Avagy egy pici motiváció a hétköznapokra

Először is, mostantól kezdve a normális kerékvágás szerint fogok jelentkezni. Kicsit eltűntem a nyáron. Ennek több oka is volt. Az egyik, hogy a férjemmel egy pici ház építésébe kezdtünk, és ez annyi időmet és energiámat felemésztette, hogy sajnos nem lett volna tisztességes így egy újabb csoportot indítani. Ezért ezúton szeretnék mindenkitől elnézést kérni, akik a nyári meleg ellenére, illetve különösen most ősszel, a nyári tikkasztó melegek elmúltával hiába nógattak, hogy indítsam a következő alakváltó csapatot.

Az építkezésről röviden annyit, hogy rengeteg munka, kertásás, sitthordás, stb. után most kezdenek lecsendesedni a dolgok. Bár teljesen valószínűleg nem fogjuk tudni befejezni, azért nagyon örülök. A többit pedig majd apránként. Viszont most végre picit kifújhatom magam, és végre újra van időm.

No, de a nyáron nem csak ezért voltam ám eltűnve. Három éve, amikor visszatértem Tatára, a szülővárosomba, azonnal megtaláltam az ottani sportolási lehetőségeket, és beálltam a sárkányhajó csapatba. Sajnos a vállam nem bírta az egyoldalú terhelést, ezért gyerekkori kedvenc sportomnak, a kajakozásnak kezdtem újra neki. 12 éves koromban ültem utoljára kajakban, és el kell mondanom, ez egyáltalán nem olyan mint, a biciklizés. Ezt el lehet felejteni…

A legstabilabb hajóból is, amiben kiskoromban stabilan ültem, most állandóan kiborultam. Az első időszakban többet voltam a vízben, mint a hajóban, de két dolgot már ekkor eldöntöttem: nem csak hogy nem fogom feladni, hanem egyenesen magyar bajnok szeretnék lenni. Persze nem őrültem meg, tudom, hogy jó kondiban vagyok, de én is túl vagyok az ötvenen, ezért egyértelmű, hogy az élvonalbeli húszévesekkel nem tudnám felvenni a versenyt. De szerencsére nem is kell, mert a bajnokságok korcsoportokra vannak osztva, és évente egyszer tartanak Masters Magyar Bajnokságot.

Tehát, először a legszélesebb „portya” hajóban, majd a „csepeli”-ben, és végül a versenyhajóban is megtanultam újra stabilan evezni. Rengeteget gyakoroltam, és amikor csak lehetőségem volt rá, kimentem evezni. 2011-ben a férjemmel (aki maga is imádja a sportot) indultam a 200 méteres páros mix számban (tehát férfi és női kajakosok keverve). Győzni akartam, de sajnos a dobogóra se jutottunk fel. Azért el nem kellett keserednem, mert a 4. helyezés sem volt éppen kudarc az első versenyemen, de mégis kevés volt a dobogóhoz a teljesítményem.

Egyértelmű volt, hogy a nyári evezésekkel önmagában nem leszek bajnok. Főleg úgy nem, hogy a személyi edzések és az egyéb óratartások miatt igazából csak szerdán és pénteken tudtam edzeni. Esetleg hétvégén. Ezért télen kemény alapozó edzést csináltam, ahogy azt az élvonalbeli kajakosok is csinálják. A férjem egyébként mindig azt mondja: „Amennyit beleteszel a kosárba, annyit fogsz tudni kivenni belőle!”.

Aztán hipp-hopp itt volt a július 21., a Magyar Bajnokság napja. Helyszín: Fadd Dombori. Azt mesélték a pályáról, hogy európai módon kiépített terület és pálya, de azért nem rendeznek ott versenyeket, mert nagyon szeles a környék. Ez azt jelenti, hogy vagy szembeszél, vagy hátszél az uralkodó, amely az előbbi esetben okozott olyan versenyt is, hogy a 8 indulóból 8 hajó elsüllyedt, mert a hullámok telepakolták vízzel a hajót és nem értek célba a versenyzők. Vicces, nem? A férjem ilyen és hasonló történetekkel hozta rám a frászt odautazásunk alatt, és azt ismételgette minduntalan, hogy sok esélyünk nincs, így a tavalyi eredményben gondolkozzak.

Mindössze azt nem vette számításba, hogy az elmúlt egy évben mennyire keményen edzettem ezért, és mennyire akartam az aranyat. És higgyétek el, nem azért dolgoztam ilyen keményen, hogy ugyanolyan eredményt érjek el, mint tavaly. Több számra is beneveztek (azt már nem is mesélem el, hogy volt olyan szám, amit velem elfelejtettek közölni és számomra a helyszínen derült ki – hiába kalandos az ilyesmi).

Elsőként szombaton az 500 méteres 4-es mix számban indultunk, és azt kell mondjam, ez megalapozta az egész verseny hangulatát. Olyan fölényben értünk célba, hogy amikor a befutás után hátranéztem, a második hajó még csak akkor hagyta el az utolsó bójasort! A többi versenyző ezen annyira kibukott, hogy például a harmadikként beérkező csapat arról beszélgetett, hogy mennyivel könnyebb a hajónk. Mikor közöltük, hogy a mi hajónk az előírás szerinti súlynál még 5 kg-mal nehezebb is, akkor csak ennyit mondtak: „Ehhez nincs mit hozzáfűzni, azt hiszem, sokkal többet kell edzenünk!”

Vasárnap aztán jött a 200 méteres páros mix, amely az előző nap győzelmi mámorában indult. Fújt a szél, így elmondhatom, hogy a legrosszabb pályát kaptuk: a part közelit, nagy hullámokkal. A rajtunk jól sikerült, legalábbis nem ragadtunk be, mint tavaly, amely 200 m-es távon mérvadó. Nem néztem sem jobbra, sem balra, csak eveztem, mint akinek ettől függ az élete. Nem is gondoltam abba bele, hogy a következő 200 m-es futamomig csak 25 perc van hátra. Győzni akartam! Még hogy a tavalyi eredmény! Phja! Meg akartam mutatni a férjemnek, hogy oroszlán módjára tudok küzdeni és nem kell engem leírni! És győztünk! Először fel sem fogtam. Kimentünk a partra a kötelező mérlegelésre és ott még mindig zihálva kérdeztem meg a szurkoló kajaktársaimat, hogy hányadikak lettünk. Amikor ők is azt mondták első, akkor ugrottam a férjem nyakába! J Nagyon örültem, mert felnőttkori bánatom az, hogy a gimi elkezdésével hátat fordítottam a kajakozásnak és gyerekként nem volt aki a fejemre koppintson.

De máris rohanni kellett a 200 méteres négyes mix futamra. Ekkor már tudtam, hogy ma nem veszíthetek. És nem fogod kitalálni hányadik helyen végeztünk! Hát itt is elsőként! Ráadásul a négyes csapatban én a korosztályból kilógtam (öregnek számítottam), tehát ez még emeli a győzelem értékét.

A mérleg tehát: 3 futam és 3 aranyérem! Így lettem háromszoros magyar bajnok, mindössze két és fél év alatt! Elmondhatatlanul örülök ennek, és csak szerettem volna veled megosztani nem csak az örömömet, hanem a tanulságot is.

 

Mi a tanulság?

Ennél egyszerűbb nem is lehetne: ha van egy célod, amit fontosnak érzel, amit igazán szeretnél, tegyél érte! És ha tényleg eléggé akarod, megtalálod a lehetőségeket, amelyek hozzásegíthetnek! Ha nem is elsőre, de idővel összejöhet! Ha én ötven év felett lehettem háromszoros magyar bajnok, akkor biztosan Te is el tudod majd érni a célodat.

Természetesen, ha ez olyan cél, amiben az Alakváltó Program segíthet, akkor jó hírem van, mert közkívánatra a jövő héten ismét indítok új csoportot, és az utóbbi fél évben nagyon izgalmas dolgokkal újult meg a program (ezekről később még írok). De ha más jellegű céljaid vannak, akkor biztosan azokra is van mód. Ha nem én, akkor más biztosan segíthet benne.

 

Kérlek, írd meg a hozzászólásokban, hogy ebben az évben milyen célodat sikerült elérni, amire büszke vagy, és mit tettél érte, hogy más is erőt meríthessen belőle. Ha nem volt ilyen, akkor írd meg, hogy mit szerettél volna elérni és miért nem sikerült. Hátha valaki jó tippel szolgálhat a továbbhaladáshoz!

 

Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester

 

Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.