A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
цена таможенный брокер http://www.tamozhennyj-broker11.ru .
https://antibiotic-cephalexin.com/
pinup az: pin up – pinup az
http://vavadavhod.tech/# vavada
https://aboutcarinsurancerates.com/
https://sisdera.com/
https://ydoxy.com/
https://insurermarket.com/
https://insurermarket.com/
автоматические рулонные шторы на створку rulonnye-shtory-s-elektroprivodom10.ru .
1win mexico 1win1017.top .
установить рулонные шторы цена http://www.rulonnye-shtory-s-elektroprivodom10.ru .
https://suncoastpix.com/
Купить диплом любого университета!
Мы предлагаембыстро и выгодно заказать диплом, который выполнен на оригинальном бланке и заверен мокрыми печатями, штампами, подписями. Документ способен пройти лубую проверку, даже с применением специальных приборов. Достигайте свои цели быстро и просто с нашим сервисом- o97765bq.beget.tech/2025/04/13/kupit-diplom-i-otkryvat-novye-gorizonty.html
https://insurermarket.com/
Купить диплом о высшем образовании!
Мы предлагаеммаксимально быстро заказать диплом, который выполнен на бланке ГОЗНАКа и заверен мокрыми печатями, водяными знаками, подписями. Диплом способен пройти лубую проверку, даже при использовании специфических приборов. Достигайте свои цели максимально быстро с нашим сервисом- laver.listbb.ru/viewtopic.phpf=3&t=3112
https://opensourcesdn.org/
https://africaincmag.com/
скачать лаки джет 1win10009.ru .
https://eduplated.com/
скачать 1win на андроид ставки на спорт 1win10084.ru .
http://pinupaz.top/# pin-up
cel mai bun casino portofele electronice 1win5067.ru .
https://the-benefits-of-positive-thinking.com/
https://pinupaz.top/# pin up
http://pinupaz.top/# pin up casino
mobila de lemn la comanda mobila de lemn la comanda .
Мы предлагаем дипломы любых профессий по разумным тарифам. Покупка диплома, который подтверждает обучение в ВУЗе, – это грамотное решение. Заказать диплом о высшем образовании: housethornwiki.com/index.php/Купить_диплом:_как_не_ошибиться3F