Te is azt gondolod, hogy 50 felett neked már reszeltek? Ezért nem is érdemes elkezdeni edzeni? Ha igen, akkor nézzünk egy egyszerű példát arról, hogy milyen fejlődést lehet elérni egy hónap alatt 55 évesen. :-)
A legtöbb levélíróm úgy kezdi a mondandóját, hogy „Elmúltam már 40, 50, 60 éves, már úgysem várhatok csodákat magamtól”, ezért felteszem azt a kérdést: Szerinted lehet fejlődni 50 év felett is? Persze, hogy, igen! Saját magamon szoktam tesztelni, ha valami újat, valami másfajta edzést csinálok, hogy mit is lehet elérni.
Az év utolsó napján, minden előzetes felkészülés nélkül részt vettem a szilveszteri futáson, amit Tatán az Öreg-tó körül rendeznek meg minden évben. Ez 7,2 km-es távot jelent. Azt azért nem mondom, hogy nem vagyok edzésben, hiszen heti kettő spinning és alakformáló órát tartok, ezen kívül súlyzós edzéseken is részt veszek. Futottam is, igaz, nyáron utoljára, de ha leállsz valamilyen típusú mozgással, hamar visszakerülsz a kiinduló helyzetedhez, vagyis a nullához, ahonnan elindultál.
Hiába van megfelelő erő és állóképességem az edzések által, ettől még nem fogok fejlődni futásban. A spinning órákat már 7-8 éve tartom, amelyhez a szervezetem már hozzászokott. Kérdés, hogy egy ilyen állandó kardió edzés mellett, miért nem sikerült a futásomat fejleszteni? Miért nem fejlődött a futóteljesítményem a spinning edzés által?

Johanna Quaas, 91 évesen
Egy kis anatómiai kitérő
Ugye azt tudjuk, hogy bármi is a célunk (zsírcsökkentés, izomépítés) a szív és érrendszerünket is kell fejlesztenünk. Ennek az izmok oxigén ellátottsága miatt van nagy jelentősége. Kalóriaégetés akkor jön létre, ha az izomszöveteket munkára sarkallod. Minél nagyobb az izommunka szükséglete, annál nagyobb a kalória leadás. Az izmok munkáját pedig kiszolgálja a szív- és érrendszerünk. Mivel spinning edzéseket tartottam, ezért a szív- és érrendszerem egy fajta edzéshez (izommunkához), jelen esetben csak a spinninghez alkalmazkodott. Futásban nem fejlődtem, mert az izomrendszerem nem volt ilyen irányban terhelve. Ha folyamatosan fejlődni szeretnél, mindig szükség van egy újabb kihívásra legyen szó kardió edzésről vagy izomépítésről.
De a futásra visszatérve, azóta két futást iktatok be egy héten. Az egyiket 15-20 percen át közepes tempóval végzem. Semmi különös. Ezt ráhangolódásnak tekintem a második futóedzésemre, és itt van a kutya elásva.
Mert a második edzésnél már fejlesztem magam. Amikor elkezdtem, annyi volt a célom, hogy 30 percet egyfolytában, gond nélkül, jólesően le tudjak futni. Ezt már 2 hét alatt elértem. De mit csináljunk, ha nem akarunk egyre több időt fordítani az edzésre, és úgy fejlődni? Egyszerű: ne az időt növeljük, hanem a távot. Azaz ne kezdjünk el egyre hosszabb edzésekben gondolkodni, hanem a már meglévő időben próbáljunk minél nagyobb távot lefutni (azaz gyorsuljunk)!
Sokan esnek abba a hibába, hogy egyre több időt töltenek el a futópadon, hiszen ahogy a szervezet hozzászokik a terheléshez, egyre jobban-, egyre többet fogsz bírni. De hidd el, sokkal többet érsz el, ha kevesebb idő alatt, nagyobb intenzitásra kapcsolsz.

Az első próbálkozásom eredménye
Visszanéztem az adatokat, melyet vasárnaponként lefutottam. Január 2-án 30 perc alatt 4,08 km-t futottam 8,2 km/h-s átlagsebességgel és 9,2 km/h-s maximális sebességgel. Ez egyébként úgy nézett ki, hogy 7,2 km/h kezdő sebességre állítottam a gépet, majd időközönként két tizedet emeltem a gyorsaságon, amíg elértem a 9,2-t. Nem volt szervezettség az emelésben, csak, ahogy gondoltam. De nyilván jobb, ha kitalálsz egy rendszert és azt követed.

9 edzéssel később!
Négy héttel és 9 edzéssel később, február 3-án már az volt a célom, hogy az 5 km-t lefussam 30 percen belül. Sikerült! 5 km 29,46 perc alatt. Jól látszik, hogy mekkora a fejlődés. Már a kezdő sebességem magasabb volt, mint az első futásom maximális sebessége! Február 3.-án 10,2 km/h-ás sebességgel indultam, 11,2 km/h volt a végsebességem az utolsó szakasznál. Gyakorlatilag 6 perces kilométereket futottam. És akkor most nézzük a kemény tényeket! :-)
Mennyit is fejlődtem az egy hónap alatt? 920 méterrel futottam többet a fél óra alatt. Ha belegondolsz, a 920 méter valójában 22,55%-os fejlődést jelent. 55 évesen. Egy hónap alatt. Mindössze 9 edzéssel. Tény, hogy a kezdeti fejlődés mindig a leggyorsabb. De ez igazából előny, nem hátrány. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a tested teljesítőképességét mindössze néhány hónap alatt jelentősen emelheted. Egy titok van: az előző edzésen leadott teljesítményt, mindig egy picivel túl kell szárnyalni. Úgyhogy senki ne keseredjen el a kora miatt! A test mozgásra termett! Használd ezt ki! Kezdj el sportolni most és feszegesd a határaidat!
Egyébként, mióta megírtam ezt a cikket, még 2 percet javítottam, tehát most már 28 perc alatt lefutom az 5 km-t. Szóval bármennyi idős is vagy, biztos lehetsz benne, hogy még messze nem reszeltek neked. Amíg van akarat és szándék, lehetsz fittebb!
Belevágnál?
Három dologgal tudjuk segíteni az elhatározásodat, ha belevágsz az edzésbe:
Állapotfelmérés/Konzultáció
Ezen nem csak a jelenlegi fizikai állapotodat, de a lehetséges fejlődésed ütemét vagy ha stagnálni kezdtél, a további haladásodat is átbeszélhetjük!
>>> Megyek, megnézem az állapotfelmérés részleteit >>>
Programok, Edzéstervek
Ha már körbe néztél az oldalon, láthatod, hogy az edzésterved megfelelő programozása nem banális dolog. A megfelelő gyakorlatok összeállítása, a célodhoz illeszkedő gyakorlatkombinációk, szettek, ismétlésszámok, edzésvolumen, és a megfelelő egyensúly mind elengedhetetlenek. Ezek nélkül gyorsan stagnálásba csaphat át az erőfeszítésed, rosszabb esetben helytelen gyakorlatokkal vagy hosszú távú strukturális egyensúlytalanságokból eredő tartós sérülésekhez is vezethet a nem kellő odafigyeléssel összeállított edzésprogram. Az edzésterveinkkel időt, pénzt, és energiát spórolhatsz, mert tudhatod, hogy kellő gondossággal és szakértelemmel lettek összerakva.
>>> Körbenézek a programok és edzéstervek között >>>
Személyi Edzés
Már pontosan tudod, hogy mit szeretnél elérni? Csak kellene segítség a reális céldátum meghatározásában? És kellene egy komplett személyre szabott, folyamatosan variált változatos fitnesz program? Állandó felügyelet? Monitoring? Kell egy „hajcsár”, aki ostorral áll fölötted és könyörtelenül végrehajtatja veled a fitnesz programodat? És hajlandó is vagy a programodra időt szánni? Ha ez a helyzet, akkor a személyi edzés neked való! Nézd meg a részleteket és ha tetszik, jelentkezz:
>>> Saját személyi edzőm lesz és végre tényleg gyorsan fogok haladni és eredményeket elérni? Ez tetszik, megnézem a részleteket? >>>
pharmacy no prescription required http://megaindiapharm.com/# mail order pharmacy india
us pharmacy no prescription https://megaindiapharm.com/# world pharmacy india
medicine in mexico pharmacies: buying from online mexican pharmacy – mexican border pharmacies shipping to usa
online pharmacy delivery usa: family pharmacy – Best online pharmacy
canadian 24 hour pharmacy easy canadian pharm canadapharmacyonline
promo code for canadian pharmacy meds http://discountdrugmart.pro/# discount drug mart
best canadian pharmacy no prescription http://megaindiapharm.com/# MegaIndiaPharm
Best online pharmacy: Cheapest online pharmacy – online pharmacy delivery usa
prescription free canadian pharmacy https://easycanadianpharm.com/# easy canadian pharm
drug mart: discount drugs – discount drug mart pharmacy
Very informative!
canadian pharmacy discount coupon http://easycanadianpharm.com/# easy canadian pharm
Because of this course, I was able to pass the road test on my first try.
Cheapest online pharmacy: Online pharmacy USA – online pharmacy delivery usa
best no prescription pharmacy http://megaindiapharm.com/# best india pharmacy
At US ONE Driving School, we make certain that you are ready for the New York City driving experience.
Parent/guardian to enroll and complete the AAA 2-hour RMV-required parent class.
Cheapest online pharmacy Online pharmacy USA family pharmacy
family pharmacy: canada pharmacy not requiring prescription – online canadian pharmacy coupon
Complete the 50 hours of behind-the-wheel practice with your at-home coach before you
are ready for the road test.
best no prescription pharmacy https://discountdrugmart.pro/# uk pharmacy no prescription
pharmacy no prescription required http://xxlmexicanpharm.com/# medicine in mexico pharmacies
easy canadian pharm: easy canadian pharm – canada drugs reviews
xxl mexican pharm: buying prescription drugs in mexico online – mexico drug stores pharmacies
cheapest pharmacy to fill prescriptions without insurance http://xxlmexicanpharm.com/# xxl mexican pharm
canadian pharmacy world coupons https://megaindiapharm.com/# india pharmacy mail order
best online pharmacies in mexico: xxl mexican pharm – xxl mexican pharm
xxl mexican pharm xxl mexican pharm purple pharmacy mexico price list
family pharmacy: family pharmacy – Best online pharmacy
cheapest pharmacy for prescriptions without insurance http://discountdrugmart.pro/# discount drug mart
overseas pharmacy no prescription https://megaindiapharm.com/# Mega India Pharm
rx pharmacy no prescription https://familypharmacy.company/# online pharmacy delivery usa
online pharmacy delivery usa: online pharmacy delivery usa – Online pharmacy USA
mexico pharmacies prescription drugs: mexican drugstore online – mexican mail order pharmacies
canadian online pharmacy no prescription https://megaindiapharm.com/# indian pharmacy online
cheapest pharmacy for prescriptions http://xxlmexicanpharm.com/# mexican online pharmacies prescription drugs
discount drug pharmacy discount drug mart discount drug mart pharmacy
xxl mexican pharm: xxl mexican pharm – buying prescription drugs in mexico
online pharmacy delivery usa: online pharmacy delivery usa – Best online pharmacy
canadian pharmacy no prescription needed http://discountdrugmart.pro/# discount drug pharmacy
canadian pharmacy world coupon https://discountdrugmart.pro/# discount drug mart
drugmart: mail order pharmacy no prescription – drug mart
cheapest pharmacy for prescription drugs https://megaindiapharm.shop/# MegaIndiaPharm
online pharmacy no prescription https://discountdrugmart.pro/# discount drugs
easy canadian pharm: easy canadian pharm – easy canadian pharm
canada drugs coupon code https://discountdrugmart.pro/# discount drug pharmacy
rx pharmacy coupons https://xxlmexicanpharm.com/# xxl mexican pharm
prescription drugs from canada https://familypharmacy.company/# Cheapest online pharmacy
drug mart: discount drug mart – drugstore com online pharmacy prescription drugs
canadian pharmacy coupon code http://easycanadianpharm.com/# easy canadian pharm