A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
https://lipipharm.com/# Affordable Lipitor alternatives USA
50 mg prednisone from canada: prednisone prescription for sale – prednisone otc uk
LipiPharm: LipiPharm – LipiPharm
Мы готовы предложить дипломы любой профессии по выгодным ценам. Мы предлагаем документы ВУЗов, расположенных на территории всей РФ. Дипломы и аттестаты выпускаются на „правильной” бумаге самого высокого качества. Это позволяет делать государственные дипломы, не отличимые от оригинала. orikdok-v-gorode-saratov-64.ru
sweet bonanza big win http://www.sweet-bonanza3002.ru
Мы предлагаем дипломы любой профессии по невысоким тарифам. Мы готовы предложить документы ВУЗов, которые находятся на территории всей Российской Федерации. Дипломы и аттестаты выпускаются на бумаге самого высокого качества. Это дает возможности делать настоящие дипломы, не отличимые от оригиналов. orikdok-v-gorode-kazan-16.ru
1win promo code https://www.1win3004.com
Хочешь пить — не ходи, заказывай! заказать алкоголь на дом москва — быстро, безопасно, анонимно. Мы подберём то, что нужно именно вам. От одной бутылки до целого короба — делайте выбор, а остальное берём на себя!
оценка скупка часов http://www.ocenka-chasov-onlajn2.ru/ .
оценщик швейцарских часов https://ocenka-chasov-onlajn.ru .
оценка часов в москве бесплатно http://ocenka-chasov-onlajn2.ru .
оценка наручных часов оценка наручных часов .
оценка часов онлайн по фото бесплатно москва http://www.ocenka-chasov-onlajn1.ru .
оценка швейцарских часов https://ocenka-chasov-onlajn1.ru .
пин ап бонус http://pinup3012.ru
электронный карниз для штор электронный карниз для штор .
¡Hola, estrategas del azar !
Casinos extranjeros sin restricciones para jugadores europeos – https://www.casinoextranjerosespana.es/ mejores casinos online extranjeros
¡Que disfrutes de asombrosas premios extraordinarios !
http://semaglupharm.com/# Semaglutide tablets without prescription
электрические гардины электрические гардины .
¡Saludos, aficionados al mundo del juego!
Casino sin licencia EspaГ±a con casino en vivo – п»їcasinossinlicenciaenespana.es casino sin licencia espaГ±a
¡Que vivas movimientos brillantes !
швейцарские часы онлайн оценка https://ocenka-chasov-onlajn3.ru/ .
купить силовой трансформатор в сухуми silovye-transformatory-kupit3.ru .
импульсный трансформатор купить http://www.silovye-transformatory-kupit2.ru .
онлайн оценка часов по фото для скупки https://www.ocenka-chasov-onlajn3.ru .
трансформатор это кратко https://www.silovye-transformatory-kupit3.ru .
сухой трансформатор 1000 ква сухой трансформатор 1000 ква .
банкротство граждан bankrotstvo-grajdan.ru .
пин ап мобильное приложение пин ап мобильное приложение
1win pagina oficial https://1win14041.ru/
трансформатор сухой 1000 трансформатор сухой 1000 .
масляный трансформатор http://silovye-transformatory-kupit4.ru .
sweet bonanza 1000 sweet bonanza 1000
скачать 1win http://www.1win14041.ru
prednisone 60 mg tablet PredniPharm prednisone 20mg online without prescription
does semaglutide cause diarrhea: п»їBuy Rybelsus online USA – online semaglutide gomedidirect.com
Online statin drugs no doctor visit: Lipi Pharm – can you crush lipitor
Клининг квартир и домов с гарантией чистоты и свежести
клининг москва уборка https://www.kliningovaya-kompaniya10.ru .
Мы предлагаем дипломы любых профессий по приятным тарифам. Мы предлагаем документы ВУЗов, расположенных в любом регионе России. Дипломы и аттестаты делаются на бумаге высшего качества. Это позволяет делать настоящие дипломы, не отличимые от оригиналов. orikdok-v-gorode-tula-71.ru
Мы изготавливаем дипломы любых профессий по приятным ценам. Мы предлагаем документы техникумов, расположенных в любом регионе России. Документы делаются на бумаге высшего качества. Это позволяет делать государственные дипломы, которые не отличить от оригинала. orikdok-v-gorode-yaroslavl-76.online
https://semaglupharm.shop/# SemagluPharm
pin up akkaunt yaratish pinup3010.ru
¡Hola, seguidores del entretenimiento !
Casinoextranjerosespana.es: juega sin restricciones legales – https://www.casinoextranjerosespana.es/ mejores casinos online extranjeros
¡Que disfrutes de asombrosas tiradas exitosas !
¡Saludos, aventureros del riesgo !
Casinos sin licencia EspaГ±a para apuestas privadas – http://casinossinlicenciaenespana.es/ casino sin licencia
¡Que vivas momentos únicos !
новые мфо займ на карту без отказа новые мфо займ на карту без отказа
lucky jet 1win download lucky jet 1win download