Avagy „a közép- és időskori izomépítés és alakformálás élettani alapjai”
Többen érdeklődnek, sőt, sokszor az Alakváltó Programban is úgy kezdik a bemutatkozást, hogy „de én már elmúltam ennyi meg annyi éves, lehet nekem még bármit is csinálni?” Erről mindig eszembe jut, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire át tudja értékelni a 40-50-60-as éveket. Fiatal koromban egy negyven évesre azt mondtam, hogy „Úristen, de öreg!”, most azt mondom, hogy lehet idősebb korban is fiatalosan élni, és élvezni az életet, sőt azt gondolom, hogy már meg is tehetem, hogy csak magamra koncentráljak, hiszen nincsenek olyan befolyásoló tényezők, mint ifjú korban! :-) De nézzük, mi is történik élettanilag velünk, amelyet szintén tudunk befolyásolni, így csökkentve az öregedés folyamatát és hatásait.
Először is nézzük meg, mi történik az izmokkal, ahogy öregszünk
Ez egyszerű: az izomtömeg csökken. A felnőttek 40 éves kor fölött úgy 10 évente elveszítik az izomtömegük 3-5%-át. Ez az izomtömeg-csökkenés 50 éves kor után évi 1-2%-kal növekszik. Az izomzat, erőben tart minket, kalóriát éget, segít fenntartani a súlyunkat, és hozzájárul az egyensúlyunk megtartásához, a csontjaink szilárdságához. Nélküle elveszítjük a mobilitásunkat és a mozgás szabadságunkat. Éppen ezért törekednünk kell arra, hogy minél többet használjuk, terheljük, hiszen ezzel az izmaink megtartását és karbantartását biztosíthatjuk.
A jó hír az, hogy az izomtömeget tudod növelni bármely életkorban
Az izomtömeg növekedése ugyanis nem más, mint egy válaszreakció a szervezeted részéről az elvégzett gyakorlatokra. Ha az izmaid nem képesek elvégezni a feladatot, amit rájuk osztasz, a szervezet gondoskodik arról, hogy az izmok teherbíró képességét növelje. Minden korban. Egy fontos súlyterheléses kísérletet végeztek 100 idősebb korú férfival és nővel, akik mind egy bostoni idősotthon lakói voltak. Az életkoruk 72-98 év, az átlagéletkoruk pedig 87 év. A résztvevőkkel a súlyok fokozatos emelése mellett heti három alkalommal végeztek alsótestre (lábra) gyakorlatokat 10 héten keresztül. A 10. hét végére, a combjuk tömege 2,7%-ot, a gyaloglásuk sebessége 12%-ot, és a lábuk ereje pedig 113%-ot nőtt!
Egy hasonló tanulmányban 65-79 éves felnőttek vettek részt, akik súlyokat emeltek, szintén heti háromszor három hónapig. Mindeközben növelték a gyaloglási állóképességüket 38%-kal, jelentős tömegnövekedés nélkül. Ida Weiss, a 91-éves résztvevője a Boston tanulmánynak a következőt mondta a tanulmány végeztével, „Ez nekem nagyon hasznos volt! Amikor belevágtam voltak dolgok, amiket nem tudtam megcsinálni, de most meg tudom őket csinálni. Már nem hinném, hogy sokáig fogok élni, de már most érzem a különbséget.”
Szóval, ha egy 91 éves hölgy is profitál a mozgás hatására, akkor nem kérdés a válaszom: Lehet idősebb korban is izomzatot fejleszteni! A 50 éven felülieknek, a türelem a legfontosabb kulcs az erős és izmos test megszerzéséhez. A növekvő életkor velejárója, hogy a legtöbb rendszer a szervezetben lassul, beleértve az izmok fejlődését is. Ez a természetnek a törvénye. El kell fogadnod a valóságot! Ugyanakkor, bár idősebb korban az izomfejlesztés is több időt vesz igénybe, a lényeg mégis csak az, hogy lehetséges. Pusztán több türelem kell hozzá. Szerencsére idősebb korra meg is vagyunk áldva több türelemmel. :-)
Fontos felismerni, hogy az izomépítés a legjobb módja annak, hogy a lassuló anyagcseréd ellen tegyél!
Ezért a legjobb a súlyzós vagy ellenállással történő gyakorlatok elvégzése, melyek idős emberek számára éppoly kiválóak az izomépítésre, mint kalóriaégetésre. A gyakorlatok megkezdése előtt azonban mindenképpen igyál egy pohár vizet, hogy nehogy dehidratálódj az edzés alatt, és edzés közben is gondolj a vízpótlásra! Fontos továbbá a bemelegítő gyakorlatok elvégzése az edzés megkezdése előtt. Szintén jó ötlet az edzés előtt 1-1,5 órával fehérje tartalmú táplálékot fogyasztani (joghurt, zabkása, sajt), edzés után pedig főtt tojást, hogy a szervezetnek elegendő fehérje álljon rendelkezésére az izmok növeléséhez. Kezd kisebb súllyal és fokozatosan emelj a súlyokon! Ne eddzél túl sokat és túl nagy súllyal, mert sérülésekhez, rándulásokhoz vezet! Mindig tartsd észben, hogy ha megsérülsz, annak a gyógyulási ideje hosszabb lesz, mint egy 10-30 éves fickónak! Tehát csak türelem!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
crestor 40 mg tablet: CrestorPharm – CrestorPharm
SemagluPharm: SemagluPharm – how long is semaglutide good for in the fridge
https://semaglupharm.com/# rybelsus what is it
SemagluPharm Semaglu Pharm Rybelsus side effects and dosage
Loved this! Do you have any sources for this?
200 mg prednisone daily: prednisone 20mg – Predni Pharm
Crestor Pharm: Crestor Pharm – Crestor Pharm
https://semaglupharm.com/# is 50 units of semaglutide a lot
motilium online buy – cyclobenzaprine sale flexeril where to buy
https://medsfrommexico.com/# Meds From Mexico
mexican pharmaceuticals online Meds From Mexico Meds From Mexico
mexico drug stores pharmacies: medicine in mexico pharmacies – mexican drugstore online
https://canadapharmglobal.com/# canadian pharmacy online store
indian pharmacy online cheapest online pharmacy india India Pharm Global
buy medicines online in india: India Pharm Global – India Pharm Global
http://indiapharmglobal.com/# online shopping pharmacy india
http://indiapharmglobal.com/# India Pharm Global
I couldn’t agree more! This is a perspective I’ve seen discussed in detail on https://sunwins.vip, and I think it brings a fresh outlook on the matter.
medication from mexico pharmacy buying from online mexican pharmacy mexico pharmacies prescription drugs
This article is wonderful! Packed with helpful insights and extremely clear. Thanks for offering this.
mexican mail order pharmacies: mexican online pharmacies prescription drugs – Meds From Mexico
https://indiapharmglobal.com/# India Pharm Global
Meds From Mexico: Meds From Mexico – Meds From Mexico
online shopping pharmacy india top online pharmacy india India Pharm Global
cheapest pharmacy canada: online canadian pharmacy – best canadian pharmacy online
https://medsfrommexico.com/# mexican drugstore online
canada drugs online review: canadian pharmacies online – canadian pharmacy ratings
http://canadapharmglobal.com/# pharmacy wholesalers canada
canadian pharmacy review: Canada Pharm Global – legitimate canadian pharmacy online
https://medsfrommexico.com/# Meds From Mexico
India Pharm Global India Pharm Global India Pharm Global
buy prescription drugs from india: India Pharm Global – India Pharm Global
http://canadapharmglobal.com/# canadian pharmacy 24
canadian drug: canadian pharmacy no scripts – ordering drugs from canada
For new users, Paf offers a generous welcome bonus of 99 free spins, enhancing your initial gaming experience. The app is designed with simplicity and ease of navigation in mind, making it accessible for both beginners and experienced players alike. Customer support is readily available to assist with any queries related to odds, betting, or general app usage. Join the SportyBet community today and elevate your sports betting experience! Download the app from APK Bot and embark on an exhilarating journey where passion for sports meets the thrill of betting. Whether it’s a friendly match or a championship game, let SportyBet be your trusted partner for all your betting needs. Bet smart, play responsibly, and enjoy the excitement! Zawodnicy z Chin regularnie rozgrywają mecze z drużynami z Trójmiasta, a teraz wybierają się do Warszawy.
https://southdiperca1971.iamarrows.com/vialise-com-pl
Please about: Gambling should be make sport and entertaining. If you handle it’s fashionable a muddle, like demand cure from culpable gambling resources. This serenity is seeking informational purposes only. Experience Adrenaline-Packed Aviation Excellence! Strategia o umiarkowanym ryzyku w grze Aviator wymaga od graczy większej skłonności do ryzyka, ale jednocześnie oferuje możliwość uzyskania znacznie większego zysku. Istota tej strategii polega na trzymaniu zakładu przez dłuższy czas, mając na celu uzyskanie wyższego współczynnika. Strategia gry, jeśli stawiamy na jedną grę z dwoma zakładami: Spribe’s Mines game has become an exciting addition to online casinos, especially attracting players from Pakistan looking for a thrilling and strategic casino experience. This guide offers a complete walkthrough for new users entering the world of Mines, focusing on
India Pharm Global India Pharm Global п»їlegitimate online pharmacies india
http://medsfrommexico.com/# Meds From Mexico
https://canadapharmglobal.com/# my canadian pharmacy review
canadian pharmacy online ship to usa: canada pharmacy world – reputable canadian online pharmacy
India Pharm Global India Pharm Global world pharmacy india
Awesome postings, Appreciate it.
brand new online casinos uk wild casino bonus online casino 3d slots
Online medicine home delivery: cheapest online pharmacy india – India Pharm Global
https://medsfrommexico.com/# Meds From Mexico
canada drugs online review: Canada Pharm Global – best canadian online pharmacy
http://medsfrommexico.com/# mexican online pharmacies prescription drugs
Meds From Mexico: mexico drug stores pharmacies – Meds From Mexico
https://indiapharmglobal.com/# Online medicine order