Avagy „a közép- és időskori izomépítés és alakformálás élettani alapjai”
Többen érdeklődnek, sőt, sokszor az Alakváltó Programban is úgy kezdik a bemutatkozást, hogy „de én már elmúltam ennyi meg annyi éves, lehet nekem még bármit is csinálni?” Erről mindig eszembe jut, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire át tudja értékelni a 40-50-60-as éveket. Fiatal koromban egy negyven évesre azt mondtam, hogy „Úristen, de öreg!”, most azt mondom, hogy lehet idősebb korban is fiatalosan élni, és élvezni az életet, sőt azt gondolom, hogy már meg is tehetem, hogy csak magamra koncentráljak, hiszen nincsenek olyan befolyásoló tényezők, mint ifjú korban! :-) De nézzük, mi is történik élettanilag velünk, amelyet szintén tudunk befolyásolni, így csökkentve az öregedés folyamatát és hatásait.
Először is nézzük meg, mi történik az izmokkal, ahogy öregszünk
Ez egyszerű: az izomtömeg csökken. A felnőttek 40 éves kor fölött úgy 10 évente elveszítik az izomtömegük 3-5%-át. Ez az izomtömeg-csökkenés 50 éves kor után évi 1-2%-kal növekszik. Az izomzat, erőben tart minket, kalóriát éget, segít fenntartani a súlyunkat, és hozzájárul az egyensúlyunk megtartásához, a csontjaink szilárdságához. Nélküle elveszítjük a mobilitásunkat és a mozgás szabadságunkat. Éppen ezért törekednünk kell arra, hogy minél többet használjuk, terheljük, hiszen ezzel az izmaink megtartását és karbantartását biztosíthatjuk.
A jó hír az, hogy az izomtömeget tudod növelni bármely életkorban
Az izomtömeg növekedése ugyanis nem más, mint egy válaszreakció a szervezeted részéről az elvégzett gyakorlatokra. Ha az izmaid nem képesek elvégezni a feladatot, amit rájuk osztasz, a szervezet gondoskodik arról, hogy az izmok teherbíró képességét növelje. Minden korban. Egy fontos súlyterheléses kísérletet végeztek 100 idősebb korú férfival és nővel, akik mind egy bostoni idősotthon lakói voltak. Az életkoruk 72-98 év, az átlagéletkoruk pedig 87 év. A résztvevőkkel a súlyok fokozatos emelése mellett heti három alkalommal végeztek alsótestre (lábra) gyakorlatokat 10 héten keresztül. A 10. hét végére, a combjuk tömege 2,7%-ot, a gyaloglásuk sebessége 12%-ot, és a lábuk ereje pedig 113%-ot nőtt!
Egy hasonló tanulmányban 65-79 éves felnőttek vettek részt, akik súlyokat emeltek, szintén heti háromszor három hónapig. Mindeközben növelték a gyaloglási állóképességüket 38%-kal, jelentős tömegnövekedés nélkül. Ida Weiss, a 91-éves résztvevője a Boston tanulmánynak a következőt mondta a tanulmány végeztével, „Ez nekem nagyon hasznos volt! Amikor belevágtam voltak dolgok, amiket nem tudtam megcsinálni, de most meg tudom őket csinálni. Már nem hinném, hogy sokáig fogok élni, de már most érzem a különbséget.”
Szóval, ha egy 91 éves hölgy is profitál a mozgás hatására, akkor nem kérdés a válaszom: Lehet idősebb korban is izomzatot fejleszteni! A 50 éven felülieknek, a türelem a legfontosabb kulcs az erős és izmos test megszerzéséhez. A növekvő életkor velejárója, hogy a legtöbb rendszer a szervezetben lassul, beleértve az izmok fejlődését is. Ez a természetnek a törvénye. El kell fogadnod a valóságot! Ugyanakkor, bár idősebb korban az izomfejlesztés is több időt vesz igénybe, a lényeg mégis csak az, hogy lehetséges. Pusztán több türelem kell hozzá. Szerencsére idősebb korra meg is vagyunk áldva több türelemmel. :-)
Fontos felismerni, hogy az izomépítés a legjobb módja annak, hogy a lassuló anyagcseréd ellen tegyél!
Ezért a legjobb a súlyzós vagy ellenállással történő gyakorlatok elvégzése, melyek idős emberek számára éppoly kiválóak az izomépítésre, mint kalóriaégetésre. A gyakorlatok megkezdése előtt azonban mindenképpen igyál egy pohár vizet, hogy nehogy dehidratálódj az edzés alatt, és edzés közben is gondolj a vízpótlásra! Fontos továbbá a bemelegítő gyakorlatok elvégzése az edzés megkezdése előtt. Szintén jó ötlet az edzés előtt 1-1,5 órával fehérje tartalmú táplálékot fogyasztani (joghurt, zabkása, sajt), edzés után pedig főtt tojást, hogy a szervezetnek elegendő fehérje álljon rendelkezésére az izmok növeléséhez. Kezd kisebb súllyal és fokozatosan emelj a súlyokon! Ne eddzél túl sokat és túl nagy súllyal, mert sérülésekhez, rándulásokhoz vezet! Mindig tartsd észben, hogy ha megsérülsz, annak a gyógyulási ideje hosszabb lesz, mint egy 10-30 éves fickónak! Tehát csak türelem!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
pharmacie en ligne france livraison internationale: cialis prix – pharmacie en ligne pas cher
You said it adequately.!
zeus casino online https://cryptogamblingguru.com/poker/ casino online truffa.net
pharmacie en ligne sans ordonnance: pharmacie en ligne sans ordonnance – pharmacie en ligne fiable
vente de mГ©dicament en ligne https://kamagrameilleurprix.com/# pharmacie en ligne fiable
Oh my goodness! Impressive article dude! Thank you so much, However I am having issues with your RSS. I don’t know why I cannot join it. Is there anybody else getting identical RSS issues? Anybody who knows the answer will you kindly respond? Thanks!!
https://tadalafilmeilleurprix.com/# acheter mГ©dicament en ligne sans ordonnance
trouver un mГ©dicament en pharmacie
pharmacie en ligne sans ordonnance: Pharmacies en ligne certifiees – Pharmacie Internationale en ligne
Excellent post. I discovered the content extremely helpful. Appreciated the way you detailed everything.
I’m not that much of a online reader to be honest but your blogs really nice, keep it up! I’ll go ahead and bookmark your website to come back down the road. Cheers
acheter mГ©dicament en ligne sans ordonnance Pharmacies en ligne certifiees pharmacie en ligne france fiable
Pharmacie sans ordonnance: Achat mГ©dicament en ligne fiable – Achat mГ©dicament en ligne fiable
pharmacie en ligne france pas cher: achat kamagra – pharmacie en ligne pas cher
http://kamagrameilleurprix.com/# pharmacie en ligne france livraison belgique
Achat mГ©dicament en ligne fiable
pharmacie en ligne avec ordonnance: pharmacie en ligne france livraison belgique – п»їpharmacie en ligne france
Achat mГ©dicament en ligne fiable http://tadalafilmeilleurprix.com/# pharmacie en ligne sans ordonnance
mexican viagra
https://tadalafilmeilleurprix.shop/# pharmacie en ligne france livraison belgique
pharmacie en ligne france livraison belgique
Viagra sans ordonnance livraison 48h acheter du viagra Viagra vente libre allemagne
vente de mГ©dicament en ligne http://kamagrameilleurprix.com/# trouver un mГ©dicament en pharmacie
Viagra 100 mg sans ordonnance: Viagra pharmacie – Viagra 100 mg sans ordonnance
https://kamagrameilleurprix.com/# п»їpharmacie en ligne france
pharmacie en ligne livraison europe
Pharmacie sans ordonnance https://viagrameilleurprix.shop/# Viagra prix pharmacie paris
Achat mГ©dicament en ligne fiable: cialis generique – pharmacie en ligne sans ordonnance
The byway includes Colorado State Freeway sixty five from Cedaredge to Interstate 70 Exit 49 and Forest Service Road a hundred to the Land’s Finish Observatory.
Viagra 100mg prix acheter du viagra Viagra gГ©nГ©rique pas cher livraison rapide
Pharmacie sans ordonnance https://pharmaciemeilleurprix.com/# Pharmacie sans ordonnance
vente de mГ©dicament en ligne: trouver un mГ©dicament en pharmacie – pharmacie en ligne pas cher
Children’s rooms are populated with plenty of small and irregular gadgets that don’t conform to life on a shelf.
pharmacie en ligne france pas cher: pharmacie en ligne sans ordonnance – pharmacie en ligne livraison europe
Utah Fund of Funds has had great success, but needs to monetize the $200 million of tax credits it received from the legislature last year.
pharmacie en ligne france livraison belgique http://pharmaciemeilleurprix.com/# Pharmacie Internationale en ligne
Viagra homme sans ordonnance belgique Viagra vente libre pays Viagra sans ordonnance livraison 24h
Achat mГ©dicament en ligne fiable http://viagrameilleurprix.com/# Viagra sans ordonnance livraison 48h
Achat mГ©dicament en ligne fiable: Pharmacies en ligne certifiees – п»їpharmacie en ligne france
https://kamagrameilleurprix.shop/# pharmacie en ligne france fiable
pharmacie en ligne france fiable
acheter mГ©dicament en ligne sans ordonnance http://kamagrameilleurprix.com/# pharmacie en ligne france fiable
pharmacie en ligne fiable: achat kamagra – pharmacie en ligne avec ordonnance
pharmacie en ligne france pas cher Tadalafil sans ordonnance en ligne Pharmacie Internationale en ligne
https://viagrameilleurprix.com/# Viagra sans ordonnance 24h Amazon
pharmacies en ligne certifiГ©es
pharmacie en ligne france pas cher https://pharmaciemeilleurprix.shop/# Pharmacie en ligne livraison Europe
Viagra gГ©nГ©rique sans ordonnance en pharmacie: Viagra femme sans ordonnance 24h – Viagra en france livraison rapide
https://tadalafilmeilleurprix.com/# pharmacie en ligne france pas cher
pharmacie en ligne
Amazing postings. Many thanks!
online casino jack https://combatcasino.info/video-poker-online/ best online casino poland
п»їpharmacie en ligne france https://pharmaciemeilleurprix.shop/# Achat mГ©dicament en ligne fiable
Achat mГ©dicament en ligne fiable pharmacie en ligne Pharmacie sans ordonnance
acheter mГ©dicament en ligne sans ordonnance: achat kamagra – pharmacie en ligne france livraison belgique
https://pharmaciemeilleurprix.com/# Achat mГ©dicament en ligne fiable
pharmacie en ligne livraison europe
pharmacie en ligne livraison europe http://kamagrameilleurprix.com/# pharmacie en ligne pas cher
Achat mГ©dicament en ligne fiable: pharmacie en ligne sans ordonnance – acheter mГ©dicament en ligne sans ordonnance
http://viagrameilleurprix.com/# Viagra en france livraison rapide
vente de mГ©dicament en ligne