Avagy egy év az EdzésMester Alakváltó Programban
Először is nézd meg ezt a képet (katt rá a teljes mérethez):
UPDATE! (Az eredeti képet egy nagyobb felbontású képre cseréltük a jobb láthatóság érdekében!):
Ő Zsuzsa, aki 2012 januárjában kezdte el a munkát a programban. A haladása valójában teljesen tipikus a programhoz képest. Vagyis, ha csinálod a programot az előírás szerint, körül-belül erre lehet számítani. Zsuzsa betartott minden dolgot, amit mondtam, még akkor is, ha az elején az „nehéz” vagy „macerás” volt. Nemhogy nem kérdőjelezte meg, amit írtam, de kifejezetten igényelte. Meg is lett az eredménye.
Sokszor merül fel a kérdés, hogy mit lehet elérni az Alakváltó Programban. Nos, mivel külön részprogramok vannak benne izomépítőknek és zsírégetőknek, ezért nyilván egészen különböző dolgokat. Ritkán adódik viszont olyan, hogy valaki, aki végigcsinálta a programot, megírja a tapasztalatait, ám most itt van Zsuzsa, aki megtette ezt. A levelét változatlan formában teszem közzé. Tanulságos. Íme:
Zsuzsa története az EdzésMester Alakváltó Program 12 hónapjáról
Zsuzsa vagyok, 49 éves múltam tavaly ősszel, amikor megismertem az EAP programot. Akkor már 6 éve özvegy, két gyerekét teljesen egyedül nevelő, okleveles mérnök édesanya, középvezető állásban. Akkori adataim: 104 kg, 167 cm magas, derékbőség: 121, csípő: 134, comb: 66, mell: 126, nyak: 38, kar: 38 cm.
A szűkebb családtól sajnos rizikó faktorokat örököltem: a cukorbetegségét, a Parkinson kór és rákos megbetegedések lehetőségét. Minthogy ITP-t diagnosztizáltak nálam kb. 15 éve, hormonkezelést kaptam, ami után először 10 kg, majd később még 5 kg rám rakódott. Ráadásul a vérnyomásom is nagyon magas volt a súlyom és a stresszes életvitel miatt. Éjjelente a saját hangos horkantásaimra ébredtem fel. Noha diéta ellenes vagyok, megpróbáltam többször is szigorúan saláta-túró-tojás diétát tartani és kb. 5 kilót lefogytam a 2 hónap alatt, de amint abbahagytam, dupla annyi kiló jött fel. Nem értettem, hogy miért.
Kezdett elegem lenni magamból, és szégyelltem is, hogy egyre nagyobb méretű ruhákat kell vásárolni. A tükör előtt még csak-csak lehet úgy forgolódni, hogy elegánsnak lásd magadat, de a fényképek, különösen a pillanatképek nem hazudnak. Megmutatják mindazt, amit takargatni akarsz.
Tavaly év végén bukkantam rá Ildikó hírleveleire, feliratkoztam és már az elsők elolvasása után éreztem, hogy ez kell nekem. Őszintén megmondta, hogy nem lesz könnyű. Nem ígért csodafogyást, kemény munkát javasolt, aminek látható eredménye lesz. És azt is tudomásul kellett vennem, hogy az én felelősségem lesz az elért eredménnyel való gazdálkodás. Mozgás nélkül visszatérhetek majd a bálnakorszakomba, vagy beépíthetem a mozgást a mindennapi életbe és megtarthatom az elért súlyomat. A döntés rajtam állt.
Végigolvastam a motivációs leveleket, átnéztem az ajánlott étrendet, majd elkészítettem a saját heti étkezési terveimet. Nem tudtam minden receptet 100 %-ig átvenni, de ma már rengeteg helyettesítő élelmiszert lehet találni. A társaim is sokat segítettek az általuk kipróbáltakkal. Nagyon jó döntés volt a részemről, hogy azonnal elkezdtem naplózni az ételek makronutriens értékeit, készítettem egy saját excell táblát és három-négy napra előre megterveztem, hogy mi lesz a kajám. Most, egy év elteltével, a naplót már nem vezetem, de az értékeket fejből tudom, és nem hazudok magamnak. Az elfogadás egyik nagyon fontos lépése volt, hogy szembenézzek a kcal és a makronutriens értékekkel. És nem utána írtam fel, hogy mit ettem, hanem előre határoztam meg, hogy mit ehetek. És ettől eltérni csak a csalónapokon lehet.
Az edzést az otthoni alapozóval kezdtem, az utolsó két hetét megismételtem csukló, illetve bokasúlyokkal nehezítve. Végig tornáztam a zsírégető 4 hetét, itt is ismételtem, majd jött a haladó zsírégető 8 hete, ismétléssel. Belevágtam a VIP edzésekbe az ősszel, de egyre inkább hiányoztak a súlyzós gyakorlatok. Ezért megcsináltam az új alapozót fitt-labdával és súlyzóval kombinálva. De most meg a zsírégető intenzitása kezdett hiányozni! Így most felváltva végzem a súlyzós edzést és a zsírégetőt. Nagyon várom az itthon végezhető súlyzós edzésterveket!
A legnehezebb az elindulás volt. A szembenézés akkori önmagammal. Először is ráparancsolni magamat a mérlegre, majd utána leolvasni az értéket, majd pedig ezt nyilvánosan megosztani a társaimmal. 104 kilósan nagyon sok gyakorlatot nem lehetett tökéletesen végrehajtani, mert a hasamtól nem értem el a padlót, vagy nem tudtam felállni a 4 ütemű fekvőtámaszhoz. A lényeg, hogy nem volt szabad abbahagyni, folytatni kellett. És amikor esténként leírtam a társaimnak a napi küszködésemet, kiderült, hogy másoknak is volt hasonló gondjuk, és ez a közös derülés átsegített a hullámvölgyön. Nagyon jól esett, hogy a gyerekeim nem nevettek ki, elfogadták, hogy minden másnap egy órára bezárkózom a szobámba, és akkor nincs telefon, nincs látogató, mert nem érek rá, edzésen vagyok. Csodálkozva nézték a tányéromra halmozott répát, brokkolit, salátát, paradicsomot, de soha nem kommentározták negatívan és nem kételkedtek bennem. És amikor a 2. hét után már eredményt mutatott a mérleg, teljes erővel mellém álltak a barátnőikkel együtt. Néha 4-5 érettségire készülő lány leste, amint pakolok ki a bevásárló kosárból, és ismerkedtek a konyhámban az új ízekkel. Megkóstolták a rántás nélküli leveseket és főzelékeket, az olaj nélkül sült csirkehúst és halat, a zabpehellyel készült túróslepényt. Azóta is tartom a szokásomat, dobozba csomagolom a napi kaja adagokat és viszem magammal.
Más volt a helyzet a munkahelyemen. Eleinte nem vettek észre semmit a bő ruháim miatt. Majd amikor a nadrágok le akartak esni rólam, már nem tudtak szó nélkül elmenni a dolog mellett, kérdezgetni kezdtek. Csak annyit válaszoltam, hogy sportolok, de nem diétázom. A nyár elején többen benyitottak hozzám különböző ürüggyel, hogy megnézzék a „nagy fogyást”. Akkor már mesélni kezdtem az új étkezési szokásaimról, a tornáról és a program alapelveiről, de úgy látom, a baj a legtöbb embernél az irigység. Nekem sikerült valami olyan, ami nagyon sokaknak nem. A dolog odáig fajult, hogy az egyik kolléganőm megkérdezte, hogy nem vagyok-e anorexiás, és nem akarnék-e beszélni orvossal a fogyásomról. Feladom, nem fogok magyarázkodni senkinek. Nagyon büszke vagyok magamra.
Induláskor ezt írtam:
„Hosszú távú célt tűztem ki magam elé: egészségesen akarom megérni az unokáim születését. Az elkövetkező évben a mozgást napi szokássá akarom változtatni (a napi 5 km otthon –munkahely – otthon gyaloglás vagy inkább toporgás mellett vagy helyett); meg akarok alkotni egy olyan étkezési rendszert, amit hosszútávon is fenn tudok tartani; elkészíteni a sürgős – fontos – nem sürgős – nem fontos beosztást és következetesen betartani. Ha mindezt sikerül átültetnem a gyakorlatba, annyi időt kell még nyernem, hogy minden nap 1 órát a disszertációm írására fordítsak.”
Elmondhatom, hogy a tervemből csak az utolsó pont az, amit 2013 januárjától kezdek. A többi sikerült. A vérnyomásom normalizálódott. Nem érzem meg a frontokat, nem fáj a fejem. Megszűntek a fölhorkanásaim, nincs gyomorsavam, lefogytam 34 kilót az egy év alatt. A XXXL méret helyett már van M-es pólóm is. A kondícióm jobb, mint az egyetemista lányomé, aki mellesleg aktívan kosarazott még egy éve. Visszatért az önbecsülésem, az önbizalmam. Akik ismernek, azt mondják, 40 évesnek nézek ki friss ötvenes helyett. Az EAP programnak köszönhetően megváltoztam, és nem csak a külsőm, úgy érzem, lélekben is kitartóbb lettem. Sokkal könnyebben veszem a kanyarokat, a stresszt, a mindennapi gondokat.
Kedves Ildikó!
Csodát tettél! Megkedveltem a tornát, beépült az életembe, és ha két napig nem edzem, már hiányzik. Köszönöm a lehetőséget és hogy megalkottad ezt a programot.
Zsuzsa
Milyen eredményeket jelent ez? Íme (katt rá a teljes mérethez):
|
2012 január |
2012 december |
testtömeg |
104 kg |
69 kg |
derékbőség |
121 cm |
83 cm |
csípő |
134 cm |
106 cm |
nyak |
38 cm |
33 cm |
kar |
38 cm |
31 cm |
Zsuzsának csak gratulálni lehet.
Csatlakozz te is!
Az Alakváltó Programban Te is hasonló szép eredményeket érhetsz el! Ha szeretnél, még csatlakozhatsz a most induló újévi csoporthoz. Ahogy múltkor írtam, ez az utolsó alkalom, hogy a régi áron tudsz csatlakozni! Fogynak is a helyek (pedig még csak egy levelet küldtem az indulásról), tehát érdemes minél gyorsabban még most jelentkezned! Foglald le a helyed!
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Akárhogy is döntesz, Zsuzsa példája remélem motiváló neked is!
UPDATE 2! Egyesesek a hozzászólásokban gyanakodtak, hogy az első kollázson található képek manipuláció eredményei, mert nem vették észre, hogy Zsuzsának kontyban van a haja, sőt, volt, aki odáig merészkedett, hogy azt állítsa, az utolsó képen Zsuzsának csak oda lett montírozva a feje. Hogy lássátok, mennyire méltatlan és igazságtalan vagdalkozások ezek, kértem Zsuzsától további képeket, aki volt olyan kedves és készített egy második kollázst. Mint online személyi edző, és az EdzésMester szakmai vezetője büszke vagyok arra, hogy kizárólag valós, az alakváltóim által beküldött képekkel dolgozom (ellentétben számos olyan oldallal, akik az ilyen képeket vásárolják vagy egyszerűen más oldalakról „átveszik” és saját eredményükként mutatják be). Remélhetőleg ez az új kollázs és az előző nagyobb felbontásúra cserélése már tényleg minden kétséget eloszlat a képek eredetiségével kapcsolatosan. Nagyon méltatlan dolog, hogy valaki jóindulatból közzé teszi az eredményeit, hogy olyanokat motiváljon, akik még csak előtte állnak a munkának, és utána bizonygatnia kelljen, hogy tényleg ő van a képen, mert egyesek képtelenek ezt elhinni. Bár ennek Zsuzsával együtt örülnünk kellene, hiszen ezek szerint az ő kitartó munkája és az én szakmai sikerem eredmény egyesek szemében hihetetlen, valójában elszomorít, mert ezek szerint olyan kishitűség uralkodik némelyek fejében, amit nehéz legyőzni! Ne hagyd, hogy az ilyen kishitűség a Te eredményeidet is befolyásolja! Tehát a kép (kattints rá a nagyításhoz!):
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
Автомобильный портал https://autoblog.kyiv.ua для всех автолюбителей. Актуальные новости, обзоры авто, советы по выбору, ремонту и обслуживанию машин.
Актуальные автомобильные новости https://bestauto.kyiv.ua детальные тест-драйвы, обзоры новых моделей и советы по выбору авто для всех!
The most modern pocket option platform for trading on financial markets. Register a Free Demo Account and start using the full potential for earning on trading operations.
Новые Сервера л2 с удобным поиском. Анонс серверов Lineage 2 по типу Craft, PvP, Low. Открытие серверов L2 каждый день!
Изготавливаем изделия https://coping-top.ru из восстановленного камня: печи с мангалом и барбекю, решетки, бордюры. Прочный и экологичный материал, широкий выбор цветов и текстур.
Новый авто портал https://mirauto.kyiv.ua для автолюбителей. Обзоры авто, новости, тест-драйвы и советы по обслуживанию автомобиля в одном месте.
Надежный [url=https://tex38.ru/shop/kabel-provod_157/kabel-kontrol-nyy-pvh-i-gibkiy_167]кабель контрольный[/url] — это залог стабильной работы всех систем. Не рискуйте безопасностью, выбирайте проверенные решения!
[url=https://www.kv.by/information/2023/08/05/1067840-bk-zenit-zerkalo-zenitbet-vhod-na-sayt-obzor-i-registraciya]Зенитбет[/url] — это одна из популярных платформ для ставок, предлагающая уникальные бонусы и выгодные условия для новых пользователей. Простота использования и быстрый вывод средств делают её отличным выбором для любителей спорта.
Для надежного электропитания выбирайте [url=https://tex38.ru/shop/kabel-provod_157/kabel-kontrol-nyy-pvh-i-gibkiy_167/kvvgng-a_235]контрольный кабель КВВГ[/url], который обеспечит стабильную и безопасную работу.
[url=https://www.autism-mmc.com/childhood-autism-treatment/cord-blood-stem-cells-transplantation/]cord blood stem cells transplant[/url]
Автомобильные новости https://sedan.kyiv.ua Украины и мира, тест-драйвы новых авто, советы экспертов
Женский портал https://bestwoman.kyiv.ua современная мода, тренд, стиль; полезные советы; секреты хорошей фигуры; уроки макияжа, внешность и красота
Женская красота https://7krasotok.com здоровье – женский онлайн журнал. Новости звезд, тренды моды и красоты, правильное питание, рецепты вкусных блюд.
Онлайн-журнал https://superwoman.kyiv.ua женских секретов для стильных, модных и уверенных в себе девушек.
Портал для женщин https://prowoman.kyiv.ua мода, стиль, диеты, истории знаменитостей, красота, полезные советы, рецепты, отношения
Советы по тренировкам https://bahgorsovet.org.ua питанию и здоровому образу жизни. Актуальная информация для всех, кто хочет улучшить свою физическую форму.
Полезные статьи https://entertainment.com.ua о здоровье, уходе за собой, моде и личностном развитии. Все для женщин, стремящихся к успеху.
Всё о здоровье https://expertlaw.com.ua как питаться правильно, сохранять физическую активность и заботиться о теле и душе.
Статьи о здоровье https://pobedilivmeste.org.ua питании и фитнесе. Практические рекомендации для поддержания вашего организма в отличном состоянии.
Актуальные статьи о здоровье https://pravovakrayina.org.ua питании и спорте. Узнайте, как поддерживать организм в отличной форме круглый год.
Новости автоиндустрии https://eurasiamobilechallenge.com обзоры моделей, советы по обслуживанию и вождению. Всё для автолюбителей и профессионалов на одном сайте!
Советы по стилю https://biglib.com.ua красоте и психологии. Поддерживайте баланс между карьерой и личной жизнью с нашим журналом.
Идеи для стиля https://bbb.dp.ua красоты и развития карьеры. Экспертные советы для тех, кто стремится к гармонии в жизни.
Женский взгляд https://e-times.com.ua на моду, красоту и карьеру. Читайте полезные статьи и вдохновляйтесь новыми идеями каждый день!
Развивающие игры https://cgz.sumy.ua задания и советы для родителей. Всё для гармоничного роста, обучения и воспитания детей на одном портале.
Женский онлайн-журнал https://fotky.com.ua о моде, красоте, здоровье и саморазвитии. Советы экспертов, последние тренды и вдохновение для современной женщины.
Женский журнал https://leif.com.ua о стиле жизни, моде, красоте и саморазвитии. Узнайте актуальные советы и идеи для гармоничной и успешной жизни каждой женщины.
Модный женский https://krasotka-fl.com.ua онлайн-журнал с акцентом на стиль, красоту, здоровье и саморазвитие. Практичные рекомендации, тренды и идеи для женщин, которые хотят быть в курсе всех новинок.
Онлайн-клуб рукоделия https://godwood.com.ua для любителей и мастеров. Уроки, мастер-классы, идеи и советы по вязанию, шитью, вышивке и другим техникам. Общайтесь с единомышленниками, делитесь проектами и развивайте свои навыки в уютной онлайн-среде.
Портал для мужчин и женщин https://golosiyiv.kiev.ua с полезными статьями на темы здоровья, отношений, карьеры и саморазвития.
портал о рукоделии https://lugor.org.ua советы по вязанию, вышивке и шитью, мастер-классы, схемы и идеи для творчества. Полезные статьи для начинающих и опытных мастеров, вдохновение и практические рекомендации.
Онлайн журнал для женщин https://lubimoy.com.ua мода, красота, здоровье, отношения, карьера и саморазвитие. Актуальные статьи, советы экспертов и вдохновение для повседневной жизни. Новости, тренды и полезные рекомендации.
Женский журнал онлайн https://martime.com.ua мода, уход за собой, здоровье, карьера и личная жизнь. Свежие статьи, советы и идеи для вдохновения и развития современной женщины.
Интерактивный женский журнал https://muz-hoz.com.ua стильные образы, идеи для развития, практические советы по здоровью и отношениям. Всё, что нужно для гармоничной жизни и самореализации.
Клуб для беременных https://mam.ck.ua и молодых мам: встречи, советы специалистов, обсуждения важных тем, занятия по уходу за малышом. Поддержка и полезная информация для комфортного материнства.
Полезные советы https://oa.rv.ua для женщин на все случаи жизни: уход за собой, отношения, карьера, здоровье и домашний уют. Откройте для себя практичные решения и вдохновение для каждой сферы жизни!
Лучшие советы для женщин https://oun-upa.org.ua от моды до здоровья, отношения, карьера и семейные лайфхаки. Всё, что нужно для баланса и гармонии в жизни.
Советы для женщин https://olive.kiev.ua секреты красоты, здоровье, психология, карьера и домашний уют. Полезные рекомендации для улучшения жизни каждый день!
Женский путеводитель https://rpl.net.ua по жизни: лайфхаки, советы по уходу, моде и здоровью. Оставайтесь успешной и гармоничной каждый день!
Советы для женщин https://reyesmusicandevents.com на каждый день: красота, здоровье, семья и карьера. Лайфхаки и вдохновение для современной и уверенной в себе женщины.
Идеи для рукоделия https://sweaterok.com.ua мастер-классы, инструкции и вдохновение для создания уникальных изделий. Узнайте больше о шитье, вязании, вышивке и других видах творчества!
Всё для женщин https://socvirus.com.ua полезные советы по уходу за собой, отношениям, карьере и созданию домашнего уюта.
Женский портал https://tiamo.rv.ua с советами для красоты, здоровья, отношений и карьеры. Живите на полную с нашими рекомендациями!
Рекомендации для женщин https://virginvirtual.net как сохранить красоту, здоровье и баланс в жизни. Секреты успеха и счастья!
Советы для женщин https://spkokna.com.ua на каждый день: стиль, уход, здоровье и гармоничные отношения. Вдохновение и полезные идеи!
Лайфхаки для женщин https://womanclub.in.ua как быть стильной, здоровой и находить баланс в личной жизни и работе. Полезные советы каждый день.
Практичные советы https://vybir.kiev.ua для женщин: мода, здоровье, карьера и семья. Легко находите ответы на любые вопросы!
Женские секреты https://whoiswho.com.ua полезные советы для красоты, здоровья, семейного счастья и карьерных успехов. Присоединяйтесь к лучшей версии себя!
Женский блог https://ww2planes.com.ua полезные советы по стилю, уходу, здоровью и развитию карьеры. Всё для того, чтобы жить ярко и гармонично.
Откройте для себя [url=https://tex38.ru/shop/kabelenesuschie-sistemy_73]кабеленесущие системы[/url] от ведущих производителей. Безопасные и долговечные решения для ваших проектов!