Te is azt gondolod, hogy 50 felett neked már reszeltek? Ezért nem is érdemes elkezdeni edzeni? Ha igen, akkor nézzünk egy egyszerű példát arról, hogy milyen fejlődést lehet elérni egy hónap alatt 55 évesen. :-)
A legtöbb levélíróm úgy kezdi a mondandóját, hogy „Elmúltam már 40, 50, 60 éves, már úgysem várhatok csodákat magamtól”, ezért felteszem azt a kérdést: Szerinted lehet fejlődni 50 év felett is? Persze, hogy, igen! Saját magamon szoktam tesztelni, ha valami újat, valami másfajta edzést csinálok, hogy mit is lehet elérni.
Az év utolsó napján, minden előzetes felkészülés nélkül részt vettem a szilveszteri futáson, amit Tatán az Öreg-tó körül rendeznek meg minden évben. Ez 7,2 km-es távot jelent. Azt azért nem mondom, hogy nem vagyok edzésben, hiszen heti kettő spinning és alakformáló órát tartok, ezen kívül súlyzós edzéseken is részt veszek. Futottam is, igaz, nyáron utoljára, de ha leállsz valamilyen típusú mozgással, hamar visszakerülsz a kiinduló helyzetedhez, vagyis a nullához, ahonnan elindultál.
Hiába van megfelelő erő és állóképességem az edzések által, ettől még nem fogok fejlődni futásban. A spinning órákat már 7-8 éve tartom, amelyhez a szervezetem már hozzászokott. Kérdés, hogy egy ilyen állandó kardió edzés mellett, miért nem sikerült a futásomat fejleszteni? Miért nem fejlődött a futóteljesítményem a spinning edzés által?

Johanna Quaas, 91 évesen
Egy kis anatómiai kitérő
Ugye azt tudjuk, hogy bármi is a célunk (zsírcsökkentés, izomépítés) a szív és érrendszerünket is kell fejlesztenünk. Ennek az izmok oxigén ellátottsága miatt van nagy jelentősége. Kalóriaégetés akkor jön létre, ha az izomszöveteket munkára sarkallod. Minél nagyobb az izommunka szükséglete, annál nagyobb a kalória leadás. Az izmok munkáját pedig kiszolgálja a szív- és érrendszerünk. Mivel spinning edzéseket tartottam, ezért a szív- és érrendszerem egy fajta edzéshez (izommunkához), jelen esetben csak a spinninghez alkalmazkodott. Futásban nem fejlődtem, mert az izomrendszerem nem volt ilyen irányban terhelve. Ha folyamatosan fejlődni szeretnél, mindig szükség van egy újabb kihívásra legyen szó kardió edzésről vagy izomépítésről.
De a futásra visszatérve, azóta két futást iktatok be egy héten. Az egyiket 15-20 percen át közepes tempóval végzem. Semmi különös. Ezt ráhangolódásnak tekintem a második futóedzésemre, és itt van a kutya elásva.
Mert a második edzésnél már fejlesztem magam. Amikor elkezdtem, annyi volt a célom, hogy 30 percet egyfolytában, gond nélkül, jólesően le tudjak futni. Ezt már 2 hét alatt elértem. De mit csináljunk, ha nem akarunk egyre több időt fordítani az edzésre, és úgy fejlődni? Egyszerű: ne az időt növeljük, hanem a távot. Azaz ne kezdjünk el egyre hosszabb edzésekben gondolkodni, hanem a már meglévő időben próbáljunk minél nagyobb távot lefutni (azaz gyorsuljunk)!
Sokan esnek abba a hibába, hogy egyre több időt töltenek el a futópadon, hiszen ahogy a szervezet hozzászokik a terheléshez, egyre jobban-, egyre többet fogsz bírni. De hidd el, sokkal többet érsz el, ha kevesebb idő alatt, nagyobb intenzitásra kapcsolsz.

Az első próbálkozásom eredménye
Visszanéztem az adatokat, melyet vasárnaponként lefutottam. Január 2-án 30 perc alatt 4,08 km-t futottam 8,2 km/h-s átlagsebességgel és 9,2 km/h-s maximális sebességgel. Ez egyébként úgy nézett ki, hogy 7,2 km/h kezdő sebességre állítottam a gépet, majd időközönként két tizedet emeltem a gyorsaságon, amíg elértem a 9,2-t. Nem volt szervezettség az emelésben, csak, ahogy gondoltam. De nyilván jobb, ha kitalálsz egy rendszert és azt követed.

9 edzéssel később!
Négy héttel és 9 edzéssel később, február 3-án már az volt a célom, hogy az 5 km-t lefussam 30 percen belül. Sikerült! 5 km 29,46 perc alatt. Jól látszik, hogy mekkora a fejlődés. Már a kezdő sebességem magasabb volt, mint az első futásom maximális sebessége! Február 3.-án 10,2 km/h-ás sebességgel indultam, 11,2 km/h volt a végsebességem az utolsó szakasznál. Gyakorlatilag 6 perces kilométereket futottam. És akkor most nézzük a kemény tényeket! :-)
Mennyit is fejlődtem az egy hónap alatt? 920 méterrel futottam többet a fél óra alatt. Ha belegondolsz, a 920 méter valójában 22,55%-os fejlődést jelent. 55 évesen. Egy hónap alatt. Mindössze 9 edzéssel. Tény, hogy a kezdeti fejlődés mindig a leggyorsabb. De ez igazából előny, nem hátrány. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a tested teljesítőképességét mindössze néhány hónap alatt jelentősen emelheted. Egy titok van: az előző edzésen leadott teljesítményt, mindig egy picivel túl kell szárnyalni. Úgyhogy senki ne keseredjen el a kora miatt! A test mozgásra termett! Használd ezt ki! Kezdj el sportolni most és feszegesd a határaidat!
Egyébként, mióta megírtam ezt a cikket, még 2 percet javítottam, tehát most már 28 perc alatt lefutom az 5 km-t. Szóval bármennyi idős is vagy, biztos lehetsz benne, hogy még messze nem reszeltek neked. Amíg van akarat és szándék, lehetsz fittebb!
Belevágnál?
Három dologgal tudjuk segíteni az elhatározásodat, ha belevágsz az edzésbe:
Állapotfelmérés/Konzultáció
Ezen nem csak a jelenlegi fizikai állapotodat, de a lehetséges fejlődésed ütemét vagy ha stagnálni kezdtél, a további haladásodat is átbeszélhetjük!
>>> Megyek, megnézem az állapotfelmérés részleteit >>>
Programok, Edzéstervek
Ha már körbe néztél az oldalon, láthatod, hogy az edzésterved megfelelő programozása nem banális dolog. A megfelelő gyakorlatok összeállítása, a célodhoz illeszkedő gyakorlatkombinációk, szettek, ismétlésszámok, edzésvolumen, és a megfelelő egyensúly mind elengedhetetlenek. Ezek nélkül gyorsan stagnálásba csaphat át az erőfeszítésed, rosszabb esetben helytelen gyakorlatokkal vagy hosszú távú strukturális egyensúlytalanságokból eredő tartós sérülésekhez is vezethet a nem kellő odafigyeléssel összeállított edzésprogram. Az edzésterveinkkel időt, pénzt, és energiát spórolhatsz, mert tudhatod, hogy kellő gondossággal és szakértelemmel lettek összerakva.
>>> Körbenézek a programok és edzéstervek között >>>
Személyi Edzés
Már pontosan tudod, hogy mit szeretnél elérni? Csak kellene segítség a reális céldátum meghatározásában? És kellene egy komplett személyre szabott, folyamatosan variált változatos fitnesz program? Állandó felügyelet? Monitoring? Kell egy „hajcsár”, aki ostorral áll fölötted és könyörtelenül végrehajtatja veled a fitnesz programodat? És hajlandó is vagy a programodra időt szánni? Ha ez a helyzet, akkor a személyi edzés neked való! Nézd meg a részleteket és ha tetszik, jelentkezz:
>>> Saját személyi edzőm lesz és végre tényleg gyorsan fogok haladni és eredményeket elérni? Ez tetszik, megnézem a részleteket? >>>
pharmacie en ligne: Pharma Internationale – Pharma Internationale
trouver un mГ©dicament en pharmacie: Pharma Internationale – pharmacie en ligne fiable
Pharma Internationale: Pharma Internationale – pharmacie en ligne france fiable
Pharma Internationale pharmacie en ligne france pas cher Pharma Internationale
Pharma Internationale: Pharma Internationale – Pharma Internationale
Pharma Internationale: pharmacie en ligne sans ordonnance – п»їpharmacie en ligne france
http://farmaciamedic.com/# farmacia online espaГ±a envГo internacional
Farmacia Medic
п»їfarmacia online espaГ±a: farmacia online 24 horas – Farmacia Medic
Hi there! Do you know if they make any plugins to help with Search Engine Optimization?
I’m trying to get my site to rank for some targeted keywords but I’m not
seeing very good gains. If you know of any please share.
Appreciate it! You can read similar art here: Change your life
Farmacia Medic: farmacia online barcelona – Farmacia Medic
Farmacia Medic: farmacia barata – Farmacia Medic
Farmacia Medic: farmacias online seguras en espaГ±a – Farmacia Medic
farmacias online seguras: Farmacia Medic – farmacias direct
farmacia online espaГ±a envГo internacional: Farmacia Medic – Farmacia Medic
farmacia online envГo gratis farmacia online madrid farmacia online barcelona
https://farmaciamedic.com/# Farmacia Medic
Farmacia Medic
Farmacia Medic: farmacias direct – farmacia online barata
farmaci senza ricetta elenco Top Max Farma Top Max Farma
Farmacie on line spedizione gratuita: Top Max Farma – Top Max Farma
https://topmaxfarma.com/# Farmacie on line spedizione gratuita
farmacia online piГ№ conveniente
farmacia online senza ricetta: Top Max Farma – Top Max Farma
Top Max Farma Top Max Farma Top Max Farma
farmacie online autorizzate elenco: Top Max Farma – Top Max Farma
Top Max Farma: Top Max Farma – farmacie online autorizzate elenco
Sexuality is an essential aspect of a man’s physical and emotional well-being. A healthy sexual life contributes positively to mental and physical health. Open communication with partners, understanding desires, and mutual respect are key for a fulfilling experience. Sexuality should be approached with care, respect, and consent, ensuring both partners’ needs are met and emotional connections are strengthened. Healthy relationships foster trust and intimacy, enhancing the overall quality of life. It is important to address concerns and seek guidance if needed, as sexual well-being is a crucial component of holistic health
Top Max Farma top farmacia online migliori farmacie online 2024
Top Max Farma: acquistare farmaci senza ricetta – farmacie online affidabili
https://topmaxfarma.com/# Farmacie online sicure
Top Max Farma
https://indianpharmacyabp.shop/# Online medicine home delivery
cheapest online pharmacy india
mexican pharmacy acp mexican pharmacy acp mexican pharmacy acp
buying from online mexican pharmacy: buying from online mexican pharmacy – mexican pharmacy acp
Yo! Cheering for the aesthetics—it’s inspiring. In fact, the creativity brings a remarkable touch to the overall vibe. Nice work!
https://indianpharmacyabp.com/# Best online Indian pharmacy
mexican border pharmacies shipping to usa
mexican pharmacy acp: medicine in mexico pharmacies – mexican border pharmacies shipping to usa
https://canadianpharmacyaapd.com/# canadadrugpharmacy com
best online pharmacy india
Online medicine home delivery: Best Indian pharmacy – Indian pharmacy international shipping
http://indianpharmacyabp.com/# Indian Pharmacy Abp
purple pharmacy mexico price list
canadian drug prices reliable canadian pharmacy canadian pharmacy online
indian pharmacy: India pharmacy ship to USA – Best online Indian pharmacy
buying prescription drugs in mexico online: mexican pharmacy acp – best online pharmacies in mexico
https://canadianpharmacyaapd.com/# canadian pharmacy king reviews
mexican rx online
https://mexicanpharmacyacp.com/# mexican pharmacy acp
reputable indian online pharmacy
rate canadian pharmacies: best canadian online pharmacy – canadian pharmacies that deliver to the us
Indian pharmacy online: IndianPharmacyAbp – Indian pharmacy online
http://mexicanpharmacyacp.com/# mexican pharmacy acp
mexican pharmaceuticals online
indian pharmacy India pharmacy ship to USA Indian Pharmacy Abp
medicine in mexico pharmacies: mexican pharmacy acp – mexico drug stores pharmacies
http://canadianpharmacyaapd.com/# www canadianonlinepharmacy
mexican rx online
indian pharmacy: india online pharmacy – Indian Pharmacy Abp
purple pharmacy mexico price list buying from online mexican pharmacy mexican border pharmacies shipping to usa