A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
darkmarket 2024 [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark market url [/url] deep web drug links
darknet drugs [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web search engine [/url] darknet search engine
how to access dark web [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet search engine [/url] how to access dark web
dark web search engine [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark market onion [/url] dark market list
onion market [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]tor markets links [/url] tor marketplace
dark web site [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]bitcoin dark web [/url] dark website
tor markets links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]tor darknet [/url] free dark web
darknet markets [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]deep web drug markets [/url] dark web site
deep web search [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]bitcoin dark web [/url] onion market
deep web links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darkmarket link [/url] darknet markets 2024
deep web sites [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]tor market links [/url] dark web links
deep web markets [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet search engine [/url] darknet drug store
dark market url [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet websites [/url] dark web link
dark market [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web search engine [/url] deep web links
darknet drug market [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark market link [/url] dark websites
tor dark web [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darkmarket 2024 [/url] darkmarkets
deep web search [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark websites [/url] dark web sites
bitcoin dark web [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]tor market [/url] dark market 2024
darknet market links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]best darknet markets [/url] dark market
dark market 2024 [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darkmarket 2024 [/url] dark web markets
darknet search engine [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web drug marketplace [/url] darknet sites
darknet links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark websites [/url] blackweb
blackweb [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark market list [/url] darkmarket
tor marketplace [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark net [/url] dark web access
darknet marketplace [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet links [/url] deep web drug links
darknet links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]the dark internet [/url] darknet websites
darkmarkets [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet websites [/url] darknet drugs
dark market list [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]deep web search [/url] dark market link
deep dark web [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]drug markets dark web [/url] dark web sites links
deep web drug store [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]blackweb official website [/url] deep web sites
dark market onion [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web market [/url] dark web search engine
dark web market list [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet links [/url] deep web drug markets
dark markets 2024 [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet markets 2024 [/url] dark web market list
dark market list [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet markets [/url] dark web market links
darkmarkets [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web market list [/url] tor markets links
free dark web [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]bitcoin dark web [/url] free dark web
dark web sites [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]free dark web [/url] dark web search engines
dark web access darknet market links the dark internet
darknet market links dark web markets drug markets dark web
blackweb best darknet markets dark markets
darkmarkets how to access dark web darknet drugs
dark web links deep dark web free dark web
dark web websites darkmarket list dark web search engines
tor dark web dark web market links dark websites
darknet market lists deep web search dark market 2024
darkmarket list dark web access drug markets dark web
dark web access drug markets dark web deep web search
dark web link darkweb marketplace drug markets onion
darknet market dark internet darkmarket url
dark web search engines darknet links bitcoin dark web