A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
заказ еды в челябинске с доставкой dostavka-edy-bf11.ru .
клинические анализы medanalyze.ru .
Мы изготавливаем дипломы любой профессии по разумным тарифам. Заказ документа, который подтверждает обучение в университете, – это разумное решение. Заказать диплом о высшем образовании: uat.editorlog.com/read-blog/7090_chto-budet-esli-kupit-attestat.html
здоровая ферма http://www.dostavka-edy-bf11.ru/ .
доставка еды на неделю челябинск доставка еды на неделю челябинск .
сдать анализ в клинике http://www.medanalyze.ru/ .
доставка еды доставка еды .
доставка еды обеды челябинск доставка еды обеды челябинск .
https://polimernypol.ru/
заказ еды в челябинске с доставкой https://www.dostavka-edy-bf12.ru .
Диплом любого университета России!
Без института очень нелегко было продвигаться по карьере. Приобрести диплом под заказ можно через сайт компании: jandlfabricating.com/employer/premialnie-diplom-24
antibiotic without presription Biot Pharm buy antibiotics over the counter
При подготовке к запуску нового производства требовалось Производство промышленных систем накопления с учётом нестандартных нагрузок. Нашёл dc-ac.ru — сразу понравился сайт и техническая глубина. Получили проектное решение, прошли согласования, поставка — в срок. Работаем стабильно. Компания — с реальными инженерами, а не просто менеджерами.
DC-AC.RU — эксперт в промышленной энергетике. Мы занимаемся разработкой и реализацией современных решений: системы накопления электроэнергии, промышленные ИБП, источники питания на LiFePO4. Предлагаем полный цикл — от расчёта до ввода в эксплуатацию. Разные форматы исполнения: шкаф, контейнер, модуль. Москва, Востряковский проезд 10б, МКАД 31 км.
http://eropharmfast.com/# Ero Pharm Fast
buy antibiotics from canada: buy antibiotics from india – get antibiotics quickly
1win app http://1win22084.ru/ .
Где купить диплом по актуальной специальности?
Получаемый диплом с приложением отвечает стандартам, неотличим от оригинала – даже со специально предназначенным оборудованием. Получить диплом о среднем специальном образовании – быстро и легко! jobrails.co.uk/employer/diplomix-asx
Мы предлагаем документы об окончании любых университетов России. Документы изготавливаются на подлинных бланках государственного образца. webwiki.ch/aurus-diploms.com
Over the counter antibiotics pills: buy antibiotics online – buy antibiotics for uti
матовый натяжной потолок матовый натяжной потолок .
мост бет мост бет .
клинические анализы http://medanalyze.ru/ .
сдать анализ в клинике medanalyze.ru .
доставка еды на дом челябинск доставка еды на дом челябинск .
здоровая ферма челябинск https://dostavka-edy-bf12.ru/ .
установка натяжных потолков липецк http://www.potolkilipetsk.ru/ .
доставка еды челябинск круглосуточно доставка еды челябинск круглосуточно .
доставка готовой еды в челябинске https://www.dostavka-edy-bf11.ru .
накрутка подписчиков в тг бесплатно накрутка подписчиков в тг бесплатно
Где приобрести диплом по необходимой специальности?
Готовый диплом с приложением полностью отвечает условиям и стандартам, неотличим от оригинала – даже со специально предназначенным оборудованием. Получить диплом о среднем образовании – быстро и просто! paning.flybb.ru/viewtopic.phpf=7&t=1910
Мы оказываем услуги по продаже документов об окончании любых ВУЗов РФ. Документы производят на настоящих бланках государственного образца. skymix2018.forumex.ru/viewtopic.phpf=14&t=1042
доставка еды челябинск круглосуточно доставка еды челябинск круглосуточно .
заказать еду в челябинске с доставкой http://dostavka-edy-bf13.ru/ .
накрутка подписчиков в телеграм бесплатно накрутка подписчиков в телеграм бесплатно
1вин онлайн чат https://www.1win14006.ru .
Pharm Au24: Licensed online pharmacy AU – PharmAu24
I think what you published was very reasonable. However, think on this, what if you were to create a awesome post title? I ain’t saying your content is not good., however what if you added something to maybe get people’s attention? I mean %BLOG_TITLE% is kinda plain. You could look at Yahoo’s home page and see how they create news titles to grab viewers to open the links. You might add a video or a related picture or two to grab people excited about everything’ve written. In my opinion, it could bring your posts a little livelier.
https://svetiteni.com.ua/yak-linzi-v-fary-mozhut-pidvyshchyty-energoefektyvnist-vashogo-avto
buy antibiotics from canada: buy antibiotics online uk – buy antibiotics from india
1вин ставки на спорт уз http://www.1win14006.ru .
I’m not sure why but this weblog is loading incredibly slow for me. Is anyone else having this issue or is it a problem on my end? I’ll check back later on and see if the problem still exists.
https://daicond.com.ua/avtomobilnyy-germetik-dlya-far-chomu-ce-neobhidno
What’s up, I want to subscribe for this web site to get most up-to-date updates, so where can i do it please assist.
https://euro-house.com.ua/germetyky-dlya-far-yak-uniknuty-zapotivannya-i-protikan
1win mobil yuklash android http://1win14006.ru/ .
Больше никаких компромиссов между мощностью и компактностью. PCS высокоэффективная интегрированная система накопления совмещает функции резервного питания, накопителя и интеллектуального контроллера. Универсальное решение для задач любой сложности. Надёжность, проверенная временем и инженерами — делайте ставку на технологии, способные адаптироваться под любой сценарий.
DC-AC.RU — профессиональная площадка для тех, кто ищет надёжные энергетические решения. Наша команда выполняет проектирование, поставку и производство систем: от низковольтных до высоковольтных, от резервных до гибридных. Мы применяем подход концептуального инжиниринга, с внедрением под ключ. Адрес: г. Москва, Востряковский проезд д. 10б, МКАД 31 км.
I was able to find good information from your blog articles.
https://jn.com.ua/originalni-fari-ta-skla-bmw-5er
buy antibiotics over the counter: get antibiotics quickly – buy antibiotics online
It’s awesome to pay a visit this site and reading the views of all colleagues about this piece of writing, while I am also eager of getting knowledge.
https://kominmet.com.ua/sklo-ta-korpusi-dlya-remontu-far-audi
most-bet mostbet3030.ru .
https://pharmau24.com/# Online drugstore Australia
накрутка подписчиков в телеграм бесплатно накрутка подписчиков в телеграм бесплатно
Licensed online pharmacy AU pharmacy online australia Pharm Au24