A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
слушать король шут все песни слушать король шут все песни .
как зайти на сайт mostbet как зайти на сайт mostbet .
группа король и шут все песни группа король и шут все песни .
mostbet. com mostbet3032.ru .
pharmacie en ligne sans ordonnance pharmacie internet fiable France Pharmacie Internationale en ligne
Мы можем предложить дипломы любых профессий по приятным ценам. Дипломы производят на подлинных бланках государственного образца Заказать диплом об образовании diplom-club.com
Где приобрести диплом по актуальной специальности?
Приобрести диплом университета по выгодной стоимости можно, обратившись к надежной специализированной фирме.: kupite-diplom0024.ru
kamagra en ligne: acheter Kamagra sans ordonnance – kamagra en ligne
לקונים. בחלק מהפרברים האלה, וילון בד תלוי על חוט בפינה-דירות דיסקרטיות. אבל ברוב העיירות, את לא הראשונה או האחרונה שאומרת לי את כל זה. זה עדיין לא הגיוני להקשיב למה שיש לך לומר. דירות go to post
Аква-Сити – Интернет-магазин ванн в Санкт-Петербурге! Низкие цены! Доставка и установка https://masteravann.ru/
bot 1win lucky jet https://1win22085.ru/ .
commander Viagra discretement: Viagra generique en pharmacie – prix bas Viagra generique
Вы приобретаете диплом в надежной и проверенной компании. Заказать диплом о высшем образовании– http://wordseo.ru/kupit-diplom-s-provodkoj-otzivi/ – wordseo.ru/kupit-diplom-s-provodkoj-otzivi/
1win android yuklab olish 1win14008.ru .
Когда нужна была мощная система резервного питания, интересовался Производство ИБП большой мощности. Через Яндекс попал на dc-ac.ru — нашёл всю нужную информацию, без воды. Связался с инженером, обговорили технические детали. Согласовали комплектацию, оформили договор. Заказ выполнен на 100%. Уже в работе, нагрузку держит уверенно.
DC-AC.RU — это не просто поставщик оборудования, а команда инженеров, проектировщиков и технарей с реальным опытом. Мы предлагаем промышленные системы накопления энергии, ИБП, автономные решения с ДГУ и ВИЭ. Шкаф, контейнер, модуль — под любой формат объекта. Наш адрес: г. Москва, Востряковский проезд д. 10б, МКАД 31 км.
Movie nights just got an upgrade. Visit 4 k film izle and enjoy top-rated films in stunning 4K clarity. No more blurry visuals or lagging sound just smooth, high-definition storytelling that pulls you in. Perfect for true cinephiles looking for quality and convenience in one place.
https://pharmsansordonnance.shop/# pharmacie en ligne france pas cher
Cialis pas cher livraison rapide acheter Cialis sans ordonnance traitement ED discret en ligne
Наша компания предлагает выгодно приобрести диплом, который выполнен на оригинальной бумаге и заверен печатями, водяными знаками, подписями. Документ способен пройти любые проверки, даже с использованием специального оборудования. pocket.co/share/4a682427-a9a0-4452-bb3b-cd2df0f1d473
п»їpharmacie en ligne france: pharmacie en ligne – pharmacie en ligne
Наши специалисты предлагают выгодно купить диплом, который выполнен на оригинальном бланке и заверен печатями, штампами, подписями должностных лиц. Данный документ способен пройти лубую проверку, даже при использовании специфических приборов. opengadjet.ru/gde-kupit-diplom-legalno-i-bez-problem
скачать король и шут мп3 скачать король и шут мп3 .
kamagra livraison 24h: livraison discrete Kamagra – kamagra pas cher
киш песни слушать онлайн бесплатно в хорошем качестве киш песни слушать онлайн бесплатно в хорошем качестве .
no collateral loan in nigeria
Get a quick loan in Nigeria in 2 Minutes. Migo helps small businesses extend low-interest, no collateral micro loans, banking services and credit purchase to their customers. With Migo’s microlending APIs, SMEs, FinTechs, Banks, Telcos and Retailers in Nigeria can support their customers with:
1. Access to required loan amounts at the point of need
2. Low interest rates on quick loans and credit products
3. Flexible and easy repayment options
4. Personalized financial services and products across website, mobile app, USSD, SMS, ATM, POS, Whatsapp, Facebook, Twitter and Instagram.
Вы покупаете диплом через надежную фирму. Заказать диплом ВУЗа– http://mexschool.ru/gde-kupit-diplom-s-zaneseniem-v-reestr-3/ – mexschool.ru/gde-kupit-diplom-s-zaneseniem-v-reestr-3/
commander Kamagra en ligne acheter kamagra site fiable kamagra livraison 24h
acheter Viagra sans ordonnance: viagra sans ordonnance – SildГ©nafil 100 mg prix en pharmacie en France
pharmacie en ligne pas cher: pharmacie en ligne – acheter mГ©dicament en ligne sans ordonnance
no collateral loan in nigeria
Get a quick loan in Nigeria in 2 Minutes. Migo helps small businesses extend low-interest, no collateral micro loans, banking services and credit purchase to their customers. With Migo’s microlending APIs, SMEs, FinTechs, Banks, Telcos and Retailers in Nigeria can support their customers with:
1. Access to required loan amounts at the point of need
2. Low interest rates on quick loans and credit products
3. Flexible and easy repayment options
4. Personalized financial services and products across website, mobile app, USSD, SMS, ATM, POS, Whatsapp, Facebook, Twitter and Instagram.
Приобрести диплом о высшем образовании. Покупка диплома ВУЗа через надежную фирму дарит немало плюсов. Такое решение дает возможность сберечь время и существенные деньги. orikdok-1v-gorode-khabarovsk-27.online
salary loan site in nigeria
Get a quick loan in Nigeria in 2 Minutes. Migo helps small businesses extend low-interest, no collateral micro loans, banking services and credit purchase to their customers. With Migo’s microlending APIs, SMEs, FinTechs, Banks, Telcos and Retailers in Nigeria can support their customers with:
1. Access to required loan amounts at the point of need
2. Low interest rates on quick loans and credit products
3. Flexible and easy repayment options
4. Personalized financial services and products across website, mobile app, USSD, SMS, ATM, POS, Whatsapp, Facebook, Twitter and Instagram.
Заказать диплом на заказ можно используя сайт компании. orikdok-5v-gorode-kaluga-40.ru
Заказать диплом об образовании. Покупка официального диплома через качественную и надежную фирму дарит ряд достоинств. Такое решение позволяет сэкономить как продолжительное время, так и серьезные средства. orikdok-v-gorode-kazan-16.online
Приобрести диплом под заказ вы имеете возможность через сайт компании. orikdok-3v-gorode-yaroslavl-76.ru
livraison discrete Kamagra kamagra en ligne kamagra livraison 24h
commander Cialis en ligne sans prescription: cialis generique – trouver un mГ©dicament en pharmacie
cialis sans ordonnance: vente de mГ©dicament en ligne – commander Cialis en ligne sans prescription
https://kampascher.com/# kamagra en ligne
מרחק כי, ובכן, זו חמותי, אמא של אשתי. אבל בפנים ידעתי: דירות דיסקרטיות מסוכנות. וכן, צדקתי. הכל. אתה משוגע.… אני כבר מכיר את זה, ועל זה מיד הוצאתי איסור פרסום ולבשתי אותו. הם תמיד read website
mostbet idman mərcləri http://www.mostbet3046.ru .