Avagy „a közép- és időskori izomépítés és alakformálás élettani alapjai”
Többen érdeklődnek, sőt, sokszor az Alakváltó Programban is úgy kezdik a bemutatkozást, hogy „de én már elmúltam ennyi meg annyi éves, lehet nekem még bármit is csinálni?” Erről mindig eszembe jut, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire át tudja értékelni a 40-50-60-as éveket. Fiatal koromban egy negyven évesre azt mondtam, hogy „Úristen, de öreg!”, most azt mondom, hogy lehet idősebb korban is fiatalosan élni, és élvezni az életet, sőt azt gondolom, hogy már meg is tehetem, hogy csak magamra koncentráljak, hiszen nincsenek olyan befolyásoló tényezők, mint ifjú korban! :-) De nézzük, mi is történik élettanilag velünk, amelyet szintén tudunk befolyásolni, így csökkentve az öregedés folyamatát és hatásait.
Először is nézzük meg, mi történik az izmokkal, ahogy öregszünk
Ez egyszerű: az izomtömeg csökken. A felnőttek 40 éves kor fölött úgy 10 évente elveszítik az izomtömegük 3-5%-át. Ez az izomtömeg-csökkenés 50 éves kor után évi 1-2%-kal növekszik. Az izomzat, erőben tart minket, kalóriát éget, segít fenntartani a súlyunkat, és hozzájárul az egyensúlyunk megtartásához, a csontjaink szilárdságához. Nélküle elveszítjük a mobilitásunkat és a mozgás szabadságunkat. Éppen ezért törekednünk kell arra, hogy minél többet használjuk, terheljük, hiszen ezzel az izmaink megtartását és karbantartását biztosíthatjuk.
A jó hír az, hogy az izomtömeget tudod növelni bármely életkorban
Az izomtömeg növekedése ugyanis nem más, mint egy válaszreakció a szervezeted részéről az elvégzett gyakorlatokra. Ha az izmaid nem képesek elvégezni a feladatot, amit rájuk osztasz, a szervezet gondoskodik arról, hogy az izmok teherbíró képességét növelje. Minden korban. Egy fontos súlyterheléses kísérletet végeztek 100 idősebb korú férfival és nővel, akik mind egy bostoni idősotthon lakói voltak. Az életkoruk 72-98 év, az átlagéletkoruk pedig 87 év. A résztvevőkkel a súlyok fokozatos emelése mellett heti három alkalommal végeztek alsótestre (lábra) gyakorlatokat 10 héten keresztül. A 10. hét végére, a combjuk tömege 2,7%-ot, a gyaloglásuk sebessége 12%-ot, és a lábuk ereje pedig 113%-ot nőtt!
Egy hasonló tanulmányban 65-79 éves felnőttek vettek részt, akik súlyokat emeltek, szintén heti háromszor három hónapig. Mindeközben növelték a gyaloglási állóképességüket 38%-kal, jelentős tömegnövekedés nélkül. Ida Weiss, a 91-éves résztvevője a Boston tanulmánynak a következőt mondta a tanulmány végeztével, „Ez nekem nagyon hasznos volt! Amikor belevágtam voltak dolgok, amiket nem tudtam megcsinálni, de most meg tudom őket csinálni. Már nem hinném, hogy sokáig fogok élni, de már most érzem a különbséget.”
Szóval, ha egy 91 éves hölgy is profitál a mozgás hatására, akkor nem kérdés a válaszom: Lehet idősebb korban is izomzatot fejleszteni! A 50 éven felülieknek, a türelem a legfontosabb kulcs az erős és izmos test megszerzéséhez. A növekvő életkor velejárója, hogy a legtöbb rendszer a szervezetben lassul, beleértve az izmok fejlődését is. Ez a természetnek a törvénye. El kell fogadnod a valóságot! Ugyanakkor, bár idősebb korban az izomfejlesztés is több időt vesz igénybe, a lényeg mégis csak az, hogy lehetséges. Pusztán több türelem kell hozzá. Szerencsére idősebb korra meg is vagyunk áldva több türelemmel. :-)
Fontos felismerni, hogy az izomépítés a legjobb módja annak, hogy a lassuló anyagcseréd ellen tegyél!
Ezért a legjobb a súlyzós vagy ellenállással történő gyakorlatok elvégzése, melyek idős emberek számára éppoly kiválóak az izomépítésre, mint kalóriaégetésre. A gyakorlatok megkezdése előtt azonban mindenképpen igyál egy pohár vizet, hogy nehogy dehidratálódj az edzés alatt, és edzés közben is gondolj a vízpótlásra! Fontos továbbá a bemelegítő gyakorlatok elvégzése az edzés megkezdése előtt. Szintén jó ötlet az edzés előtt 1-1,5 órával fehérje tartalmú táplálékot fogyasztani (joghurt, zabkása, sajt), edzés után pedig főtt tojást, hogy a szervezetnek elegendő fehérje álljon rendelkezésére az izmok növeléséhez. Kezd kisebb súllyal és fokozatosan emelj a súlyokon! Ne eddzél túl sokat és túl nagy súllyal, mert sérülésekhez, rándulásokhoz vezet! Mindig tartsd észben, hogy ha megsérülsz, annak a gyógyulási ideje hosszabb lesz, mint egy 10-30 éves fickónak! Tehát csak türelem!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
https://rxexpressmexico.shop/# mexican rx online
canadian pharmacy meds Express Rx Canada certified canadian international pharmacy
buying from online mexican pharmacy: mexico pharmacy order online – mexico drug stores pharmacies
canadian valley pharmacy: Buy medicine from Canada – safe reliable canadian pharmacy
canadian pharmacy store: canadian pharmacy 1 internet online drugstore – canadian pharmacy online store
http://rxexpressmexico.com/# mexico pharmacies prescription drugs
canadian drugs online: Canadian pharmacy shipping to USA – canadian online pharmacy
legitimate canadian mail order pharmacy Canadian pharmacy shipping to USA canadian neighbor pharmacy
Yes, I agree with you entirely! I’ve come across articles on https://lu88club.vip/ that cover similar viewpoints, and they also provide some valuable perspectives that back up your point.
mexican rx online: mexican rx online – mexican rx online
canadian drug: Buy medicine from Canada – best canadian pharmacy online
https://rxexpressmexico.shop/# Rx Express Mexico
Medicine From India: MedicineFromIndia – MedicineFromIndia
cheapest online pharmacy india indian pharmacy online shopping indian pharmacy
mexico drug stores pharmacies: mexico pharmacies prescription drugs – mexico drug stores pharmacies
ordering drugs from canada: Generic drugs from Canada – canadian pharmacy store
https://expressrxcanada.com/# canadapharmacyonline
Medicine From India: Medicine From India – indian pharmacy online shopping
MedicineFromIndia: indian pharmacy online – Online medicine order
mexican rx online: mexico drug stores pharmacies – purple pharmacy mexico price list
https://medicinefromindia.shop/# Medicine From India
Yes, this resonates with me completely. I recently read an article on bong99 that covers the same subject, and it provided some great insights that complement your argument.
mexico pharmacies prescription drugs: mexico pharmacies prescription drugs – mexico pharmacy order online
mexico pharmacy order online: Rx Express Mexico – mexican online pharmacy
mexico pharmacy order online mexico pharmacy order online п»їbest mexican online pharmacies
legitimate canadian pharmacy: Express Rx Canada – canadian drug prices
http://medicinefromindia.com/# MedicineFromIndia
indian pharmacy online: indian pharmacy – Medicine From India
Medicine From India: indian pharmacy – indian pharmacy
https://medicinefromindia.com/# Online medicine home delivery
sildenafil
recommended canadian pharmacies Buy medicine from Canada canada pharmacy online
MedicineFromIndia: MedicineFromIndia – indian pharmacy online
indian pharmacy online shopping: Medicine From India – medicine courier from India to USA
https://vavadavhod.tech/# вавада зеркало
pin up az: pin-up casino giris – pin up
пин ап зеркало пинап казино пин ап казино официальный сайт
vavada casino: вавада – вавада официальный сайт
http://pinupaz.top/# pin-up casino giris
pin up вход: пин ап вход – пинап казино
pin-up pin up az pin-up casino giris
http://vavadavhod.tech/# vavada
vavada вход: vavada – вавада зеркало
vavada casino: вавада – vavada вход
https://pinuprus.pro/# пинап казино
пин ап зеркало: пин ап казино – пинап казино
pin up вход: пин ап казино – пин ап казино
pin up pin up azerbaycan pin up
http://vavadavhod.tech/# vavada
pin up azerbaycan: pin up azerbaycan – pin-up casino giris