A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
1win casino mexico 1win1017.top .
1 win moldova https://1win5068.ru/ .
мелбет слоты скачать http://www.melbet1011.ru .
online Cialis pharmacy: reliable online pharmacy Cialis – reliable online pharmacy Cialis
1win casino uganda http://1win1032.top/ .
1 win http://www.1win1026.top .
FDA approved generic Cialis: order Cialis online no prescription – generic tadalafil
buy modafinil online buy modafinil online Modafinil for sale
Заказать диплом об образовании!
Заказать диплом ВУЗа по доступной цене можно, обратившись к проверенной специализированной компании. Заказать диплом: diplomc-v-ufe.ru/ofitsialnij-diplom-s-reestrom-dlya-pokupki-v-rossii
Приедете в текущий веб-сайт https://lautdenken-podcast.de/podcast/gedanken-zur-privatisierung-von-infrastruktur/
скачать казино мостбет https://mostbet10015.ru .
https://zipgenericmd.com/# cheap Cialis online
https://www.tk-broker.de/2023/12/17/hallo-welt/
Situs Agen Slot
Приобрести диплом любого института!
Приобрести диплом университета по доступной стоимости возможно, обратившись к надежной специализированной фирме. Приобрести диплом: diploml-174.ru/originalnie-diplomi-s-vneseniem-v-reestr
купить хороший ноутбук купить ноутбук недорого
магазин электроники товары где купить электронику
1 win bet 1 win bet .
бонусы 1win http://1win10013.ru .
смартфон redmi купить цена смартфона 14
Situs Agen Slot
мелбет зеркало скачать https://melbet1014.ru/ .
Навестите этот веб-сайт https://cacaowanda.com/product/100-alkalized-cocoa-powder-with-moringa-200g/
Вы можете купить справку после болезни в нашем мед центре в Москве без прохождения врачей на сайте https://biomed-slv.ru/
best price Cialis tablets: best price Cialis tablets – buy generic Cialis online
discreet shipping: secure checkout Viagra – no doctor visit required
1win casino en línea http://1win1017.top .
https://shoresguide.com/leaderboards-no-brighter-shores/
1win https://1win1032.top .
1 вин. http://www.1win10013.ru .
Где купить диплом специалиста?
Мы предлагаем дипломы любых профессий по приятным ценам. Важно, чтобы документы были доступными для большого количества граждан. Быстро и просто заказать диплом ВУЗа diplomg-kurerom.ru/kupit-diplom-v-moskve-s-zaneseniem-9/
мелбет.кж http://www.melbet1014.ru .
Заказать диплом на заказ в Москве вы сможете используя сайт компании. 4division.ru/viewtopic.phpf=13&t=10099
Купить документ о получении высшего образования можно у нас. Мы предлагаем документы об окончании любых университетов РФ. Вы сможете получить диплом по любым специальностям, любого года выпуска, включая документы образца СССР. Даем гарантию, что в случае проверки документов работодателем, подозрений не появится. poluchidiplom.com/kupit-diplom-s-zaneseniem-v-reestr-po-dostupnim-tsenam/
cheap Cialis online buy generic Cialis online generic tadalafil
Приедете в этот веб-сайт https://pocketcardshop.com/product/3-star-mewtwo-ex-starter-account/
Посетите этот сайт https://www.art-de-lhair.fr/produit/seche-cheveux-flight-ghd
https://maxviagramd.com/# best price for Viagra
Luxury K-beauty for women GCC
мелбет кыргызстан https://www.melbet1014.ru .
Где купить диплом по нужной специальности?
Мы изготавливаем дипломы любых профессий по доступным ценам. Для нас очень важно, чтобы дипломы были доступными для большого количества наших граждан. Приобрести диплом о высшем образовании vuz-diplom.ru/kupit-proverennij-diplom-bistro-i-bez-lishnix-problem/
Купить документ о получении высшего образования можно у нас. Мы предлагаем документы об окончании любых университетов Российской Федерации. Вы получите диплом по любой специальности, включая документы Советского Союза. Гарантируем, что при проверке документа работодателями, подозрений не появится. kupit-diplom24.com/dostupnie-diplomi-s-reestrom-po-vigodnoj-tsene-3/
Диплом ВУЗа России!
Без института трудно было продвигаться вверх по карьере. Приобрести диплом на заказ в столице вы имеете возможность через официальный сайт компании: voyostars.com/read-blog/2680_kupit-attestat-za-11-klass.html
1win bet http://www.1win1026.top .
Побываете текущий веб-сайт https://networks360.net/microsoft-office-365-guide/