Te is azt gondolod, hogy 50 felett neked már reszeltek? Ezért nem is érdemes elkezdeni edzeni? Ha igen, akkor nézzünk egy egyszerű példát arról, hogy milyen fejlődést lehet elérni egy hónap alatt 55 évesen. :-)
A legtöbb levélíróm úgy kezdi a mondandóját, hogy „Elmúltam már 40, 50, 60 éves, már úgysem várhatok csodákat magamtól”, ezért felteszem azt a kérdést: Szerinted lehet fejlődni 50 év felett is? Persze, hogy, igen! Saját magamon szoktam tesztelni, ha valami újat, valami másfajta edzést csinálok, hogy mit is lehet elérni.
Az év utolsó napján, minden előzetes felkészülés nélkül részt vettem a szilveszteri futáson, amit Tatán az Öreg-tó körül rendeznek meg minden évben. Ez 7,2 km-es távot jelent. Azt azért nem mondom, hogy nem vagyok edzésben, hiszen heti kettő spinning és alakformáló órát tartok, ezen kívül súlyzós edzéseken is részt veszek. Futottam is, igaz, nyáron utoljára, de ha leállsz valamilyen típusú mozgással, hamar visszakerülsz a kiinduló helyzetedhez, vagyis a nullához, ahonnan elindultál.
Hiába van megfelelő erő és állóképességem az edzések által, ettől még nem fogok fejlődni futásban. A spinning órákat már 7-8 éve tartom, amelyhez a szervezetem már hozzászokott. Kérdés, hogy egy ilyen állandó kardió edzés mellett, miért nem sikerült a futásomat fejleszteni? Miért nem fejlődött a futóteljesítményem a spinning edzés által?

Johanna Quaas, 91 évesen
Egy kis anatómiai kitérő
Ugye azt tudjuk, hogy bármi is a célunk (zsírcsökkentés, izomépítés) a szív és érrendszerünket is kell fejlesztenünk. Ennek az izmok oxigén ellátottsága miatt van nagy jelentősége. Kalóriaégetés akkor jön létre, ha az izomszöveteket munkára sarkallod. Minél nagyobb az izommunka szükséglete, annál nagyobb a kalória leadás. Az izmok munkáját pedig kiszolgálja a szív- és érrendszerünk. Mivel spinning edzéseket tartottam, ezért a szív- és érrendszerem egy fajta edzéshez (izommunkához), jelen esetben csak a spinninghez alkalmazkodott. Futásban nem fejlődtem, mert az izomrendszerem nem volt ilyen irányban terhelve. Ha folyamatosan fejlődni szeretnél, mindig szükség van egy újabb kihívásra legyen szó kardió edzésről vagy izomépítésről.
De a futásra visszatérve, azóta két futást iktatok be egy héten. Az egyiket 15-20 percen át közepes tempóval végzem. Semmi különös. Ezt ráhangolódásnak tekintem a második futóedzésemre, és itt van a kutya elásva.
Mert a második edzésnél már fejlesztem magam. Amikor elkezdtem, annyi volt a célom, hogy 30 percet egyfolytában, gond nélkül, jólesően le tudjak futni. Ezt már 2 hét alatt elértem. De mit csináljunk, ha nem akarunk egyre több időt fordítani az edzésre, és úgy fejlődni? Egyszerű: ne az időt növeljük, hanem a távot. Azaz ne kezdjünk el egyre hosszabb edzésekben gondolkodni, hanem a már meglévő időben próbáljunk minél nagyobb távot lefutni (azaz gyorsuljunk)!
Sokan esnek abba a hibába, hogy egyre több időt töltenek el a futópadon, hiszen ahogy a szervezet hozzászokik a terheléshez, egyre jobban-, egyre többet fogsz bírni. De hidd el, sokkal többet érsz el, ha kevesebb idő alatt, nagyobb intenzitásra kapcsolsz.

Az első próbálkozásom eredménye
Visszanéztem az adatokat, melyet vasárnaponként lefutottam. Január 2-án 30 perc alatt 4,08 km-t futottam 8,2 km/h-s átlagsebességgel és 9,2 km/h-s maximális sebességgel. Ez egyébként úgy nézett ki, hogy 7,2 km/h kezdő sebességre állítottam a gépet, majd időközönként két tizedet emeltem a gyorsaságon, amíg elértem a 9,2-t. Nem volt szervezettség az emelésben, csak, ahogy gondoltam. De nyilván jobb, ha kitalálsz egy rendszert és azt követed.

9 edzéssel később!
Négy héttel és 9 edzéssel később, február 3-án már az volt a célom, hogy az 5 km-t lefussam 30 percen belül. Sikerült! 5 km 29,46 perc alatt. Jól látszik, hogy mekkora a fejlődés. Már a kezdő sebességem magasabb volt, mint az első futásom maximális sebessége! Február 3.-án 10,2 km/h-ás sebességgel indultam, 11,2 km/h volt a végsebességem az utolsó szakasznál. Gyakorlatilag 6 perces kilométereket futottam. És akkor most nézzük a kemény tényeket! :-)
Mennyit is fejlődtem az egy hónap alatt? 920 méterrel futottam többet a fél óra alatt. Ha belegondolsz, a 920 méter valójában 22,55%-os fejlődést jelent. 55 évesen. Egy hónap alatt. Mindössze 9 edzéssel. Tény, hogy a kezdeti fejlődés mindig a leggyorsabb. De ez igazából előny, nem hátrány. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a tested teljesítőképességét mindössze néhány hónap alatt jelentősen emelheted. Egy titok van: az előző edzésen leadott teljesítményt, mindig egy picivel túl kell szárnyalni. Úgyhogy senki ne keseredjen el a kora miatt! A test mozgásra termett! Használd ezt ki! Kezdj el sportolni most és feszegesd a határaidat!
Egyébként, mióta megírtam ezt a cikket, még 2 percet javítottam, tehát most már 28 perc alatt lefutom az 5 km-t. Szóval bármennyi idős is vagy, biztos lehetsz benne, hogy még messze nem reszeltek neked. Amíg van akarat és szándék, lehetsz fittebb!
Belevágnál?
Három dologgal tudjuk segíteni az elhatározásodat, ha belevágsz az edzésbe:
Állapotfelmérés/Konzultáció
Ezen nem csak a jelenlegi fizikai állapotodat, de a lehetséges fejlődésed ütemét vagy ha stagnálni kezdtél, a további haladásodat is átbeszélhetjük!
>>> Megyek, megnézem az állapotfelmérés részleteit >>>
Programok, Edzéstervek
Ha már körbe néztél az oldalon, láthatod, hogy az edzésterved megfelelő programozása nem banális dolog. A megfelelő gyakorlatok összeállítása, a célodhoz illeszkedő gyakorlatkombinációk, szettek, ismétlésszámok, edzésvolumen, és a megfelelő egyensúly mind elengedhetetlenek. Ezek nélkül gyorsan stagnálásba csaphat át az erőfeszítésed, rosszabb esetben helytelen gyakorlatokkal vagy hosszú távú strukturális egyensúlytalanságokból eredő tartós sérülésekhez is vezethet a nem kellő odafigyeléssel összeállított edzésprogram. Az edzésterveinkkel időt, pénzt, és energiát spórolhatsz, mert tudhatod, hogy kellő gondossággal és szakértelemmel lettek összerakva.
>>> Körbenézek a programok és edzéstervek között >>>
Személyi Edzés
Már pontosan tudod, hogy mit szeretnél elérni? Csak kellene segítség a reális céldátum meghatározásában? És kellene egy komplett személyre szabott, folyamatosan variált változatos fitnesz program? Állandó felügyelet? Monitoring? Kell egy „hajcsár”, aki ostorral áll fölötted és könyörtelenül végrehajtatja veled a fitnesz programodat? És hajlandó is vagy a programodra időt szánni? Ha ez a helyzet, akkor a személyi edzés neked való! Nézd meg a részleteket és ha tetszik, jelentkezz:
>>> Saját személyi edzőm lesz és végre tényleg gyorsan fogok haladni és eredményeket elérni? Ez tetszik, megnézem a részleteket? >>>
Наркологическая клиника в Краснодаре представляет собой специализированное медицинское учреждение, где оказывается профессиональная помощь пациентам с различными формами зависимости. Современные подходы к лечению позволяют обеспечить эффективную и безопасную терапию, направленную на восстановление физического и психического здоровья.
Исследовать вопрос подробнее – http://
В Екатеринбургской наркологической клинике применяются передовые методики, такие как медикаментозная терапия с использованием современных препаратов, когнитивно-поведенческая терапия, групповые и индивидуальные занятия с психологом. Эти методы подробно описаны на портале наркологической помощи России. Это обеспечивает эффективное лечение хронических форм зависимости и предупреждение осложнений.
Разобраться лучше – http://
После обращения оператор клиники уточняет все детали — состояние пациента, стаж запоев, наличие хронических болезней, принимаемые лекарства, аллергии. Далее в течение 30–60 минут на дом выезжает мобильная бригада: врач-нарколог и медсестра со всем необходимым оборудованием и медикаментами.
Получить дополнительную информацию – http://vyvod-iz-zapoya-orekhovo-zuevo4.ru/
Hello There. I found your blog using msn. That is a
very smartly written article. I’ll make sure to bookmark it and come back to read more of your useful info.
Thanks for the post. I will definitely comeback.
My web-site tonic greens
Своевременный выезд нарколога снижает риск осложнений и ускоряет вывод из запоя, а под контролем профессионала каждая процедура проходит максимально безопасно.
Углубиться в тему – http://www.domen.ru
Чтобы вызвать нарколога на дом, достаточно позвонить по специализированным горячим телефонам или оформить заявку на сайте. Специалисты быстро реагируют на обращения, проводят первичную оценку и выезжают в течение часа. Важным аспектом является наличие лицензии и квалификации у медицинского персонала, что гарантирует безопасность и эффективность лечения.
Детальнее – нарколог на дом цены
Своевременный вызов специалиста особенно важен при следующих признаках:
Углубиться в тему – срочный вывод из запоя
CanadRx Nexus: my canadian pharmacy reviews – CanadRx Nexus
Наркологическая клиника «НаркоГарант» предлагает жителям Екатеринбурга и области профессиональную помощь 24/7 — от экстренного вывода из запоя до длительной реабилитации. Наши специалисты выезжают на дом, обеспечивая полный спектр медицинских услуг прямо в привычной обстановке пациента, что особенно важно для сохранения анонимности и психологического комфорта. В стационаре клиники предусмотрены уютные палаты и современные диагностические кабинеты, а при необходимости предлагается круглосуточное наблюдение и комплексный терапевтический курс.
Получить дополнительные сведения – chastnaya narkologicheskaya klinika ekaterinburg
На данном этапе специалист уточняет, как долго продолжается запой, какой вид алкоголя употребляется и имеются ли сопутствующие заболевания. Тщательный анализ информации позволяет оперативно определить степень интоксикации и выбрать оптимальные методы терапии для быстрого и безопасного вывода из запоя.
Получить дополнительные сведения – https://vyvod-iz-zapoya-tula00.ru/vyvod-iz-zapoya-na-domu-tula
В «Пульсар-Мед» с пониманием относятся к каждому обратившемуся: здесь нет осуждения и формального отношения. Врач-нарколог ведёт пациента на всём пути, а команда психологов и социальных работников обеспечивает поддержку на каждом этапе. Мы предлагаем анонимное лечение — ваши данные не попадут к третьим лицам, а обращение в клинику не фиксируется в государственных реестрах.
Получить дополнительную информацию – лечение алкоголизма видное
Пациенты могут воспринимать окружающих как врагов, отказываться от помощи. Стресс от изоляции дома усугубляет состояние без профессиональной поддержки.
Выяснить больше – вывод из запоя в челябинске
Основной этап, направленный на очищение организма от продуктов распада алкоголя и нормализацию функций внутренних органов. Применяются современные препараты с антиоксидантным и гепатопротекторным эффектом.
Разобраться лучше – https://lechenie-alkogolizma-krasnodar0.ru/lechenie-khronicheskogo-alkogolizma-krasnodar/
Каждый пациент проходит предварительное обследование: экспресс-анализ крови на электролиты, биохимия печени и почек, ЭКГ. На основании результатов врач формирует персональную программу инфузионной терапии.
Выяснить больше – вызвать капельницу от запоя в челябинске
Препараты готовятся индивидуально, с учётом состояния печени и почек пациента. В растворы добавляют комплекс витаминов и гепатопротекторов для защиты органа-мишени.
Изучить вопрос глубже – лечение наркомании реабилитация мариуполь
Современная наркологическая клиника в Мариуполе ориентирована на комплексное и индивидуальное лечение алкогольной и наркотической зависимости, обеспечивая пациентам высококвалифицированную помощь с использованием доказанных медицинских протоколов и новейших технологий. Зависимость — это хроническое заболевание, требующее профессионального подхода, основанного на научных данных и многолетнем опыте специалистов.
Подробнее тут – частная наркологическая клиника в мариуполе
buy prescription drugs from canada cheap canadian drug my canadian pharmacy review
top 10 pharmacies in india: indian pharmacy paypal – top 10 online pharmacy in india
Своевременный вызов нарколога позволяет снизить риски осложнений, таких как судорожный синдром, панкреатит или сердечная недостаточность, часто сопровождающие тяжелое алкогольное или наркотическое отравление. По данным исследований, раннее вмешательство сокращает сроки госпитализации и улучшает прогнозы выздоровления.
Углубиться в тему – вызвать нарколога на дом срочно
Наркологическая клиника в Челябинске предоставляет полный спектр медицинских услуг по диагностике, лечению и реабилитации пациентов с зависимостями различной этиологии. Современные методы терапии, применяемые в клинике, направлены на безопасное и эффективное избавление от наркотической и алкогольной зависимости, а также сопутствующих психических и соматических осложнений.
Узнать больше – наркологическая клиника клиника помощь челябинск