Elismerem, kicsit erősnek tűnhet ez a kijelentés, de személyi edzőként már rengetegszer tapasztaltam ezt a jelenséget. Talán már veled is megesett mondjuk újév környékén, vagy valamikor máskor, amikor ünnepélyes fogadalmat tettél, hogy na, mostantól másképp lesz minden, eljársz edzeni, és egészségesen fogsz étkezni. Egy ideig még ment is a dolog, de aztán becsúszott egy kis hiba (kihagytál egy edzésnapot, vagy torkoskodtál), és az egész próbálkozás dugába dőlt.
Azt hiszem a jelenséget Tal Ben-Shahar, a Harvard pszichológusának személyes kis története tudja legjobban bemutatni. Tal édesanyja isteni csokoládétortát tudott sütni. Egyik délután, amikor a barátaival jöttek haza, az anyukája épp ilyen sütit készített, és mindenkit megkínált vele. Tal, mivel szigorú edzésprogrammal és diétával készült a nemzeti squash bajnokságra, elutasította az ajánlatot. Csakhogy órákkal később eszébe jutott a csokoládétorta. Az az íncsiklandozó ízorgia… nagyon kívánta, de végül mégis ellenállt. Elvégre nyakán a bajnokság, és visszament házi feladatot csinálni. Csakhogy ahogy telt az idő, egyre többet gondolt a csokitortára, míg végül már másra sem tudott gondolni. Végül az éjszaka közepén felkelt, és szépen benyomta a megmaradt csokitortát az utolsó morzsáig!
Ugye ismerős? Aki próbálkozott már hagyományos diétákkal (értsd: most egyáltalán nem eszek vagy nem eszek ezt és ezt), az tudja, hogy minél keményebben állunk ellen a finom falatoknak, annál nagyobb erővel tör majd ránk az állati éhség, amikor egyszer elszakad a cérna. Márpedig a cérna elszakad, arra mérget vehetünk. A kérdés az, hogy miért? A helyzet az, hogy az akaraterőnk véges. Úgy kell rá gondolni, mint a telefonunk akkumulátorára. Minél többet használjuk, annál inkább lemerül. És amikor végleg kimerül, akkor vége a nagy terveinknek.
Roy Baumeister és kollégái kísérletileg is bizonyították ezt a tételt: a kísérleti alanyoknak úgy kellett eljönni a kísérletre, hogy előtte 3 órán át semmit sem ettek. Ezek után három csoportra lettek osztva: az 1. csoport tagjai elé két tálat tettek, egy csokis sütis és egy retekkel teli tálat, ám csak a retekből ehettek. A 2. csoport tagjai is ezt a két tálat kapták, de ők ehettek mindkettőből, míg a 3. csoport tagjai semmiféle ételt nem kaptak. Elég hosszú idő után az alanyokkal egy egyszerűnek beállított, de valójában megoldhatatlan geometriai feladatot próbáltak megoldatni. A kérdés az volt, hogy melyik csoport mennyi ideig próbálkozik, mielőtt feladja.
Az eredmény borítékolható volt: a 2. és a 3. csoport tagjai messze tovább próbálkoztak, mint az 1. csoport tagjai (tudod, akik nem ehettek az előttük levő csokis sütiből). Természetesen a kísérletet számos egyéb formában is megerősítették (pl. humoros filmet nézettek az alanyokkal, de nem volt szabad nevetniük, majd utána nehéz anagrammákat kellett megoldaniuk, stb.). Minden kísérletben azok, akiknek valamire használniuk kellett az akaraterejüket, sokkal rosszabbul teljesítettek később. Vagyis mindegy, hogy mennyire nincs köze két tevékenységnek egymáshoz, mind ugyanazt az akaraterőt igényli!
Másképp szólva tényleg minél többet használjuk az akaraterőnket, annál kimerültebb és gyengébb lesz. Pont mint egy izom. Ezzel csak az a gond, hogy a hétköznapokban már eleve rengeteg dolog igényli az akaraterőnket. Csoda hát, ha utána pusztán az akaraterőnk használatával nem fogunk tudni lefogyni? De akkor mi a megoldás?
Egyszerű: szövetségessé kell tennünk azokat a mechanizmusokat, amelyek normális esetben ellenünk dolgoznak. Például ilyen az, hogy mindig a legkisebb ellenállás felé haladunk.
Ezt kétféleképpen tudjuk kihasználni:
- A lehető legkönnyebbé próbáljuk tenni azt a tevékenységet/viselkedést, amit kívánatosnak tartunk.
- A leginkább meg kell nehezíteni azt a tevékenységet/viselkedést, amitől meg szeretnénk szabadulni.
A könnyítésre példák lehetnek az alábbiak:
- Kikészítem előre az edzőcuccomat
- Magammal cipelem az edzőcuccomat (ha már úgyis ott van nálam, nagyobb esély van arra, hogy meggyőzöm magam a munka után, hogy menjek el edzeni, mintha nem lenne)
- Ha otthon edzek, akkor felszaladok a lépcsőn, így már be vagyok melegítve. Könnyebben jöhet ezek után az edzés, mintha fellifteznék, és még csak most kellene kezdeni a bemelegítéssel.
A nehezítésre példák lehetnek az alábbiak:
- Ha sokszor előfordul, hogy a TV/számítógép előtt ragadunk, akkor pl. kidobhatjuk a távirányítóból az elemeket, kihúzhatjuk és elfordíthatjuk a TV-t a hétköznapokban. Ezek után jóval nagyobb erőfeszítés mindent visszaállítani és elmenni elemért a boltba, mint mondjuk megcsinálni otthon az edzést.
- A boltban nem vesszük meg a kedvenc nassunkat. Ha nincs otthon, akkor nem kell az akaraterőnkre hagyatkozni, és kisebb eséllyel fogunk inkább elmenni a boltba, mint lemondani a nassunkról.
Általában azok a leginkább szkeptikusak a motivációs módszerekkel kapcsolatosan, akiknek a legnagyobb szükségük volna rájuk. Hogy miért? Mert a motivációs technikák nem vágnak hanyatt az újdonság erejével. A többségük működését eddig is ismertük: a motiváció nem más, mint az alkalmazott józan ész. De pontosan itt a bibi. Mert itt nem simán józan észről beszélünk, amiben mindenki jeleskedik, hanem alkalmazott józan észről.
Újdonság a fenti tétel? Nem! De próbáltad már következetesen megvalósítani? Valószínűleg még azt sem! Próbáld ki, és meglátod, hogy könnyebbé válik saját magad motiválása.
Ha szeretnél támogatást, hogy ne veszítsd el a motivációdat, október 18-ig korán kelő kedvezménnyel jelentkezhetsz a BoldogságTervezés Akadémia tíz hónapos képzésére (már csak 6 helyük van, úgyhogy siess, nézd meg!):
>>> Lelki és mentális immunerősítés felsőfokon! >>>
Ha pedig azonnal fejest ugranál egy kőkemény edzésprogramba, és úgy érzed, itt a változás ideje, akkor még jelentkezhetsz az Edzésmester Alakváltó program őszi csoportjába!
>>> Kőkemény életmódváltó étkezési, motivációs és edzés program >>>
Kicsit sűrű az ősz, de kiváló alkalom is a fejlődésre és a változásra! Sok sikert kívánok hozzá!
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Clean, well-organized, and easy to navigate.
where can i get clomid without prescription
Always stocked with the best brands.
Medicament prescribing information.
can you buy cipro without dr prescription
Always responsive, regardless of time zones.
Love the seasonal health tips they offer.
https://lisinoprilpharm24.top/
Their team understands the nuances of global healthcare.
They take the hassle out of international prescription transfers.
clomid without prescription
They keep a broad spectrum of rare medications.
A seamless fusion of local care with international expertise.
can you get cheap cytotec
Love the seasonal health tips they offer.
Their medication reminders are such a thoughtful touch.
can you buy cytotec without dr prescription
The children’s section is well-stocked with quality products.
Everything information about medication.
can i buy lisinopril
Their medication therapy management is top-notch.
One thing ticking approaches one in all them as she screams.
It took 4 people to function the Tigger puppet,” he says. „It was Japanese Kabuki-type puppetry, beautifully completed.
Their international partnerships enhance patient care.
lisinopril 20 mg what to buy without prescription
Impressed with their dedication to international patient care.
A powerhouse in international pharmacy.
can you get generic cytotec pills
What side effects can this medication cause?
Quick, accurate, and dependable.
buying generic cipro without dr prescription
Their international health workshops are invaluable.
A modern pharmacy with a traditional touch of care.
https://cytotecpharm24.top/
Learn about the side effects, dosages, and interactions.
Prescription Drug Information, Interactions & Side.
get lisinopril online
They are always proactive about refills and reminders.
A pharmacy that feels like family.
lisinopril by solco
The widest range of international brands under one roof.
Medscape Drugs & Diseases.
https://lisinoprilpharm24.top/
They always keep my medication history well-organized.
Their health awareness campaigns are so informative.
can i order cheap cipro
Their international collaborations benefit patients immensely.
Their global health initiatives are game-changers.
can you buy generic cytotec without insurance
Their international insights have benefited me greatly.
Breaking down borders with every prescription.
https://lisinoprilpharm24.top/
Speedy service with a smile!
Read information now.
gabapentin dialysis
A name synonymous with international pharmaceutical trust.
Sadly, the general public is usually not effectively educated on nuclear threats and fallout, and stirred up by sensationalist media reviews of potential meals contamination, might unleash a widespread panic run on meals shops and other supplies.
Their staff is so knowledgeable and friendly.
how to get cheap cipro without insurance
Their global medical liaisons ensure top-quality care.
They offer world-class service, bar none.
can i order lisinopril without rx
Setting the benchmark for global pharmaceutical services.
Cautions.
https://gabapentinpharm24.top/
Their global pharmacists’ network is commendable.
Some are medicines that help people when doctors prescribe.
gabapentin induced diarrhea
All trends of medicament.
Their global reputation precedes them.
where can i get generic clomid without insurance
Their international team is incredibly knowledgeable.
Always attuned to global health needs.
https://cytotecpharm24.top/
Trust and reliability on a global scale.
A name synonymous with international pharmaceutical trust.
where can i get cheap cipro price
Their global medical liaisons ensure top-quality care.
Speedy service with a smile!
can you get lisinopril pill
Their international patient care is impeccable.
The staff ensures a seamless experience every time.
https://cytotecpharm24.top/
They offer unparalleled advice on international healthcare.
Excellent consultation with clear communication.
gabapentin 100 mg once a day
I love the convenient location of this pharmacy.
Stellar service in every department.
fluoxetine brand name
Their global presence ensures prompt medication deliveries.
Pioneers in the realm of global pharmacy.
https://cipropharm24.top/
Pharmacists who are passionate about what they do.
From greeting to checkout, always a pleasant experience.
can you get cytotec without dr prescription
They always keep my medication history well-organized.
Their digital prescription service is innovative and efficient.
can i buy generic cytotec without rx
Breaking down borders with every prescription.
Always a pleasant experience at this pharmacy.
https://gabapentinpharm24.top/
I’m always impressed with their efficient system.
They’re globally connected, ensuring the best patient care.
can gabapentin be used for menopause
A global name with a reputation for excellence.
I’ve never had to wait long for a prescription here.
buying generic clomid tablets
Their staff is always eager to help and assist.
A reliable pharmacy in times of emergencies.
https://cipropharm24.top/
Consistency, quality, and care on an international level.
Their private consultation rooms are a great addition.
how to buy generic clomid no prescription
Read information now.
Their cross-border services are unmatched.
can you buy generic cytotec without rx
Learn about the side effects, dosages, and interactions.
I always find great deals in their monthly promotions.
https://lisinoprilpharm24.top/
Every international delivery is prompt and secure.
Their loyalty program offers great deals.
good rx lisinopril 40
Outstanding service, no matter where you’re located.
They provide valuable advice on international drug interactions.
how can i get cheap cipro without dr prescription
A pharmacy that breaks down international barriers.
The Widespread Agricultural Coverage (CAP) nonetheless represents about one third of the EU funds and has historically helped ensure the support of the agriculture sector for the European mission.
I love the convenient location of this pharmacy.
https://cipropharm24.top/
Consistency, quality, and care on an international level.
Quick service without compromising on quality.
can i buy cheap cipro without prescription
They set the tone for international pharmaceutical excellence.
Their international health workshops are invaluable.
can you get clomid without a prescription
A reliable pharmacy that connects patients globally.
In case your automotive would not seem to be shifting properly, you’re most likely to see the Transmission Temperature Warning Indicator.
Their health awareness campaigns are so informative.
https://cipropharm24.top/
Cautions.