Avagy „a közép- és időskori izomépítés és alakformálás élettani alapjai”
Többen érdeklődnek, sőt, sokszor az Alakváltó Programban is úgy kezdik a bemutatkozást, hogy „de én már elmúltam ennyi meg annyi éves, lehet nekem még bármit is csinálni?” Erről mindig eszembe jut, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire át tudja értékelni a 40-50-60-as éveket. Fiatal koromban egy negyven évesre azt mondtam, hogy „Úristen, de öreg!”, most azt mondom, hogy lehet idősebb korban is fiatalosan élni, és élvezni az életet, sőt azt gondolom, hogy már meg is tehetem, hogy csak magamra koncentráljak, hiszen nincsenek olyan befolyásoló tényezők, mint ifjú korban! :-) De nézzük, mi is történik élettanilag velünk, amelyet szintén tudunk befolyásolni, így csökkentve az öregedés folyamatát és hatásait.
Először is nézzük meg, mi történik az izmokkal, ahogy öregszünk
Ez egyszerű: az izomtömeg csökken. A felnőttek 40 éves kor fölött úgy 10 évente elveszítik az izomtömegük 3-5%-át. Ez az izomtömeg-csökkenés 50 éves kor után évi 1-2%-kal növekszik. Az izomzat, erőben tart minket, kalóriát éget, segít fenntartani a súlyunkat, és hozzájárul az egyensúlyunk megtartásához, a csontjaink szilárdságához. Nélküle elveszítjük a mobilitásunkat és a mozgás szabadságunkat. Éppen ezért törekednünk kell arra, hogy minél többet használjuk, terheljük, hiszen ezzel az izmaink megtartását és karbantartását biztosíthatjuk.
A jó hír az, hogy az izomtömeget tudod növelni bármely életkorban
Az izomtömeg növekedése ugyanis nem más, mint egy válaszreakció a szervezeted részéről az elvégzett gyakorlatokra. Ha az izmaid nem képesek elvégezni a feladatot, amit rájuk osztasz, a szervezet gondoskodik arról, hogy az izmok teherbíró képességét növelje. Minden korban. Egy fontos súlyterheléses kísérletet végeztek 100 idősebb korú férfival és nővel, akik mind egy bostoni idősotthon lakói voltak. Az életkoruk 72-98 év, az átlagéletkoruk pedig 87 év. A résztvevőkkel a súlyok fokozatos emelése mellett heti három alkalommal végeztek alsótestre (lábra) gyakorlatokat 10 héten keresztül. A 10. hét végére, a combjuk tömege 2,7%-ot, a gyaloglásuk sebessége 12%-ot, és a lábuk ereje pedig 113%-ot nőtt!
Egy hasonló tanulmányban 65-79 éves felnőttek vettek részt, akik súlyokat emeltek, szintén heti háromszor három hónapig. Mindeközben növelték a gyaloglási állóképességüket 38%-kal, jelentős tömegnövekedés nélkül. Ida Weiss, a 91-éves résztvevője a Boston tanulmánynak a következőt mondta a tanulmány végeztével, „Ez nekem nagyon hasznos volt! Amikor belevágtam voltak dolgok, amiket nem tudtam megcsinálni, de most meg tudom őket csinálni. Már nem hinném, hogy sokáig fogok élni, de már most érzem a különbséget.”
Szóval, ha egy 91 éves hölgy is profitál a mozgás hatására, akkor nem kérdés a válaszom: Lehet idősebb korban is izomzatot fejleszteni! A 50 éven felülieknek, a türelem a legfontosabb kulcs az erős és izmos test megszerzéséhez. A növekvő életkor velejárója, hogy a legtöbb rendszer a szervezetben lassul, beleértve az izmok fejlődését is. Ez a természetnek a törvénye. El kell fogadnod a valóságot! Ugyanakkor, bár idősebb korban az izomfejlesztés is több időt vesz igénybe, a lényeg mégis csak az, hogy lehetséges. Pusztán több türelem kell hozzá. Szerencsére idősebb korra meg is vagyunk áldva több türelemmel. :-)
Fontos felismerni, hogy az izomépítés a legjobb módja annak, hogy a lassuló anyagcseréd ellen tegyél!
Ezért a legjobb a súlyzós vagy ellenállással történő gyakorlatok elvégzése, melyek idős emberek számára éppoly kiválóak az izomépítésre, mint kalóriaégetésre. A gyakorlatok megkezdése előtt azonban mindenképpen igyál egy pohár vizet, hogy nehogy dehidratálódj az edzés alatt, és edzés közben is gondolj a vízpótlásra! Fontos továbbá a bemelegítő gyakorlatok elvégzése az edzés megkezdése előtt. Szintén jó ötlet az edzés előtt 1-1,5 órával fehérje tartalmú táplálékot fogyasztani (joghurt, zabkása, sajt), edzés után pedig főtt tojást, hogy a szervezetnek elegendő fehérje álljon rendelkezésére az izmok növeléséhez. Kezd kisebb súllyal és fokozatosan emelj a súlyokon! Ne eddzél túl sokat és túl nagy súllyal, mert sérülésekhez, rándulásokhoz vezet! Mindig tartsd észben, hogy ha megsérülsz, annak a gyógyulási ideje hosszabb lesz, mint egy 10-30 éves fickónak! Tehát csak türelem!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
Рграйте Рё выигрывайте РЅР° автомате Ballon!: balloon казино официальный сайт – balloon казино
Рграйте РЅР° деньги Рё получайте удовольствиe.: balloon казино демо – balloon игра на деньги
https://balloonigra.kz/# Каждый спин может стать выигрышным!
balloon казино играть balloon game Ballon — это ваш шанс РЅР° победу.
Казино всегда предлагает выгодные акции.: balloon казино официальный сайт – balloon казино демо
Попробуйте выиграть РЅР° автомате Ballon!: balloon игра на деньги – balloon казино играть
This post is amazing! Full of helpful details and extremely well-written. Thank you for offering this.
Buy and sell Bitcoin, Ethereum, tangem wallet and other cryptocurrencies Peer-to-Peer on NoOnes. Secure, fast, and user-friendly transactions on a trusted platform.
https://balloonigra.kz/# Ballon — это игра с удивительными графиками.
Рграйте РІ казино, наслаждайтесь каждым моментом.: balloon game – balloon казино играть
Обнаружьте новые стратегии РЅР° автомате Ballon.: balloon казино официальный сайт – balloon игра на деньги
https://balloonigra.kz/# Ballon радует игроков разнообразием функций.
Ballon — выберите СЃРІРѕР№ путь Рє победе.: balloon казино официальный сайт – balloon игра
Buy and sell Bitcoin, Ethereum, tangem wallet and other cryptocurrencies Peer-to-Peer on NoOnes. Secure, fast, and user-friendly transactions on a trusted platform.
https://akhbutina.kz/# Погрузитесь в мир азартных игр.
O BPI é o banco central dos países da PT que utilizam o euro. O nosso principal objetivo é a manutenção da estabilidade de preços. Para o efeito
bpi net empresas
I agree 100 with your point. It’s a perspective I’ve encountered on https://bossfun.zone recently, and it really made me think more about the topic at hand.
Ballon радует РёРіСЂРѕРєРѕРІ разнообразием функций.: balloon game – balloon игра на деньги
O BPI é o banco central dos países da PT que utilizam o euro. O nosso principal objetivo é a manutenção da estabilidade de preços. Para o efeito
bpi net empresas
Ballon — идеальный выбор для азартных РёРіСЂРѕРєРѕРІ.: balloon казино – balloon game
Even with a sophisticated network of 3,000 computers and state-of-the-artwork, lightning-quick processors that operated up to 4 times faster than they did on „The Incredibles,” it still took several days to render a single second of finished movie.
https://88betviet.pro/# 188bet 88bet
88bet slot 88bet slot keo nha cai 88bet
https://k8viet.gurum/# k8
Good day! Cheering for the design—it’s remarkable. In fact, the style brings a great touch to the overall vibe. Keep shining!
188bet 88bet: 88bet slot – nha cai 88bet
alo789 chinh th?c: alo789in – alo 789
http://alo789.auction/# alo 789
http://k8viet.gurum/# link vao k8
789alo 789alo alo 789
alo789hk: alo789 dang nh?p – alo789
http://alo789.auction/# alo789 chinh th?c
nha cai 88bet: 88 bet – 88bet
https://88betviet.pro/# keo nha cai 88bet
88bet: keo nha cai 88bet – 88bet slot
https://alo789.auction/# alo789
k8vip k8vip k8vip
http://alo789.auction/# alo789 chinh th?c
O BPI é o banco central dos países da PT que utilizam o euro. O nosso principal objetivo é a manutenção da estabilidade de preços. Para o efeito
bpi net empresas
Recommended! Works as advertised.
keo nha cai 88bet: 88 bet – nha cai 88bet
alo789in: alo 789 dang nh?p – dang nh?p alo789
https://alo789.auction/# alo789in
k8vip: link vao k8 – k8 th? dam
nha cai k8 k8vip k8
http://k8viet.guru/# k8
This is fantastic! Packed with useful details and highly articulate. Thanks for providing this.
http://88betviet.pro/# 188bet 88bet
k8 th? dam: k8vip – k8vip
https://alo789.auction/# alo 789