A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
dark web market links dark web sites [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web drug marketplace [/url]
dark web access darknet market list [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark internet [/url]
tor markets links darknet site [url=https://darknetmarketstore.com/ ]dark web market links [/url]
bitcoin dark web darknet drug links [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep web markets [/url]
darkmarket 2024 deep web search [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darkweb marketplace [/url]
blackweb official website black internet [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darkmarket 2024 [/url]
darknet markets 2024 dark market [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep web markets [/url]
dark web markets deep web drug url [url=https://darknetmarketstore.com/ ]deep web links [/url]
darknet marketplace tor market url [url=https://darknetmarketstore.com/ ]free dark web [/url]
darknet market links darknet drug market [url=https://darknetmarketstore.com/ ]darknet market list [/url]
darknet websites best darknet markets https://darknetmarketstore.com/
darkmarket url dark websites https://darknetmarketstore.com/
dark web access darknet site https://darknetmarketstore.com/
darknet links deep web search https://darknetmarketstore.com/
darknet websites darknet market https://darknetmarketstore.com/
dark internet drug markets dark web https://darknetmarketstore.com/
deep dark web darknet marketplace https://darknetmarketstore.com/
blackweb dark market list https://darknetmarketstore.com/
tor markets links darknet seiten https://darknetmarketstore.com/
dark websites darknet market links https://darknetmarketstore.com/
darknet market list darknet links https://darknetmarketstore.com/
deep web drug url dark net https://darknetmarketstore.com/
black internet darknet drug links https://darknetmarketstore.com/
darknet drugs dark web sites https://darknetmarketstore.com/
darknet market lists best darknet markets https://darknetmarketstore.com/
dark web market links darknet drug store https://darknetmarketstore.com/
tor market deep web markets https://darknetmarketstore.com/
dark web search engine tor market links https://darknetmarketstore.com/
darknet markets 2024 tor market links https://darknetmarketstore.com/
tor dark web dark web market links https://darknetmarketstore.com/
darkmarket deep web sites https://darknetmarketstore.com/
free dark web darknet site https://darknetmarketstore.com/
tor marketplace darknet market lists https://darknetmarketstore.com/
darknet seiten dark web market list https://mydarknetmarketlinks.com/
deep web drug store darknet seiten https://mydarknetmarketlinks.com/
darkmarkets dark market https://mydarknetmarketlinks.com/
darknet drugs dark web market list https://mydarknetmarketlinks.com/
dark web drug marketplace dark web search engine https://mydarknetmarketlinks.com/
best darknet markets dark web sites links https://mydarknetmarketlinks.com/
how to get on dark web deep dark web https://mydarknetmarketlinks.com/
dark markets 2024 darknet market lists https://mydarknetmarketlinks.com/
dark web markets dark web markets https://mydarknetmarketlinks.com/
darknet market links darknet market links https://mydarknetmarketlinks.com/
dark markets 2024 darknet websites https://mydarknetmarketlinks.com/
dark web market links tor market url https://mydarknetmarketlinks.com/
darkmarket url tor dark web https://mydarknetmarketlinks.com/
dark market onion darknet market list https://mydarknetmarketlinks.com/
dark market onion tor dark web https://mydarknetmarketlinks.com/
dark market 2024 deep web links https://mydarknetmarketlinks.com/
dark web access darknet marketplace https://mydarknetmarketlinks.com/