A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
mostbet app ios mostbet app ios
1win is real or fake http://1win3008.com
register with 1win website register with 1win website
醫美推薦
醫美市場競爭激烈,但選擇「值得信賴」的診所絕對是首要條件。若你正在尋找「醫美推薦」,本篇介紹的 台南依美琦與台中萊可 皆有豐富經驗和良好口碑,從諮詢到術後追蹤都相當完善。除了價格與療程,也建議多比較診所的專業度、醫師技術與環境衛生,確保安全與效果兼顧。如果喜歡這篇內容的話,歡迎追蹤 好薦十大推薦,我們將持續更新各類實用資訊與好物推薦,讓你找到真正適合自己的好東西!
https://raskapotek.shop/# Rask Apotek
醫美市場競爭激烈,但選擇「值得信賴」的診所絕對是首要條件。若你正在尋找「醫美推薦」,本篇介紹的 台南依美琦與台中萊可 皆有豐富經驗和良好口碑,從諮詢到術後追蹤都相當完善。除了價格與療程,也建議多比較診所的專業度、醫師技術與環境衛生,確保安全與效果兼顧。如果喜歡這篇內容的話,歡迎追蹤 好薦十大推薦,我們將持續更新各類實用資訊與好物推薦,讓你找到真正適合自己的好東西!
mostbet лицензия https://mostbet4016.ru
mental health support chatbot https://mental-health5.com .
mental health chatbot mental-health5.com .
mostbet com login https://mostbet4015.ru/
Нужен монтаж отопления в Алматы? Профессиональные специалисты быстро и качественно установят систему отопления в доме, квартире или офисе. Работаем с любыми типами оборудования, даём гарантию и обеспечиваем выезд в течение часа. Доступные цены и индивидуальный подход к каждому клиенту: стоимость установки отопления в доме
Papa Farma: cabezales cepillo electrico oral b – Papa Farma
скачать мостбет на андроид http://mostbet4016.ru
¡Hola, entusiastas de la emoción !
Casino online extranjero con promociones semanales – https://www.casinoextranjero.es/ casino online extranjero
¡Que vivas victorias legendarias !
Мы предлагаем дипломы любой профессии по приятным тарифам. Мы готовы предложить документы ВУЗов, которые расположены на территории всей России. Документы делаются на „правильной” бумаге самого высшего качества. Это позволяет делать государственные дипломы, не отличимые от оригинала. orikdok-4v-gorode-ufa-2.online
Мы предлагаем документы любых учебных заведений, которые расположены на территории всей РФ. Заказать диплом любого университета:
argayash.flybb.ru/viewtopic.php?f=9&t=2167
mostbet pakua kwenye ios mostbet pakua kwenye ios