Avagy egy év az EdzésMester Alakváltó Programban
Először is nézd meg ezt a képet (katt rá a teljes mérethez):
UPDATE! (Az eredeti képet egy nagyobb felbontású képre cseréltük a jobb láthatóság érdekében!):
Ő Zsuzsa, aki 2012 januárjában kezdte el a munkát a programban. A haladása valójában teljesen tipikus a programhoz képest. Vagyis, ha csinálod a programot az előírás szerint, körül-belül erre lehet számítani. Zsuzsa betartott minden dolgot, amit mondtam, még akkor is, ha az elején az „nehéz” vagy „macerás” volt. Nemhogy nem kérdőjelezte meg, amit írtam, de kifejezetten igényelte. Meg is lett az eredménye.
Sokszor merül fel a kérdés, hogy mit lehet elérni az Alakváltó Programban. Nos, mivel külön részprogramok vannak benne izomépítőknek és zsírégetőknek, ezért nyilván egészen különböző dolgokat. Ritkán adódik viszont olyan, hogy valaki, aki végigcsinálta a programot, megírja a tapasztalatait, ám most itt van Zsuzsa, aki megtette ezt. A levelét változatlan formában teszem közzé. Tanulságos. Íme:
Zsuzsa története az EdzésMester Alakváltó Program 12 hónapjáról
Zsuzsa vagyok, 49 éves múltam tavaly ősszel, amikor megismertem az EAP programot. Akkor már 6 éve özvegy, két gyerekét teljesen egyedül nevelő, okleveles mérnök édesanya, középvezető állásban. Akkori adataim: 104 kg, 167 cm magas, derékbőség: 121, csípő: 134, comb: 66, mell: 126, nyak: 38, kar: 38 cm.
A szűkebb családtól sajnos rizikó faktorokat örököltem: a cukorbetegségét, a Parkinson kór és rákos megbetegedések lehetőségét. Minthogy ITP-t diagnosztizáltak nálam kb. 15 éve, hormonkezelést kaptam, ami után először 10 kg, majd később még 5 kg rám rakódott. Ráadásul a vérnyomásom is nagyon magas volt a súlyom és a stresszes életvitel miatt. Éjjelente a saját hangos horkantásaimra ébredtem fel. Noha diéta ellenes vagyok, megpróbáltam többször is szigorúan saláta-túró-tojás diétát tartani és kb. 5 kilót lefogytam a 2 hónap alatt, de amint abbahagytam, dupla annyi kiló jött fel. Nem értettem, hogy miért.
Kezdett elegem lenni magamból, és szégyelltem is, hogy egyre nagyobb méretű ruhákat kell vásárolni. A tükör előtt még csak-csak lehet úgy forgolódni, hogy elegánsnak lásd magadat, de a fényképek, különösen a pillanatképek nem hazudnak. Megmutatják mindazt, amit takargatni akarsz.
Tavaly év végén bukkantam rá Ildikó hírleveleire, feliratkoztam és már az elsők elolvasása után éreztem, hogy ez kell nekem. Őszintén megmondta, hogy nem lesz könnyű. Nem ígért csodafogyást, kemény munkát javasolt, aminek látható eredménye lesz. És azt is tudomásul kellett vennem, hogy az én felelősségem lesz az elért eredménnyel való gazdálkodás. Mozgás nélkül visszatérhetek majd a bálnakorszakomba, vagy beépíthetem a mozgást a mindennapi életbe és megtarthatom az elért súlyomat. A döntés rajtam állt.
Végigolvastam a motivációs leveleket, átnéztem az ajánlott étrendet, majd elkészítettem a saját heti étkezési terveimet. Nem tudtam minden receptet 100 %-ig átvenni, de ma már rengeteg helyettesítő élelmiszert lehet találni. A társaim is sokat segítettek az általuk kipróbáltakkal. Nagyon jó döntés volt a részemről, hogy azonnal elkezdtem naplózni az ételek makronutriens értékeit, készítettem egy saját excell táblát és három-négy napra előre megterveztem, hogy mi lesz a kajám. Most, egy év elteltével, a naplót már nem vezetem, de az értékeket fejből tudom, és nem hazudok magamnak. Az elfogadás egyik nagyon fontos lépése volt, hogy szembenézzek a kcal és a makronutriens értékekkel. És nem utána írtam fel, hogy mit ettem, hanem előre határoztam meg, hogy mit ehetek. És ettől eltérni csak a csalónapokon lehet.
Az edzést az otthoni alapozóval kezdtem, az utolsó két hetét megismételtem csukló, illetve bokasúlyokkal nehezítve. Végig tornáztam a zsírégető 4 hetét, itt is ismételtem, majd jött a haladó zsírégető 8 hete, ismétléssel. Belevágtam a VIP edzésekbe az ősszel, de egyre inkább hiányoztak a súlyzós gyakorlatok. Ezért megcsináltam az új alapozót fitt-labdával és súlyzóval kombinálva. De most meg a zsírégető intenzitása kezdett hiányozni! Így most felváltva végzem a súlyzós edzést és a zsírégetőt. Nagyon várom az itthon végezhető súlyzós edzésterveket!
A legnehezebb az elindulás volt. A szembenézés akkori önmagammal. Először is ráparancsolni magamat a mérlegre, majd utána leolvasni az értéket, majd pedig ezt nyilvánosan megosztani a társaimmal. 104 kilósan nagyon sok gyakorlatot nem lehetett tökéletesen végrehajtani, mert a hasamtól nem értem el a padlót, vagy nem tudtam felállni a 4 ütemű fekvőtámaszhoz. A lényeg, hogy nem volt szabad abbahagyni, folytatni kellett. És amikor esténként leírtam a társaimnak a napi küszködésemet, kiderült, hogy másoknak is volt hasonló gondjuk, és ez a közös derülés átsegített a hullámvölgyön. Nagyon jól esett, hogy a gyerekeim nem nevettek ki, elfogadták, hogy minden másnap egy órára bezárkózom a szobámba, és akkor nincs telefon, nincs látogató, mert nem érek rá, edzésen vagyok. Csodálkozva nézték a tányéromra halmozott répát, brokkolit, salátát, paradicsomot, de soha nem kommentározták negatívan és nem kételkedtek bennem. És amikor a 2. hét után már eredményt mutatott a mérleg, teljes erővel mellém álltak a barátnőikkel együtt. Néha 4-5 érettségire készülő lány leste, amint pakolok ki a bevásárló kosárból, és ismerkedtek a konyhámban az új ízekkel. Megkóstolták a rántás nélküli leveseket és főzelékeket, az olaj nélkül sült csirkehúst és halat, a zabpehellyel készült túróslepényt. Azóta is tartom a szokásomat, dobozba csomagolom a napi kaja adagokat és viszem magammal.
Más volt a helyzet a munkahelyemen. Eleinte nem vettek észre semmit a bő ruháim miatt. Majd amikor a nadrágok le akartak esni rólam, már nem tudtak szó nélkül elmenni a dolog mellett, kérdezgetni kezdtek. Csak annyit válaszoltam, hogy sportolok, de nem diétázom. A nyár elején többen benyitottak hozzám különböző ürüggyel, hogy megnézzék a „nagy fogyást”. Akkor már mesélni kezdtem az új étkezési szokásaimról, a tornáról és a program alapelveiről, de úgy látom, a baj a legtöbb embernél az irigység. Nekem sikerült valami olyan, ami nagyon sokaknak nem. A dolog odáig fajult, hogy az egyik kolléganőm megkérdezte, hogy nem vagyok-e anorexiás, és nem akarnék-e beszélni orvossal a fogyásomról. Feladom, nem fogok magyarázkodni senkinek. Nagyon büszke vagyok magamra.
Induláskor ezt írtam:
„Hosszú távú célt tűztem ki magam elé: egészségesen akarom megérni az unokáim születését. Az elkövetkező évben a mozgást napi szokássá akarom változtatni (a napi 5 km otthon –munkahely – otthon gyaloglás vagy inkább toporgás mellett vagy helyett); meg akarok alkotni egy olyan étkezési rendszert, amit hosszútávon is fenn tudok tartani; elkészíteni a sürgős – fontos – nem sürgős – nem fontos beosztást és következetesen betartani. Ha mindezt sikerül átültetnem a gyakorlatba, annyi időt kell még nyernem, hogy minden nap 1 órát a disszertációm írására fordítsak.”
Elmondhatom, hogy a tervemből csak az utolsó pont az, amit 2013 januárjától kezdek. A többi sikerült. A vérnyomásom normalizálódott. Nem érzem meg a frontokat, nem fáj a fejem. Megszűntek a fölhorkanásaim, nincs gyomorsavam, lefogytam 34 kilót az egy év alatt. A XXXL méret helyett már van M-es pólóm is. A kondícióm jobb, mint az egyetemista lányomé, aki mellesleg aktívan kosarazott még egy éve. Visszatért az önbecsülésem, az önbizalmam. Akik ismernek, azt mondják, 40 évesnek nézek ki friss ötvenes helyett. Az EAP programnak köszönhetően megváltoztam, és nem csak a külsőm, úgy érzem, lélekben is kitartóbb lettem. Sokkal könnyebben veszem a kanyarokat, a stresszt, a mindennapi gondokat.
Kedves Ildikó!
Csodát tettél! Megkedveltem a tornát, beépült az életembe, és ha két napig nem edzem, már hiányzik. Köszönöm a lehetőséget és hogy megalkottad ezt a programot.
Zsuzsa
Milyen eredményeket jelent ez? Íme (katt rá a teljes mérethez):
|
2012 január |
2012 december |
testtömeg |
104 kg |
69 kg |
derékbőség |
121 cm |
83 cm |
csípő |
134 cm |
106 cm |
nyak |
38 cm |
33 cm |
kar |
38 cm |
31 cm |
Zsuzsának csak gratulálni lehet.
Csatlakozz te is!
Az Alakváltó Programban Te is hasonló szép eredményeket érhetsz el! Ha szeretnél, még csatlakozhatsz a most induló újévi csoporthoz. Ahogy múltkor írtam, ez az utolsó alkalom, hogy a régi áron tudsz csatlakozni! Fogynak is a helyek (pedig még csak egy levelet küldtem az indulásról), tehát érdemes minél gyorsabban még most jelentkezned! Foglald le a helyed!
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Akárhogy is döntesz, Zsuzsa példája remélem motiváló neked is!
UPDATE 2! Egyesesek a hozzászólásokban gyanakodtak, hogy az első kollázson található képek manipuláció eredményei, mert nem vették észre, hogy Zsuzsának kontyban van a haja, sőt, volt, aki odáig merészkedett, hogy azt állítsa, az utolsó képen Zsuzsának csak oda lett montírozva a feje. Hogy lássátok, mennyire méltatlan és igazságtalan vagdalkozások ezek, kértem Zsuzsától további képeket, aki volt olyan kedves és készített egy második kollázst. Mint online személyi edző, és az EdzésMester szakmai vezetője büszke vagyok arra, hogy kizárólag valós, az alakváltóim által beküldött képekkel dolgozom (ellentétben számos olyan oldallal, akik az ilyen képeket vásárolják vagy egyszerűen más oldalakról „átveszik” és saját eredményükként mutatják be). Remélhetőleg ez az új kollázs és az előző nagyobb felbontásúra cserélése már tényleg minden kétséget eloszlat a képek eredetiségével kapcsolatosan. Nagyon méltatlan dolog, hogy valaki jóindulatból közzé teszi az eredményeit, hogy olyanokat motiváljon, akik még csak előtte állnak a munkának, és utána bizonygatnia kelljen, hogy tényleg ő van a képen, mert egyesek képtelenek ezt elhinni. Bár ennek Zsuzsával együtt örülnünk kellene, hiszen ezek szerint az ő kitartó munkája és az én szakmai sikerem eredmény egyesek szemében hihetetlen, valójában elszomorít, mert ezek szerint olyan kishitűség uralkodik némelyek fejében, amit nehéz legyőzni! Ne hagyd, hogy az ilyen kishitűség a Te eredményeidet is befolyásolja! Tehát a kép (kattints rá a nagyításhoz!):
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
1win телеграмм http://1win22081.ru .
vape singapore
The Rise of Vaping in Singapore: Not Just a Fad
In today’s fast-paced world, people are always looking for ways to unwind, relax, and enjoy the moment — and for many, vaping has become a preferred method . In Singapore, where modern life moves quickly, the rise of vaping culture has brought with it a stylish escape. It’s not just about the devices or the clouds of vapor — it’s about flavor, convenience, and finding your own vibe.
Disposable Vapes: Simple, Smooth, Ready to Go
Let’s face it — nobody wants to deal with complicated setups all the time. That’s where disposable vapes shine. They’re perfect for users who want instant satisfaction who still want that satisfying hit without the hassle of charging, refilling, or replacing parts.
Popular models like the VAPETAPE UNPLUG / OFFGRID, LANA ULTRA II, and SNOWWOLF SMART HD offer thousands of puffs in one compact design . Whether you’re out for the day or just need something quick and easy, these disposables have got your back.
New Arrivals: Fresh Gear, Fresh Experience
The best part about being into vaping? There’s always something new around the corner. The latest releases like the ELFBAR ICE KING and ALADDIN ENJOY PRO MAX bring something different to the table — whether it’s colder hits .
The ELFBAR RAYA D2 is another standout, offering more than just puff count — it comes with a built-in screen , so you can really make it your own.
Bundles: Smart Choices for Regular Vapers
If you vape often, buying in bulk just makes sense. Combo packs like the VAPETAPE OFFGRID COMBO or the LANA BAR 10 PCS COMBO aren’t just practical — they’re also a smart investment . No more running out at the worst time, and you save a bit while you’re at it.
Flavors That Speak to You
At the end of the day, it’s all about taste. Some days you want something icy and refreshing from the Cold Series, other times you’re craving the smooth, mellow vibes of the Smooth Series. Then there are those sweet cravings — and trust us, the Sweet Series delivers.
Prefer the classic richness of tobacco? There’s a whole series for that too. And if you’re trying to cut back on nicotine, the Pure Flavor Collection gives you all the flavor without the buzz.
Final Thoughts
Vaping in Singapore isn’t just a passing trend — it’s a lifestyle choice for many. With so many options available, from pocket-sized disposables to customizable devices, there’s something for everyone. Whether you’re taking your first puff, or an experienced user , the experience is all about what feels right to you — tailored to your preferences .
https://www.ukrinformer.com.ua/karta-bojarki/
мостбет официальное приложение мостбет официальное приложение .
moto x3m
мостбет войти https://mostbet20005.ru/ .
commander sans consultation medicale: Medicaments en ligne livres en 24h – Pharmacie Internationale en ligne
vape supplier singapore
The Rise of Vaping in Singapore: Not Just a Fad
In today’s fast-paced world, people are always looking for ways to unwind, relax, and enjoy the moment — and for many, vaping has become a daily habit. In Singapore, where modern life moves quickly, the rise of vaping culture has brought with it a stylish escape. It’s not just about the devices or the clouds of vapor — it’s about flavor, convenience, and finding your own vibe.
Disposable Vapes: Simple, Smooth, Ready to Go
Let’s face it — nobody wants to deal with complicated setups all the time. That’s where disposable vapes shine. They’re perfect for people on the move who still want that satisfying hit without the hassle of charging, refilling, or replacing parts.
Popular models like the VAPETAPE UNPLUG / OFFGRID, LANA ULTRA II, and SNOWWOLF SMART HD offer thousands of puffs in one easy-to-use device. Whether you’re out for the day or just need something quick and easy, these disposables have got your back.
New Arrivals: Fresh Gear, Fresh Experience
The best part about being into vaping? There’s always something new around the corner. The latest releases like the ELFBAR ICE KING and ALADDIN ENJOY PRO MAX bring something different to the table — whether it’s richer flavors .
The ELFBAR RAYA D2 is another standout, offering more than just puff count — it comes with a built-in screen , so you can really make it your own.
Bundles: Smart Choices for Regular Vapers
If you vape often, buying in bulk just makes sense. Combo packs like the VAPETAPE OFFGRID COMBO or the LANA BAR 10 PCS COMBO aren’t just practical — they’re also a smart investment . No more running out at the worst time, and you save a bit while you’re at it.
Flavors That Speak to You
At the end of the day, it’s all about taste. Some days you want something icy and refreshing from the Cold Series, other times you’re craving the smooth, mellow vibes of the Smooth Series. Then there are those sweet cravings — and trust us, the Sweet Series delivers.
Prefer the classic richness of tobacco? There’s a whole series for that too. And if you’re trying to cut back on nicotine, the Pure Flavor Collection gives you all the flavor without the buzz.
Final Thoughts
Vaping in Singapore isn’t just a passing trend — it’s a lifestyle choice for many. With so many options available, from pocket-sized disposables to customizable devices, there’s something for everyone. Whether you’re new to the scene , or a seasoned vaper , the experience is all about what feels right to you — uniquely yours .
vapesg
Vape Scene in Singapore: Embracing Modern Relaxation
In today’s fast-paced world, people are always looking for ways to unwind, relax, and enjoy the moment — and for many, vaping has become an essential part of their routine . In Singapore, where modern life moves quickly, the rise of vaping culture has brought with it a fresh way to relax . It’s not just about the devices or the clouds of vapor — it’s about flavor, convenience, and finding your own vibe.
Disposable Vapes: Simple, Smooth, Ready to Go
Let’s face it — nobody wants to deal with complicated setups all the time. That’s where disposable vapes shine. They’re perfect for those who value simplicity who still want that satisfying hit without the hassle of charging, refilling, or replacing parts.
Popular models like the VAPETAPE UNPLUG / OFFGRID, LANA ULTRA II, and SNOWWOLF SMART HD offer thousands of puffs in one sleek little package . Whether you’re out for the day or just need something quick and easy, these disposables have got your back.
New Arrivals: Fresh Gear, Fresh Experience
The best part about being into vaping? There’s always something new around the corner. The latest releases like the ELFBAR ICE KING and ALADDIN ENJOY PRO MAX bring something different to the table — whether it’s enhanced user experience.
The ELFBAR RAYA D2 is another standout, offering more than just puff count — it comes with dual mesh coils, so you can really make it your own.
Bundles: Smart Choices for Regular Vapers
If you vape often, buying in bulk just makes sense. Combo packs like the VAPETAPE OFFGRID COMBO or the LANA BAR 10 PCS COMBO aren’t just practical — they’re also a cost-effective option . No more running out at the worst time, and you save a bit while you’re at it.
Flavors That Speak to You
At the end of the day, it’s all about taste. Some days you want something icy and refreshing from the Cold Series, other times you’re craving the smooth, mellow vibes of the Smooth Series. Then there are those sweet cravings — and trust us, the Sweet Series delivers.
Prefer the classic richness of tobacco? There’s a whole series for that too. And if you’re trying to cut back on nicotine, the Zero-Nicotine Line gives you all the flavor without the buzz.
Final Thoughts
Vaping in Singapore isn’t just a passing trend — it’s a lifestyle choice for many. With so many options available, from pocket-sized disposables to customizable devices, there’s something for everyone. Whether you’re new to the scene , or a seasoned vaper , the experience is all about what feels right to you — tailored to your preferences .
Vaping in Singapore: More Than Just a Trend
In today’s fast-paced world, people are always looking for ways to unwind, relax, and enjoy the moment — and for many, vaping has become a daily habit. In Singapore, where modern life moves quickly, the rise of vaping culture has brought with it a fresh way to relax . It’s not just about the devices or the clouds of vapor — it’s about flavor, convenience, and finding your own vibe.
Disposable Vapes: Simple, Smooth, Ready to Go
Let’s face it — nobody wants to deal with complicated setups all the time. That’s where disposable vapes shine. They’re perfect for people on the move who still want that satisfying hit without the hassle of charging, refilling, or replacing parts.
Popular models like the VAPETAPE UNPLUG / OFFGRID, LANA ULTRA II, and SNOWWOLF SMART HD offer thousands of puffs in one sleek little package . Whether you’re out for the day or just need something quick and easy, these disposables have got your back.
New Arrivals: Fresh Gear, Fresh Experience
The best part about being into vaping? There’s always something new around the corner. The latest releases like the ELFBAR ICE KING and ALADDIN ENJOY PRO MAX bring something different to the table — whether it’s colder hits .
The ELFBAR RAYA D2 is another standout, offering more than just puff count — it comes with adjustable airflow , so you can really make it your own.
Bundles: Smart Choices for Regular Vapers
If you vape often, buying in bulk just makes sense. Combo packs like the VAPETAPE OFFGRID COMBO or the LANA BAR 10 PCS COMBO aren’t just practical — they’re also a cost-effective option . No more running out at the worst time, and you save a bit while you’re at it.
Flavors That Speak to You
At the end of the day, it’s all about taste. Some days you want something icy and refreshing from the Cold Series, other times you’re craving the smooth, mellow vibes of the Smooth Series. Then there are those sweet cravings — and trust us, the Sweet Series delivers.
Prefer the classic richness of tobacco? There’s a whole series for that too. And if you’re trying to cut back on nicotine, the Zero-Nicotine Line gives you all the flavor without the buzz.
Final Thoughts
Vaping in Singapore isn’t just a passing trend — it’s a lifestyle choice for many. With so many options available, from pocket-sized disposables to customizable devices, there’s something for everyone. Whether you’re just starting out , or a long-time fan, the experience is all about what feels right to you — uniquely yours .
mostbet az müsbət rəylər https://mostbet3045.ru .
commander Viagra discretement: prix bas Viagra generique – livraison rapide Viagra en France
1win ruxsatnoma http://1win14008.ru/ .
устройство переезда через канаву на участок http://www.parkovka-dlya-mashiny-1122.ru/ .
Acheter Cialis 20 mg pas cher Cialis sans ordonnance 24h Cialis generique sans ordonnance
http://kampascher.com/# kamagra en ligne
1вин официальный сайт узбекистан 1вин официальный сайт узбекистан .
Наши специалисты предлагают быстро и выгодно заказать диплом, который выполнен на бланке ГОЗНАКа и заверен печатями, водяными знаками, подписями должностных лиц. Данный диплом способен пройти любые проверки, даже с применением профессионального оборудования. globeso.com/read-blog/2009_kupit-diplom-instituta-s-provodkoj.html
Kamagra oral jelly pas cher: kamagra 100mg prix – achat kamagra
Мы можем предложить дипломы психологов, юристов, экономистов и других профессий по доступным ценам. Дипломы производятся на подлинных бланках государственного образца Выгодно заказать диплом об образовании diplomidlarf.ru
Где приобрести диплом специалиста?
Приобрести диплом университета по доступной цене вы сможете, обращаясь к надежной специализированной компании.: kupitediplom0029.ru
livraison rapide Viagra en France: viagra sans ordonnance – prix bas Viagra generique
kamagra livraison 24h: kamagra pas cher – Kamagra oral jelly pas cher
most-bet most-bet .
скачать альбом киш скачать альбом киш .
Acheter du Viagra sans ordonnance acheter Viagra sans ordonnance Viagra generique en pharmacie
1win yordam markazi https://1win14008.ru .
Kamagra oral jelly pas cher: kamagra livraison 24h – kamagra oral jelly
mostbet qanday pul yechiladi mostbet qanday pul yechiladi .
температура воды в хургаде в апреле
mostbet mostbet .
kamagra 100mg prix: kamagra pas cher – commander Kamagra en ligne
1вин официальный сайт скачать https://1win22085.ru/ .
1вин вход узбекистан http://1win14007.ru .
Viagra sans ordonnance 24h: Viagra generique en pharmacie – acheter Viagra sans ordonnance
Cialis pas cher livraison rapide: Acheter Cialis 20 mg pas cher – acheter Cialis sans ordonnance
kamagra 100mg prix: livraison discrète Kamagra – commander Kamagra en ligne
kamagra en ligne: acheter kamagra site fiable – acheter Kamagra sans ordonnance
mostbet az bonus https://mostbet3044.ru .
Вы приобретаете документ через надежную и проверенную временем компанию. Купить диплом академии– http://kupit-diplom-vysshee.ru/kupit-diplom-s-reestrom-v-rossii-2/ – kupit-diplom-vysshee.ru/kupit-diplom-s-reestrom-v-rossii-2/
Аква-Сити – Интернет-магазин ванн в Санкт-Петербурге! Низкие цены! Доставка и установка https://masteravann.ru/
как активировать ваучер в 1win 1win22081.ru .
achat kamagra livraison discrete Kamagra acheter Kamagra sans ordonnance
Мы предлагаем быстро купить диплом, который выполняется на бланке ГОЗНАКа и заверен мокрыми печатями, водяными знаками, подписями официальных лиц. Документ способен пройти лубую проверку, даже при использовании профессиональных приборов. stagingsn.salamalikum.com/read-blog/7617_diplom-s-zaneseniem-v-reestr-cena.html
https://viasansordonnance.com/# Viagra generique en pharmacie
музыка король музыка король .
Viagra sans ordonnance 24h: livraison rapide Viagra en France – Viagra pas cher paris
vente de mГ©dicament en ligne: pharmacies en ligne certifiГ©es – Pharmacie en ligne livraison Europe
monkeymart?
1 wın aviator 1win22081.ru .