Avagy egy év az EdzésMester Alakváltó Programban
Először is nézd meg ezt a képet (katt rá a teljes mérethez):
UPDATE! (Az eredeti képet egy nagyobb felbontású képre cseréltük a jobb láthatóság érdekében!):
Ő Zsuzsa, aki 2012 januárjában kezdte el a munkát a programban. A haladása valójában teljesen tipikus a programhoz képest. Vagyis, ha csinálod a programot az előírás szerint, körül-belül erre lehet számítani. Zsuzsa betartott minden dolgot, amit mondtam, még akkor is, ha az elején az „nehéz” vagy „macerás” volt. Nemhogy nem kérdőjelezte meg, amit írtam, de kifejezetten igényelte. Meg is lett az eredménye.
Sokszor merül fel a kérdés, hogy mit lehet elérni az Alakváltó Programban. Nos, mivel külön részprogramok vannak benne izomépítőknek és zsírégetőknek, ezért nyilván egészen különböző dolgokat. Ritkán adódik viszont olyan, hogy valaki, aki végigcsinálta a programot, megírja a tapasztalatait, ám most itt van Zsuzsa, aki megtette ezt. A levelét változatlan formában teszem közzé. Tanulságos. Íme:
Zsuzsa története az EdzésMester Alakváltó Program 12 hónapjáról
Zsuzsa vagyok, 49 éves múltam tavaly ősszel, amikor megismertem az EAP programot. Akkor már 6 éve özvegy, két gyerekét teljesen egyedül nevelő, okleveles mérnök édesanya, középvezető állásban. Akkori adataim: 104 kg, 167 cm magas, derékbőség: 121, csípő: 134, comb: 66, mell: 126, nyak: 38, kar: 38 cm.
A szűkebb családtól sajnos rizikó faktorokat örököltem: a cukorbetegségét, a Parkinson kór és rákos megbetegedések lehetőségét. Minthogy ITP-t diagnosztizáltak nálam kb. 15 éve, hormonkezelést kaptam, ami után először 10 kg, majd később még 5 kg rám rakódott. Ráadásul a vérnyomásom is nagyon magas volt a súlyom és a stresszes életvitel miatt. Éjjelente a saját hangos horkantásaimra ébredtem fel. Noha diéta ellenes vagyok, megpróbáltam többször is szigorúan saláta-túró-tojás diétát tartani és kb. 5 kilót lefogytam a 2 hónap alatt, de amint abbahagytam, dupla annyi kiló jött fel. Nem értettem, hogy miért.
Kezdett elegem lenni magamból, és szégyelltem is, hogy egyre nagyobb méretű ruhákat kell vásárolni. A tükör előtt még csak-csak lehet úgy forgolódni, hogy elegánsnak lásd magadat, de a fényképek, különösen a pillanatképek nem hazudnak. Megmutatják mindazt, amit takargatni akarsz.
Tavaly év végén bukkantam rá Ildikó hírleveleire, feliratkoztam és már az elsők elolvasása után éreztem, hogy ez kell nekem. Őszintén megmondta, hogy nem lesz könnyű. Nem ígért csodafogyást, kemény munkát javasolt, aminek látható eredménye lesz. És azt is tudomásul kellett vennem, hogy az én felelősségem lesz az elért eredménnyel való gazdálkodás. Mozgás nélkül visszatérhetek majd a bálnakorszakomba, vagy beépíthetem a mozgást a mindennapi életbe és megtarthatom az elért súlyomat. A döntés rajtam állt.
Végigolvastam a motivációs leveleket, átnéztem az ajánlott étrendet, majd elkészítettem a saját heti étkezési terveimet. Nem tudtam minden receptet 100 %-ig átvenni, de ma már rengeteg helyettesítő élelmiszert lehet találni. A társaim is sokat segítettek az általuk kipróbáltakkal. Nagyon jó döntés volt a részemről, hogy azonnal elkezdtem naplózni az ételek makronutriens értékeit, készítettem egy saját excell táblát és három-négy napra előre megterveztem, hogy mi lesz a kajám. Most, egy év elteltével, a naplót már nem vezetem, de az értékeket fejből tudom, és nem hazudok magamnak. Az elfogadás egyik nagyon fontos lépése volt, hogy szembenézzek a kcal és a makronutriens értékekkel. És nem utána írtam fel, hogy mit ettem, hanem előre határoztam meg, hogy mit ehetek. És ettől eltérni csak a csalónapokon lehet.
Az edzést az otthoni alapozóval kezdtem, az utolsó két hetét megismételtem csukló, illetve bokasúlyokkal nehezítve. Végig tornáztam a zsírégető 4 hetét, itt is ismételtem, majd jött a haladó zsírégető 8 hete, ismétléssel. Belevágtam a VIP edzésekbe az ősszel, de egyre inkább hiányoztak a súlyzós gyakorlatok. Ezért megcsináltam az új alapozót fitt-labdával és súlyzóval kombinálva. De most meg a zsírégető intenzitása kezdett hiányozni! Így most felváltva végzem a súlyzós edzést és a zsírégetőt. Nagyon várom az itthon végezhető súlyzós edzésterveket!
A legnehezebb az elindulás volt. A szembenézés akkori önmagammal. Először is ráparancsolni magamat a mérlegre, majd utána leolvasni az értéket, majd pedig ezt nyilvánosan megosztani a társaimmal. 104 kilósan nagyon sok gyakorlatot nem lehetett tökéletesen végrehajtani, mert a hasamtól nem értem el a padlót, vagy nem tudtam felállni a 4 ütemű fekvőtámaszhoz. A lényeg, hogy nem volt szabad abbahagyni, folytatni kellett. És amikor esténként leírtam a társaimnak a napi küszködésemet, kiderült, hogy másoknak is volt hasonló gondjuk, és ez a közös derülés átsegített a hullámvölgyön. Nagyon jól esett, hogy a gyerekeim nem nevettek ki, elfogadták, hogy minden másnap egy órára bezárkózom a szobámba, és akkor nincs telefon, nincs látogató, mert nem érek rá, edzésen vagyok. Csodálkozva nézték a tányéromra halmozott répát, brokkolit, salátát, paradicsomot, de soha nem kommentározták negatívan és nem kételkedtek bennem. És amikor a 2. hét után már eredményt mutatott a mérleg, teljes erővel mellém álltak a barátnőikkel együtt. Néha 4-5 érettségire készülő lány leste, amint pakolok ki a bevásárló kosárból, és ismerkedtek a konyhámban az új ízekkel. Megkóstolták a rántás nélküli leveseket és főzelékeket, az olaj nélkül sült csirkehúst és halat, a zabpehellyel készült túróslepényt. Azóta is tartom a szokásomat, dobozba csomagolom a napi kaja adagokat és viszem magammal.
Más volt a helyzet a munkahelyemen. Eleinte nem vettek észre semmit a bő ruháim miatt. Majd amikor a nadrágok le akartak esni rólam, már nem tudtak szó nélkül elmenni a dolog mellett, kérdezgetni kezdtek. Csak annyit válaszoltam, hogy sportolok, de nem diétázom. A nyár elején többen benyitottak hozzám különböző ürüggyel, hogy megnézzék a „nagy fogyást”. Akkor már mesélni kezdtem az új étkezési szokásaimról, a tornáról és a program alapelveiről, de úgy látom, a baj a legtöbb embernél az irigység. Nekem sikerült valami olyan, ami nagyon sokaknak nem. A dolog odáig fajult, hogy az egyik kolléganőm megkérdezte, hogy nem vagyok-e anorexiás, és nem akarnék-e beszélni orvossal a fogyásomról. Feladom, nem fogok magyarázkodni senkinek. Nagyon büszke vagyok magamra.
Induláskor ezt írtam:
„Hosszú távú célt tűztem ki magam elé: egészségesen akarom megérni az unokáim születését. Az elkövetkező évben a mozgást napi szokássá akarom változtatni (a napi 5 km otthon –munkahely – otthon gyaloglás vagy inkább toporgás mellett vagy helyett); meg akarok alkotni egy olyan étkezési rendszert, amit hosszútávon is fenn tudok tartani; elkészíteni a sürgős – fontos – nem sürgős – nem fontos beosztást és következetesen betartani. Ha mindezt sikerül átültetnem a gyakorlatba, annyi időt kell még nyernem, hogy minden nap 1 órát a disszertációm írására fordítsak.”
Elmondhatom, hogy a tervemből csak az utolsó pont az, amit 2013 januárjától kezdek. A többi sikerült. A vérnyomásom normalizálódott. Nem érzem meg a frontokat, nem fáj a fejem. Megszűntek a fölhorkanásaim, nincs gyomorsavam, lefogytam 34 kilót az egy év alatt. A XXXL méret helyett már van M-es pólóm is. A kondícióm jobb, mint az egyetemista lányomé, aki mellesleg aktívan kosarazott még egy éve. Visszatért az önbecsülésem, az önbizalmam. Akik ismernek, azt mondják, 40 évesnek nézek ki friss ötvenes helyett. Az EAP programnak köszönhetően megváltoztam, és nem csak a külsőm, úgy érzem, lélekben is kitartóbb lettem. Sokkal könnyebben veszem a kanyarokat, a stresszt, a mindennapi gondokat.
Kedves Ildikó!
Csodát tettél! Megkedveltem a tornát, beépült az életembe, és ha két napig nem edzem, már hiányzik. Köszönöm a lehetőséget és hogy megalkottad ezt a programot.
Zsuzsa
Milyen eredményeket jelent ez? Íme (katt rá a teljes mérethez):
|
2012 január |
2012 december |
testtömeg |
104 kg |
69 kg |
derékbőség |
121 cm |
83 cm |
csípő |
134 cm |
106 cm |
nyak |
38 cm |
33 cm |
kar |
38 cm |
31 cm |
Zsuzsának csak gratulálni lehet.
Csatlakozz te is!
Az Alakváltó Programban Te is hasonló szép eredményeket érhetsz el! Ha szeretnél, még csatlakozhatsz a most induló újévi csoporthoz. Ahogy múltkor írtam, ez az utolsó alkalom, hogy a régi áron tudsz csatlakozni! Fogynak is a helyek (pedig még csak egy levelet küldtem az indulásról), tehát érdemes minél gyorsabban még most jelentkezned! Foglald le a helyed!
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Akárhogy is döntesz, Zsuzsa példája remélem motiváló neked is!
UPDATE 2! Egyesesek a hozzászólásokban gyanakodtak, hogy az első kollázson található képek manipuláció eredményei, mert nem vették észre, hogy Zsuzsának kontyban van a haja, sőt, volt, aki odáig merészkedett, hogy azt állítsa, az utolsó képen Zsuzsának csak oda lett montírozva a feje. Hogy lássátok, mennyire méltatlan és igazságtalan vagdalkozások ezek, kértem Zsuzsától további képeket, aki volt olyan kedves és készített egy második kollázst. Mint online személyi edző, és az EdzésMester szakmai vezetője büszke vagyok arra, hogy kizárólag valós, az alakváltóim által beküldött képekkel dolgozom (ellentétben számos olyan oldallal, akik az ilyen képeket vásárolják vagy egyszerűen más oldalakról „átveszik” és saját eredményükként mutatják be). Remélhetőleg ez az új kollázs és az előző nagyobb felbontásúra cserélése már tényleg minden kétséget eloszlat a képek eredetiségével kapcsolatosan. Nagyon méltatlan dolog, hogy valaki jóindulatból közzé teszi az eredményeit, hogy olyanokat motiváljon, akik még csak előtte állnak a munkának, és utána bizonygatnia kelljen, hogy tényleg ő van a képen, mert egyesek képtelenek ezt elhinni. Bár ennek Zsuzsával együtt örülnünk kellene, hiszen ezek szerint az ő kitartó munkája és az én szakmai sikerem eredmény egyesek szemében hihetetlen, valójában elszomorít, mert ezek szerint olyan kishitűség uralkodik némelyek fejében, amit nehéz legyőzni! Ne hagyd, hogy az ilyen kishitűség a Te eredményeidet is befolyásolja! Tehát a kép (kattints rá a nagyításhoz!):
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
сколько стоит аппарат узи цена сколько стоит аппарат узи цена .
купить новый узи аппарат http://kupit-uzi-apparat1.ru .
узи сканер цена узи сканер цена .
узи купить цена http://www.kupit-uzi-apparat3.ru .
pariuri esports pariuri esports
mostbet сайт http://mostbet4002.ru
Мы готовы предложить документы ВУЗов, которые находятся на территории всей России. Заказать диплом университета:
school8kaluga.flybb.ru/viewtopic.php?f=19&t=1052
mostbet uzcard skachat http://mostbet4001.ru/
drenazh-vokrug-doma-812.ru .
pin up mobil kirish http://www.pinup3013.ru
Мы оказываем услуги по производству и продаже документов об окончании любых университетов Российской Федерации. Документы изготавливаются на подлинных бланках. jamboz.com/read-blog/10272_kupit-diplom-zanesennyj-reestr.html
с плохой историей взять кредит с плохой историей взять кредит .
https://canadapharmglobal.shop/# canadian pharmacy price checker
Заказать диплом на заказ можно используя сайт компании. orikdok-5v-gorode-sankt-peterburg-78.ru
сколько стоит аппарат узи новый http://kupit-uzi-apparat2.ru .
canada drug pharmacy: Canada Pharm Global – canadian pharmacy meds reviews
сколько стоит аппарат узи сколько стоит аппарат узи .
аппарат узи цена аппарат узи цена .
mostbet skachat iphone https://mostbet4002.ru
mostbet uz skachat android mostbet4001.ru
sweet bonanza тактика sweet-bonanza3003.ru
https://canadapharmglobal.com/# ordering drugs from canada
mostbet sayti https://www.mostbet4001.ru
узи аппарат портативный с набором датчиков http://kupit-uzi-apparat2.ru/ .
1win pro https://1win3005.com
аппарат узи для коров цена https://www.kupit-uzi-apparat2.ru .
аппарат узи стоимость оборудования http://kupit-uzi-apparat1.ru/ .
узи оборудование узи оборудование .
дренаж участка спб цена .
узи купить цена http://www.kupit-uzi-apparat3.ru .
узи аппарат цена узи аппарат цена .
safe reliable canadian pharmacy Canada Pharm Global canadian pharmacy service
1win aviator game 1win3005.com
1win betting https://1win3005.com/
buy propranolol pills for sale – inderal ca methotrexate ca
мостбет актуальный промокод http://mostbet4003.ru
mexican pharmaceuticals online: Meds From Mexico – mexican rx online
sweet bonanza демо счет sweet bonanza демо счет
Приобрести документ о получении высшего образования вы сможете в нашей компании. Купить диплом ВУЗа по доступной стоимости вы сможете, обратившись к надежной специализированной фирме. obozrevatelevents.ru/kupit-diplom-s-originalnyim-nomerom-i-zashhitoy-ot-poddelok
Мы предлагаем документы учебных заведений, которые находятся на территории всей РФ. Заказать диплом любого университета:
babygirls019.copiny.com/question/details/id/1113521
1win game https://www.1win3009.com
Balanset-1A: Innovative Compact Balancer & Vibration Analyzer
High-precision Dynamic Balancing Solution
Balanset-1A constitutes an innovative solution for vibration correction of rotors in their own bearings, created by Estonian company Vibromera OU. The device offers professional equipment balancing at €1,751, which is significantly cheaper than traditional vibration analyzers while maintaining exceptional measurement accuracy. The system permits field balancing directly at the equipment’s operational location without necessitating removal, which is vital for preventing production downtime.
About the Manufacturer
Vibromera OU is an Estonian company focusing in the design and production of devices for technical diagnostics of industrial equipment. The company is incorporated in Estonia (registration number 14317077) and has representatives in Portugal.
Contact Information:
Official website: https://vibromera.eu/shop/2/
Technical Specifications
Measurement Parameters
Balanset-1A provides precise measurements using a dual-channel vibration analysis system. The device measures RMS vibration velocity in the range of 0-80 mm/s with an accuracy of ±(0.1 + 0.1?Vi) mm/s. The functional frequency range is 5-550 Hz with potential extension to 1000 Hz. The system supports rotation frequency measurement from 250 to 90,000 RPM with phase angle determination accuracy of ±1 degree.
Operating Principle
The device utilizes phase-sensitive vibration measurement technology with MEMS accelerometers ADXL335 and laser tachometry. Two single-axis accelerometers measure mechanical oscillations proportional to acceleration, while a laser tachometer generates impulse signals for computing rotation frequency and phase angle. Digital signal processing includes FFT analysis for frequency analysis and specialized algorithms for automatic computation of corrective masses.
Full Kit Contents
The standard Balanset-1A delivery includes:
Measurement unit with USB interface – main module with built-in preamplifiers, integrators, and ADC
2 vibration sensors (accelerometers) with 4m cables (alternatively 10m)
Optical sensor (laser tachometer) with 50-500mm measuring distance
Magnetic stand for sensor mounting
Electronic scales for precise measurement of corrective masses
Software for Windows 7-11 (32/64-bit)
Plastic transport case
Complete set of cables and documentation
Operating Capabilities
Vibrometer Mode
Balanset-1A works as a comprehensive vibration analyzer with capabilities for measuring overall vibration level, FFT spectrum analysis up to 1000 Hz, determining amplitude and phase of the fundamental frequency (1x), and continuous data recording. The system delivers display of time signals and spectral analysis for equipment condition diagnostics.
Balancing Mode
The device supports single-plane (static) and two-plane (dynamic) balancing with automatic calculation of correction masses and their installation angles. The unique influence coefficient saving function permits considerable acceleration of subsequent balancing of similar equipment. A dedicated grinding wheel balancing mode uses the three-correction-weight method.
Software
The intuitive program interface provides step-by-step guidance through the balancing process, making the device accessible to personnel without specialized training. Key functions include:
Automatic tolerance calculation per ISO 1940
Polar diagrams for imbalance visualization
Result archiving with report generation capability
Metric and imperial system support
Multilingual interface (English, German, French, Polish, Russian)
Usage Domains and Equipment Types
Industrial Equipment
Balanset-1A is effectively used for balancing fans (centrifugal, axial), pumps (hydraulic, centrifugal), turbines (steam, gas), centrifuges, compressors, and electric motors. In manufacturing facilities, the device is used for balancing grinding wheels, machine spindles, and drive shafts.
Agricultural Machinery
The device represents exceptional value for agriculture, where continuous operation during season is essential. Balanset-1A is used for balancing combine threshing drums, shredders, mulchers, mowers, and augers. The possibility to balance on-site without equipment disassembly permits preventing costly downtime during critical harvest periods.
Specialized Equipment
The device is effectively used for balancing crushers of various types, turbochargers, drone propellers, and other high-speed equipment. The rotation frequency range from 250 to 90,000 RPM covers practically all types of industrial equipment.
Advantages Over Alternatives
Economic Efficiency
At a price of €1,751, Balanset-1A delivers the functionality of devices costing €10,000-25,000. The investment breaks even after preventing just 2-3 bearing failures. Cost reduction on external balancing specialist services totals thousands of euros annually.
Ease of Use
Unlike complicated vibration analyzers requiring months of training, mastering Balanset-1A takes 3-4 hours. The step-by-step guide in the software permits professional balancing by personnel without special vibration diagnostics training.
Portability and Independence
The complete kit weighs only 4 kg, with power supplied through the laptop’s USB port. This allows balancing in remote conditions, at remote sites, and in hard-to-reach locations without separate power supply.
Versatile Application
One device is appropriate for balancing the broadest spectrum of equipment – from small electric motors to large industrial fans and turbines. Support for single and dual-plane balancing covers all standard tasks.
Real Application Results
Drone Propeller Balancing
A user achieved vibration reduction from 0.74 mm/s to 0.014 mm/s – a 50-fold improvement. This demonstrates the outstanding accuracy of the device even on small rotors.
Shopping Center Ventilation Systems
Engineers successfully balanced radial fans, achieving decreased energy consumption, abolished excessive noise, and prolonged equipment lifespan. Energy savings recovered the device cost within several months.
Agricultural Equipment
Farmers note that Balanset-1A has become an indispensable tool preventing costly breakdowns during peak season. Reduced vibration of threshing drums led to reduced fuel consumption and bearing wear.
Pricing and Delivery Terms
Current Prices
Complete Balanset-1A Kit: €1,751
OEM Kit (without case, stand, and scales): €1,561
Special Offer: €50 discount for newsletter subscribers
Wholesale Discounts: up to 15% for orders of 4+ units
Acquisition Options
Official Website: vibromera.eu (recommended)
eBay: verified sellers with 100% rating
Industrial Distributors: through B2B channels
Payment and Shipping Terms
Payment Methods: PayPal, bank cards, bank transfer
Shipping: 10-20 business days by international mail
Shipping Cost: from $10 (economy) to $95 (express)
Warranty: factory warranty
Technical Support: included in price
Summary
Balanset-1A represents an ideal solution for organizations striving to deploy an efficient equipment balancing system without substantial capital expenditure. The device democratizes access to professional balancing, allowing small companies and service centers to deliver services at the level of large industrial companies.
The mix of affordable price, ease of use, and professional capabilities makes Balanset-1A an indispensable tool for modern technical maintenance. Investment in this device is an investment in equipment reliability, decreased operating costs, and increased competitiveness of your business.