Avagy „a közép- és időskori izomépítés és alakformálás élettani alapjai”
Többen érdeklődnek, sőt, sokszor az Alakváltó Programban is úgy kezdik a bemutatkozást, hogy „de én már elmúltam ennyi meg annyi éves, lehet nekem még bármit is csinálni?” Erről mindig eszembe jut, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire át tudja értékelni a 40-50-60-as éveket. Fiatal koromban egy negyven évesre azt mondtam, hogy „Úristen, de öreg!”, most azt mondom, hogy lehet idősebb korban is fiatalosan élni, és élvezni az életet, sőt azt gondolom, hogy már meg is tehetem, hogy csak magamra koncentráljak, hiszen nincsenek olyan befolyásoló tényezők, mint ifjú korban! :-) De nézzük, mi is történik élettanilag velünk, amelyet szintén tudunk befolyásolni, így csökkentve az öregedés folyamatát és hatásait.
Először is nézzük meg, mi történik az izmokkal, ahogy öregszünk
Ez egyszerű: az izomtömeg csökken. A felnőttek 40 éves kor fölött úgy 10 évente elveszítik az izomtömegük 3-5%-át. Ez az izomtömeg-csökkenés 50 éves kor után évi 1-2%-kal növekszik. Az izomzat, erőben tart minket, kalóriát éget, segít fenntartani a súlyunkat, és hozzájárul az egyensúlyunk megtartásához, a csontjaink szilárdságához. Nélküle elveszítjük a mobilitásunkat és a mozgás szabadságunkat. Éppen ezért törekednünk kell arra, hogy minél többet használjuk, terheljük, hiszen ezzel az izmaink megtartását és karbantartását biztosíthatjuk.
A jó hír az, hogy az izomtömeget tudod növelni bármely életkorban
Az izomtömeg növekedése ugyanis nem más, mint egy válaszreakció a szervezeted részéről az elvégzett gyakorlatokra. Ha az izmaid nem képesek elvégezni a feladatot, amit rájuk osztasz, a szervezet gondoskodik arról, hogy az izmok teherbíró képességét növelje. Minden korban. Egy fontos súlyterheléses kísérletet végeztek 100 idősebb korú férfival és nővel, akik mind egy bostoni idősotthon lakói voltak. Az életkoruk 72-98 év, az átlagéletkoruk pedig 87 év. A résztvevőkkel a súlyok fokozatos emelése mellett heti három alkalommal végeztek alsótestre (lábra) gyakorlatokat 10 héten keresztül. A 10. hét végére, a combjuk tömege 2,7%-ot, a gyaloglásuk sebessége 12%-ot, és a lábuk ereje pedig 113%-ot nőtt!
Egy hasonló tanulmányban 65-79 éves felnőttek vettek részt, akik súlyokat emeltek, szintén heti háromszor három hónapig. Mindeközben növelték a gyaloglási állóképességüket 38%-kal, jelentős tömegnövekedés nélkül. Ida Weiss, a 91-éves résztvevője a Boston tanulmánynak a következőt mondta a tanulmány végeztével, „Ez nekem nagyon hasznos volt! Amikor belevágtam voltak dolgok, amiket nem tudtam megcsinálni, de most meg tudom őket csinálni. Már nem hinném, hogy sokáig fogok élni, de már most érzem a különbséget.”
Szóval, ha egy 91 éves hölgy is profitál a mozgás hatására, akkor nem kérdés a válaszom: Lehet idősebb korban is izomzatot fejleszteni! A 50 éven felülieknek, a türelem a legfontosabb kulcs az erős és izmos test megszerzéséhez. A növekvő életkor velejárója, hogy a legtöbb rendszer a szervezetben lassul, beleértve az izmok fejlődését is. Ez a természetnek a törvénye. El kell fogadnod a valóságot! Ugyanakkor, bár idősebb korban az izomfejlesztés is több időt vesz igénybe, a lényeg mégis csak az, hogy lehetséges. Pusztán több türelem kell hozzá. Szerencsére idősebb korra meg is vagyunk áldva több türelemmel. :-)
Fontos felismerni, hogy az izomépítés a legjobb módja annak, hogy a lassuló anyagcseréd ellen tegyél!
Ezért a legjobb a súlyzós vagy ellenállással történő gyakorlatok elvégzése, melyek idős emberek számára éppoly kiválóak az izomépítésre, mint kalóriaégetésre. A gyakorlatok megkezdése előtt azonban mindenképpen igyál egy pohár vizet, hogy nehogy dehidratálódj az edzés alatt, és edzés közben is gondolj a vízpótlásra! Fontos továbbá a bemelegítő gyakorlatok elvégzése az edzés megkezdése előtt. Szintén jó ötlet az edzés előtt 1-1,5 órával fehérje tartalmú táplálékot fogyasztani (joghurt, zabkása, sajt), edzés után pedig főtt tojást, hogy a szervezetnek elegendő fehérje álljon rendelkezésére az izmok növeléséhez. Kezd kisebb súllyal és fokozatosan emelj a súlyokon! Ne eddzél túl sokat és túl nagy súllyal, mert sérülésekhez, rándulásokhoz vezet! Mindig tartsd észben, hogy ha megsérülsz, annak a gyógyulási ideje hosszabb lesz, mint egy 10-30 éves fickónak! Tehát csak türelem!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
http://plinkocasi.com/# Plinko casino game
https://plinkocasi.com/# Plinko games
plinko casino: PlinkoFr – plinko game
pinco pinco.legal pinco legal
plinko casino: plinko casino – plinko casino
best online drugstore
https://plinkocasi.com/# Plinko game
Worth every penny. Super useful.
Cheers! Awesome stuff!
online casino in nc https://combatcasino.info/online-baccarat/ casino online ruleta republica dominicana
https://pinco.legal/# pinco.legal
Plinko-game: Plinko online – Plinko game for real money
pinco.legal: pinco legal – pinco
https://pinco.legal/# pinco slot
pinco slot pinco casino pinco.legal
https://plinkofr.com/# plinko ball
plinko casino: plinko nederland – plinko spelen
Plinko games: Plinko game – Plinko casino game
https://plinkocasi.com/# Plinko games
plinko germany: plinko ball – plinko game
https://plinkofr.com/# plinko argent reel avis
plinko casino: plinko spelen – plinko nl
plinko nederland: plinko – plinko nederland
https://plinkodeutsch.com/# plinko germany
pinco slot: pinco casino – pinco legal
Very good product! Practical.
Appreciate it, Numerous information!
best online casino paysafecard https://buckscasino.info/new-york-online-casinos/ syndicate casino play online
https://plinkofr.com/# plinko casino
You actually expressed that well!
winbet casino online bg https://mapcasino.info/sports-betting-sites/ casino online con bonus senza deposito
Plinko-game: Plinko online – Plinko-game
pinco casino: pinco legal – pinco legal
Regards. Excellent stuff.
10 min deposit online casino https://casinoslotoking.com/poker/ online casino jammin jars
I enjoyed going through this article. It’s so well-written and filled with useful information. Many thanks for sharing this content.
Loved this entry. It’s extremely well-researched and filled with valuable information. Excellent effort!
Thank you. Terrific stuff!
online cash casinos real money https://findscasino.info/fast-payout-casino/ casino de montreal online
https://plinkocasinonl.com/# plinko spelen
Amazing content. Cheers!
sugarhouse casino online app https://casinoshaman.com/online-casino-new-jersey/ newest and best online casinos usa players accepted fast payouts
https://plinkocasi.com/# Plinko game
Excellent article. I discovered the details highly useful. Adored the manner you clarified everything.
You actually said this adequately!
free online casino coupons https://hotgamblingguide.org/keno-casino-games/ online casino players
Loved this article. It’s so comprehensive and packed with useful insight. Many thanks for providing such beneficial details.
You actually expressed that perfectly.
rivers online casino real money login https://buckscasino.info/review-reddog/ los mejores casinos online de argentina
plinko casino: plinko argent reel avis – plinko ball
Effectively spoken without a doubt. .
$500 no deposit bonus online casino pa https://hotgamblingguide.com/nhl-betting-app/ online casino 2017
Thanks a lot. A lot of knowledge!
new online casino no deposit bonus 2020 https://casinosonlinenew.com/nba-betting/ michigan online casino sites
plinko spelen: plinko casino – plinko
http://plinkofr.com/# PlinkoFr
Regards! Useful stuff.
gta online diamond casino heist fingerprint https://onlinecasinoindex.us/best-credit-card-casinos/ watch casino royale full movie online free
https://plinkocasi.com/# Plinko
PlinkoDeutsch: plinko wahrscheinlichkeit – plinko ball
Really a good deal of great knowledge.
casino online ranking https://snipercasino.info/real-money-roulette/ ocean online casino bonus code