A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
Кредитка в минусе, долги, думал всё. Но связался с Виктором Гардиеновым через https://mfo-zaim.com/dengi-v-dolg-ot-mfo-bez-proverki-ki/ — грамотно проконсультировал. Разобрал мою ситуацию, порекомендовал шаги. Уже третий займ беру — без единого отказа.
https://efarmaciait.shop/# ryaltris prezzo
Магнитные бури http://n2000.ru .
купить игровой компьютер в москве http://www.kupit-igrovoj-kompyuter.ru .
Лунные день сегодня http://www.n2000.ru .
игровые пк игровые пк .
красивый игровой пк kupit-igrovoj-kompyuter1.ru .
En sevdiğim slot oyunu Bonanza, her spin büyük bir heyecan sunuyor. Exploring dessert menus filled with traditional sweets after finishing hearty mealsis always rewarding for me. order from top of india 1 teaspoon of pure honey (sweetens natuгɑlly and provides suѕtainable energy). Well-written and insightful! Your points are spot on, and I found the information very useful. Keep up the great work! Try Russian Sugar and Experience a Different Kind of Sweetness! bolsugar en-index.html Với v9bet, bạn sẽ không bao giờ chán chơi. sweet bonanza 1st: sweet bonanza demo – sweet bonanza siteleri sweetbonanza1st.shop In 2006, “Horror Comes Residence” to the Universal Studios Florida park for its sweet 16 celebration with the four earlier icons. Also visit my web-site … sweet bonanza app
https://code.datasciencedojo.com/jdswhe0648
Bernardo Mota Veiga de Carvalho e Silva manchestercity.bernardo-silva-cz Portuguese footballer, club midfielder Manchester City and the Portuguese national team. De website van LiveScore heeft een mooi design en is erg gemakkelijk in het gebruik. De typerende zwarte achtergrond creëert een moderne look maar zorgt er toch ook voor dat de website overzichtelijk blijft. Het menu aan de linkerkant van je scherm is gemakkelijk te gebruiken en je kunt merken dat LiveScore Bet al ervaring had in andere landen voordat deze website uit de grond werd gestampt. Wat ook wel fijn is, is dat alle content in het Nederlands is. Een snelle, mooie website die makkelijk in het gebruik is en alles gewoon in het Nederlands staat, dat is de LiveScore Bet website in een notendop. sweet bonanza slot: sweet bonanza slot – sweet bonanza guncel
компьютер для монтажа видео http://kupit-igrovoj-kompyuter1.ru .
https://efarmaciait.shop/# EFarmaciaIt
apotek i spanien: saltlГ¶sning piercing apotek – Svenska Pharma
pin up oynalgan sayt uz pinup3013.ru
В этой статье вы найдете познавательную и занимательную информацию, которая поможет вам лучше понять мир вокруг. Мы собрали интересные данные, которые вдохновляют на размышления и побуждают к действиям. Открывайте новую информацию и получайте удовольствие от чтения!
Разобраться лучше – https://nakroklinikatest.ru/
Svenska Pharma: Svenska Pharma – Svenska Pharma
sweet bonanza официальный сайт sweet-bonanza3003.ru
игровые пк москва http://www.kupit-igrovoj-kompyuter2.ru .
купить игровой пк купить игровой пк .
Архитектурные решения для каркасных домов: от классики до хай-тека
каркасный дом под ключ в спб https://www.spb-karkasnye-doma-pod-kluch.ru/ .
Заказать диплом ВУЗа по доступной стоимости возможно, обращаясь к проверенной специализированной фирме. Заказать документ ВУЗа вы сможете у нас в столице. orikdok-4v-gorode-omsk-55.online
Дизайнерские интерьеры в каркасных домах: идеи и фото
строительство каркасных домов в спб https://spb-karkasnye-doma-pod-kluch.ru .
Как сделать футболку с печатью: легко и просто с нашей помощью
печать на футболках http://www.pechat-na-futbolkah777.ru .
Papa Farma farmacias online seguras en espaГ±a compra de medicamentos online
Slotbom77
Купить диплом ВУЗа по выгодной цене вы можете, обратившись к проверенной специализированной компании. Приобрести документ о получении высшего образования вы можете в нашей компании. orikdok-1v-gorode-sankt-peterburg-78.ru
https://svenskapharma.shop/# Svenska Pharma
Slotbom77
mostbet karta orqali to‘lov https://mostbet4003.ru
sweet bonanza 88 https://sweet-bonanza3004.ru/
Rask Apotek: Rask Apotek – Rask Apotek
apotek Г¶ppet till 23: Svenska Pharma – tГҐdelare apotek
Заказать диплом о высшем образовании!
Мы изготавливаем дипломы психологов, юристов, экономистов и прочих профессий по приятным ценам— diplom-bez-problem.com
Предлагаем вашему вниманию интересную справочную статью, в которой собраны ключевые моменты и нюансы по актуальным вопросам. Эта информация будет полезна как для профессионалов, так и для тех, кто только начинает изучать тему. Узнайте ответы на важные вопросы и расширьте свои знания!
Получить больше информации – https://nakroklinikatest.ru/
Приобрести диплом института!
Мы предлагаем дипломы любых профессий по разумным тарифам— arki01.ru
1win bonus code no deposit https://1win3002.com/