Te is azt gondolod, hogy 50 felett neked már reszeltek? Ezért nem is érdemes elkezdeni edzeni? Ha igen, akkor nézzünk egy egyszerű példát arról, hogy milyen fejlődést lehet elérni egy hónap alatt 55 évesen. :-)
A legtöbb levélíróm úgy kezdi a mondandóját, hogy „Elmúltam már 40, 50, 60 éves, már úgysem várhatok csodákat magamtól”, ezért felteszem azt a kérdést: Szerinted lehet fejlődni 50 év felett is? Persze, hogy, igen! Saját magamon szoktam tesztelni, ha valami újat, valami másfajta edzést csinálok, hogy mit is lehet elérni.
Az év utolsó napján, minden előzetes felkészülés nélkül részt vettem a szilveszteri futáson, amit Tatán az Öreg-tó körül rendeznek meg minden évben. Ez 7,2 km-es távot jelent. Azt azért nem mondom, hogy nem vagyok edzésben, hiszen heti kettő spinning és alakformáló órát tartok, ezen kívül súlyzós edzéseken is részt veszek. Futottam is, igaz, nyáron utoljára, de ha leállsz valamilyen típusú mozgással, hamar visszakerülsz a kiinduló helyzetedhez, vagyis a nullához, ahonnan elindultál.
Hiába van megfelelő erő és állóképességem az edzések által, ettől még nem fogok fejlődni futásban. A spinning órákat már 7-8 éve tartom, amelyhez a szervezetem már hozzászokott. Kérdés, hogy egy ilyen állandó kardió edzés mellett, miért nem sikerült a futásomat fejleszteni? Miért nem fejlődött a futóteljesítményem a spinning edzés által?

Johanna Quaas, 91 évesen
Egy kis anatómiai kitérő
Ugye azt tudjuk, hogy bármi is a célunk (zsírcsökkentés, izomépítés) a szív és érrendszerünket is kell fejlesztenünk. Ennek az izmok oxigén ellátottsága miatt van nagy jelentősége. Kalóriaégetés akkor jön létre, ha az izomszöveteket munkára sarkallod. Minél nagyobb az izommunka szükséglete, annál nagyobb a kalória leadás. Az izmok munkáját pedig kiszolgálja a szív- és érrendszerünk. Mivel spinning edzéseket tartottam, ezért a szív- és érrendszerem egy fajta edzéshez (izommunkához), jelen esetben csak a spinninghez alkalmazkodott. Futásban nem fejlődtem, mert az izomrendszerem nem volt ilyen irányban terhelve. Ha folyamatosan fejlődni szeretnél, mindig szükség van egy újabb kihívásra legyen szó kardió edzésről vagy izomépítésről.
De a futásra visszatérve, azóta két futást iktatok be egy héten. Az egyiket 15-20 percen át közepes tempóval végzem. Semmi különös. Ezt ráhangolódásnak tekintem a második futóedzésemre, és itt van a kutya elásva.
Mert a második edzésnél már fejlesztem magam. Amikor elkezdtem, annyi volt a célom, hogy 30 percet egyfolytában, gond nélkül, jólesően le tudjak futni. Ezt már 2 hét alatt elértem. De mit csináljunk, ha nem akarunk egyre több időt fordítani az edzésre, és úgy fejlődni? Egyszerű: ne az időt növeljük, hanem a távot. Azaz ne kezdjünk el egyre hosszabb edzésekben gondolkodni, hanem a már meglévő időben próbáljunk minél nagyobb távot lefutni (azaz gyorsuljunk)!
Sokan esnek abba a hibába, hogy egyre több időt töltenek el a futópadon, hiszen ahogy a szervezet hozzászokik a terheléshez, egyre jobban-, egyre többet fogsz bírni. De hidd el, sokkal többet érsz el, ha kevesebb idő alatt, nagyobb intenzitásra kapcsolsz.

Az első próbálkozásom eredménye
Visszanéztem az adatokat, melyet vasárnaponként lefutottam. Január 2-án 30 perc alatt 4,08 km-t futottam 8,2 km/h-s átlagsebességgel és 9,2 km/h-s maximális sebességgel. Ez egyébként úgy nézett ki, hogy 7,2 km/h kezdő sebességre állítottam a gépet, majd időközönként két tizedet emeltem a gyorsaságon, amíg elértem a 9,2-t. Nem volt szervezettség az emelésben, csak, ahogy gondoltam. De nyilván jobb, ha kitalálsz egy rendszert és azt követed.

9 edzéssel később!
Négy héttel és 9 edzéssel később, február 3-án már az volt a célom, hogy az 5 km-t lefussam 30 percen belül. Sikerült! 5 km 29,46 perc alatt. Jól látszik, hogy mekkora a fejlődés. Már a kezdő sebességem magasabb volt, mint az első futásom maximális sebessége! Február 3.-án 10,2 km/h-ás sebességgel indultam, 11,2 km/h volt a végsebességem az utolsó szakasznál. Gyakorlatilag 6 perces kilométereket futottam. És akkor most nézzük a kemény tényeket! :-)
Mennyit is fejlődtem az egy hónap alatt? 920 méterrel futottam többet a fél óra alatt. Ha belegondolsz, a 920 méter valójában 22,55%-os fejlődést jelent. 55 évesen. Egy hónap alatt. Mindössze 9 edzéssel. Tény, hogy a kezdeti fejlődés mindig a leggyorsabb. De ez igazából előny, nem hátrány. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a tested teljesítőképességét mindössze néhány hónap alatt jelentősen emelheted. Egy titok van: az előző edzésen leadott teljesítményt, mindig egy picivel túl kell szárnyalni. Úgyhogy senki ne keseredjen el a kora miatt! A test mozgásra termett! Használd ezt ki! Kezdj el sportolni most és feszegesd a határaidat!
Egyébként, mióta megírtam ezt a cikket, még 2 percet javítottam, tehát most már 28 perc alatt lefutom az 5 km-t. Szóval bármennyi idős is vagy, biztos lehetsz benne, hogy még messze nem reszeltek neked. Amíg van akarat és szándék, lehetsz fittebb!
Belevágnál?
Három dologgal tudjuk segíteni az elhatározásodat, ha belevágsz az edzésbe:
Állapotfelmérés/Konzultáció
Ezen nem csak a jelenlegi fizikai állapotodat, de a lehetséges fejlődésed ütemét vagy ha stagnálni kezdtél, a további haladásodat is átbeszélhetjük!
>>> Megyek, megnézem az állapotfelmérés részleteit >>>
Programok, Edzéstervek
Ha már körbe néztél az oldalon, láthatod, hogy az edzésterved megfelelő programozása nem banális dolog. A megfelelő gyakorlatok összeállítása, a célodhoz illeszkedő gyakorlatkombinációk, szettek, ismétlésszámok, edzésvolumen, és a megfelelő egyensúly mind elengedhetetlenek. Ezek nélkül gyorsan stagnálásba csaphat át az erőfeszítésed, rosszabb esetben helytelen gyakorlatokkal vagy hosszú távú strukturális egyensúlytalanságokból eredő tartós sérülésekhez is vezethet a nem kellő odafigyeléssel összeállított edzésprogram. Az edzésterveinkkel időt, pénzt, és energiát spórolhatsz, mert tudhatod, hogy kellő gondossággal és szakértelemmel lettek összerakva.
>>> Körbenézek a programok és edzéstervek között >>>
Személyi Edzés
Már pontosan tudod, hogy mit szeretnél elérni? Csak kellene segítség a reális céldátum meghatározásában? És kellene egy komplett személyre szabott, folyamatosan variált változatos fitnesz program? Állandó felügyelet? Monitoring? Kell egy „hajcsár”, aki ostorral áll fölötted és könyörtelenül végrehajtatja veled a fitnesz programodat? És hajlandó is vagy a programodra időt szánni? Ha ez a helyzet, akkor a személyi edzés neked való! Nézd meg a részleteket és ha tetszik, jelentkezz:
>>> Saját személyi edzőm lesz és végre tényleg gyorsan fogok haladni és eredményeket elérni? Ez tetszik, megnézem a részleteket? >>>
Клиника «МедАльянс» оказывает профессиональную медицинскую помощь на дому в Москве и Московской области круглосуточно. Опытные врачи-наркологи приедут в течение часа после вызова, проведут полную диагностику, поставят капельницу и быстро вернут пациента в стабильное состояние.
Детальнее – https://kapelnica-ot-zapoya-moskva000.ru/kapelnicza-ot-zapoya-czena-msk/
Особенно важно на этапе поступления пройти полную психодиагностику и получить адаптированную под конкретного пациента программу. Это позволит учитывать возможные сопутствующие расстройства, включая тревожные, аффективные и когнитивные нарушения.
Изучить вопрос глубже – наркологическая клиника на дом
При вызове нарколога на дом в клинике «МедТрезвость» пациент получает квалифицированную помощь, состоящую из нескольких этапов:
Подробнее можно узнать тут – нарколог на дом клиника
На этом этапе врач детально выясняет, как долго продолжается запой, какие симптомы наблюдаются, и имеются ли сопутствующие заболевания. Точный анализ информации помогает оперативно определить степень интоксикации и подобрать оптимальные методы детоксикации, что является ключом к предотвращению дальнейших осложнений.
Исследовать вопрос подробнее – врач нарколог на дом рязань
Наркологическая помощь «ТюменьМед» не ограничивается только физической детоксикацией. В состав команды входят психологи и социальные работники, которые проводят мотивационные беседы, обучают навыкам самоконтроля и оказывают помощь в планировании досуга и социальных активностей после детоксикации.
Разобраться лучше – https://narkologicheskaya-klinika-tyumen10.ru
Как отмечает врач-нарколог Иванов И.И., «без своевременной медицинской помощи при запое повышается риск необратимых изменений в организме и летального исхода».
Разобраться лучше – срочный вывод из запоя нижний тагил
Для успешного вывода из запоя используется комплексный подход с участием специалистов разных профилей. Более подробно об этом можно узнать на официальном портале наркологической службы.
Подробнее тут – вывод из запоя цена
Клиника «ВладимирМед» предоставляет круглосуточную анонимную помощь при алкогольной зависимости с возможностью выезда врача на дом. Мы объединяем профессиональную наркологию, психологическую поддержку и современные технологии детоксикации, чтобы каждый пациент мог получить комплексное лечение в безопасной и комфортной обстановке. Конфиденциальность и оперативность — ключевые принципы нашей работы, помогающие начать новый этап жизни без страха осуждения и лишних процедур.
Подробнее тут – http://www.domen.ru
opiniones farmacias direct sildenafilo 10 mg bentran crema
Запой представляет собой критическую фазу алкогольной зависимости, когда организм теряет способность регулировать потребление спиртного, что может привести к опасным последствиям для здоровья. В Волгограде вызов нарколога на дом становится эффективным и оперативным решением, позволяющим начать детоксикацию и стабилизацию состояния пациента в привычной обстановке. Такой формат лечения обеспечивает полную конфиденциальность, снижает уровень стресса и позволяет избежать длительной госпитализации.
Ознакомиться с деталями – наркологический вывод из запоя в волгограде
Когда организм на пределе, важна срочная помощь в Москве — это команда опытных наркологов, которые помогут быстро и мягко выйти из запоя без вреда для здоровья.
Детальнее – капельница от запоя на дому в Москве
Метод лечения
Разобраться лучше – http://lechenie-narkomanii-vladimir10.ru
https://enclomiphenebestprice.shop/# enclomiphene for men
Вся процедура проходит под полным контролем врача и занимает от 40 минут до 2 часов. Пациенту и его родственникам даются рекомендации по дальнейшему лечению и профилактике повторных запоев.
Разобраться лучше – http://kapelnica-ot-zapoya-moskva00.ru
Самостоятельно выйти из запоя — почти невозможно. В Москве врачи клиники проводят медикаментозный вывод из запоя с круглосуточным выездом. Доверяйте профессионалам.
Узнать больше – врач на дом капельница от запоя
На базе частной клиники «Здоровье+» пациентам доступны как экстренные, так и плановые формы наркологической помощи. Все процедуры соответствуют стандартам Минздрава РФ и проводятся с соблюдением конфиденциальности.
Подробнее тут – неотложная наркологическая помощь тула
Каждый день запоя увеличивает риск для жизни. Не рискуйте — специалисты в Москве приедут на дом и окажут экстренную помощь. Без боли, стресса и ожидания.
Разобраться лучше – капельница от запоя на дому в Москве
Сразу после поступления вызова специалист прибывает на дом для проведения первичного осмотра. На данном этапе нарколог:
Узнать больше – http://narcolog-na-dom-ryazan00.ru/vyzov-narkologa-na-dom-ryazan/
enclomiphene testosterone: enclomiphene buy – enclomiphene buy
Наркологическая помощь на дому становится всё более востребованной благодаря своей доступности, конфиденциальности и эффективности. Клиника «МедТрезвость» предлагает пациентам целый ряд важных преимуществ:
Ознакомиться с деталями – https://narcolog-na-dom-sankt-peterburg0.ru/vyzov-narkologa-na-dom-spb
http://enclomiphenebestprice.com/# enclomiphene best price
Наркологическая помощь «ТюменьМед» не ограничивается только физической детоксикацией. В состав команды входят психологи и социальные работники, которые проводят мотивационные беседы, обучают навыкам самоконтроля и оказывают помощь в планировании досуга и социальных активностей после детоксикации.
Подробнее можно узнать тут – http://www.domen.ru
Современная наркологическая клиника в Каменске-Уральском предоставляет комплексные услуги по диагностике и лечению различных видов зависимостей. Заболевания, связанные с алкоголизмом и наркоманией, требуют индивидуального подхода и применения современных медицинских технологий. В условиях клиники обеспечивается полный медицинский контроль и психологическая поддержка, что способствует успешной реабилитации пациентов.
Подробнее тут – narkologicheskaya-klinika-kamensk-uralskij11.ru/
В рамках услуги вызова нарколога на дом используется современное оборудование и препараты, одобренные для амбулаторного применения.
Подробнее тут – нарколог на дом вывод из запоя в каменске-уральском