Az életmódváltás végső kulcsa

Mire kell fókuszálni ahhoz, hogy tartós változást érjünk el az életmódunkban?

Rengetegszer hallom és olvasom az „EdzésMester Alakváltó Program” résztvevőitől is, hogy „hogyan vegyem rá magam erre vagy arra”, vagy „nem tudok ellenállni a csokinak”, vagy „mit csináljak, ha egyszer szeretek főzni”. Ilyen és ezekhez hasonló problémákkal a túlnyomó többség szembesül az elhatározása során.

Nagyon kevés olyan ember létezik, aki elhatározza, hogy mit szeretne elérni és aztán rendíthetetlenül teszi, amit kell, és a leghatékonyabb vezetőket megszégyenítően határozottan parancsol a szájának, hogy mit eszik mikor és mennyit, illetve a testének, hogy mikor és mennyit edz. Ezek az emberek érik el mindig a leglátványosabb eredményeket. Ám általában ezekre az emberekre lesznek a leghamarabb irigyek mások, és ezekre mondják, hogy „ő olyan ügyes” (jó esetben) vagy – sokkal gyakrabban – „ő olyan szerencsés”. A mai motivációs anyagban kísérletet teszek arra, hogy megmutassam, mije van ezeknek az embereknek, ami a többségnek nincs, és hogy mire kell fókuszálnod, ha ilyen eredményeket szeretnél.

A fiam egyik alaptétele, hogy mindnyájunknak vannak olyan hiedelmei, amelyek meghatározzák az ember alapvető világnézetét, látásmódját. Olyannyira, hogy ugyanazt a tényt vagy eseményt két ember akár teljesen különbözően élhet meg. Ez eddig rendben is volna, láttunk már ilyet. Viszont ha belegondolunk, akkor az, hogy hogyan élsz meg bizonyos dolgokat, hatással van arra, hogy hogyan reagálsz rájuk. Ha élcelődnek rajtad, megélheted ezt sértésnek is, és mérges leszel, de megélheted egyfajta visszajelzésnek, amiből aztán tanulhatsz valamit magadról vagy szimplán viccként is veheted. Mindhárom dolog teljesen más reakciót jelent majd. A reakcióid pedig hatással lesznek arra, hogy a világ miképp viselkedik majd veled.

Nézd meg az alábbi ábrát, mert a mai motivációs anyag gondolatmenetét ez fogja adni:

A hiedelem-ciklus

Ez az ábra azt mutatja meg, hogy a hiedelmeink hogyan hoznak létre egy körforgást, ami a működéséből adódóan egyre inkább erősíti a hiedelmeinket. Amit bizonyos dolgokról hiszünk, ahogy azokat látjuk, az vezet majd a tetteinkhez, és amit teszünk, annak az eredményeit fogjuk meglátni, amelyek viszont a hiedelmeinket fogják erősíteni (vagy ritkább esetben gyengíteni).

Mondok egy példát. Le akarsz fogyni, de úgy gondolod, hogy ez irtózatosan nehéz és nem leszel rá képes (mert nem tudsz lemondani a csokiról, azt hiszed, hogy az elhízásodnak genetikai oka van, stb.). Ezek a hiedelmeid. Persze azért megpróbálod. Az étkezésre nem figyelsz, és az edzést is ímmel-ámmal csinálod. Ezek a tetteid. Mivel a hiedelmeidből táplálkoznak, ezért nem fogod betartani a fitnesz tervedet. Egy hónap múlva azt látod, hogy lám, semmi eredmény. Mitől is lenne? És mi fog történni? Természetesen megerősödik benned a hit, hogy a fogyás irdatlanul nehéz és az újabb kudarcélmény mélyíti azt a hiedelmet is, hogy Te nem vagy képes lefogyni (vagy nem vagy képes mértékkel enni a csokit, stb.). Látod? Hiedelmek, tettek és eredmények.

Látom, látom, de akkor mit lehet csinálni?!

Az nyilvánvaló, hogy az eredményekre direkt módon sehogyan sem lehetsz hatással. Ha ezt elfogadjuk, és miért ne fogadnánk el, akkor innentől kezdve már csak két dolgot tehetsz:

  1. megváltoztathatod a tetteidet vagy
  2. megváltoztathatod a hiedelmeidet.

Nézzük ezeket sorrendben:

1. A tettek megváltoztatása

Általában itt szokás belenyúlni a fenti körforgásba. Eddig így és így viselkedtem, ezeket tettem (például nem mozogtam, mértéktelenül ettem a csokit, cukrot, tortát, nyalókát), ám ez után másképp fogok tenni, és akkor mások lesznek az eredményeim is. Ez egy teljesen jó gondolat, ám van vele egy kis probléma.

A hiedelem-ciklusban nem egyenrangúak az egyes elemek. Tehát a hiedelmek, a tettek és az eredmények nem egyenrangúan vannak hatással egymásra. Ahhoz, hogy megváltoztasd a viselkedésedet és a tetteidet úgy, hogy semmi más nem változik, iszonyatos akaraterő és önfegyelem szükséges. Néhányan meg tudják tenni, de ennek a hatása rövid távú. Ezért fuccsol be olyan sok „hirtelen felindulásból elkövetett” életmódváltás. A hiedelmek erősebbek a racionális énünknél és előbb utóbb legyűrik azokat a változásokat, amelyek nem állnak velük összhangban!

Hogy mit is jelent ez? Hát csak annyit, hogy hiába változtatod meg a tetteidet vagy a cselekedeteidet, ha a hiedelmeid – melyek az eredeti viselkedésed forrását jelentették – ugyanazok maradnak, akkor csak idő kérdése, hogy a hiedelmeid felülkerekedjenek. Ez az oka annak, hogy olyan nehéznek tűnik minden változás, és ez az oka annak, hogy sok embernél nem tartós. De akkor mit lehet tenni?

2. A hiedelmek megváltoztatása

Természetesen a hiedelmeidet kell megváltoztatni. A hiedelem-ciklusba kizárólag a hiedelmek ponton lehet belépni és tartós változást is csak onnan lehet elérni. Nem véletlenül van legfelül pont ez a pont.

Az előző példánál maradva, amin változtatnod kell, az az, hogy azt hiszed, a csokit lehetetlen mértékkel fogyasztani. Hogy irtózatosan nehéz lefogyni. Önvizsgálatot kell tartanod arról is, hogy mit gondolsz egyáltalán az életmódváltásról, a lefogyásról, a célod eléréséről vagy az egészségesebb életmódra történő áttérésről. De nem ám a mantrát kell fújni, hogy „Jó az egészséges életmód, mert akkor idősebb koromban kevesebb gondom lesz” vagy „Jó dolog lefogyni, mert csökken a szívinfarktus kockázata” és hasonló lexikonszagú dolgok.

Neked mélyen magadba nézve azt kell első körben tisztázni magaddal, hogy miért akarod ezt, sőt, akarod-e ezt egyáltalán! Lehet, hogy nem, és akkor végre megszabadulhatsz a tehertől, ami nyomja a szívedet ezzel kapcsolatban. Ha úgy érzed, tudnál boldogan, megbánások nélkül élni anélkül, hogy a fitnesz célodat (bármi is legyen az) elérnéd valaha is, akkor lehet, hogy nem is akarod igazán. Gyilkos dolog, ha olyasmit erőszakolsz magadra, amit nem akarsz. De…

Ha kiderül, hogy igenis akarod, akkor pontosan tisztáznod kell magaddal, hogy miért. Nincs más út! És ekkor lehet elkezdeni dolgozni azon, hogy felismerd, pontosan milyen hiedelmek akadályoznak, és hogyan lehet azokon változtatni.

Na, ne mondd már, hogy a cselekedeteink megváltoztatása nem eredményes!

Erről tényleg szó sincs. Csak hosszú távon nem fenntartható anélkül, hogy a hiedelmeidet, amelyek a régi eredményeidet (pl. az elhízást, eltunyulást, fáradtságot, rossz közérzetet, stb.) okozták, meg ne változtatnád.

Egy valamire viszont kifejezetten jó az ideiglenes – akaraterővel és önfegyelemmel fenntartott – tudatos viselkedéskontroll, nevezetesen, hogy ha elég hosszú ideig fenn tudod tartani, akkor láthatsz olyan eredményeket, amikért dolgozol, és ez hatással lehet már önmagában is a látásmódodra.

De elsőként tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket és válaszolj rájuk őszintén:

  1. Tényleg el akarom érni azt a célt, amit magamban kitűztem, vagy csak valami külső dolog kényszeríti ezt rám?
  2. Mi akadályozott eddig, hogy elérjem?
  3. Mit tehetek, hogy ezeken változtassak.

Az összes eddigi motivációs anyag kétféle dologban segített. Egyrészt volt olyan, ami a hiedelmeid megváltoztatásában, a szemléleted formálásában segített, másrészt voltak olyan anyagok, amelyek a cselekedeteid ideiglenes megváltoztatásának fenntartását segítették. Nézd végig újra az anyagokat (és ha te is az Alakváltó közösségbe tartozol, akkor lapozd fel a motivációs könyvet is, amit az „EdzésMester Alakváltó Program” elején kaptál) ebben a szellemben, és kezdd el csinálni azokat a gyakorlatokat, amiket nem csináltál. Talán ez után jobban megérted, hogy miért van rájuk szükség és miért segítenek még akkor is, ha azt gondolod, hogy neked erre nincs szükséged. :-)

Sok sikert
Szűcs Ildikó
EdzésMester

Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.