A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
dark web market darkweb marketplace best darknet markets
darknet marketplace dark market link darknet market list
dark net deep web links deep web drug links
dark market darknet market dark markets
darkmarket dark websites darknet markets
onion market bitcoin dark web dark web websites
drug markets dark web deep web drug markets dark market onion
dark web market links dark markets 2024 dark web search engines
dark web link darkmarket url how to get on dark web
dark web market links dark web search engine dark market onion
tor market black internet dark web markets
dark web drug marketplace best darknet markets dark market url
darkmarket 2024 dark net deep web drug url
tor market url dark website deep web search
tor markets links darknet search engine best darknet markets
deep web drug markets darknet market onion market
dark market url darkmarkets deep web drug store
dark web link tor markets 2024 dark web market
dark web market tor darknet onion market
darknet drugs dark web access darknet market list
darknet market lists blackweb official website dark web sites links
darknet site darknet sites [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]tor marketplace [/url]
Reliable HVAC Repair Services https://serviceorangecounty.com stay comfortable year-round with our professional HVAC repair services. Our experienced team is dedicated to diagnosing and resolving heating, cooling, and ventilation issues quickly and effectively.
Делайте ставки с Mostbet UZ https://vashikrohi.ru широкая линия событий, выгодные акции и удобный интерфейс.
Скачать Mostbet UZ https://2021evro.ru удобно и быстро! Приложение для ставок на спорт и казино. Простая установка, моментальные выплаты и бонусы для пользователей.
Выбирайте Mostbet UZ https://ikidz.ru спортивные ставки, азартные игры и киберспорт. Удобный сайт, лучшие коэффициенты и круглосуточная поддержка.
Букмекерская контора Mostbet UZ https://belayaistoriya.ru ставки на спорт, киберспорт и казино. Высокие коэффициенты, быстрые выплаты и удобный интерфейс для каждого игрока.
Download Mostbet India https://india-club.com app for quick access to sports betting and casino games. Easy installation, user-friendly interface, and instant withdrawals.
Bet with Mostbet Bangladesh https://appbetbangladesh.com enjoy live games, sports events, and casino entertainment with fast transactions and 24/7 support.
Mostbet Azerbaijan https://azerichat.org your platform for sports betting, esports, and casino games. High odds, fast payouts, and generous bonuses.
Bet with Mostbet Uzbekistan https://uzbekmusic.com a wide selection of events, fast transactions, and exciting promotions.
Mostbet в Кыргызстане https://obukhov-sport.ru предлагает спортивные ставки, live-игры и казино. Удобная платформа, моментальные выплаты и круглосуточная поддержка.
Ремонт водонагревателей в Москве https://remont-vodonagrevatelej-moscow.ru быстрый и качественный сервис от опытных мастеров. Обслуживаем все марки и модели, устраняем поломки любой сложности. Выезд на дом, диагностика, замена деталей с гарантией. Надежное восстановление работы вашего оборудования!
Open library of microcourses https://learn.rumie.org/jR short and effective training programs for quick acquisition of skills. Convenient access, relevant topics, materials for self-development.
The best on the web https://diccut.com/lohnver18 games, videos and entertainment. Top new releases, popular videos and exciting content in one place. Everything for bright leisure and inspiration!
АО Ти И Эл Лизинг https://avtee.ru предлагает услуги проката автомобилей в России, Турции, ОАЭ, Черногории, Испании и других странах по всему миру. Широкий выбор авто, выгодные условия и удобное бронирование делают поездки комфортными и доступными для каждого клиента.
soap2day cinema in your pocket soap2day high quality
Торты на заказ с доставкой https://protortiki.ru в Москве. Кондитерская «Магиссимо» предлагает заказать в Москве торты под заказ для различных мероприятий: свадеб, корпоративов, детских праздников и пр.
Смотреть фильмы онлайн https://smotri-fhdl.ru бесплатно в хорошем качестве в онлайн кинотеатре. Фильмы онлайн и новинки кино бесплатно. Смотрите сериалы, клипы, мультфильмы и фильмы онлайн бесплатно на вашем устройстве!
Pinco Casino Pinco Casino Официальный Сайт
Откройте мир азарта с 1вин узбекистан широкий ассортимент игр, бонусы на старте, прозрачные правила и надёжные выплаты делают наше онлайн-казино выбором тысяч игроков. Играйте и выигрывайте вместе с нами!
Быстро оформите займы без отказа просто, быстро и удобно. Без очередей и лишних документов. Деньги поступят на карту в течение нескольких минут после одобрения заявки. Поддержка клиентов 24/7. Финансовая помощь всегда под рукой!
казино на реальные деньги https://casinosha.ru
металлическая дверь входная дверь
накрутка лайков вк быстро https://nakruti-vk.ru
техпомощь на трассе https://tehpomosh-krasnodar.ru
купить аккумулятор для автомобиля в спб купить аккумулятор для автомобиля
Геодезическая фирма ГЕОДЕЗИСТ геодезическое сопровождение строительства спб
куда сдать старый аккумулятор прием бу аккумуляторов в спб
аккумулятор для автомобиля купить аккумулятор для авто