A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
1 win бонус при регистрации https://1win10084.ru/ .
pin up azerbaycan: pin-up – pin-up casino giris
https://sekeni.com/
1win uganda https://1win1031.top .
https://oddysseyhalfmarathon.com/
https://maybomchim.net/
https://adrh-apave.com/
https://pandarow.com/
https://vemprany.com/
https://aboutcarinsurancerates.com/
¡Hola seguidores del casino !
Disfruta del mejor casino sin depГіsito en EspaГ±a. Solo regГstrate y activa tus giros gratis. Perfecto para empezar sin gastar.
Gira los carretes de tus juegos favoritos y gana premios reales sin gastar un centavo https://25girosgratissindeposito.xyz hoy mismo.
¡Que tengas magníficas victorias memorables !
https://web3jobguy.com/
таможенное оформление грузов москва таможенное оформление грузов москва .
услуги таможня брокер http://tamozhennyj-broker12.ru .
Vavada.kesug.com — надежный портал для азартных игр, открывайте новые возможности.
Vavada.kesug.com — увлекательный игровой портал, используйте лучшие предложения.
Здесь каждый найдет свою игру — vavada.kesug.com, играйте прямо сейчас.
Vavada.kesug.com — безопасное онлайн-казино, играйте с уверенностью.
Vavada.kesug.com — место для настоящих игроков, испытайте азарт.
Лучшие игровые автоматы на vavada.kesug.com, играйте на максимум.
Надежное казино онлайн — vavada.kesug.com, получайте выигрыши.
Vavada.kesug.com — ваш источник развлечений, присоединяйтесь к нам.
Играйте безопасно и честно — vavada.kesug.com, испытайте свою удачу.
Vavada.kesug.com — лучшие бонусы и акции, играйте с бонусами.
Лучшие автоматы и рулетки — vavada.kesug.com, играйте с нами.
Vavada.kesug.com — ваш источник развлечений, получайте максимум удовольствия.
Vavada.kesug.com — лицензированное казино онлайн, начинайте прямо сейчас.
Выбирайте лучшее — vavada.kesug.com, испытайте удачу.
Vavada.kesug.com — инновационное онлайн-казино, игровые автоматы и ставки.
Vavada.kesug.com — всё о азартных играх, выигрывайте реальные деньги.
Vavada.kesug.com — место для азартных игр онлайн, получайте удовольствие.
Vavada.kesug.com — сайт для истинных ценителей, используйте бонусы
вавада казино вавада казино .
https://educationblazing.com/
pinup az: pinup az – pinup az
Выбор правильной технологии https://wfinbiz.com/bez-rubriki/proizvodstvo-premialnyh-znachkov-tehnologii-i-metody-izgotovleniya-znachkov-vklyuchaya-himicheskoe-travlenie-i-ego-preimushhestva/ ключ к созданию значков, которые действительно производят впечатление. Чтобы значки премиального уровня действительно выглядели достойно, необходимо правильно подобрать технологию производства. Методы, такие как химическое травление, обеспечивают высокую детализацию и благородный внешний вид, который сохраняется надолго.
Лечение в Китае https://chemodantour.ru/ туры в лучшие медицинские центры страны. Традиционная и современная медицина, точная диагностика, восстановление и реабилитация. Сопровождение на всех этапах поездки.
https://rainbowcurrency.com/
http://pinupaz.top/# pin up
услуги таможенного брокера цена услуги таможенного брокера цена .
рулонные шторы автоматические купить http://rulonnye-shtory-s-elektroprivodom50.ru/ .
услуги таможня брокер https://tamozhennyj-broker13.ru/ .
электрические рулонные жалюзи rulonnye-shtory-s-elektroprivodom50.ru .
Мы готовы предложить дипломы любой профессии по невысоким ценам. Мы предлагаем документы техникумов, которые расположены в любом регионе Российской Федерации. Дипломы и аттестаты печатаются на „правильной” бумаге высшего качества. Это дает возможность делать государственные дипломы, не отличимые от оригинала. dimitrii.flybb.ru/viewtopic.phpf=29&t=1447
таможенный брокер перевозки таможенный брокер перевозки .
1win ставки на спорт зеркало онлайн https://1win10085.ru .
автор курсовые заказать пишу курсовые работы на заказ
кто такой таможенный брокер http://www.tamozhennyj-broker11.ru/ .
Мы изготавливаем дипломы любой профессии по доступным тарифам. Мы предлагаем документы ВУЗов, расположенных на территории всей РФ. Дипломы и аттестаты выпускаются на „правильной” бумаге самого высшего качества. Это позволяет делать настоящие дипломы, которые не отличить от оригиналов. allonlinesport.ru/diplom-po-spetsialnosti-na-zakaz
брокерские услуги таможня https://tamozhennyj-broker12.ru .
1win cash http://1win10085.ru .
таможенное оформление мск https://tamozhennyj-broker12.ru .
рольшторы на окна купить рольшторы на окна купить .
склады индивидуального хранения склады индивидуального хранения .
рулонные шторы на створку рулонные шторы на створку .
¡Hola expertos del azar !
Aprovecha los giros gratis sin depГіsito EspaГ±a para jugar tГtulos populares sin arriesgar. Una forma segura de comenzar en el mundo del casino online. ВЎTotalmente gratis!​
Con cada giro gratuito aumentas tus posibilidades con 25 giros gratis sin depГіsito en slots destacadas.
¡Que tengas magníficas tiradas de suerte !
https://bramptontamils.com/
таможенный брокер аэропорт http://www.tamozhennyj-broker13.ru .
теплые склады для хранения вещей в москве теплые склады для хранения вещей в москве .
услуги по таможенному оформлению грузов цена tamozhennyj-broker13.ru .
vavada вход: вавада казино – vavada
pin up azerbaycan pin-up casino giris pin-up
двойные рулонные шторы с электроприводом http://rulonnye-shtory-s-elektroprivodom50.ru/ .
O site oficial 1win bet https://1winbr.com.br e apostar em desporto, casinos, jogos e torneios. Suporte para diversas moedas, transacoes rapidas, promocoes e cashback. Jogue confortavelmente no seu PC ou atraves da aplicacao.
https://cutman-booche.com/
рулонные шторы с направляющими купить http://www.rulonnye-shtory-s-elektroprivodom50.ru .
https://remedy-sale.com/
карго посредник http://www.tamozhennyj-broker11.ru .