Avagy egy év az EdzésMester Alakváltó Programban
Először is nézd meg ezt a képet (katt rá a teljes mérethez):
UPDATE! (Az eredeti képet egy nagyobb felbontású képre cseréltük a jobb láthatóság érdekében!):
Ő Zsuzsa, aki 2012 januárjában kezdte el a munkát a programban. A haladása valójában teljesen tipikus a programhoz képest. Vagyis, ha csinálod a programot az előírás szerint, körül-belül erre lehet számítani. Zsuzsa betartott minden dolgot, amit mondtam, még akkor is, ha az elején az „nehéz” vagy „macerás” volt. Nemhogy nem kérdőjelezte meg, amit írtam, de kifejezetten igényelte. Meg is lett az eredménye.
Sokszor merül fel a kérdés, hogy mit lehet elérni az Alakváltó Programban. Nos, mivel külön részprogramok vannak benne izomépítőknek és zsírégetőknek, ezért nyilván egészen különböző dolgokat. Ritkán adódik viszont olyan, hogy valaki, aki végigcsinálta a programot, megírja a tapasztalatait, ám most itt van Zsuzsa, aki megtette ezt. A levelét változatlan formában teszem közzé. Tanulságos. Íme:
Zsuzsa története az EdzésMester Alakváltó Program 12 hónapjáról
Zsuzsa vagyok, 49 éves múltam tavaly ősszel, amikor megismertem az EAP programot. Akkor már 6 éve özvegy, két gyerekét teljesen egyedül nevelő, okleveles mérnök édesanya, középvezető állásban. Akkori adataim: 104 kg, 167 cm magas, derékbőség: 121, csípő: 134, comb: 66, mell: 126, nyak: 38, kar: 38 cm.
A szűkebb családtól sajnos rizikó faktorokat örököltem: a cukorbetegségét, a Parkinson kór és rákos megbetegedések lehetőségét. Minthogy ITP-t diagnosztizáltak nálam kb. 15 éve, hormonkezelést kaptam, ami után először 10 kg, majd később még 5 kg rám rakódott. Ráadásul a vérnyomásom is nagyon magas volt a súlyom és a stresszes életvitel miatt. Éjjelente a saját hangos horkantásaimra ébredtem fel. Noha diéta ellenes vagyok, megpróbáltam többször is szigorúan saláta-túró-tojás diétát tartani és kb. 5 kilót lefogytam a 2 hónap alatt, de amint abbahagytam, dupla annyi kiló jött fel. Nem értettem, hogy miért.
Kezdett elegem lenni magamból, és szégyelltem is, hogy egyre nagyobb méretű ruhákat kell vásárolni. A tükör előtt még csak-csak lehet úgy forgolódni, hogy elegánsnak lásd magadat, de a fényképek, különösen a pillanatképek nem hazudnak. Megmutatják mindazt, amit takargatni akarsz.
Tavaly év végén bukkantam rá Ildikó hírleveleire, feliratkoztam és már az elsők elolvasása után éreztem, hogy ez kell nekem. Őszintén megmondta, hogy nem lesz könnyű. Nem ígért csodafogyást, kemény munkát javasolt, aminek látható eredménye lesz. És azt is tudomásul kellett vennem, hogy az én felelősségem lesz az elért eredménnyel való gazdálkodás. Mozgás nélkül visszatérhetek majd a bálnakorszakomba, vagy beépíthetem a mozgást a mindennapi életbe és megtarthatom az elért súlyomat. A döntés rajtam állt.
Végigolvastam a motivációs leveleket, átnéztem az ajánlott étrendet, majd elkészítettem a saját heti étkezési terveimet. Nem tudtam minden receptet 100 %-ig átvenni, de ma már rengeteg helyettesítő élelmiszert lehet találni. A társaim is sokat segítettek az általuk kipróbáltakkal. Nagyon jó döntés volt a részemről, hogy azonnal elkezdtem naplózni az ételek makronutriens értékeit, készítettem egy saját excell táblát és három-négy napra előre megterveztem, hogy mi lesz a kajám. Most, egy év elteltével, a naplót már nem vezetem, de az értékeket fejből tudom, és nem hazudok magamnak. Az elfogadás egyik nagyon fontos lépése volt, hogy szembenézzek a kcal és a makronutriens értékekkel. És nem utána írtam fel, hogy mit ettem, hanem előre határoztam meg, hogy mit ehetek. És ettől eltérni csak a csalónapokon lehet.
Az edzést az otthoni alapozóval kezdtem, az utolsó két hetét megismételtem csukló, illetve bokasúlyokkal nehezítve. Végig tornáztam a zsírégető 4 hetét, itt is ismételtem, majd jött a haladó zsírégető 8 hete, ismétléssel. Belevágtam a VIP edzésekbe az ősszel, de egyre inkább hiányoztak a súlyzós gyakorlatok. Ezért megcsináltam az új alapozót fitt-labdával és súlyzóval kombinálva. De most meg a zsírégető intenzitása kezdett hiányozni! Így most felváltva végzem a súlyzós edzést és a zsírégetőt. Nagyon várom az itthon végezhető súlyzós edzésterveket!
A legnehezebb az elindulás volt. A szembenézés akkori önmagammal. Először is ráparancsolni magamat a mérlegre, majd utána leolvasni az értéket, majd pedig ezt nyilvánosan megosztani a társaimmal. 104 kilósan nagyon sok gyakorlatot nem lehetett tökéletesen végrehajtani, mert a hasamtól nem értem el a padlót, vagy nem tudtam felállni a 4 ütemű fekvőtámaszhoz. A lényeg, hogy nem volt szabad abbahagyni, folytatni kellett. És amikor esténként leírtam a társaimnak a napi küszködésemet, kiderült, hogy másoknak is volt hasonló gondjuk, és ez a közös derülés átsegített a hullámvölgyön. Nagyon jól esett, hogy a gyerekeim nem nevettek ki, elfogadták, hogy minden másnap egy órára bezárkózom a szobámba, és akkor nincs telefon, nincs látogató, mert nem érek rá, edzésen vagyok. Csodálkozva nézték a tányéromra halmozott répát, brokkolit, salátát, paradicsomot, de soha nem kommentározták negatívan és nem kételkedtek bennem. És amikor a 2. hét után már eredményt mutatott a mérleg, teljes erővel mellém álltak a barátnőikkel együtt. Néha 4-5 érettségire készülő lány leste, amint pakolok ki a bevásárló kosárból, és ismerkedtek a konyhámban az új ízekkel. Megkóstolták a rántás nélküli leveseket és főzelékeket, az olaj nélkül sült csirkehúst és halat, a zabpehellyel készült túróslepényt. Azóta is tartom a szokásomat, dobozba csomagolom a napi kaja adagokat és viszem magammal.
Más volt a helyzet a munkahelyemen. Eleinte nem vettek észre semmit a bő ruháim miatt. Majd amikor a nadrágok le akartak esni rólam, már nem tudtak szó nélkül elmenni a dolog mellett, kérdezgetni kezdtek. Csak annyit válaszoltam, hogy sportolok, de nem diétázom. A nyár elején többen benyitottak hozzám különböző ürüggyel, hogy megnézzék a „nagy fogyást”. Akkor már mesélni kezdtem az új étkezési szokásaimról, a tornáról és a program alapelveiről, de úgy látom, a baj a legtöbb embernél az irigység. Nekem sikerült valami olyan, ami nagyon sokaknak nem. A dolog odáig fajult, hogy az egyik kolléganőm megkérdezte, hogy nem vagyok-e anorexiás, és nem akarnék-e beszélni orvossal a fogyásomról. Feladom, nem fogok magyarázkodni senkinek. Nagyon büszke vagyok magamra.
Induláskor ezt írtam:
„Hosszú távú célt tűztem ki magam elé: egészségesen akarom megérni az unokáim születését. Az elkövetkező évben a mozgást napi szokássá akarom változtatni (a napi 5 km otthon –munkahely – otthon gyaloglás vagy inkább toporgás mellett vagy helyett); meg akarok alkotni egy olyan étkezési rendszert, amit hosszútávon is fenn tudok tartani; elkészíteni a sürgős – fontos – nem sürgős – nem fontos beosztást és következetesen betartani. Ha mindezt sikerül átültetnem a gyakorlatba, annyi időt kell még nyernem, hogy minden nap 1 órát a disszertációm írására fordítsak.”
Elmondhatom, hogy a tervemből csak az utolsó pont az, amit 2013 januárjától kezdek. A többi sikerült. A vérnyomásom normalizálódott. Nem érzem meg a frontokat, nem fáj a fejem. Megszűntek a fölhorkanásaim, nincs gyomorsavam, lefogytam 34 kilót az egy év alatt. A XXXL méret helyett már van M-es pólóm is. A kondícióm jobb, mint az egyetemista lányomé, aki mellesleg aktívan kosarazott még egy éve. Visszatért az önbecsülésem, az önbizalmam. Akik ismernek, azt mondják, 40 évesnek nézek ki friss ötvenes helyett. Az EAP programnak köszönhetően megváltoztam, és nem csak a külsőm, úgy érzem, lélekben is kitartóbb lettem. Sokkal könnyebben veszem a kanyarokat, a stresszt, a mindennapi gondokat.
Kedves Ildikó!
Csodát tettél! Megkedveltem a tornát, beépült az életembe, és ha két napig nem edzem, már hiányzik. Köszönöm a lehetőséget és hogy megalkottad ezt a programot.
Zsuzsa
Milyen eredményeket jelent ez? Íme (katt rá a teljes mérethez):
|
2012 január |
2012 december |
testtömeg |
104 kg |
69 kg |
derékbőség |
121 cm |
83 cm |
csípő |
134 cm |
106 cm |
nyak |
38 cm |
33 cm |
kar |
38 cm |
31 cm |
Zsuzsának csak gratulálni lehet.
Csatlakozz te is!
Az Alakváltó Programban Te is hasonló szép eredményeket érhetsz el! Ha szeretnél, még csatlakozhatsz a most induló újévi csoporthoz. Ahogy múltkor írtam, ez az utolsó alkalom, hogy a régi áron tudsz csatlakozni! Fogynak is a helyek (pedig még csak egy levelet küldtem az indulásról), tehát érdemes minél gyorsabban még most jelentkezned! Foglald le a helyed!
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Akárhogy is döntesz, Zsuzsa példája remélem motiváló neked is!
UPDATE 2! Egyesesek a hozzászólásokban gyanakodtak, hogy az első kollázson található képek manipuláció eredményei, mert nem vették észre, hogy Zsuzsának kontyban van a haja, sőt, volt, aki odáig merészkedett, hogy azt állítsa, az utolsó képen Zsuzsának csak oda lett montírozva a feje. Hogy lássátok, mennyire méltatlan és igazságtalan vagdalkozások ezek, kértem Zsuzsától további képeket, aki volt olyan kedves és készített egy második kollázst. Mint online személyi edző, és az EdzésMester szakmai vezetője büszke vagyok arra, hogy kizárólag valós, az alakváltóim által beküldött képekkel dolgozom (ellentétben számos olyan oldallal, akik az ilyen képeket vásárolják vagy egyszerűen más oldalakról „átveszik” és saját eredményükként mutatják be). Remélhetőleg ez az új kollázs és az előző nagyobb felbontásúra cserélése már tényleg minden kétséget eloszlat a képek eredetiségével kapcsolatosan. Nagyon méltatlan dolog, hogy valaki jóindulatból közzé teszi az eredményeit, hogy olyanokat motiváljon, akik még csak előtte állnak a munkának, és utána bizonygatnia kelljen, hogy tényleg ő van a képen, mert egyesek képtelenek ezt elhinni. Bár ennek Zsuzsával együtt örülnünk kellene, hiszen ezek szerint az ő kitartó munkája és az én szakmai sikerem eredmény egyesek szemében hihetetlen, valójában elszomorít, mert ezek szerint olyan kishitűség uralkodik némelyek fejében, amit nehéz legyőzni! Ne hagyd, hogy az ilyen kishitűség a Te eredményeidet is befolyásolja! Tehát a kép (kattints rá a nagyításhoz!):
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
Chicken Road: Real Player Feedback
Chicken Road is an arcadestyle gambling game that has caught the attention of players with its simplicity, high RTP (98%), and unique cashout feature. By analyzing user opinions, we aim to figure out whether this game deserves your attention.
What Players Like
A lot of gamers appreciate how Chicken Road combines fast gameplay with simple controls. The ability to cash out at any time adds a strategic twist, while the high RTP makes it feel fairer than traditional slots. The demo mode is a hit with beginners, allowing players to test the game riskfree. The game earns extra points for its mobile compatibility, running seamlessly on both new and older devices.
Melissa R., AU: “Unexpectedly enjoyable and balanced! The ability to cash out brings a layer of strategy.”
Nathan K., UK: “Its arcadeinspired style is a breath of fresh air, and it operates smoothly on my device.”
The bright, nostalgic visuals add to the fun factor, keeping players hooked.
Areas for Improvement
While it has many positives, Chicken Road does have some downsides. Some players find the gameplay repetitive and lacking depth. Some highlight sluggish customer service and a lack of additional options. One frequent criticism is deceptive marketing, as people thought it was a pure arcade game rather than a gambling platform.
Tom B., US: “It starts off fun, but the monotony sets in quickly.”
Sam T., UK: “Promoted as entertainment, yet it turns out to be a gambling product.”
Strengths and Weaknesses
Advantages
Easytounderstand, quick gameplay
With a 98% RTP, it offers a sense of equity
Free demo option for beginners to test the waters
Optimized for flawless mobile play
Disadvantages
It might feel too predictable over time
Limited variety and features
Delayed responses from support teams
Confusing promotional tactics
Conclusion
Thanks to its transparency, high RTP, and userfriendliness, Chicken Road makes a mark. Ideal for casual gamers or anyone just starting with online gambling. That said, its focus on chance and limited depth might not satisfy all players. To maximize enjoyment, stick to authorized, regulated sites.
Rating: 4/5
A balanced blend of fun and fairness, with potential for enhancement.
register with 1win website https://1win3023.com/
Chicken Road: Honest User Opinions
Chicken Road is an arcadestyle gambling game that has caught the attention of players with its simplicity, high RTP (98%), and unique cashout feature. We’ve gathered real player reviews to determine if it’s worth your time.
Key Highlights According to Players
A lot of gamers appreciate how Chicken Road combines fast gameplay with simple controls. The option to withdraw winnings whenever you want introduces a tactical element, and the high RTP ensures it feels more equitable compared to classic slots. The demo mode is a hit with beginners, allowing players to test the game riskfree. Mobile optimization also gets high marks, as the game runs smoothly even on older devices.
Melissa R., AU: “Unexpectedly enjoyable and balanced! The ability to cash out brings a layer of strategy.”
Nathan K., UK: “The arcade style is refreshing. Runs smoothly on my tablet.”
The bright, nostalgic visuals add to the fun factor, keeping players hooked.
Drawbacks
While it has many positives, Chicken Road does have some downsides. Some players find the gameplay repetitive and lacking depth. Players also point out unresponsive support teams and insufficient features. One frequent criticism is deceptive marketing, as people thought it was a pure arcade game rather than a gambling platform.
Tom B., US: “Fun at first, but it gets repetitive after a few days.”
Sam T., UK: “Promoted as entertainment, yet it turns out to be a gambling product.”
Advantages and Disadvantages
Pros
Easytounderstand, quick gameplay
High RTP (98%) ensures fairness
Free demo option for beginners to test the waters
Seamless operation on smartphones and tablets
Negative Aspects
The gameplay may come across as monotonous
Not enough features or modes to keep things fresh
Delayed responses from support teams
Confusing promotional tactics
Conclusion
Chicken Road shines through its openness, impressive RTP, and ease of access. Perfect for relaxed gaming sessions or newcomers to online betting. Still, the heavy emphasis on luck and minimal complexity could turn off some users. For the best experience, play on official, licensed platforms.
Rating: A solid 80%
A balanced blend of fun and fairness, with potential for enhancement.
what is chicken road
Chicken Road: Honest User Opinions
Chicken Road is a gamblinginspired arcade game that has drawn interest due to its straightforward mechanics, impressive RTP (98%), and innovative cashout option. By analyzing user opinions, we aim to figure out whether this game deserves your attention.
Key Highlights According to Players
Many users praise Chicken Road for its fastpaced gameplay and ease of use. With its cashout feature offering strategy and an RTP of 98%, it feels like a fairer alternative to conventional slot games. The demo mode is a hit with beginners, allowing players to test the game riskfree. Mobile optimization also gets high marks, as the game runs smoothly even on older devices.
Melissa R., AU: “Unexpectedly enjoyable and balanced! The ability to cash out brings a layer of strategy.”
Nathan K., UK: “The arcade style is refreshing. Runs smoothly on my tablet.”
Gamers are also fond of the vibrant, retro aesthetic, making it both enjoyable and captivating.
Criticisms
Despite its strengths, Chicken Road isn’t without flaws. Some players find the gameplay repetitive and lacking depth. Some highlight sluggish customer service and a lack of additional options. Misleading ads are another issue, with many assuming it was an arcade game instead of a gambling app.
Tom B., US: “It starts off fun, but the monotony sets in quickly.”
Sam T., UK: “Advertised as a fun game, but it’s clearly a gambling app.”
Pros and Cons
Advantages
Simple, fastpaced gameplay
High RTP (98%) ensures fairness
Practice mode to explore without financial risk
Smooth performance on mobile devices
Negative Aspects
Gameplay can feel repetitive
Lack of diversity and additional options
Slow or unresponsive customer support
Confusing promotional tactics
Overall Assessment
Chicken Road shines through its openness, impressive RTP, and ease of access. It’s a great option for casual players or those new to online gambling. That said, its focus on chance and limited depth might not satisfy all players. To maximize enjoyment, stick to authorized, regulated sites.
Rating: A solid 80%
An enjoyable and equitable option, though it has areas to grow.
Thanks a lot for sharing this with all people you actually recognize what you are talking about! Bookmarked. Please additionally talk over with my web site =). We could have a link change arrangement between us
http://cityjeans.com.ua/porivnyannya-byudzhetnoho-i-premium-korpusu.html
акриловые ванны с гидромассажем hidromassazhnaya-vanna.ru .
1win site https://1win3023.com
ванна джакузи с гидромассажем ванна джакузи с гидромассажем .
песню скачать бесплатно песню скачать бесплатно .
Thanks for every other informative web site. Where else could I am getting that type of information written in such a perfect approach? I’ve a undertaking that I’m just now running on, and I have been on the look out for such information.
https://business-trainings.kiev.ua/chy-mozhna-postavyty-sklo-z-inshoho-pokolinny.html
Hey very nice site!! Man .. Beautiful .. Superb .. I will bookmark your blog and take the feeds also? I’m glad to search out numerous helpful information here within the post, we’d like develop more strategies in this regard, thank you for sharing. . . . . .
https://qs.kiev.ua/led-lampy-i-zapotivannya-fary-shcho-spilnoho.html
mostbet poker otağı [url=https://mostbet3041.ru/]https://mostbet3041.ru/[/url]
ванна гидромассаж [url=https://hidromassazhnaya-vanna.ru/]ванна гидромассаж[/url] .
сантехника москва купить https://www.gessi-santehnika-1.ru .
Hi there it’s me, I am also visiting this website daily, this web page is in fact fastidious and the visitors are in fact sharing nice thoughts.
https://try-kolduna.com.ua/najkrashche-sklo-fary-dlya-vw-bmw-mercedes.html
gessi каталог http://www.gessi-santehnika-1.ru .
Hmm is anyone else having problems with the images on this blog loading? I’m trying to figure out if its a problem on my end or if it’s the blog. Any feedback would be greatly appreciated.
https://sol-dental.com/sklo-fary-i-farbuvannya-kuzova-na-shcho-zvern.html