A fenti képen (kattints rá, ha ki szeretnéd nagyítani) László, az egyik alakváltóm testsúlyának alakulását láthatjátok június 20-tól egészen október 11-ig. A súlya minden nap reggel rögtön felkelés után lett lemérve.
Hogy miért mutatom ezt meg neked? Mert szerintem roppant tanulságos. Most ugyanis megtudhatod, hogy mi történik, ha valaki betű szerint betartja az alakváltó programot, és a programon kívüli cselekedet milyen hatással van a testsúlyod alakulására.
A grafikon fölött 1-7-ig számokat láthatsz. Ezek bizonyos eseményeket, tetteket jelentenek, amelyeket itt leírok neked. Néhol megírom, hogy mi történt, de a végkövetkeztetések levonását többnyire meghagyom neked.
Olvasd tehát el, hogy az egyes számok mit jelentenek, nézd meg a grafikonon a hatásukat és vond le magadnak a következtetéseket! :-)
- László ezen a napon, azaz június 27-én hétfőn kezdte el a programot. Mint láthatod, ekkor ~96 kiló volt. Az alakváltó programmal a 85 kiló elérését célozta meg.
- A negyedik hétre javasoltam neki egy stratégiai „csalónapot” az étkezésében. A stratégiai csalónap szimplán egy olyan nap, amikor többet eszel, mint amennyi szükséges lenne. Ezt július 22-én valósította meg. Ha a szükségesnél mindig egy picit kevesebb kalóriát viszünk be, három-négy hét után érdemes lehet kb. kéthetenként egy csalónapot is bevezetni. Ekkor sem zabálhatjuk tele magunkat, de ilyenkor ehetünk többet is, mint amire szükségünk lenne. Plusz csoki, süti, üdítő, ekkor jöhet. :-)
- Ugyanezt csinálta augusztus 4-én. (az augusztus 15-i héten kihagyta ezt a napot a tanácsom ellenére).
- Az augusztus 22-i hétig minden edzést pontosan időre megcsinált. Ezen a héten azonban már kimaradt egy edzés. Ezen túl augusztus 27-én egy buli keretein belül pótolta a 15-i hétre előírt stratégiai csalónapot. Nézd meg, hogy a fogyás üteme is kissé csökken.
- Szeptember 5-én végezte az utolsó edzést. Október 11-ig bezárólag innentől kezdve egyetlen edzést sem végzett el, de az étkezésre továbbra is odafigyelt. Ígérte, hogy októbertől ismét nekikezd az edzésnek.
- Szeptember 14-én emberesen degeszre ette magát.
- Október 1-3-ig kint volt a müncheni Oktoberfest-en. Ez egy nagy három hetes fesztivál, amit minden évben szeptember közepétől október első hétvégéig tartanak (vagyis megy az össze-vissza étkezés és a sörözés). László becsületére legyen mondva az elszántság, hogy még az Oktoberfestre is magával vitte a házi mérlegét! :-)
Három kérdést tégy föl magadnak és válaszolj rájuk a grafikon alapján:
- Milyen gyorsan lehet fogyni, ha betartod az alakváltó program étkezési és edzési szabályait is?
- Számít-e egy-egy napon, hogy mekkora a testsúlyod, vagy van-e azért egyfajta sáv, amiben a testsúly mozog?
- Mi történik a stratégiai csalónap utáni napon a testsúllyal? És 3-4 nappal ez után?
- Mi történik, ha abbahagyod az edzést?
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
blackweb official website darknet market links darknet search engine
deep web search how to access dark web dark market 2024
tor markets 2024 tor markets links darknet markets 2024
onion market dark market list darkmarket list
best darknet markets tor markets links darknet drug store
darknet site darkweb marketplace dark web link
darknet drug links deep web markets blackweb official website
darknet sites darknet site darknet site
deep dark web blackweb dark web market links
darkmarket link dark market url dark web market links
deep web sites darknet site dark market url
darkmarket deep web drug links drug markets onion
dark market 2024 deep web drug links dark websites
dark web market list dark internet drug markets dark web
dark web websites dark web link dark web market links
darkmarket 2024 dark web sites dark market
dark market list dark website darknet market
how to get on dark web dark web search engine darkmarket 2024
dark web sites dark web market list dark market link
darknet links deep web drug markets dark website
dark web link tor market url tor markets links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark websites [/url]
dark markets 2024 dark website tor marketplace [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web sites links [/url]
tor dark web darknet marketplace deep web drug links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web market [/url]
dark websites darknet drug store darknet drug store [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]tor markets links [/url]
dark web markets darkmarket url dark market onion [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web drug marketplace [/url]
dark web market list darknet drug links dark web websites [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]how to get on dark web [/url]
dark market list dark market url dark web sites [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web links [/url]
dark websites dark web market list darknet market list [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darkmarket 2024 [/url]
darknet websites tor markets dark internet [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]deep web drug url [/url]
dark market url bitcoin dark web the dark internet [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web search engine [/url]
dark market url darknet drug market darknet markets 2024 [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]deep web drug markets [/url]
black internet darknet seiten the dark internet [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]best darknet markets [/url]
darknet search engine dark web sites darknet drug links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]the dark internet [/url]
darkmarket deep web markets the dark internet [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet drug store [/url]
tor dark web darkmarket list deep web drug links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web sites [/url]
darkmarket list tor market dark web sites [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]blackweb [/url]
dark web market darknet site darknet drug store [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet search engine [/url]
dark internet black internet dark web sites [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web site [/url]
darknet market links how to access dark web dark markets [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web site [/url]
darknet drug store darkmarket 2024 dark markets 2024 [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark market [/url]
deep web sites dark web link darknet drug store [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]dark web websites [/url]
dark markets 2024 darknet market list deep web drug links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darkmarket [/url]
darknet websites tor darknet deep web drug links [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet drug market [/url]
dark website tor marketplace black internet [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]drug markets dark web [/url]
darkmarket link darknet drug market darknet marketplace [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]blackweb [/url]
darknet marketplace blackweb darknet market [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet market list [/url]
dark web market links darknet drugs darkmarket link [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]deep web drug links [/url]
tor marketplace dark market url the dark internet [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]deep dark web [/url]
tor market links dark web market dark market link [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]darknet drug store [/url]
deep web drug url darknet drug market darknet drugs [url=https://mydarknetmarketlinks.com/ ]drug markets dark web [/url]