A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
как купить диплом о высшем образовании с занесением в реестр отзывы как купить диплом о высшем образовании с занесением в реестр отзывы .
купить диплом о высшем образовании реестр купить диплом о высшем образовании реестр .
вывод из запоя круглосуточно оренбург
vivod-iz-zapoya-orenburg001.ru
экстренный вывод из запоя оренбург
us online pharmacy sildenafil citrate seroquel xr online pharmacy
подключить интернет в квартиру омск
domashij-internet-volgograd004.ru
лучший интернет провайдер омск
https://medismartpharmacy.shop/# prozac pharmacy prices
canada drugs online: MediSmart Pharmacy – canada rx pharmacy world
SEO Pyramid 10000 Backlink
Inbound links of your site on community platforms, blocks, threads.
The 3-step backlinking method
Stage 1 – Standard external links.
Stage 2 – Backlinks through redirects from top-tier sites with a PageRank score of 9–10, for example –
Step 3 – Submitting to analyzer sites –
The key benefit of SEO tools is that they highlight the Google search engine a site map, which is very important!
Explanation for Stage 3 – only the homepage of the site is added to analyzers, internal pages aren’t accepted.
I complete all steps step by step, resulting in 10 to 30 thousand backlinks from the full process.
This backlink strategy is most effective.
Demonstration of submission on SEO platforms via a TXT file.
people’s pharmacy nexium: xl pharmacy cialis – Bupron SR
SEO Pyramid 10000 Backlinks
Backlinks of your site on discussion boards, sections, threads.
The 3-step backlinking method
Phase 1 – Basic inbound links.
Step 2 – Links via 301 redirects from authoritative sites with PageRank PR 9–10, for example –
Step 3 – Listing on SEO analysis platforms –
The key benefit of SEO tools is that they show the Google search engine a site map, which is very important!
Explanation for the third stage – only the main page of the site is added to SEO checkers, internal pages cannot be included.
I execute all three stages step by step, resulting in 10K–20K inbound links from the full process.
This backlink strategy is most effective.
Example of submission on analyzer sites via a text file.
экстренный вывод из запоя оренбург
vivod-iz-zapoya-orenburg002.ru
лечение запоя оренбург
mostbet kazinosu mostbet kazinosu
домашний интернет тарифы омск
domashij-internet-volgograd005.ru
лучший интернет провайдер омск
купить диплом без реестра купить диплом без реестра .
лечение запоя минск
vivod-iz-zapoya-minsk002.ru
вывод из запоя круглосуточно
купить диплом украины с занесением в реестр http://www.arus-diplom21.ru .
buying from online mexican pharmacy MexiMeds Express MexiMeds Express
экстренный вывод из запоя
vivod-iz-zapoya-orenburg003.ru
вывод из запоя
накрутка подписчиков и реакций в телеграм канале накрутка подписчиков и реакций в телеграм канале
https://meximedsexpress.shop/# mexican rx online
накрутка лайков в вк онлайн бесплатно накрутка лайков в вк онлайн бесплатно
Мы предлагаем дипломы психологов, юристов, экономистов и прочих профессий по разумным ценам. Приобретение документа, который подтверждает окончание университета, – это рациональное решение. Заказать диплом университета: cambodiaexpertalliance.net/employer/diplomy-grup-24
cheap canadian pharmacy online: MediSmart Pharmacy – reputable canadian online pharmacy
https://medismartpharmacy.com/# best value pharmacy
купить диплом украина с занесением в реестр https://arus-diplom22.ru/ .
купить диплом образование купить проведенный диплом купить диплом образование купить проведенный диплом .
диплом с реестром купить диплом с реестром купить .
купить диплом о высшем образовании с занесением в реестр цены купить диплом о высшем образовании с занесением в реестр цены .
купить диплом занесением реестр киев https://arus-diplom22.ru/ .
MexiMeds Express: medication from mexico pharmacy – mexican online pharmacies prescription drugs
купить диплом колледжа с занесением в реестр в купить диплом колледжа с занесением в реестр в .
подключить интернет
domashij-internet-volgograd006.ru
интернет провайдеры омск
Пробка техническая probkovoe-pokritie1.ru .
накрутка подписчиков в телеграм канал бе праймлайксплатно накрутка подписчиков в телеграм канал бе праймлайксплатно
накрутка живых лайков в вк бесплатно накрутка живых лайков в вк бесплатно
лечение запоя минск
vivod-iz-zapoya-minsk003.ru
лечение запоя минск
паркетная доска эста паркет купить в Москве http://www.parketnay-doska2.ru/ .
вывод из запоя круглосуточно
vivod-iz-zapoya-smolensk004.ru
вывод из запоя круглосуточно смоленск
Online advertising
cialis prescription assistance program – https://ciltadgn.com/ cialis price comparison no prescription
CyberSpyder digital experts
Mobile-responsive web design
Full-service marketing agency in Fort Smith
купить диплом москва купить диплом москва .
https://medismartpharmacy.shop/# imiquimod cream online pharmacy
купить диплом в томске купить диплом в томске .
best online pharmacies in mexico MexiMeds Express mexican online pharmacies prescription drugs
провайдеры домашнего интернета воронеж
domashij-internet-voronezh004.ru
интернет провайдер воронеж
Branding and graphic design
Here’s more on the topic https://bediva.ru/