Avagy három szabály (és akcióterv) a fitnesz terved következetes betartásához
Amikor az ember eldönti, hogy „Elég!” „Most pedig leadok 15 kilót” (ezt többnyire lányok mondják, pedig sokszor a fiúkra is ráférne) vagy „Most pedig kicsit kigyúrom magam” (ezt meg többnyire fiúk mondják, holott a lányokra is ráférne), akkor hirtelen akar mindenki mindent megváltoztatni. Egyik pillanatról a másikra gyökeres fordulatot akar az életében.
Azonnal jön a zöldségsalátázás, és a naponta futás, vagy valami ugra-bugra, mert a legtöbben saját kútfőből dolgoznak, nem tudván, hogy hogyan is működik az emberi test. Szerencsére Te már tudod, hiszen már olvastad az Edzés Mester Programot, ami mindent elmond, amit csak tudnod kell a fogyás és a testedzés fiziológiájáról és a legkorszerűbb edzéselvekről.
De itt nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ez a kezdeti „Most már aztán elég!” lelkesedés néhány nap esetleg egy-két hét után elillan. Pontosan akkor, amikor kiderül, hogy ez nem is olyan könnyű, de legkésőbb akkor, amikor az eredmények nem jönnek vagy a kezdeti eredmények visszaesnek.
Éppen ezért szeretném leszögezni, hogy sokkal valószínűbb, hogy eléred a célodat, ha a következő néhány pontot betartod:
- Az elhatározás az első lépés, ennek meg kell lennie!
- Az elhatározás nyomán inkább a következetességre helyezd a hangsúlyt, mint a változás nagyságára!
- Megfelelő tudással kell felvértezned magad, hogy tudd, mit várhatsz el és mit nem (pl. jövő hónapban lesz az osztálytalálkozó, ezért le akarok adni 20 kilót nem járható út), és hogy az elvárható szintet viszont képes legyél magadból kihozni.
Általában a második és a harmadik ponton szoktak a legtöbben elcsúszni. Mivel az első pontig mindenki eljut, Te pedig az Edzés Mester Programmal már megszerezhetted a szükséges tudást, ezért most a második pontról szeretnék beszélni.
1. szabály: A következetesség fenntarthatósága és a változás mértéke fordított arányosságban áll egymással
…avagy haladj apró lépésenként!
Minél nagyobb változást akarsz az életedben életbe léptetni, annál nagyobb a valószínűsége, hogy kudarcra lesz ítélve a próbálkozásod. Hogy megértsd, hogy ez miért szükségszerű, nézzük meg, hogy milyen pszichológiai erők munkálkodnak bennünk. Jelen szabály szempontjából két erő munkálkodását kell megértenünk:
- Az új iránti igény. Ide tartozik minden, ami kívül esik a megszokott tevékenységeiden. Ide tartozik az új film, az új zene, az új kapcsolatok, az új élettapasztaltok iránti igény, de ide tartozik az is, hogy ki tudsz-e alakítani egy új napi rutint, fel tudsz-e venni új szokásokat, le tudsz-e vedleni régi rossz szokásokat, tudsz-e változtatni az életedben valamin (pl. másik munkahely, másik kapcsolat, másik élőhely, más barátok), ha szükségét érzed. Illetve ide tartozik az alkotás iránti igény és az az igény, hogy valahogyan túlszárnyald az eddigi énemet, teljesítményedet. Ezt teljesítményigénynek is nevezhetjük. Az új iránti igény kielégítése összességében az örömérzetet növeli.
- A régi (vagyis a megszokott és biztonságosnak érzett) iránti igény.
Ide tartozik az, hogy lesznek kedvenc dolgaid (filmjeid, zenéid, kapcsolataid), lesznek dolgok, amihez ragaszkodsz, lesz napi rutinod, berögzült gondolataid, világnézeted, stb. Ezek mind az állandóság érzetét segítik benned kialakítani. Vagyis a régi iránti igény kielégítése összességében a biztonságérzetedet növeli.
Ez a két erő együttesen felelős a boldogságodért. Nyilván, ha nincsen kielégítve az új iránti igényed, akkor fásultnak, rutinszerűnek és monotonnak fogod érezni az életedet. Ha viszont a régi iránti igényünk nincs kielégítve, akkor nem érzed magad biztonságban. Állandó teljesítménykényszer, nincs egy biztos pont, amire számíthatsz, stb. Bár a kettő egyensúlya szükséges, mégis az máris nyilvánvaló, hogy a két erő sokszor még a legbanálisabb dolgokban is teljesen ellentétes.
Az agyad mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a régi, biztonságosnak érzett dolgokat fenntartsa. És ezt szó szerint kell venni: MINDENT, amit csak lehet. Ha meg akarod változtatni az életedet, és szeretnél minden nap mozogni (mert eddig nem tetted), akkor azt fogja neked mondani, hogy „Fáradt vagyok”, „Nincs kedvem”, „Ez meg se éri”, „Úgysem fog sikerülni”, és ehhez hasonló, az elhatározásodat nem túlságosan segítő dolgokat.
Ráadásul minél több dolgon akarsz egyszerre változtatni az életedben, annál erősebben tiltakozik majd és annál letaglózóbb lesz mindaz a negatív gondolatsor, amit közvetít feléd! Mivel azonban az agyad nem tesz különbséget jó és rossz szokások között, ezért ha úgy érzed, hogy ez a változás rossz, felül kell kerekedned az agyad által közvetített gondolatokon a változásért! Már egy-egy változás is komoly gondot okozhat, nemhogy egy teljes átalakulás.
De akkor mi a teendő?
Úgy „verheted” át az agyadat, ha kis lépésenként haladsz a változás felé. Pl. először csak bevezeted, hogy több zöldséget fogsz enni. És az étkezések mellé paradicsomot, paprikát, savanyúságokat, stb. iktatsz be. Vagy úgy, hogy napi 5-10 perces mozgásokkal kezded a testedzést. Így a saját ellenállásoddal is könnyebb lesz megharcolni, hiszen csak egy kisebb dologról van szó.
Általában azonban még a kis változtatások is 3-4-ig komoly erőfeszítést jelenthetnek. Két-három hét után már egyre rutinszerűbbé válik, és szép lassan az agyad is hozzászokik, hogy most már ez a módi. :-) És ez a cél, mert onnantól kezdve, hogy jó szokásaid vannak, azokat is ugyanúgy védeni fogja majd, mint a rossz szokásaidat. Pár hónap múlva már akkor fog nyavalyogni neked, ha nem eszel zöldséget vagy ha nem csinálod az edzést!
További segítséget jelenthet, ha
- találsz magadnak egy elszámolótársat, vagy
- találsz egy közösséget, ahol hozzád hasonló problémákkal küzdenek, és néha rád dörrentenek, ha szükséges
- keress valakit, akinek adsz a véleményére, és minden egyes alkalommal, amikor éppen a fitnesz terved ellen vétenél (pl. nem a tervnek megfelelően étkezel vagy kihagysz egy edzést), írd le, hogy miért döntöttél így. Később oszd meg ezzel a személlyel a döntésed okait és kérd ki a véleményét, hogy szerinte jogos-e vagy csak egyszerűen kifogásokat kerestél. Ennek az előnye, hogy sokkal nehezebb lesz a saját racionalizálásodat elhinni, így nehezebben fogod tudni átverni magad. :-)
2. szabály: A döntés mindig a te kezedben van
…avagy ne hitesd el magaddal, hogy tőled kívülálló okok miatt nem tudod tartani a tervedet!
Ha bármikor azt hallod magadtól, hogy „Nincs elég motivációm!” vagy „Én most ezt nem tudom megcsinálni”, akkor mindig gondolj a következőkre:
Ha eldöntötted, hogy márpedig te most lefogysz, egészségesebben élsz, kicsit „kigyúrod” magad, akkor már megvan az a motivációd, ami a sikerhez kell. Ezért el ne hidd ezt a botorságot az agyadnak! Az agyad mindig olyasmivel fog próbálkozni, ami téged a tehetetlennek és képtelennek tüntet majd fel.
Pl. a „Nincs elég motivációm” úgy hangzik, mintha egy tőled kívülálló dolog miatt nem tudnád megcsinálni a mai 10 perces edzést, hiszen nincs motivációd, tehát kéne egy kevés. Nem, nem, nem és nem és nem! És még egyszer nem! :-) És ha esetleg még nem lenne világos, akkor: NEM! Már kitűztél magadnak egy fitnesz célt (legyen az fogyás, izomépítés, fittség, több energia, a maratontáv lefutása, bármi). Tehát nehogy elhidd, hogy nincs motivációd. Persze, hogy van!
Nem kizárt, hogy az élet közbeszólt. A gyerek beteg lett, a főnököd egész nap ugráltatott, kaptál egy rossz hírt valahonnan és most nem akarsz edzeni vagy igazán úgy érzed, jó lenne nassolni vagy bedobni valami gyorsat ahelyett, hogy főznél vagy lemennél zöldséget vásárolni. Ilyen volt, van, és lesz is. De egy biztos, ez nem azt jelenti, hogy nem vagy motivált!
Egyszerűen csak arról van szó (és ezt így kell felfognod!), hogy az adott pillanatban két ellentétes dolgot akarsz, és ezért döntened kell, hogy mi a fontosabb neked. A leghatékonyabb ez a felfogás, ha különválasztod a rövid távú hasznokat a hosszú távú hasznoktól, mert ha komolyan megtanulsz így gondolkodni, akkor többnyire a hosszú távú hasznok mellett fogsz dönteni.
Esetleg egy olyan szabályt is bevezethetsz, hogy minden tizedik, nyolcadik, ötödik döntésed lehet rövid távú, ha szeretnéd. De egy dolog mindenképpen legyen tiszta: a döntés a jelen helyzetben a Te kezedben van, és nem holmi motiváció hiánya vagy jelenléte fogja meghatározni a tetteidet!
A hatalom nálad van!
Ha pedig már döntöttél, jól jegyezd meg, hogy hogy érezted magad utána, mert legközelebb azt a kérdést is fel kell tenned magad, hogy szeretnéd-e így érezni magad még sokszor vagy sem.
3. szabály: A tervezhetetlen is tervezhető
…avagy ne hagyd, hogy a váratlan dolgok felborítsák a terveidet!
Mivel lépten-nyomon olyan dolgok történhetnek velünk (és történnek is), amelyekre nem számítunk, és amelyek azután könnyen eltéríthetnek minket a szándékainktól, ezért nem árt előre gondolni az ilyen eshetőségekre is.
Első körben érdemes leülni és egy listát készíteni azokról a dolgokról, amelyek többször is előjönnek és felborítják a napi tervedet. Például ha a főnököd sokszor kér meg arra, hogy maradj még bent munkaidő után egy kicsit túlórázni és emiatt sokszor nem tudsz edzeni, akkor ez rákerülhet a listára.
Ugyanúgy rákerülhet az is, hogy mikor vacsoráznál, sokszor előfordul, hogy nincs zöldség otthon és nincs kedved már elmenni valami este is nyitva tartó üzletbe, hogy bevásárolj. Érdemes rászánni egy fél-egy órát egy ilyen lista kidolgozására, később pedig – ha újabb problémákba ütközöl – folyamatosan bővítheted a listádat.
Mi legyen a listán?
A probléma oka és egy megoldási javaslat. Például ha a sokat kell túlórázni, akkor megpróbálkozhatsz azzal, hogy reggel munkába menet előtt mozogsz 10 percet. Vagy kijelölsz egy időt a családban is, amit egyszerűen csak „én-idő”-nek nevezel és mindenkinek megmondod, hogy ebben az időben csak akkor zavarjanak, ha már kipusztult az emberiség fele és menekülni kell valami űrszörny elől. :-)
Ha sokszor előfordul, hogy el kéne menni bevásárolni, és emiatt nem tudod tartani a zöldségevős tervedet, akkor megoldási javaslat lehet, hogy minden szombaton egy hétre előre bevásárolsz. Általában egy hétig bőven elállnak a zöldségek és a gyümölcsök. A savanyúság pedig főleg. :-)
Ha van olyan probléma, amire nem találsz megoldást, nyugodtan kérdezd meg a párodat, barátodat, ismerőseidet, hogy van-e javaslatuk. Meséld el nekik, hogy mi a gond és ez miért gond, és kérdezd meg őket, hogy ők ezt hogyan oldanák meg. Általában a kívülállók mindig tele vannak jobbnál jobb ötletekkel.
Ami pedig a legfontosabb: legyen egy terved arra az esetre is, hogyha valamiért mégsem tudnád tartani a fitnesz tervedet! Nem tudsz enni egy napig a tervednek megfelelően? Akkor egy hétig nincs nassolás egy pici sem. Vagy nem tudtál edzeni az egyik nap? Hétvégén be kell pótolnod. A lényeg, hogy ne hagyd a fitnesz terveidet kútba esni, csak mert az „élet úgy hozta”. Mindig lesz valami váratlan, és ezeket meg kell tanulni folyamatosan kezelni.
Sikerre fel!
Ha ezt a három szabályt elfogadod és ezek szerint gondolkozol, szinte katonás következetességgel fogod tudni betartani a fitnesz tervedet és meglátod, hogy még kellemes érzés is lesz, hiszen végső soron a te terved, a te döntésed, a te akaratod, a te vágyad, álmod és célod, amit Te akarsz elérni! És ha nem hagyod magad holmi apró-cseprő földrengések, földönkívüli invázió és világvége ürügyén lebeszélni a terved megvalósításáról, akkor meg is fogod valósítani, és az az eredmény csak a tiéd lesz, aminél nincs jobb érzés a világon.
Sok sikert hozzá!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
In contrast to weird pecuniary markets like the futures and stock markets, the online FX Market, has no positive location and no central scrap.
In 2017, Denmark was bumped from the highest spot on the planet Happiness Report by neighboring Norway, but Danes have ranked No.
Also included is a topical index, a directory of Christian organizations and ministries, a gospel overview, a daily Bible verse, and a weblog.
This page was final edited on 7 September 2024, at 06:Forty four (UTC).
Luckily, we can answer that question for you.
They can be divided into several categories based on their performance levels and the way they go about garnering profits for the investors.
It is essential for you to provide feedback about your driving instructor to ensure their effectiveness.
farmacie online affidabili: comprare farmaci online con ricetta – comprare farmaci online con ricetta
farmacia online
This can help you determine if they match your learning preferences.
Some learners may feel more comfortable with an instructor of a
specific gender.
Giant planters like these are being dumped across roads in many parts of the UK to make it harder to drive
and encourage cycling.
Too many new drivers face an elevated risk of having a crash, but this doesn’t have to be the case.
However, the increase in vehicle usage also comes with an increase in car accidents, specifically having to do with texting and driving.
The thought of teaching a real learner terrifies them because they couldn’t do it.
Improve your personal and professional growth by joining our focused ADI training courses and events.
The ways of getting work change constantly and if
you can’t change with them then you’ll be
yet another failed instructor.
Choosing an instructor who aligns with your unique learning style
is crucial for maximizing your progress.
If you have a learners licence, have completed 50
log book hours of driving then this is the course for you.
There are six steps to becoming a registered driving instructor.
This should be a letter from the training organisation (on company letterhead) stating which course you completed and whether you did it with a manual or automatic vehicle.
This page was last edited on 10 July 2022, at 11:Forty two (UTC).
These equipment will draw consideration and make your outfit stand out.
Graduated repayment of your loans signifies that your month-to-month cost will increase every two years.
Of course, insurance companies are quite familiar with the interest rate cycle, and understand that weathering periods of low rates is just part of their business.
These indicators are important for motorists to concentrate to throughout the summer season months.
What are the early warning signs of psychological well being problems?
The storm crossed the Delaware River around 12:30 p.m.
Outline an area or divide rooms with fashionable glass block.
Burstyn, Joan N (1997), Past and Promise: Lives of latest Jersey Ladies, Syracuse Univ Pr, pp.
A title company is next on your list.
Define the vital men or girls which is able to provide help to develop your firm and commit to commit time to develop your connection with them.
Hunger is about having enough nutritious food to consume, not just having enough food to eat.
Elmer Stoner was born December 9, 1927 in Onaway.
Additionally, some funds use a hybrid management strategy of enhanced indexing, in which the manager minimizes costs by broadly following a passive indexing strategy, but has the discretion to actively deviate from the index in the hopes of earning modestly higher returns.
Indian Golfer Mukesh Kumar became the oldest golfer to win an ‘Asian Tour’ title on December 4, 2016 at Delhi Golf Club (DGC ) after winning the Panasonic Open India.
Keep weaving until the whole size of the straws is wrapped in yarn.
The DVSA ran their annual ADI survey in June 2023 and had only 5,795 replies.
In short, whenever modern exchanges are trading equities there will be an affiliated clearinghouse doing the heavy lifting behind the scenes.
Further reductions in early 2010 triggered Delta to shut Concourse A in Terminal 3 on May 1, consolidating all operations into Concourse B. This resulted in the layoff of more than 800 employees.
Online, you can see many web functions as well as chess trainers via which you’ll access different kinds of tactical puzzles that may enable you to improve your techniques.
To help managers acquire these skills, they need to grasp that the fact of in the present day’s world in which they function.
Brisbane’s test routes often include tricky intersections—we’ll help you master them!
Safe drivers are made, not born—our lessons equip you with the skills for a lifetime of safe driving.
Learning to drive in Brisbane’s peak-hour traffic? Our instructors will make sure you’re test-ready!
We know the test routes and will make sure you’re fully prepared.
Learning to drive in Brisbane is an exciting
journey, and having a skilled instructor makes all the difference!
Don’t risk bad habits—learn the correct techniques from the very beginning.
Booking lessons is quick and easy—get started on your journey to driving
independence today.
Want to master highway driving? Our lessons ensure you’re comfortable
at higher speeds. The key to passing your driving test?
Structured practice with a professional instructor.
Good job!
High-quality driving practice is crucial because a
major reason why teens crash is inexperience behind the
wheel.
Over the previous 70 years, inventors have come up with scores of improvements in an effort to improve diving watches.
The precise design of the home is one such issue.
The Financial Stability Board (FSB) released a study on the crypto asset market and its potential pathways for future financial stability concerns.
To qualify for the credit score, the certified battery storage technology will need to have a capability of at least 3 kilowatt hours.