Avagy „a közép- és időskori izomépítés és alakformálás élettani alapjai”
Többen érdeklődnek, sőt, sokszor az Alakváltó Programban is úgy kezdik a bemutatkozást, hogy „de én már elmúltam ennyi meg annyi éves, lehet nekem még bármit is csinálni?” Erről mindig eszembe jut, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire át tudja értékelni a 40-50-60-as éveket. Fiatal koromban egy negyven évesre azt mondtam, hogy „Úristen, de öreg!”, most azt mondom, hogy lehet idősebb korban is fiatalosan élni, és élvezni az életet, sőt azt gondolom, hogy már meg is tehetem, hogy csak magamra koncentráljak, hiszen nincsenek olyan befolyásoló tényezők, mint ifjú korban! :-) De nézzük, mi is történik élettanilag velünk, amelyet szintén tudunk befolyásolni, így csökkentve az öregedés folyamatát és hatásait.
Először is nézzük meg, mi történik az izmokkal, ahogy öregszünk
Ez egyszerű: az izomtömeg csökken. A felnőttek 40 éves kor fölött úgy 10 évente elveszítik az izomtömegük 3-5%-át. Ez az izomtömeg-csökkenés 50 éves kor után évi 1-2%-kal növekszik. Az izomzat, erőben tart minket, kalóriát éget, segít fenntartani a súlyunkat, és hozzájárul az egyensúlyunk megtartásához, a csontjaink szilárdságához. Nélküle elveszítjük a mobilitásunkat és a mozgás szabadságunkat. Éppen ezért törekednünk kell arra, hogy minél többet használjuk, terheljük, hiszen ezzel az izmaink megtartását és karbantartását biztosíthatjuk.
A jó hír az, hogy az izomtömeget tudod növelni bármely életkorban
Az izomtömeg növekedése ugyanis nem más, mint egy válaszreakció a szervezeted részéről az elvégzett gyakorlatokra. Ha az izmaid nem képesek elvégezni a feladatot, amit rájuk osztasz, a szervezet gondoskodik arról, hogy az izmok teherbíró képességét növelje. Minden korban. Egy fontos súlyterheléses kísérletet végeztek 100 idősebb korú férfival és nővel, akik mind egy bostoni idősotthon lakói voltak. Az életkoruk 72-98 év, az átlagéletkoruk pedig 87 év. A résztvevőkkel a súlyok fokozatos emelése mellett heti három alkalommal végeztek alsótestre (lábra) gyakorlatokat 10 héten keresztül. A 10. hét végére, a combjuk tömege 2,7%-ot, a gyaloglásuk sebessége 12%-ot, és a lábuk ereje pedig 113%-ot nőtt!
Egy hasonló tanulmányban 65-79 éves felnőttek vettek részt, akik súlyokat emeltek, szintén heti háromszor három hónapig. Mindeközben növelték a gyaloglási állóképességüket 38%-kal, jelentős tömegnövekedés nélkül. Ida Weiss, a 91-éves résztvevője a Boston tanulmánynak a következőt mondta a tanulmány végeztével, „Ez nekem nagyon hasznos volt! Amikor belevágtam voltak dolgok, amiket nem tudtam megcsinálni, de most meg tudom őket csinálni. Már nem hinném, hogy sokáig fogok élni, de már most érzem a különbséget.”
Szóval, ha egy 91 éves hölgy is profitál a mozgás hatására, akkor nem kérdés a válaszom: Lehet idősebb korban is izomzatot fejleszteni! A 50 éven felülieknek, a türelem a legfontosabb kulcs az erős és izmos test megszerzéséhez. A növekvő életkor velejárója, hogy a legtöbb rendszer a szervezetben lassul, beleértve az izmok fejlődését is. Ez a természetnek a törvénye. El kell fogadnod a valóságot! Ugyanakkor, bár idősebb korban az izomfejlesztés is több időt vesz igénybe, a lényeg mégis csak az, hogy lehetséges. Pusztán több türelem kell hozzá. Szerencsére idősebb korra meg is vagyunk áldva több türelemmel. :-)
Fontos felismerni, hogy az izomépítés a legjobb módja annak, hogy a lassuló anyagcseréd ellen tegyél!
Ezért a legjobb a súlyzós vagy ellenállással történő gyakorlatok elvégzése, melyek idős emberek számára éppoly kiválóak az izomépítésre, mint kalóriaégetésre. A gyakorlatok megkezdése előtt azonban mindenképpen igyál egy pohár vizet, hogy nehogy dehidratálódj az edzés alatt, és edzés közben is gondolj a vízpótlásra! Fontos továbbá a bemelegítő gyakorlatok elvégzése az edzés megkezdése előtt. Szintén jó ötlet az edzés előtt 1-1,5 órával fehérje tartalmú táplálékot fogyasztani (joghurt, zabkása, sajt), edzés után pedig főtt tojást, hogy a szervezetnek elegendő fehérje álljon rendelkezésére az izmok növeléséhez. Kezd kisebb súllyal és fokozatosan emelj a súlyokon! Ne eddzél túl sokat és túl nagy súllyal, mert sérülésekhez, rándulásokhoz vezet! Mindig tartsd észben, hogy ha megsérülsz, annak a gyógyulási ideje hosszabb lesz, mint egy 10-30 éves fickónak! Tehát csak türelem!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
The number of driving instructors in the UK has been steadily falling for years.
Even after passing my test, I still wish to continue having lessons with…
This article is fantastic. I gained a lot from going through it. The details is very informative and arranged.
Best of all is the level of service and support from Tom Wotton, always
answers my questions straight away.
Realistically you must expect to spend another £300 to £500 on part 3 lessons.
Whether you’re looking to get your car driving licence or you’d like to
drive bigger vehicles; we are here to help you get there.
This only lasts for a millisecond or so while the compressor starts and the current then reverts to the conventional running present for the unit.
Morse became a born again Christian in 2002.
Using a licensed contractor to perform repairs or renovations can help you make sure the people you hire have the training to do the job right.
alternativa al viagra senza ricetta in farmacia: viagra online spedizione gratuita – miglior sito per comprare viagra online
Live dealer games enhance the casino experience. https://taya365.art/# The ambiance is designed to excite players.
The casino atmosphere is thrilling and energetic.: phtaya casino – phtaya
http://taya365.art/# Live music events often accompany gaming nights.
Players often share tips and strategies.
Some casinos have luxurious spa facilities.: phtaya login – phtaya casino
jugabet jugabet.xyz Es comГєn ver jugadores sociales en mesas.
Some casinos have luxurious spa facilities. http://winchile.pro/# Los casinos celebran festivales de juego anualmente.
You need an account with the CPV user portal to apply
for driver accreditation.
http://phtaya.tech/# Visitors come from around the world to play.
Some casinos have luxurious spa facilities.
Slot tournaments create friendly competitions among players.: taya777 register login – taya777 register login
Players can enjoy high-stakes betting options.: taya777 login – taya777
http://phtaya.tech/# Some casinos feature themed gaming areas.
The Philippines has a vibrant nightlife scene.
The Philippines offers a rich gaming culture. https://winchile.pro/# Las experiencias son Гєnicas en cada visita.
jugabet jugabet casino Los jugadores pueden disfrutar desde casa.
п»їCasinos in the Philippines are highly popular.: taya777 app – taya777 login
Online gaming is also growing in popularity.: taya777 – taya777 app
https://taya777.icu/# The gaming floors are always bustling with excitement.
Live music events often accompany gaming nights.
Casinos often host special holiday promotions. http://taya365.art/# The casino industry supports local economies significantly.
Gambling regulations are strictly enforced in casinos.: taya365 – taya365.art
Online gaming is also growing in popularity.: phmacao casino – phmacao
http://taya365.art/# The poker community is very active here.
Cashless gaming options are becoming popular.
win chile winchile La Г©tica del juego es esencial.
A variety of gaming options cater to everyone. http://winchile.pro/# Las apuestas mГnimas son accesibles para todos.
https://jugabet.xyz/# Las mГЎquinas tragamonedas tienen temГЎticas diversas.
Casinos offer delicious dining options on-site.
Most casinos offer convenient transportation options.: phtaya.tech – phtaya login
The poker community is very active here.: phmacao com login – phmacao com
http://phtaya.tech/# Players often share tips and strategies.
The casino scene is constantly evolving.
Entertainment shows are common in casinos. http://taya777.icu/# Some casinos have luxurious spa facilities.
The casino atmosphere is thrilling and energetic.: phtaya login – phtaya casino
Visitors come from around the world to play.: taya777 register login – taya777.icu
http://taya777.icu/# The casino experience is memorable and unique.
Gaming regulations are overseen by PAGCOR.
Many casinos offer luxurious amenities and services. https://taya777.icu/# The casino industry supports local economies significantly.
Online gaming is also growing in popularity.: taya365 login – taya365
Casinos often host special holiday promotions.: phmacao.life – phmacao club
http://jugabet.xyz/# Los jackpots progresivos atraen a los jugadores.
Live dealer games enhance the casino experience.
Slot machines attract players with big jackpots. https://taya365.art/# Casinos often host special holiday promotions.
Players often share tips and strategies.: phmacao.life – phmacao
I am satisfied with the superior healthcare available in Singapore. The professional technique to client treatment is genuinely remarkable. After trying multiple rehabilitation programs, I can confidently say that finding a physio in Singapore is the best decision for anyone needing effective physical therapy services.
taya777 login taya777 login Entertainment shows are common in casinos.
http://taya365.art/# Visitors come from around the world to play.
Slot machines feature various exciting themes.
Casinos offer delicious dining options on-site.: taya777.icu – taya777