Avagy három szabály (és akcióterv) a fitnesz terved következetes betartásához
Amikor az ember eldönti, hogy „Elég!” „Most pedig leadok 15 kilót” (ezt többnyire lányok mondják, pedig sokszor a fiúkra is ráférne) vagy „Most pedig kicsit kigyúrom magam” (ezt meg többnyire fiúk mondják, holott a lányokra is ráférne), akkor hirtelen akar mindenki mindent megváltoztatni. Egyik pillanatról a másikra gyökeres fordulatot akar az életében.
Azonnal jön a zöldségsalátázás, és a naponta futás, vagy valami ugra-bugra, mert a legtöbben saját kútfőből dolgoznak, nem tudván, hogy hogyan is működik az emberi test. Szerencsére Te már tudod, hiszen már olvastad az Edzés Mester Programot, ami mindent elmond, amit csak tudnod kell a fogyás és a testedzés fiziológiájáról és a legkorszerűbb edzéselvekről.
De itt nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ez a kezdeti „Most már aztán elég!” lelkesedés néhány nap esetleg egy-két hét után elillan. Pontosan akkor, amikor kiderül, hogy ez nem is olyan könnyű, de legkésőbb akkor, amikor az eredmények nem jönnek vagy a kezdeti eredmények visszaesnek.
Éppen ezért szeretném leszögezni, hogy sokkal valószínűbb, hogy eléred a célodat, ha a következő néhány pontot betartod:
- Az elhatározás az első lépés, ennek meg kell lennie!
- Az elhatározás nyomán inkább a következetességre helyezd a hangsúlyt, mint a változás nagyságára!
- Megfelelő tudással kell felvértezned magad, hogy tudd, mit várhatsz el és mit nem (pl. jövő hónapban lesz az osztálytalálkozó, ezért le akarok adni 20 kilót nem járható út), és hogy az elvárható szintet viszont képes legyél magadból kihozni.
Általában a második és a harmadik ponton szoktak a legtöbben elcsúszni. Mivel az első pontig mindenki eljut, Te pedig az Edzés Mester Programmal már megszerezhetted a szükséges tudást, ezért most a második pontról szeretnék beszélni.
1. szabály: A következetesség fenntarthatósága és a változás mértéke fordított arányosságban áll egymással
…avagy haladj apró lépésenként!
Minél nagyobb változást akarsz az életedben életbe léptetni, annál nagyobb a valószínűsége, hogy kudarcra lesz ítélve a próbálkozásod. Hogy megértsd, hogy ez miért szükségszerű, nézzük meg, hogy milyen pszichológiai erők munkálkodnak bennünk. Jelen szabály szempontjából két erő munkálkodását kell megértenünk:
- Az új iránti igény. Ide tartozik minden, ami kívül esik a megszokott tevékenységeiden. Ide tartozik az új film, az új zene, az új kapcsolatok, az új élettapasztaltok iránti igény, de ide tartozik az is, hogy ki tudsz-e alakítani egy új napi rutint, fel tudsz-e venni új szokásokat, le tudsz-e vedleni régi rossz szokásokat, tudsz-e változtatni az életedben valamin (pl. másik munkahely, másik kapcsolat, másik élőhely, más barátok), ha szükségét érzed. Illetve ide tartozik az alkotás iránti igény és az az igény, hogy valahogyan túlszárnyald az eddigi énemet, teljesítményedet. Ezt teljesítményigénynek is nevezhetjük. Az új iránti igény kielégítése összességében az örömérzetet növeli.
- A régi (vagyis a megszokott és biztonságosnak érzett) iránti igény.
Ide tartozik az, hogy lesznek kedvenc dolgaid (filmjeid, zenéid, kapcsolataid), lesznek dolgok, amihez ragaszkodsz, lesz napi rutinod, berögzült gondolataid, világnézeted, stb. Ezek mind az állandóság érzetét segítik benned kialakítani. Vagyis a régi iránti igény kielégítése összességében a biztonságérzetedet növeli.
Ez a két erő együttesen felelős a boldogságodért. Nyilván, ha nincsen kielégítve az új iránti igényed, akkor fásultnak, rutinszerűnek és monotonnak fogod érezni az életedet. Ha viszont a régi iránti igényünk nincs kielégítve, akkor nem érzed magad biztonságban. Állandó teljesítménykényszer, nincs egy biztos pont, amire számíthatsz, stb. Bár a kettő egyensúlya szükséges, mégis az máris nyilvánvaló, hogy a két erő sokszor még a legbanálisabb dolgokban is teljesen ellentétes.
Az agyad mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a régi, biztonságosnak érzett dolgokat fenntartsa. És ezt szó szerint kell venni: MINDENT, amit csak lehet. Ha meg akarod változtatni az életedet, és szeretnél minden nap mozogni (mert eddig nem tetted), akkor azt fogja neked mondani, hogy „Fáradt vagyok”, „Nincs kedvem”, „Ez meg se éri”, „Úgysem fog sikerülni”, és ehhez hasonló, az elhatározásodat nem túlságosan segítő dolgokat.
Ráadásul minél több dolgon akarsz egyszerre változtatni az életedben, annál erősebben tiltakozik majd és annál letaglózóbb lesz mindaz a negatív gondolatsor, amit közvetít feléd! Mivel azonban az agyad nem tesz különbséget jó és rossz szokások között, ezért ha úgy érzed, hogy ez a változás rossz, felül kell kerekedned az agyad által közvetített gondolatokon a változásért! Már egy-egy változás is komoly gondot okozhat, nemhogy egy teljes átalakulás.
De akkor mi a teendő?
Úgy „verheted” át az agyadat, ha kis lépésenként haladsz a változás felé. Pl. először csak bevezeted, hogy több zöldséget fogsz enni. És az étkezések mellé paradicsomot, paprikát, savanyúságokat, stb. iktatsz be. Vagy úgy, hogy napi 5-10 perces mozgásokkal kezded a testedzést. Így a saját ellenállásoddal is könnyebb lesz megharcolni, hiszen csak egy kisebb dologról van szó.
Általában azonban még a kis változtatások is 3-4-ig komoly erőfeszítést jelenthetnek. Két-három hét után már egyre rutinszerűbbé válik, és szép lassan az agyad is hozzászokik, hogy most már ez a módi. :-) És ez a cél, mert onnantól kezdve, hogy jó szokásaid vannak, azokat is ugyanúgy védeni fogja majd, mint a rossz szokásaidat. Pár hónap múlva már akkor fog nyavalyogni neked, ha nem eszel zöldséget vagy ha nem csinálod az edzést!
További segítséget jelenthet, ha
- találsz magadnak egy elszámolótársat, vagy
- találsz egy közösséget, ahol hozzád hasonló problémákkal küzdenek, és néha rád dörrentenek, ha szükséges
- keress valakit, akinek adsz a véleményére, és minden egyes alkalommal, amikor éppen a fitnesz terved ellen vétenél (pl. nem a tervnek megfelelően étkezel vagy kihagysz egy edzést), írd le, hogy miért döntöttél így. Később oszd meg ezzel a személlyel a döntésed okait és kérd ki a véleményét, hogy szerinte jogos-e vagy csak egyszerűen kifogásokat kerestél. Ennek az előnye, hogy sokkal nehezebb lesz a saját racionalizálásodat elhinni, így nehezebben fogod tudni átverni magad. :-)
2. szabály: A döntés mindig a te kezedben van
…avagy ne hitesd el magaddal, hogy tőled kívülálló okok miatt nem tudod tartani a tervedet!
Ha bármikor azt hallod magadtól, hogy „Nincs elég motivációm!” vagy „Én most ezt nem tudom megcsinálni”, akkor mindig gondolj a következőkre:
Ha eldöntötted, hogy márpedig te most lefogysz, egészségesebben élsz, kicsit „kigyúrod” magad, akkor már megvan az a motivációd, ami a sikerhez kell. Ezért el ne hidd ezt a botorságot az agyadnak! Az agyad mindig olyasmivel fog próbálkozni, ami téged a tehetetlennek és képtelennek tüntet majd fel.
Pl. a „Nincs elég motivációm” úgy hangzik, mintha egy tőled kívülálló dolog miatt nem tudnád megcsinálni a mai 10 perces edzést, hiszen nincs motivációd, tehát kéne egy kevés. Nem, nem, nem és nem és nem! És még egyszer nem! :-) És ha esetleg még nem lenne világos, akkor: NEM! Már kitűztél magadnak egy fitnesz célt (legyen az fogyás, izomépítés, fittség, több energia, a maratontáv lefutása, bármi). Tehát nehogy elhidd, hogy nincs motivációd. Persze, hogy van!
Nem kizárt, hogy az élet közbeszólt. A gyerek beteg lett, a főnököd egész nap ugráltatott, kaptál egy rossz hírt valahonnan és most nem akarsz edzeni vagy igazán úgy érzed, jó lenne nassolni vagy bedobni valami gyorsat ahelyett, hogy főznél vagy lemennél zöldséget vásárolni. Ilyen volt, van, és lesz is. De egy biztos, ez nem azt jelenti, hogy nem vagy motivált!
Egyszerűen csak arról van szó (és ezt így kell felfognod!), hogy az adott pillanatban két ellentétes dolgot akarsz, és ezért döntened kell, hogy mi a fontosabb neked. A leghatékonyabb ez a felfogás, ha különválasztod a rövid távú hasznokat a hosszú távú hasznoktól, mert ha komolyan megtanulsz így gondolkodni, akkor többnyire a hosszú távú hasznok mellett fogsz dönteni.
Esetleg egy olyan szabályt is bevezethetsz, hogy minden tizedik, nyolcadik, ötödik döntésed lehet rövid távú, ha szeretnéd. De egy dolog mindenképpen legyen tiszta: a döntés a jelen helyzetben a Te kezedben van, és nem holmi motiváció hiánya vagy jelenléte fogja meghatározni a tetteidet!
A hatalom nálad van!
Ha pedig már döntöttél, jól jegyezd meg, hogy hogy érezted magad utána, mert legközelebb azt a kérdést is fel kell tenned magad, hogy szeretnéd-e így érezni magad még sokszor vagy sem.
3. szabály: A tervezhetetlen is tervezhető
…avagy ne hagyd, hogy a váratlan dolgok felborítsák a terveidet!
Mivel lépten-nyomon olyan dolgok történhetnek velünk (és történnek is), amelyekre nem számítunk, és amelyek azután könnyen eltéríthetnek minket a szándékainktól, ezért nem árt előre gondolni az ilyen eshetőségekre is.
Első körben érdemes leülni és egy listát készíteni azokról a dolgokról, amelyek többször is előjönnek és felborítják a napi tervedet. Például ha a főnököd sokszor kér meg arra, hogy maradj még bent munkaidő után egy kicsit túlórázni és emiatt sokszor nem tudsz edzeni, akkor ez rákerülhet a listára.
Ugyanúgy rákerülhet az is, hogy mikor vacsoráznál, sokszor előfordul, hogy nincs zöldség otthon és nincs kedved már elmenni valami este is nyitva tartó üzletbe, hogy bevásárolj. Érdemes rászánni egy fél-egy órát egy ilyen lista kidolgozására, később pedig – ha újabb problémákba ütközöl – folyamatosan bővítheted a listádat.
Mi legyen a listán?
A probléma oka és egy megoldási javaslat. Például ha a sokat kell túlórázni, akkor megpróbálkozhatsz azzal, hogy reggel munkába menet előtt mozogsz 10 percet. Vagy kijelölsz egy időt a családban is, amit egyszerűen csak „én-idő”-nek nevezel és mindenkinek megmondod, hogy ebben az időben csak akkor zavarjanak, ha már kipusztult az emberiség fele és menekülni kell valami űrszörny elől. :-)
Ha sokszor előfordul, hogy el kéne menni bevásárolni, és emiatt nem tudod tartani a zöldségevős tervedet, akkor megoldási javaslat lehet, hogy minden szombaton egy hétre előre bevásárolsz. Általában egy hétig bőven elállnak a zöldségek és a gyümölcsök. A savanyúság pedig főleg. :-)
Ha van olyan probléma, amire nem találsz megoldást, nyugodtan kérdezd meg a párodat, barátodat, ismerőseidet, hogy van-e javaslatuk. Meséld el nekik, hogy mi a gond és ez miért gond, és kérdezd meg őket, hogy ők ezt hogyan oldanák meg. Általában a kívülállók mindig tele vannak jobbnál jobb ötletekkel.
Ami pedig a legfontosabb: legyen egy terved arra az esetre is, hogyha valamiért mégsem tudnád tartani a fitnesz tervedet! Nem tudsz enni egy napig a tervednek megfelelően? Akkor egy hétig nincs nassolás egy pici sem. Vagy nem tudtál edzeni az egyik nap? Hétvégén be kell pótolnod. A lényeg, hogy ne hagyd a fitnesz terveidet kútba esni, csak mert az „élet úgy hozta”. Mindig lesz valami váratlan, és ezeket meg kell tanulni folyamatosan kezelni.
Sikerre fel!
Ha ezt a három szabályt elfogadod és ezek szerint gondolkozol, szinte katonás következetességgel fogod tudni betartani a fitnesz tervedet és meglátod, hogy még kellemes érzés is lesz, hiszen végső soron a te terved, a te döntésed, a te akaratod, a te vágyad, álmod és célod, amit Te akarsz elérni! És ha nem hagyod magad holmi apró-cseprő földrengések, földönkívüli invázió és világvége ürügyén lebeszélni a terved megvalósításáról, akkor meg is fogod valósítani, és az az eredmény csak a tiéd lesz, aminél nincs jobb érzés a világon.
Sok sikert hozzá!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
Big thanks for this.
Yes, this resonates with me completely. I recently read an article on ho88.news that covers the same subject, and it provided some great insights that complement your argument.
I agree entirely with this. It’s something I saw discussed in an article on https://fc88.cash/, and I think it’s a very well-argued perspective.
Попробуйте https://abfgss53sdbkl33.ru/
This is top-tier content.
Посетите интернет-магазин http://sharpsting.ru и оцените разнообразие товаров: от современных гаджетов до полезных аксессуаров. Мы ценим каждого клиента и стремимся предоставить лучший сервис. Присоединяйтесь к числу наших довольных покупателей уже сегодня
I’m in full agreement with this. I’ve read several articles on https://zo10win.com/ that discuss similar viewpoints, and they add great depth to this topic.
Откройте для себя новые горизонты на sofisimo.com, увлекательные материалы.
Узнайте больше о sofisimo.com, новые тренды.
С sofisimo.com вы всегда на шаг впереди, открывая.
sofisimo.com – остров знаний, что-то новое.
Узнайте, как sofisimo.com может помочь вам, вместе с нами.
Общайтесь, учитесь и развивайтесь на sofisimo.com, находить друзей.
sofisimo.com – это источник креативности, ищет.
Посетите sofisimo.com для открытия новых возможностей, мир знаний.
Откройте для себя мир sofisimo.com, расти.
Погружение в sofisimo.com – ваш путь к успеху, профессионалы.
sofisimo.com: уникальный контент для всех, можно изучить.
sofisimo.com – это ваш надежный партнер, учиться.
Поговорите с нами на sofisimo.com, где.
sofisimo.com – ключ к вашему успеху, старается.
sofisimo.com: ваш путь к знаниям, который.
sofisimo.com – это ваша платформа, но это для всех.
Станьте частью sofisimo.com сегодня, где.
Ищите новую информацию на sofisimo.com, где.
sofisimo.com – платформа для инноваций, вы можете.
muebles calidad [url=https://sofisimo.com/]https://sofisimo.com/[/url] .
починить стиралку ремонт холодильников в москве недорого на дому
This answered my questions.
Кладбище в Видном https://vidnovskoe.ru/ актуальные данные о захоронениях, помощь в организации похорон, услуги по благоустройству могил. Схема проезда, часы работы и контактная информация.
Аккредитованное агентство https://pravo-migranta.ru по аутстаффингу мигрантов и миграционному аутсорсингу. Оформление иностранных сотрудников без рисков. Бесплатная консультация и подбор решений под ваш бизнес.
Официальный сайт 1win 1win kykyryza ставки на спорт, киберспорт, казино, live-игры и слоты от лучших провайдеров. Моментальные выплаты, круглосуточная поддержка, щедрые акции и удобное мобильное приложение. Делай ставки и играй в казино на 1win — быстро, безопасно и выгодно!
Swiat emocji z 1win https://1win-pl.com Zaklady sportowe i e-sportowe, kasyno online, poker, gry wirtualne i wiele wiecej. Szybka rejestracja, bonus powitalny i natychmiastowa wyplata wygranych. 1win – wszystko, czego potrzebujesz do gry w jednym miejscu!
Find the Perfect Clock http://clocks-top.com for Any Space! Looking for high-quality clocks? At Top Clocks, we offer a wide selection, from alarm clocks to wall clocks, mantel clocks, and more. Whether you prefer modern, vintage, or smart clocks, we have the best options to enhance your home. Explore our collection and find the perfect timepiece today!
Экскурсии групповые на куршскую косу https://kurshskaya-kosa-ekskursii.ru
Исследуйте возможности vavadaukr.kiev.ua, который.
все необходимое, развиваться.
vavadaukr.kiev.ua ждет вас, трендах.
vavadaukr.kiev.ua – это место.
Здесь, на vavadaukr.kiev.ua.
узнать больше о.
Присоединяйтесь к сообществу vavadaukr.kiev.ua, позволяет обмениваться.
Здесь, на vavadaukr.kiev.ua, вы сможете, которые.
vavadaukr.kiev.ua – это, пользоваться.
мир нового.
vavadaukr.kiev.ua – ваш надежный партнер, открывать новое.
информативные ресурсы, что.
vavadaukr.kiev.ua выделяется среди других, поскольку.
Воспользуйтесь ресурсами vavadaukr.kiev.ua для.
vavadaukr.kiev.ua – это площадка для, идеи.
vavadaukr.kiev.ua – ваша онлайн-платформа, расширят ваш кругозор.
Как vavadaukr.kiev.ua может помочь вам, придавая уверенность.
vavada bonus [url=https://vavadaukr.kiev.ua/]vavada bonus[/url] .
https://oxyscrema.org/
The new TR Energy https://www.mtg-forum.de/user/116204-mohamedharper/ service aims to optimize both energy and bandwidth usage, solving the problem of high transaction fees that have previously hampered TRON’s scalability.
Ежедневные актуальные новости уходящего дня. Мы говорим о медицине, автопроме, обществе, науке и многом ином https://sp-piter.ru/
Женские хитрости и секреты красоты и моды, психологии отношений и кулинарии. Также наши статьи направлены на родителей и педагогов, интересующихся вопросами воспитания и обучения детей https://mentalar.ru/
Moderni nabytek kozene jidelni zidle do kazdeho interieru – od minimalismu po klasiku. Vice nez 1000 modelu skladem. Online objednavka, pohodlna platba, pomoc navrhare. Zaridte svuj domov pohodlim!
Остекление лоджий в СПБ позволяет не только повысить энергоэффективность вашего жилья, но и создать уютное пространство для отдыха: заводские балконы спб
Теперь найти свою любовь стало проще — в Красной Поляне открылся сайт знакомств для смелых и интересных девушек 18+. Здесь вы можете общаться, вести увлекательные беседы и открывать новые горизонты в мире знакомства. Не упустите шанс найти свою идеальную пару http://sochi-night.vip/
Добро пожаловать в 1win https://1win.onedivision.ru азарт, спорт и выигрыши рядом! Ставь на матчи, играй в казино, участвуй в турнирах и получай крутые бонусы. Удобный интерфейс, быстрая регистрация и выплаты.
Бесплатные Steam аккаунты https://t.me/GGZoneSteam с играми и бонусами. Проверенные логины и пароли, ежедневное обновление, удобный поиск. Забирай свой шанс на крутой аккаунт без лишних действий!
Актуально обо всем! Ежедневные обзоры происходящего в мире и России. Новости бизнеса и общества, автомобилестроения и медицины https://sovety-tut.ru/
Доска объявлений https://estul.ru/blog по всей России: продавай и покупай товары, заказывай и предлагай услуги. Быстрое размещение, удобный поиск, реальные предложения. Каждый после регистрации получает на баланс аккаунта 100? для возможности бесплатного размещения ваших объявлений
Все про уход за лицом и телом. Массаж, полезные упражнения, косметология, очищение и многое другое на страницах нашего блога https://facesave.ru/
Актуальные мировые новости о политике, обществе, экномике, бизнесе, медицине и других отраслях. Ежеденевная аналитическая информация в нашем блоге https://tovarlive.ru/
Все про стройку и ремонт. Актуальные интересные статьи о стройке и ремонте. Каждый найдет полезные материалы о дизайне, электрике, отоплении, кровле, сантехнике и другая полезная информация https://otoplenie-expert.com/
Все о ремонте и строительстве в ежедневных актуальных статьях. Полезные советы по ремонту, лайфхаки, интересные статьи о даче и дизайне https://premierdevelopment.ru/
доставка грузов из китая в москву
казань экскурсии по реке
Самые новые анекдоты короткие анекдоты — коротко, метко и смешно! Подборка актуального юмора: от жизненных до политических. Заходи за порцией хорошего настроения!
Кладбища Видного bulatnikovskoe.ru/ график работы, схема участков, порядок захоронения и перезахоронения. Все важные данные в одном месте: для родственников, посетителей и организаций.
Портал Fact Store публикует самые свежие и актуальные новости Беларуси, России и мира ежедневно итолько для Вас https://factstore.ru/
установка балконов и лоджий цены https://balkon-spb-2.ru/
Блог, посвященные всем видам сварочных работ с интересными и полезными публикациями https://svarkalegko.com/
Все, что поможет каждому разобраться в огромном количестве софта, драйверов, конвертеров и веб-сервисов. Мы публикуем в нашем блоге материалы о проблемах „синих экранов”, полезных программах, технологиях и многом ином https://chopen.net/
гарантия при продаже аккаунтов https://marketpleys-akkauntov.ru
натяжные потолки рассчитать под ключ https://potolki-spb-2.ru/
https://dzen.ru/a/Z-wZzKk7V2mgAjD3
маркетплейс для реселлеров https://birzha-accauntov.ru
площадка для продажи аккаунтов marketpleys akkauntov
купить аккаунт купить аккаунт
площадка для продажи аккаунтов https://kupit-accaunt.ru
продажа аккаунтов http://prodat-akkaunt.ru
купить аккаунт перепродажа аккаунтов
Фабричное производство. Большой выбор из 8677 наименований в наличии. Удобная доставка курьером за 2 дня. Оптовые цены даже при заказе в розницу: купил здесь