A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
darknet site deep web drug markets deep web markets [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darkmarket 2024 [/url]
how to get on dark web dark web sites links dark web search engines [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web market [/url]
tor marketplace drug markets onion bitcoin dark web [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep dark web [/url]
tor market darkmarket tor market [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web drug marketplace [/url]
dark web market list bitcoin dark web darknet drug links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep web drug url [/url]
dark web markets bitcoin dark web blackweb official website [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web sites links [/url]
dark web drug marketplace deep web drug store darknet market links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]tor markets [/url]
dark web links dark web sites darknet seiten [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet marketplace [/url]
darknet marketplace darknet market links darkmarket list [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep dark web [/url]
dark markets black internet darknet drug store [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web access [/url]
blackweb official website best darknet markets blackweb official website [url=https://darknetmarketstore.com/ ]how to access dark web [/url]
dark web market list darknet market dark web sites [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep web sites [/url]
tor market links dark website darkmarket link [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web market list [/url]
darknet drug market tor dark web darkmarket list [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark net [/url]
tor darknet bitcoin dark web drug markets onion [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep dark web [/url]
darknet drug market dark web drug marketplace darknet market list [url=https://darknetmarketstore.com/ ]tor darknet [/url]
onion market tor marketplace dark market onion [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web search engine [/url]
darkmarkets darknet websites tor market [url=https://darknetmarketstore.com/ ]bitcoin dark web [/url]
dark web market list tor dark web tor market url [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark market onion [/url]
deep dark web tor marketplace how to access dark web [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet market list [/url]
blackweb official website dark web market links how to access dark web [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep web drug store [/url]
tor market deep web drug url darkmarket list [url=https://darknetmarketstore.com/ ]bitcoin dark web [/url]
drug markets onion darknet links dark market 2024 [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darkmarket url [/url]
FHCS can be diagnosed directly via visualization of adhesions between the diaphragm and liver or liver and the anterior abdominal wall priligy otc
bitcoin dark web dark web search engine bitcoin dark web [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web drug marketplace [/url]
tor market dark web access dark web links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web site [/url]
darknet market lists blackweb official website tor marketplace [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet market links [/url]
darknet seiten how to get on dark web dark web search engines [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark markets [/url]
tor dark web dark web websites dark web site [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darkmarket link [/url]
darknet sites dark net tor markets [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep web drug store [/url]
bitcoin dark web darkmarket 2024 darknet site [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darkmarket 2024 [/url]
dark net darknet seiten dark markets 2024 [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web sites [/url]
onion market darknet market tor dark web [url=https://darknetmarketstore.com/ ]tor markets links [/url]
how to access dark web tor darknet blackweb [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet sites [/url]
dark web market deep web drug url darknet market links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark market onion [/url]
darkmarket list how to get on dark web dark website [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web links [/url]
dark web drug marketplace darknet drug market tor dark web [url=https://darknetmarketstore.com/ ]tor marketplace [/url]
dark web search engines deep web search darknet site [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet drugs [/url]
dark web market deep web markets dark web market list [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darkweb marketplace [/url]
dark market list darkmarket list darknet drug store [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark market list [/url]
bitcoin dark web darkweb marketplace darknet market lists [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet drug store [/url]
deep web links dark web search engines dark markets [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark internet [/url]
deep web drug links darkmarket list dark web access [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet sites [/url]
deep web drug store dark market onion deep web search [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark market link [/url]
darkmarket 2024 the dark internet darknet site [url=https://darknetmarketstore.com/ ]tor dark web [/url]
dark website drug markets dark web tor market links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]black internet [/url]
dark web market list blackweb official website darknet drug store [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web sites [/url]
dark websites dark market dark market 2024 [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web sites [/url]
darknet market links dark internet tor market links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web market [/url]
darknet markets 2024 blackweb official website deep web links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darkmarket list [/url]