A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
darknet sites darknet market lists dark internet [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]tor markets [/url]
darknet drug market deep web drug markets tor market links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark market url [/url]
dark web access dark web market links drug markets dark web [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet market list [/url]
dark market 2024 dark web drug marketplace dark web site [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]tor markets links [/url]
drug markets dark web bitcoin dark web darknet markets [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darkmarket link [/url]
tor markets darknet links the dark internet [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]blackweb [/url]
drug markets onion tor market url dark web market [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]tor market links [/url]
bitcoin dark web dark web market list dark market list [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]deep web drug links [/url]
tor market links deep web drug url darknet market [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web site [/url]
deep web drug links darknet marketplace dark web market list [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web links [/url]
dark websites tor market url deep web search [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet market [/url]
dark net darknet seiten tor market links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet seiten [/url]
dark web search engine dark web site dark web market links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet sites [/url]
free dark web dark web site black internet [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark market 2024 [/url]
tor markets tor market links best darknet markets [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet search engine [/url]
deep web sites tor dark web dark web market links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark websites [/url]
dark web sites links dark website dark net [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet websites [/url]
tor markets 2024 tor market links darknet market [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark market list [/url]
darknet sites darkmarket url how to get on dark web [url=https://darknetmarketstore.com/ ]tor darknet [/url]
darknet market darkmarkets darknet seiten [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web search engine [/url]
darkweb marketplace darknet marketplace darknet site [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web drug marketplace [/url]
darknet market lists darknet sites tor darknet [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web drug marketplace [/url]
dark web sites links dark web access dark web links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web search engines [/url]
darknet links tor market links dark market onion [url=https://darknetmarketstore.com/ ]onion market [/url]
onion market darkmarket url dark web link [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet sites [/url]
dark market link darknet links darkmarkets [url=https://darknetmarketstore.com/ ]tor dark web [/url]
tor market links dark web drug marketplace black internet [url=https://darknetmarketstore.com/ ]blackweb official website [/url]
onion market dark web access dark web market [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet seiten [/url]
free dark web darknet websites tor dark web [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet market [/url]
darknet site darknet market dark web search engines [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep web drug markets [/url]
dark web market links tor markets links darknet market list [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet drugs [/url]
darknet market lists darknet market list deep web sites [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep web drug url [/url]
tor markets links darknet sites tor market url [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web search engine [/url]
darknet search engine dark web link darknet market links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet websites [/url]
deep web drug markets dark markets 2024 dark market [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark market [/url]
dark web sites links dark web market links tor darknet [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep web links [/url]
dark markets 2024 black internet deep web drug store [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark market url [/url]
dark web search engine darkmarkets darknet market links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet sites [/url]
dark market 2024 dark web markets darknet websites [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep web search [/url]
dark web market links tor markets 2024 onion market [url=https://darknetmarketstore.com/ ]free dark web [/url]
dark web site darknet marketplace darkmarkets [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep web markets [/url]
darkmarkets tor markets links darknet seiten [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web drug marketplace [/url]
onion market deep web drug markets deep web links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark markets 2024 [/url]
dark market list dark websites dark web markets [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web drug marketplace [/url]
darknet market dark net darkmarkets [url=https://darknetmarketstore.com/ ]tor markets links [/url]
darkmarket darknet drug store darknet drug store [url=https://darknetmarketstore.com/ ]free dark web [/url]
dark net darknet market dark market 2024 [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darkmarkets [/url]
darknet markets 2024 the dark internet darknet sites [url=https://darknetmarketstore.com/ ]tor markets [/url]
dark net dark web link darknet market links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web drug marketplace [/url]
dark market dark web market links dark web markets [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark internet [/url]