A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
Заказать диплом ВУЗа по выгодной цене можно, обратившись к надежной специализированной компании. Заказать документ о получении высшего образования можно у нас в столице. diplomv-v-ruki.ru/kupit-diplom-s-zaneseniem-v-reestr-bistro-i-legko-4
mostbet sitio oficial mostbet10014.ru .
1вин отзывы 1win10089.ru .
https://expertmiele.ru/
Мы предлагаем выгодно и быстро заказать диплом, который выполняется на оригинальном бланке и заверен печатями, штампами, подписями должностных лиц. Наш документ пройдет любые проверки, даже при использовании специально предназначенного оборудования. audiencerp.forumex.ru/viewtopic.php?f=11&t=538
Мы предлагаем выгодно и быстро купить диплом, который выполняется на оригинальной бумаге и заверен мокрыми печатями, водяными знаками, подписями. Данный диплом способен пройти любые проверки, даже с применением специальных приборов. zenithgrs.com/employer/premiumydiploma
lucky jet 1win download https://1win5067.ru .
Мы предлагаем дипломы психологов, юристов, экономистов и других профессий по приятным ценам. Заказ документа, подтверждающего обучение в университете, – это выгодное решение. Купить диплом ВУЗа: avrorp.getbb.ru/viewtopic.phpf=183&t=2160
mostbet kg скачать на андроид https://1win10010.ru .
бонусы в 1win http://www.1win5067.ru .
мостбет зеркало https://mostbet10014.ru .
modafinil legality: purchase Modafinil without prescription – safe modafinil purchase
1win mexico http://1win1017.top/ .
Быстро заказать диплом об образовании. Приобретение документа о высшем образовании через проверенную и надежную фирму дарит немало плюсов. Данное решение дает возможность сэкономить как личное время, так и серьезные финансовые средства. cheekarayab.ir/companies/eonline-diploma
https://brplasticsurgery.com/
1win mx http://1win1017.top .
Приобрести диплом любого университета. Покупка диплома ВУЗа через проверенную и надежную фирму дарит ряд плюсов. Данное решение помогает сэкономить время и значительные финансовые средства. shoptema.ru/forum/topic/33720
Где заказать диплом специалиста?
Купить диплом ВУЗа по невысокой стоимости возможно, обратившись к проверенной специализированной фирме.: diplomoz-197.com
скачать мостбет казино https://mostbet10014.ru/ .
Мы предлагаем дипломы любой профессии по выгодным ценам. Дипломы производятся на оригинальных бланках Приобрести диплом о высшем образовании diplom-kaluga.ru
purchase Modafinil without prescription doctor-reviewed advice modafinil 2025
1win телефон приложение 1win телефон приложение .
Если вы хотите порадовать близких оригинальным и трогательным подарком, фотокнига станет идеальным вариантом, ведь это не безликий сувенир, а результат вашего внимания и заботы, отражённый в фотографиях, тексте и оформлении https://fotokniga-na-pamyat.ru/
игра авиатор отзывы https://1win10089.ru/ .
https://modafinilmd.store/# modafinil legality
¡Hola, entusiastas del entretenimiento !
La ventaja de recibir 10 euros gratis es que puedes probar distintos juegos sin gastar.casinos que regalan dinero sin depГіsito Es una excelente forma de comenzar tu aventura en los casinos online. Solo necesitas registrarte.
Genesis Casino te brinda 10 euros gratis para que disfrutes de una experiencia de juego Гєnica. Con esta promociГіn, puedes probar diferentes juegos y ganar premios reales sin necesidad de realizar un depГіsito. Es la oportunidad perfecta para nuevos jugadores.
RegistrГЎndote hoy obtienes 10€ gratis para jugar – п»їhttps://www.youtube.com/watch?v=DvFWSMyjao4
¡Que tengas excelentes logros !
Где приобрести диплом по актуальной специальности?
Купить диплом ВУЗа по невысокой цене возможно, обращаясь к надежной специализированной компании.: diplom-profi.ru
Мы изготавливаем дипломы любой профессии по выгодным тарифам. Дипломы производятся на подлинных бланках государственного образца Приобрести диплом о высшем образовании diplomg-kurerom.ru
1win casino online https://1win1017.top .
Откройте двери в мир знакомств с девушками Краснодара, где вас ждут увлекательные беседы и возможность построить романтические отношения https://krasnodar-girl.life/
Навестите этот веб-сайт https://qcare.center/blog/%d8%a3%d9%87%d9%85%d9%8a%d8%a9-%d8%ac%d9%84%d9%8a%d8%b3%d8%a7%d8%aa-%d8%a7%d9%84%d9%85%d8%b3%d9%86%d9%8a%d9%86-%d8%a8%d8%a7%d9%84%d9%85%d9%86%d8%b2%d9%84/#comment-3331
order Viagra discreetly: same-day Viagra shipping – discreet shipping
best price for Viagra: Viagra without prescription – legit Viagra online
скачать один вин https://1win10086.ru .
1win бонус при регистрации http://1win10009.ru/ .
1вин приложение 1win10086.ru .
Экскурсии по Красноярску tour-guide8.ru/ индивидуальные прогулки и групповые туры. Красивые виды, история города, заповедные места. Гиды с опытом, удобные форматы, гибкий график. Подарите себе незабываемые впечатления!
Навестите этот сайт https://bazarmotoriran.ir/%d8%a7%d9%86%d9%88%d8%a7%d8%b9-%d9%85%d9%88%d8%aa%d9%88%d8%b1%d8%b3%db%8c%da%a9%d9%84%d8%aa/#comment-6590
лед экраны для рекламы цена https://svetodiodnye-ekrany-videosteny.ru/
best price for Viagra: order Viagra discreetly – no doctor visit required
На платформе casino 7k каждый пользователь найдёт игру по вкусу — от классических слотов до современного live-казино: 7k casino