Avagy egy év az EdzésMester Alakváltó Programban
Először is nézd meg ezt a képet (katt rá a teljes mérethez):
UPDATE! (Az eredeti képet egy nagyobb felbontású képre cseréltük a jobb láthatóság érdekében!):
Ő Zsuzsa, aki 2012 januárjában kezdte el a munkát a programban. A haladása valójában teljesen tipikus a programhoz képest. Vagyis, ha csinálod a programot az előírás szerint, körül-belül erre lehet számítani. Zsuzsa betartott minden dolgot, amit mondtam, még akkor is, ha az elején az „nehéz” vagy „macerás” volt. Nemhogy nem kérdőjelezte meg, amit írtam, de kifejezetten igényelte. Meg is lett az eredménye.
Sokszor merül fel a kérdés, hogy mit lehet elérni az Alakváltó Programban. Nos, mivel külön részprogramok vannak benne izomépítőknek és zsírégetőknek, ezért nyilván egészen különböző dolgokat. Ritkán adódik viszont olyan, hogy valaki, aki végigcsinálta a programot, megírja a tapasztalatait, ám most itt van Zsuzsa, aki megtette ezt. A levelét változatlan formában teszem közzé. Tanulságos. Íme:
Zsuzsa története az EdzésMester Alakváltó Program 12 hónapjáról
Zsuzsa vagyok, 49 éves múltam tavaly ősszel, amikor megismertem az EAP programot. Akkor már 6 éve özvegy, két gyerekét teljesen egyedül nevelő, okleveles mérnök édesanya, középvezető állásban. Akkori adataim: 104 kg, 167 cm magas, derékbőség: 121, csípő: 134, comb: 66, mell: 126, nyak: 38, kar: 38 cm.
A szűkebb családtól sajnos rizikó faktorokat örököltem: a cukorbetegségét, a Parkinson kór és rákos megbetegedések lehetőségét. Minthogy ITP-t diagnosztizáltak nálam kb. 15 éve, hormonkezelést kaptam, ami után először 10 kg, majd később még 5 kg rám rakódott. Ráadásul a vérnyomásom is nagyon magas volt a súlyom és a stresszes életvitel miatt. Éjjelente a saját hangos horkantásaimra ébredtem fel. Noha diéta ellenes vagyok, megpróbáltam többször is szigorúan saláta-túró-tojás diétát tartani és kb. 5 kilót lefogytam a 2 hónap alatt, de amint abbahagytam, dupla annyi kiló jött fel. Nem értettem, hogy miért.
Kezdett elegem lenni magamból, és szégyelltem is, hogy egyre nagyobb méretű ruhákat kell vásárolni. A tükör előtt még csak-csak lehet úgy forgolódni, hogy elegánsnak lásd magadat, de a fényképek, különösen a pillanatképek nem hazudnak. Megmutatják mindazt, amit takargatni akarsz.
Tavaly év végén bukkantam rá Ildikó hírleveleire, feliratkoztam és már az elsők elolvasása után éreztem, hogy ez kell nekem. Őszintén megmondta, hogy nem lesz könnyű. Nem ígért csodafogyást, kemény munkát javasolt, aminek látható eredménye lesz. És azt is tudomásul kellett vennem, hogy az én felelősségem lesz az elért eredménnyel való gazdálkodás. Mozgás nélkül visszatérhetek majd a bálnakorszakomba, vagy beépíthetem a mozgást a mindennapi életbe és megtarthatom az elért súlyomat. A döntés rajtam állt.
Végigolvastam a motivációs leveleket, átnéztem az ajánlott étrendet, majd elkészítettem a saját heti étkezési terveimet. Nem tudtam minden receptet 100 %-ig átvenni, de ma már rengeteg helyettesítő élelmiszert lehet találni. A társaim is sokat segítettek az általuk kipróbáltakkal. Nagyon jó döntés volt a részemről, hogy azonnal elkezdtem naplózni az ételek makronutriens értékeit, készítettem egy saját excell táblát és három-négy napra előre megterveztem, hogy mi lesz a kajám. Most, egy év elteltével, a naplót már nem vezetem, de az értékeket fejből tudom, és nem hazudok magamnak. Az elfogadás egyik nagyon fontos lépése volt, hogy szembenézzek a kcal és a makronutriens értékekkel. És nem utána írtam fel, hogy mit ettem, hanem előre határoztam meg, hogy mit ehetek. És ettől eltérni csak a csalónapokon lehet.
Az edzést az otthoni alapozóval kezdtem, az utolsó két hetét megismételtem csukló, illetve bokasúlyokkal nehezítve. Végig tornáztam a zsírégető 4 hetét, itt is ismételtem, majd jött a haladó zsírégető 8 hete, ismétléssel. Belevágtam a VIP edzésekbe az ősszel, de egyre inkább hiányoztak a súlyzós gyakorlatok. Ezért megcsináltam az új alapozót fitt-labdával és súlyzóval kombinálva. De most meg a zsírégető intenzitása kezdett hiányozni! Így most felváltva végzem a súlyzós edzést és a zsírégetőt. Nagyon várom az itthon végezhető súlyzós edzésterveket!
A legnehezebb az elindulás volt. A szembenézés akkori önmagammal. Először is ráparancsolni magamat a mérlegre, majd utána leolvasni az értéket, majd pedig ezt nyilvánosan megosztani a társaimmal. 104 kilósan nagyon sok gyakorlatot nem lehetett tökéletesen végrehajtani, mert a hasamtól nem értem el a padlót, vagy nem tudtam felállni a 4 ütemű fekvőtámaszhoz. A lényeg, hogy nem volt szabad abbahagyni, folytatni kellett. És amikor esténként leírtam a társaimnak a napi küszködésemet, kiderült, hogy másoknak is volt hasonló gondjuk, és ez a közös derülés átsegített a hullámvölgyön. Nagyon jól esett, hogy a gyerekeim nem nevettek ki, elfogadták, hogy minden másnap egy órára bezárkózom a szobámba, és akkor nincs telefon, nincs látogató, mert nem érek rá, edzésen vagyok. Csodálkozva nézték a tányéromra halmozott répát, brokkolit, salátát, paradicsomot, de soha nem kommentározták negatívan és nem kételkedtek bennem. És amikor a 2. hét után már eredményt mutatott a mérleg, teljes erővel mellém álltak a barátnőikkel együtt. Néha 4-5 érettségire készülő lány leste, amint pakolok ki a bevásárló kosárból, és ismerkedtek a konyhámban az új ízekkel. Megkóstolták a rántás nélküli leveseket és főzelékeket, az olaj nélkül sült csirkehúst és halat, a zabpehellyel készült túróslepényt. Azóta is tartom a szokásomat, dobozba csomagolom a napi kaja adagokat és viszem magammal.
Más volt a helyzet a munkahelyemen. Eleinte nem vettek észre semmit a bő ruháim miatt. Majd amikor a nadrágok le akartak esni rólam, már nem tudtak szó nélkül elmenni a dolog mellett, kérdezgetni kezdtek. Csak annyit válaszoltam, hogy sportolok, de nem diétázom. A nyár elején többen benyitottak hozzám különböző ürüggyel, hogy megnézzék a „nagy fogyást”. Akkor már mesélni kezdtem az új étkezési szokásaimról, a tornáról és a program alapelveiről, de úgy látom, a baj a legtöbb embernél az irigység. Nekem sikerült valami olyan, ami nagyon sokaknak nem. A dolog odáig fajult, hogy az egyik kolléganőm megkérdezte, hogy nem vagyok-e anorexiás, és nem akarnék-e beszélni orvossal a fogyásomról. Feladom, nem fogok magyarázkodni senkinek. Nagyon büszke vagyok magamra.
Induláskor ezt írtam:
„Hosszú távú célt tűztem ki magam elé: egészségesen akarom megérni az unokáim születését. Az elkövetkező évben a mozgást napi szokássá akarom változtatni (a napi 5 km otthon –munkahely – otthon gyaloglás vagy inkább toporgás mellett vagy helyett); meg akarok alkotni egy olyan étkezési rendszert, amit hosszútávon is fenn tudok tartani; elkészíteni a sürgős – fontos – nem sürgős – nem fontos beosztást és következetesen betartani. Ha mindezt sikerül átültetnem a gyakorlatba, annyi időt kell még nyernem, hogy minden nap 1 órát a disszertációm írására fordítsak.”
Elmondhatom, hogy a tervemből csak az utolsó pont az, amit 2013 januárjától kezdek. A többi sikerült. A vérnyomásom normalizálódott. Nem érzem meg a frontokat, nem fáj a fejem. Megszűntek a fölhorkanásaim, nincs gyomorsavam, lefogytam 34 kilót az egy év alatt. A XXXL méret helyett már van M-es pólóm is. A kondícióm jobb, mint az egyetemista lányomé, aki mellesleg aktívan kosarazott még egy éve. Visszatért az önbecsülésem, az önbizalmam. Akik ismernek, azt mondják, 40 évesnek nézek ki friss ötvenes helyett. Az EAP programnak köszönhetően megváltoztam, és nem csak a külsőm, úgy érzem, lélekben is kitartóbb lettem. Sokkal könnyebben veszem a kanyarokat, a stresszt, a mindennapi gondokat.
Kedves Ildikó!
Csodát tettél! Megkedveltem a tornát, beépült az életembe, és ha két napig nem edzem, már hiányzik. Köszönöm a lehetőséget és hogy megalkottad ezt a programot.
Zsuzsa
Milyen eredményeket jelent ez? Íme (katt rá a teljes mérethez):
|
2012 január |
2012 december |
testtömeg |
104 kg |
69 kg |
derékbőség |
121 cm |
83 cm |
csípő |
134 cm |
106 cm |
nyak |
38 cm |
33 cm |
kar |
38 cm |
31 cm |
Zsuzsának csak gratulálni lehet.
Csatlakozz te is!
Az Alakváltó Programban Te is hasonló szép eredményeket érhetsz el! Ha szeretnél, még csatlakozhatsz a most induló újévi csoporthoz. Ahogy múltkor írtam, ez az utolsó alkalom, hogy a régi áron tudsz csatlakozni! Fogynak is a helyek (pedig még csak egy levelet küldtem az indulásról), tehát érdemes minél gyorsabban még most jelentkezned! Foglald le a helyed!
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Akárhogy is döntesz, Zsuzsa példája remélem motiváló neked is!
UPDATE 2! Egyesesek a hozzászólásokban gyanakodtak, hogy az első kollázson található képek manipuláció eredményei, mert nem vették észre, hogy Zsuzsának kontyban van a haja, sőt, volt, aki odáig merészkedett, hogy azt állítsa, az utolsó képen Zsuzsának csak oda lett montírozva a feje. Hogy lássátok, mennyire méltatlan és igazságtalan vagdalkozások ezek, kértem Zsuzsától további képeket, aki volt olyan kedves és készített egy második kollázst. Mint online személyi edző, és az EdzésMester szakmai vezetője büszke vagyok arra, hogy kizárólag valós, az alakváltóim által beküldött képekkel dolgozom (ellentétben számos olyan oldallal, akik az ilyen képeket vásárolják vagy egyszerűen más oldalakról „átveszik” és saját eredményükként mutatják be). Remélhetőleg ez az új kollázs és az előző nagyobb felbontásúra cserélése már tényleg minden kétséget eloszlat a képek eredetiségével kapcsolatosan. Nagyon méltatlan dolog, hogy valaki jóindulatból közzé teszi az eredményeit, hogy olyanokat motiváljon, akik még csak előtte állnak a munkának, és utána bizonygatnia kelljen, hogy tényleg ő van a képen, mert egyesek képtelenek ezt elhinni. Bár ennek Zsuzsával együtt örülnünk kellene, hiszen ezek szerint az ő kitartó munkája és az én szakmai sikerem eredmény egyesek szemében hihetetlen, valójában elszomorít, mert ezek szerint olyan kishitűség uralkodik némelyek fejében, amit nehéz legyőzni! Ne hagyd, hogy az ilyen kishitűség a Te eredményeidet is befolyásolja! Tehát a kép (kattints rá a nagyításhoz!):
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
mostbet az bank transfer mostbet az bank transfer
https://medismartpharmacy.com/# domperidone us pharmacy
Погрузитесь в мир азартных игр с вавада казино зеркало и откройте для себя невероятные возможности выигрыша!
Vavadacasino.wuaze.com – это уникальная платформа для любителей азартных игр. Выбор игр на этой платформе впечатляет: от классических слотов до современных игр с живыми дилерами.
Одним из основных преимуществ является простота регистрации. Процедура регистрации занимает минимальное количество времени, и каждый сможет ее пройти. Сразу после регистрации пользователи могут внести депозит и приступить к игре.
Vavadacasino.wuaze.com предлагает разнообразные бонусы и акции для своих пользователей. Акции и бонусы способствуют увеличению игрового баланса и делают процесс более захватывающим. Игроки могут не только получить приветственный бонус, но и участвовать в регулярных акциях для лояльных клиентов.
На платформе Vavadacasino.wuaze.com обеспечивается высокий уровень безопасности. Сайт использует современные технологии шифрования для защиты данных игроков. Таким образом, игроки могут быть уверены, что их данные в безопасности.
купить диплом с занесением в реестр в украине http://arus-diplom21.ru/ .
online pharmacies without an rx
купить диплом украины с занесением в реестр http://arus-diplom22.ru .
диплом с реестром купить диплом с реестром купить .
reputable indian online pharmacy: top 10 pharmacies in india – IndoMeds USA
купить диплом с проводкой одной купить диплом с проводкой одной .
http://indomedsusa.com/# reputable indian online pharmacy
mostbet azerbaycan rəsmisi http://www.mostbet4055.ru
generic cenforce 100mg – https://cenforcers.com/# order cenforce for sale
купить проведенный диплом отзывы http://www.arus-diplom21.ru/ .
как купить легальный диплом http://www.arus-diplom21.ru .
online pharmacy consultation: geodon online pharmacy – publix pharmacy free amoxicillin
mostbet ruletka https://mostbet4053.ru
http://medismartpharmacy.com/# kroger pharmacy lisinopril
можно ли купить легальный диплом arus-diplom22.ru .
как купить диплом с проводкой как купить диплом с проводкой .
диплом с проведением купить диплом с проведением купить .
купить диплом пту в реестре купить диплом пту в реестре .
диплом о среднем профессиональном образовании с занесением в реестр купить диплом о среднем профессиональном образовании с занесением в реестр купить .
купить диплом с занесением в реестр вуза купить диплом с занесением в реестр вуза .
SEO Pyramid 10000 Backlinks
Backlinks of your site on community platforms, blocks, comments.
The 3-step backlinking method
Phase 1 – Standard external links.
Phase 2 – Backlinks through redirects from highly reliable sites with a PageRank score of 9–10, for example –
Phase 3 – Listing on SEO analysis platforms –
The advantage of SEO tools is that they show the Google search engine a site map, which is essential!
Clarification for the third stage – only the main page of the site is added to SEO checkers, other pages aren’t accepted.
I execute all phases step by step, resulting in 10,000–20,000 inbound links from the three stages.
This backlink strategy is highly efficient.
Example of placement on analyzer sites via a text file.
online pharmacy price checker topiramate online pharmacy online pharmacy no perscription
mostbet bonus https://mostbet4053.ru
SEO Pyramid 10000 Backlinks
External links of your site on discussion boards, sections, comments.
Backlinks – three steps
Stage 1 – Basic inbound links.
Phase 2 – Links via 301 redirects from highly reliable sites with a PageRank score of 9–10, for example –
Step 3 – Submitting to analyzer sites –
The advantage of analyzer sites is that they display the Google search engine a website structure, which is crucial!
Explanation for Stage 3 – only the homepage of the site is submitted to analyzers, other pages cannot be included.
I execute all phases sequentially, resulting in 10,000–20,000 inbound links from the full process.
This linking tactic is highly efficient.
Demonstration of submission on SEO platforms via a text file.
indian pharmacy online: top online pharmacy india – best india pharmacy
Explore this now bola live