A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
online Cialis pharmacy: FDA approved generic Cialis – online Cialis pharmacy
1win app oficial 1win5068.ru .
сколько магазинов электроники электроника магазин купить
Приедете в текущий сайт https://e-pjbl.my.id/forum/topic/seo-%d0%bf%d1%80%d0%be%d0%b4%d0%b2%d0%b8%d0%b6%d0%b5%d0%bd%d0%b8%d0%b5-%d1%81%d0%b0%d0%b9%d1%82%d0%be%d0%b2-%d0%b2-google/?part=92#postid-1910
1win bonus http://www.1win5068.ru .
таможенный брокер импорт таможенный брокер импорт .
таможня брокер таможня брокер .
скачать мелбет кыргызстан https://www.melbet1011.ru .
cheap Cialis online reliable online pharmacy Cialis order Cialis online no prescription
Приобрести диплом под заказ в столице можно используя официальный сайт компании. denizli.yerelpay.com/read-blog/2944_kupit-diplom-menedzhera-s-zaneseniem-v-reestr.html
http://modafinilmd.store/# buy modafinil online
Посетите текущий сайт https://toesndisantours.com/tours/blue-hole-adventure/
Заказать диплом под заказ возможно через официальный портал компании. panther.80lvl.ru/index.php
1win pro https://1win10013.ru .
mostbet com https://www.mostbet10015.ru .
Мы предлагаем дипломы любой профессии по доступным тарифам. Мы готовы предложить документы ВУЗов, расположенных в любом регионе России. Дипломы и аттестаты печатаются на бумаге высшего качества. Это дает возможность делать государственные дипломы, которые не отличить от оригиналов. linkedbusiness.onjcameroun.cm/read-blog/230_pokupka-diploma-s-zaneseniem-v-reestr.html
Посетите текущий веб-сайт https://touristplaces.co.in/best-places-to-visit-in-delhi/red-fort-delhi/
1win мобильная версия сайта https://www.1win10013.ru .
Мы изготавливаем дипломы любой профессии по приятным тарифам. Мы готовы предложить документы техникумов, расположенных в любом регионе РФ. Документы печатаются на бумаге самого высокого качества. Это дает возможность делать государственные дипломы, не отличимые от оригинала. toolsrepair.ru/forum/viewtopic.phpf=5&t=2982426
doctor-reviewed advice: safe modafinil purchase – Modafinil for sale
lucky jet bonus code http://1win5068.ru .
брокер на таможне брокер на таможне .
Навестите текущий сайт https://priyojontv.com/?p=125
брокер на таможне брокер на таможне .
скачать мелбет казино http://melbet1014.ru/ .
1win ug http://1win1032.top .
safe modafinil purchase: verified Modafinil vendors – Modafinil for sale
safe modafinil purchase: purchase Modafinil without prescription – legal Modafinil purchase
таможенные брокеры москва таможенные брокеры москва .
Приобрести диплом о высшем образовании!
Приобрести диплом любого института. Заказ диплома через проверенную и надежную фирму дарит ряд достоинств для покупателя. Это решение помогает сэкономить время и серьезные средства. l67697qa.beget.tech/2025/04/25/diplom-kotoryy-vy-zasluzhivaete.html
таможня брокер таможня брокер .
скачать бк осталось только найти предпочтение подходящее http://mostbet10015.ru/ .
Посетите этот сайт https://larder.org.uk/cropped-larder-logo-use-this-one-2-png/
Приедете в текущий веб-сайт https://rtowndiner.com/product/belgian-waffles-with-choice-of-meat-and-eggs/
Самые горячие девушки Омска ждут вас для незабываемых встреч и интима. Более 2500 анкет реальных женщин помогут вам найти ту, с которой вам будет комфортно и интересно проводить время. Спешите, новые знакомства и эмоции уже на расстоянии одного клика https://omsk-night.net/
онлайн расчет страховки осаго на автомобиль калькулятор https://zaria.com.ru/ .
расчет осаго калькулятор онлайн https://zaria.com.ru .
погода в г.сочи на 14 дней и температура воды weathersochi14days.ru .
1win online скачать https://www.1win10014.ru .
one win 1win10014.ru .
погода в сочи на 14 дней 2024 и температура воды в море http://www.weathersochi14days.ru .
услуги таможенный брокер услуги таможенный брокер .
1win registration 1win registration .
1win код https://1win10014.ru .
1 win вход 1 win вход .
спид кэш https://1win10015.ru .
Заказать диплом любого ВУЗа!
Приобрести диплом любого университета. Приобретение диплома через проверенную и надежную фирму дарит много плюсов. Это решение помогает сберечь время и серьезные средства. c904581v.beget.tech/2025/04/25/vash-put-k-uspehu-nachinaetsya-s-diploma.html
таможенные услуги в москве таможенные услуги в москве .
http://zipgenericmd.com/# discreet shipping ED pills
discreet shipping cheap Viagra online buy generic Viagra online