Akárhogy is döntesz, Zsuzsa példája remélem motiváló neked is!
UPDATE 2! Egyesesek a hozzászólásokban gyanakodtak, hogy az első kollázson található képek manipuláció eredményei, mert nem vették észre, hogy Zsuzsának kontyban van a haja, sőt, volt, aki odáig merészkedett, hogy azt állítsa, az utolsó képen Zsuzsának csak oda lett montírozva a feje. Hogy lássátok, mennyire méltatlan és igazságtalan vagdalkozások ezek, kértem Zsuzsától további képeket, aki volt olyan kedves és készített egy második kollázst. Mint online személyi edző, és az EdzésMester szakmai vezetője büszke vagyok arra, hogy kizárólag valós, az alakváltóim által beküldött képekkel dolgozom (ellentétben számos olyan oldallal, akik az ilyen képeket vásárolják vagy egyszerűen más oldalakról „átveszik” és saját eredményükként mutatják be). Remélhetőleg ez az új kollázs és az előző nagyobb felbontásúra cserélése már tényleg minden kétséget eloszlat a képek eredetiségével kapcsolatosan. Nagyon méltatlan dolog, hogy valaki jóindulatból közzé teszi az eredményeit, hogy olyanokat motiváljon, akik még csak előtte állnak a munkának, és utána bizonygatnia kelljen, hogy tényleg ő van a képen, mert egyesek képtelenek ezt elhinni. Bár ennek Zsuzsával együtt örülnünk kellene, hiszen ezek szerint az ő kitartó munkája és az én szakmai sikerem eredmény egyesek szemében hihetetlen, valójában elszomorít, mert ezek szerint olyan kishitűség uralkodik némelyek fejében, amit nehéz legyőzni! Ne hagyd, hogy az ilyen kishitűség a Te eredményeidet is befolyásolja! Tehát a kép (kattints rá a nagyításhoz!):
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
вывод из запоя стационар [url=flanrp.rolevaya.com/viewtopic.php?id=148]вывод из запоя стационар [/url] .
Одесса 24 https://odesa24.com.ua/tag/pogoda-odesa/ это новостной портал, который ежедневно освещает ключевые события Одессы и области. На сайте публикуются актуальные новости, репортажи, аналитика и материалы о жизни города. Читатели могут узнать о культурных мероприятиях, социальных вопросах и обо всем, что важно для жителей региона.
вывод из запоя воронеж [url=http://www.svstrazh.forum24.ru/?1-3-0-00000235-000-0-0-1730749300]http://www.svstrazh.forum24.ru/?1-3-0-00000235-000-0-0-1730749300[/url] .
Профессиональные услуги гинеколога https://kharkov-la.ru/497-09-03-2024/ консультации, диагностика, лечение и профилактика женского здоровья. Индивидуальный подход, современные методы и комфортные условия. Забота о вашем здоровье.
На сайте https://funposter.ru/fotopodborka вы найдете уникальные фотоподборки интересных мест, редких животных, удивительных городов и шедевров архитектуры. Это пространство для вдохновения, где каждая фотография рассказывает свою историю.
лечение наркозависимости в стационаре [url=https://www.bisound.com/forum/showthread.php?p=1218353]лечение наркозависимости в стационаре[/url] .
вывод из запоя стационар [url=https://cah.forum24.ru/?1-19-0-00000462-000-0-0-1730749346]https://cah.forum24.ru/?1-19-0-00000462-000-0-0-1730749346[/url] .
вывод из запоя воронеж [url=dolgoprudni.rusff.me/viewtopic.php?id=3067]dolgoprudni.rusff.me/viewtopic.php?id=3067[/url] .
выведение из запоя воронеж стационар [url=www.aqvakr.forum24.ru/?1-7-0-00011578-000-0-0-1730749158/]www.aqvakr.forum24.ru/?1-7-0-00011578-000-0-0-1730749158/[/url] .
https://turkfan.tv/70-priliv.html/
BNX cryptocurrency exchange https://bnx.me fast, convenient and secure trading of digital assets. Licensed in Singapore. Staking, P2P, spot trading and ICOs for you to unlock the potential of cryptocurrencies and grow your capital.
вывод из запоя в воронеже [url=https://aktivnoe.forum24.ru/?1-7-0-00012825-000-0-0-1730749092/]aktivnoe.forum24.ru/?1-7-0-00012825-000-0-0-1730749092[/url] .
Лучшие турецкие сериалы сладкая месть сериал смотреть онлайн в хорошем качестве. Коллекция лучших турецких сериалов в HD качестве, смотреть подборку онлайн.
Bonsai Casino https://bonsai-game.org захватывающие игры, щедрые бонусы, быстрые выплаты. Широкий выбор слотов, настольных игр и живых дилеров.
Наслаждайтесь игрой в Bonsai Casino https://bonsai-sport.org топовые слоты, живые дилеры и эксклюзивные бонусы. Всё для вашего комфорта и выигрышей.
Bonsai Casino https://bonsai-play.org широкий выбор игр, щедрые бонусы, быстрые выплаты и безопасность. Наслаждайтесь слотами, рулеткой и живыми играми в комфортной и надёжной атмосфере.
Лучшие азартные игры в Bonsai Casino https://bonsai-download.com слоты, рулетка, блэкджек и живые дилеры. Щедрые бонусы и удобные выплаты в безопасной игровой среде.
Арматура 14 мм оптом https://armatura-14.ru и в розницу в Москве. Качественный металл по выгодным ценам. Быстрая доставка, широкий ассортимент и гибкие условия для частных клиентов и строительных компаний.
Не хватает остроты в жизни? [url=https://t.me/s/bonga_webcams]Вебкам чат онлайн[/url] — это место, где красавицы готовы на многое, чтобы свести тебя с ума.
выведение из запоя врачом наркологом [url=http://gonochki.forum24.ru/?1-10-0-00001138-000-0-0-1730749908]http://gonochki.forum24.ru/?1-10-0-00001138-000-0-0-1730749908[/url] .
вывод из запоя на дому похмельная [url=business.0pk.me/viewtopic.php?id=37949]business.0pk.me/viewtopic.php?id=37949[/url] .
вывод из запоя на дому похмельная [url=https://gonochki.forum24.ru/?1-10-0-00001138-000-0-0-1730749908/]https://gonochki.forum24.ru/?1-10-0-00001138-000-0-0-1730749908/[/url] .
вывод из запоя в екатеринбурге [url=www.business.0pk.me/viewtopic.php?id=37949]www.business.0pk.me/viewtopic.php?id=37949[/url] .
вывод из запоя [url=www.familyportal.forumrom.com/viewtopic.php?id=28576]www.familyportal.forumrom.com/viewtopic.php?id=28576[/url] .
вывод из запоя [url=https://www.familyportal.forumrom.com/viewtopic.php?id=28576]https://www.familyportal.forumrom.com/viewtopic.php?id=28576[/url] .
нарколог на дом екатеринбург цены [url=http://kozaostra.mybb.ru/viewtopic.php?id=14293#p102758/]http://kozaostra.mybb.ru/viewtopic.php?id=14293#p102758/[/url] .
вывод из запоя на дому похмельная [url=www.internetmoney.bestbb.ru/viewtopic.php?id=31701/]www.internetmoney.bestbb.ru/viewtopic.php?id=31701/[/url] .
вывод из запоя в екатеринбурге [url=http://familyportal.forumrom.com/viewtopic.php?id=28576/]http://familyportal.forumrom.com/viewtopic.php?id=28576/[/url] .
вывод из запоя капельница [url=https://sportandpolitics.ukrbb.net/viewtopic.php?f=24&t=17827]https://sportandpolitics.ukrbb.net/viewtopic.php?f=24&t=17827[/url] .
вывести из запоя цена [url=http://www.alhambra.bestforums.org/viewtopic.php?f=2&t=46420]http://www.alhambra.bestforums.org/viewtopic.php?f=2&t=46420[/url] .
вывод из запоя екатеринбург [url=www.vishivayu.ukrbb.net/viewtopic.php?f=12&t=13445]www.vishivayu.ukrbb.net/viewtopic.php?f=12&t=13445[/url] .
вывод из запоя врачом на дому [url=ximki.ukrbb.net/viewtopic.php?f=12&t=3702]ximki.ukrbb.net/viewtopic.php?f=12&t=3702[/url] .
купить качественную мебель в Киеве Купить мебель Белая Церковь и Украине от интернет магазина TM Mebel-24. Обзов готовых вариантов и на заказ от производителя.
вывод из запоя на дому в екатеринбурге [url=https://sportandpolitics.ukrbb.net/viewtopic.php?f=24&t=17827/]sportandpolitics.ukrbb.net/viewtopic.php?f=24&t=17827[/url] .
Продажа квартир от застройщика https://prodatkvartiru-norka.ru в Казани: выгодные цены, современные планировки, удобные районы. Без посредников и переплат.
Квартиры от застройщика https://kvartiruzhkkupit.ru в Казани: новые дома, удобные планировки, комфортные районы. Прямые продажи, честные цены, акции и поддержка на всех этапах покупки.
вывод из запоя екатеринбург [url=https://ximki.ukrbb.net/viewtopic.php?f=12&t=3702]https://ximki.ukrbb.net/viewtopic.php?f=12&t=3702[/url] .
https://escort-moskva.com/
https://escort-moskva.com/
соут организации https://sout213.ru
Buy cheap proxies https://www.theolivepress.es/spain-news/2024/10/30/best-4-proxy-providers-to-shield-your-identity-in-2024/ individual personal and anonymous. Personal proxies support 1 Gbps channel speed, connection by protocols
соут специальная оценка условий труда в москве специальная оценка условий труда особенности
купить 1с 8.3 бухгалтерия базовой [url=www.1s-buhgalteriya-kupit.ru/]купить 1с 8.3 бухгалтерия базовой[/url] .
обслуживание 1с бухгалтерии 8.3 стоимость [url=https://1s-buhgalteriya-kupit.ru]обслуживание 1с бухгалтерии 8.3 стоимость[/url] .
выведение из запоя на дому в екатеринбурге [url=https://kvitka.ukrbb.net/viewtopic.php?f=58&t=28036/]kvitka.ukrbb.net/viewtopic.php?f=58&t=28036[/url] .
выведение из запоя [url=www.domsadremont.ukrbb.net/viewtopic.php?f=3&t=907/]www.domsadremont.ukrbb.net/viewtopic.php?f=3&t=907/[/url] .
лечение запоев на дому [url=www.kyevlyn.ukrbb.net/viewtopic.php?f=2&t=13643]лечение запоев на дому[/url] .
нарколог вывод из запоя [url=http://superstar.ukrbb.net/viewtopic.php?f=3&t=684]http://superstar.ukrbb.net/viewtopic.php?f=3&t=684[/url] .
купить 1с бухгалтерия для ооо [url=http://1s-buhgalteriya-kupit.ru]купить 1с бухгалтерия для ооо[/url] .
вывод из запоя дома [url=https://www.kyevlyn.ukrbb.net/viewtopic.php?f=2&t=13643]вывод из запоя дома[/url] .