A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
drenazh-vokrug-doma-812.ru .
mostbet uz ijobiy fikrlar mostbet uz ijobiy fikrlar
Приобрести документ о получении высшего образования можно у нас в Москве. Заказать диплом ВУЗа по выгодной цене можно, обращаясь к надежной специализированной компании. dreamrp.5nx.ru/viewtopic.phpf=2&t=550
pin up shikoyatlar uz pin up shikoyatlar uz
Мы можем предложить документы ВУЗов, которые находятся на территории всей России. Купить диплом о высшем образовании:
babygirls027.copiny.com/question/details/id/1113528
Купить документ университета можно в нашей компании в Москве. Заказать диплом университета по выгодной стоимости возможно, обращаясь к проверенной специализированной фирме. komunitas.dukcapil.id/read-blog/1643_ekb-kupit-diplom.html
Полное сопровождение сделки при оформлении лизинга на коммерческий транспорт
грузовой автомобиль в лизинг грузовой автомобиль в лизинг .
Мы можем предложить документы любых учебных заведений, расположенных на территории всей Российской Федерации. Заказать диплом о высшем образовании:
oolibuzz.com/read-blog/9817_kupit-diplom-s-reestrom-v-moskve.html
buying prescription drugs in mexico [url=https://medsfrommexico.shop/#]mexican rx online[/url] Meds From Mexico
1win online casino https://1win3001.com/
Мы изготавливаем дипломы любой профессии по выгодным ценам. Стоимость зависит от определенной специальности, года выпуска и университета: career.logictive.solutions/employer/originality-diplomas
apple store moldova 1win14041.ru
Купить диплом на заказ возможно через официальный портал компании. orikdok-4v-gorode-omsk-55.ru
Мы можем предложить дипломы любой профессии по приятным ценам. Важно, чтобы документы были доступными для большого количества граждан. Купить диплом любого ВУЗа lider036.5nx.ru/viewtopic.php?f=26&t=2514
Купить диплом под заказ можно через официальный сайт компании. orikdok-1v-gorode-syktyvkar-11.ru
site pariuri sportive http://www.1win14041.ru
indian pharmacy online: buy medicines online in india – п»їlegitimate online pharmacies india
Увидел рекламу по запросу услуга имплантация зубов и зашёл на сайт добрыеврачи18.рф Всё объяснено поэтапно. Прошёл консультацию — сделали 3D-снимок, подобрали план. Имплант стоит, как свой. Очень доволен, спасибо!
https://indiapharmglobal.com/# india online pharmacy
¡Saludos, jugadores dedicados !
QuГ© ofrece casino online extranjero que otros no – п»їhttps://casinoextranjerosenespana.es/ п»їcasinos online extranjeros
¡Que disfrutes de tiradas afortunadas !