Te is azt gondolod, hogy 50 felett neked már reszeltek? Ezért nem is érdemes elkezdeni edzeni? Ha igen, akkor nézzünk egy egyszerű példát arról, hogy milyen fejlődést lehet elérni egy hónap alatt 55 évesen. :-)
A legtöbb levélíróm úgy kezdi a mondandóját, hogy „Elmúltam már 40, 50, 60 éves, már úgysem várhatok csodákat magamtól”, ezért felteszem azt a kérdést: Szerinted lehet fejlődni 50 év felett is? Persze, hogy, igen! Saját magamon szoktam tesztelni, ha valami újat, valami másfajta edzést csinálok, hogy mit is lehet elérni.
Az év utolsó napján, minden előzetes felkészülés nélkül részt vettem a szilveszteri futáson, amit Tatán az Öreg-tó körül rendeznek meg minden évben. Ez 7,2 km-es távot jelent. Azt azért nem mondom, hogy nem vagyok edzésben, hiszen heti kettő spinning és alakformáló órát tartok, ezen kívül súlyzós edzéseken is részt veszek. Futottam is, igaz, nyáron utoljára, de ha leállsz valamilyen típusú mozgással, hamar visszakerülsz a kiinduló helyzetedhez, vagyis a nullához, ahonnan elindultál.
Hiába van megfelelő erő és állóképességem az edzések által, ettől még nem fogok fejlődni futásban. A spinning órákat már 7-8 éve tartom, amelyhez a szervezetem már hozzászokott. Kérdés, hogy egy ilyen állandó kardió edzés mellett, miért nem sikerült a futásomat fejleszteni? Miért nem fejlődött a futóteljesítményem a spinning edzés által?

Johanna Quaas, 91 évesen
Egy kis anatómiai kitérő
Ugye azt tudjuk, hogy bármi is a célunk (zsírcsökkentés, izomépítés) a szív és érrendszerünket is kell fejlesztenünk. Ennek az izmok oxigén ellátottsága miatt van nagy jelentősége. Kalóriaégetés akkor jön létre, ha az izomszöveteket munkára sarkallod. Minél nagyobb az izommunka szükséglete, annál nagyobb a kalória leadás. Az izmok munkáját pedig kiszolgálja a szív- és érrendszerünk. Mivel spinning edzéseket tartottam, ezért a szív- és érrendszerem egy fajta edzéshez (izommunkához), jelen esetben csak a spinninghez alkalmazkodott. Futásban nem fejlődtem, mert az izomrendszerem nem volt ilyen irányban terhelve. Ha folyamatosan fejlődni szeretnél, mindig szükség van egy újabb kihívásra legyen szó kardió edzésről vagy izomépítésről.
De a futásra visszatérve, azóta két futást iktatok be egy héten. Az egyiket 15-20 percen át közepes tempóval végzem. Semmi különös. Ezt ráhangolódásnak tekintem a második futóedzésemre, és itt van a kutya elásva.
Mert a második edzésnél már fejlesztem magam. Amikor elkezdtem, annyi volt a célom, hogy 30 percet egyfolytában, gond nélkül, jólesően le tudjak futni. Ezt már 2 hét alatt elértem. De mit csináljunk, ha nem akarunk egyre több időt fordítani az edzésre, és úgy fejlődni? Egyszerű: ne az időt növeljük, hanem a távot. Azaz ne kezdjünk el egyre hosszabb edzésekben gondolkodni, hanem a már meglévő időben próbáljunk minél nagyobb távot lefutni (azaz gyorsuljunk)!
Sokan esnek abba a hibába, hogy egyre több időt töltenek el a futópadon, hiszen ahogy a szervezet hozzászokik a terheléshez, egyre jobban-, egyre többet fogsz bírni. De hidd el, sokkal többet érsz el, ha kevesebb idő alatt, nagyobb intenzitásra kapcsolsz.

Az első próbálkozásom eredménye
Visszanéztem az adatokat, melyet vasárnaponként lefutottam. Január 2-án 30 perc alatt 4,08 km-t futottam 8,2 km/h-s átlagsebességgel és 9,2 km/h-s maximális sebességgel. Ez egyébként úgy nézett ki, hogy 7,2 km/h kezdő sebességre állítottam a gépet, majd időközönként két tizedet emeltem a gyorsaságon, amíg elértem a 9,2-t. Nem volt szervezettség az emelésben, csak, ahogy gondoltam. De nyilván jobb, ha kitalálsz egy rendszert és azt követed.

9 edzéssel később!
Négy héttel és 9 edzéssel később, február 3-án már az volt a célom, hogy az 5 km-t lefussam 30 percen belül. Sikerült! 5 km 29,46 perc alatt. Jól látszik, hogy mekkora a fejlődés. Már a kezdő sebességem magasabb volt, mint az első futásom maximális sebessége! Február 3.-án 10,2 km/h-ás sebességgel indultam, 11,2 km/h volt a végsebességem az utolsó szakasznál. Gyakorlatilag 6 perces kilométereket futottam. És akkor most nézzük a kemény tényeket! :-)
Mennyit is fejlődtem az egy hónap alatt? 920 méterrel futottam többet a fél óra alatt. Ha belegondolsz, a 920 méter valójában 22,55%-os fejlődést jelent. 55 évesen. Egy hónap alatt. Mindössze 9 edzéssel. Tény, hogy a kezdeti fejlődés mindig a leggyorsabb. De ez igazából előny, nem hátrány. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a tested teljesítőképességét mindössze néhány hónap alatt jelentősen emelheted. Egy titok van: az előző edzésen leadott teljesítményt, mindig egy picivel túl kell szárnyalni. Úgyhogy senki ne keseredjen el a kora miatt! A test mozgásra termett! Használd ezt ki! Kezdj el sportolni most és feszegesd a határaidat!
Egyébként, mióta megírtam ezt a cikket, még 2 percet javítottam, tehát most már 28 perc alatt lefutom az 5 km-t. Szóval bármennyi idős is vagy, biztos lehetsz benne, hogy még messze nem reszeltek neked. Amíg van akarat és szándék, lehetsz fittebb!
Belevágnál?
Három dologgal tudjuk segíteni az elhatározásodat, ha belevágsz az edzésbe:
Állapotfelmérés/Konzultáció
Ezen nem csak a jelenlegi fizikai állapotodat, de a lehetséges fejlődésed ütemét vagy ha stagnálni kezdtél, a további haladásodat is átbeszélhetjük!
>>> Megyek, megnézem az állapotfelmérés részleteit >>>
Programok, Edzéstervek
Ha már körbe néztél az oldalon, láthatod, hogy az edzésterved megfelelő programozása nem banális dolog. A megfelelő gyakorlatok összeállítása, a célodhoz illeszkedő gyakorlatkombinációk, szettek, ismétlésszámok, edzésvolumen, és a megfelelő egyensúly mind elengedhetetlenek. Ezek nélkül gyorsan stagnálásba csaphat át az erőfeszítésed, rosszabb esetben helytelen gyakorlatokkal vagy hosszú távú strukturális egyensúlytalanságokból eredő tartós sérülésekhez is vezethet a nem kellő odafigyeléssel összeállított edzésprogram. Az edzésterveinkkel időt, pénzt, és energiát spórolhatsz, mert tudhatod, hogy kellő gondossággal és szakértelemmel lettek összerakva.
>>> Körbenézek a programok és edzéstervek között >>>
Személyi Edzés
Már pontosan tudod, hogy mit szeretnél elérni? Csak kellene segítség a reális céldátum meghatározásában? És kellene egy komplett személyre szabott, folyamatosan variált változatos fitnesz program? Állandó felügyelet? Monitoring? Kell egy „hajcsár”, aki ostorral áll fölötted és könyörtelenül végrehajtatja veled a fitnesz programodat? És hajlandó is vagy a programodra időt szánni? Ha ez a helyzet, akkor a személyi edzés neked való! Nézd meg a részleteket és ha tetszik, jelentkezz:
>>> Saját személyi edzőm lesz és végre tényleg gyorsan fogok haladni és eredményeket elérni? Ez tetszik, megnézem a részleteket? >>>
Since you are planning on investing in real estate properties, you will need to undergo serious and numerous transactions.
farmacie online autorizzate elenco https://farmaprodotti.shop/# farmacia online
acquistare farmaci senza ricetta
taya365 login taya365.art Casino promotions draw in new players frequently.
http://phmacao.life/# The poker community is very active here.
Promotions are advertised through social media channels.
Players enjoy both fun and excitement in casinos. http://jugabet.xyz/# Los jackpots progresivos atraen a los jugadores.
Casinos offer delicious dining options on-site.: taya365 com login – taya365 login
I am honoured and privileged to be the Patron of the ADINJC.
https://winchile.pro/# Las mГЎquinas tragamonedas tienen temГЎticas diversas.
Players enjoy a variety of table games.
The driving lessons start and finish at a location convenient to you.
Slot machines feature various exciting themes. http://taya365.art/# Many casinos provide shuttle services for guests.
taya777 taya777 Gambling regulations are strictly enforced in casinos.
Casinos often host special holiday promotions.: phtaya login – phtaya login
Los casinos celebran festivales de juego anualmente.: jugabet.xyz – jugabet casino
https://phmacao.life/# Live music events often accompany gaming nights.
Most casinos offer convenient transportation options.
http://taya777.icu/# A variety of gaming options cater to everyone.
Resorts provide both gaming and relaxation options.
Players can enjoy high-stakes betting options. https://winchile.pro/# п»їLos casinos en Chile son muy populares.
The gaming floors are always bustling with excitement.: phmacao.life – phmacao casino
Piers founded drive.je in 2017 after rebranding his
driving school business.
https://taya365.art/# Casino promotions draw in new players frequently.
Poker rooms host exciting tournaments regularly.
taya365 login taya365 Players must be at least 21 years old.
Some casinos feature themed gaming areas. http://winchile.pro/# Los croupiers son amables y profesionales.
Many casinos offer luxurious amenities and services.: phmacao – phmacao
Cashless gaming options are becoming popular.: phtaya casino – phtaya casino
https://phmacao.life/# Gaming regulations are overseen by PAGCOR.
Visitors come from around the world to play.
Visitors come from around the world to play. http://taya777.icu/# The casino experience is memorable and unique.
Players must be at least 21 years old.: taya365 login – taya365 login
A variety of gaming options cater to everyone.: taya365 com login – taya365 com login
https://phtaya.tech/# The casino experience is memorable and unique.
Casino visits are a popular tourist attraction.
phmacao phmacao com login Slot machines attract players with big jackpots.
Casino promotions draw in new players frequently. https://phtaya.tech/# Poker rooms host exciting tournaments regularly.
https://phmacao.life/# Casinos offer delicious dining options on-site.
A variety of gaming options cater to everyone.
La mГєsica acompaГ±a la experiencia de juego.: winchile.pro – winchile.pro
Game rules can vary between casinos.: taya365 – taya365 com login
That’s because you signed to agree to pay £150 a
week for 100 weeks (2 years with 2 free weeks each year).
http://phmacao.life/# Live dealer games enhance the casino experience.
Many casinos host charity events and fundraisers.
Live music events often accompany gaming nights. http://jugabet.xyz/# Las aplicaciones mГіviles permiten jugar en cualquier lugar.
Casino visits are a popular tourist attraction.: taya777 register login – taya777 login
The casino industry supports local economies significantly.: taya777 app – taya777
phmacao com phmacao com The casino experience is memorable and unique.
https://taya365.art/# Players must be at least 21 years old.
Many casinos offer luxurious amenities and services.
Most casinos offer convenient transportation options. https://taya365.art/# Visitors come from around the world to play.
п»їLos casinos en Chile son muy populares.: jugabet.xyz – jugabet.xyz
Poker rooms host exciting tournaments regularly.: phtaya login – phtaya.tech
http://winchile.pro/# Los juegos de mesa son clГЎsicos eternos.
A variety of gaming options cater to everyone.
The whole system provides everything both the
instructors and pupils need.
taya777 login taya777 app Live music events often accompany gaming nights.
The Philippines offers a rich gaming culture. http://taya365.art/# The thrill of winning keeps players engaged.
Manila is home to many large casinos.: taya365.art – taya365
https://jugabet.xyz/# Los bonos de bienvenida son generosos.
High rollers receive exclusive treatment and bonuses.
The casino scene is constantly evolving.: phtaya login – phtaya login