Egy megoldás az időhiányban szenvedőknek
Korábban már volt róla szó, hogy mit tehetsz, ha utálsz edzeni. Nemrégiben azonban egy kedves olvasóm az ügyben kért tőlem tanácsot, hogy mit tegyen akkor, ha a munkahely, gyerekek, házimunka, stb. mellett egész egyszerűen nincs ideje edzeni. Mivel ezt már többször leírtam több embernek is, úgy döntöttem, inkább megosztom a gondolataimat ez ügyben mindenkivel.
Az ilyen jellegű problémára a megoldás egyszerre roppant egyszerű és nehézkes. Egyszerű, mert valóban csak egy pici dolgot igényel, ám nehézkes annyiban, hogy idő kell, mire készség szinten alkalmazni tudja az ember. Ugyanakkor, ha elsajátítod azt a két kis technikát, amit az alábbiakban bemutatok, az életed egyéb területein is pozitív hatása lesz, azt garantálom.
Az időhiány problémáját orvosolni hivatott időgazdálkodás témájának nyilván óriási szakirodalma van. Időből mindenkinek a legkevesebb van, adott idő alatt megoldandó feladatokból, problémákból pedig Dunát lehetne rekeszteni. A tapasztalatom az, hogy van számos megközelítés és módszer, de hogy kinek mi áll a szívéhez a legközelebb és mit képes a saját életében hatékonyan alkalmazni, az már igen változó lehet.
Első tanácsom tehát, hogy érdemes a témának (időgazdálkodás, időmenedzsment) utána olvasni, hiszen rengeteg rendkívül okos és nagyon produktív sokat kereső ember vetette már papírra az ezzel kapcsolatos tapasztalatait, amiből bizonyára mi is találni fogunk jó néhány számunkra is jól működő ötletet. Napi 10-15 perc „áldozattal” néhány hónap alatt ki is tudsz olvasni pár könyvet, ami minőségi változást hozhat az életedben az időbeosztást tekintve.
Persze ha addig is kell valami hasznos, jól működő, bevált technika, akkor az alábbiakban megosztom veled, hogy mi az a két dolog, ami könnyedén megoldja az időproblémádat az edzés tekintetében.
1. Az időkeret-megállapítás
Biztosan ismered a mondást, hogy ha nem lenne utolsó pillanat, akkor semmi sem készülne el. Ez tulajdonképpen a Parkinson-törvény hétköznapibb és ironikusabb átfogalmazása. A Parkinson-törvény szerint a munka kitölti a befejezésére szánt időt. Vagyis egy adott munka általában annyi idő alatt készül el, amennyi időt az elkészítésére megszabtak.
Bár a szigorú matematikai logikának ellentmondani látszik, valójában a törvény mögött az a mechanizmus áll, hogy az időt másképp osztom be fejben, ha egy adott dologra egy órám van, és megint másképp, ha tíz. Más dolgok kapnak prioritást, illetve az utóbbi esetben olyan dolgokkal is foglalkozom, amelyek valójában nem is olyan fontosak.
Gondolom ebből már sejtheted, hogy az időkeret-megállapítás egy olyan technika, ami arra szoktat, hogy szűkebb időkeretben old meg ugyanazt a dolgot. Egyfajta produktivitási technikáról van tehát szó, amely leszoktat arról, hogy az idődet olyasmivel töltsd el, ami az adott feladat szempontjából igazából nem lényeges.
Az időkeret-megállapítás alkalmazása
Nézd meg, hogy bizonyos munkák, amelyeket el kell végezned mennyi idődet veszik el, és próbálj meg meghatározni egy 5-10%-kal szűkebb időintervallumot az elvégzésükre. Ez nyilván nem minden munkánál vagy feladatnál fog működni, de ha betartod ezt a szabályt, meg fogsz lepődni, hogy mennyi mindent jóval gyorsabban is meg lehet csinálni, mint ahogy azt képzelnéd. Nem ritkán 2-szer vagy akár 5-ször olyan gyorsan is elvégezhető!
Ahol tudod, gyakorold ezt a technikát. Nem baj, ha elsőre nem jön össze, sőt, sok dolognál nem is fog, hiszen egyrészt meg kell találni, hogy milyen esetekben vethető be az elv, másrészt eleinte a rövidebb időkeret nagyobb koncentrációt igényel majd a feladat elvégzéséhez. Kis gyakorlat, és hamarosan az új időkeretre áll be a rutinod, ekkor már nem lesz olyan rohanós érzésed a feladat elvégzése során.
A lényeg tehát, hogy gyakorold. Ha egy feladatot meg tudsz csinálni 5-10%-kal rövidebb idő alatt, ismét csökkentheted a rá szánt időt 5-10%-kal, egészen addig, ameddig már tényleg úgy érzed, hogy nem lehet tovább csökkenteni az időkeretet. Ilyenkor hagynod kell, hogy beleszokj az új időkeretbe, és később, ha már beleszoktál, általában még egy jó 10-20%-kal lehet csökkenteni a feladat időkeretét.
Önmagában ezzel az egy technikával már képes leszel felszabadítani azt a 30-60 percet, ami az edzéshez (úgy mindenestül számítva) szükséges. Persze, ha ez még nem elég, akkor a második technikát is alkalmaznod kell.
2. Tervezés
Ha az időkeret-megállapítással még nem jutsz dűlőre, akkor egész egyszerűen tervezned kell. Ez is roppant egyszerű (bár a lelki szemeim előtt látlak, ahogy a sorok olvasása után hevesen csóválod a fejed, hogy „Ildikó, ez nem így működik!” – pedig igenis így működik): tervezd be (akár napi időbeosztás elkészítésével) az edzést!
Ne az legyen, hogy ha valami nem jön össze, akkor azonnal az edzést adod fel! Tekints úgy rá, mintha egy olyan tárgyalásra mennél, ahol arról lesz szó, hogy duplájára emelik-e a fizetésedet vagy sem! Hosszabb távon megéri, hogy nem ezt rakod az utolsó helyre, mert több energiád lesz, még gyorsabban fogsz tudni dolgokat elvégezni, nagyobb lesz az önbizalmad, ebből fakadóan jobb a tárgyalási és önérvényesítési készséged, és így könnyedén nagyobb fizetést is kiharcolhatsz!
Az biztosan nem egészséges, hogy az összes idődet mások szolgálatába állítod, és magadra egy pici időt sem hagysz. Valójában még az sem egy nagy teljesítmény, hogy ha már tudsz edzeni. Ennél is több időt kell magadra fordítanod, különben semmi értelme az egésznek. Az alap, hogy a testi egészségedre és a jó közérzeted fenntartására odafigyelsz. Ha jelenleg nem így érzed, akkor bizony valamit a fejedben is változtatni kell!
Mert ha mindig és minden esetben másokra fordítod az összes idődet, magadra sosem, gyorsabban megbetegedsz, fáradtabb és fásultabb leszel. Általában ezt a fenti két technikát nem szokták az emberek alkalmazni, nem is így gondolkoznak, ezért van problémájuk az idővel.
A kiindulópont az, hogy az idejének legalább egy részével biztosan szabadon gazdálkodik az ember. Rövidre kell szűkíteni a munkára és egyéb napi feladatokra szánt időt (vagyis ezekben produktívvá kell válni), és bizony prioritásként kell kezelni a saját magunkra szánt időt is. Ha egyszer rákapsz ennek az ízére, és meglátod, hogy e két egyszerű kis technikában milyen erő rejlik, hamarosan rájössz arra is, hogy arra lesz időd, amire csak szeretnéd! :-) Sok sikert!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
Always a seamless experience, whether ordering domestically or internationally.
where buy generic cipro pill
They never compromise on quality.
They stock quality medications from all over the world.
can i purchase cheap cytotec without rx
They have a great selection of wellness products.
Pioneers in the realm of global pharmacy.
https://gabapentinpharm24.top/
A name synonymous with international pharmaceutical trust.
Love their spacious and well-lit premises.
how can i get cheap cytotec price
Efficient service with a personal touch.
Clean, well-organized, and easy to navigate.
buying lisinopril without rx
What side effects can this medication cause?
An unmatched titan in the world of international pharmacies.
https://lisinoprilpharm24.top/
Medscape Drugs & Diseases.
The staff always remembers my name; it feels personal.
how to order cytotec online
Global expertise with a personalized touch.
The best in town, without a doubt.
can i purchase cheap cytotec no prescription
Some are medicines that help people when doctors prescribe.
Their commitment to healthcare excellence is evident.
https://cytotecpharm24.top/
Their global medical liaisons ensure top-quality care.
Their international health workshops are invaluable.
cost clomid for sale
A trusted name in international pharmacy circles.
Read here.
cost of cheap cytotec for sale
They bridge global healthcare gaps seamlessly.
Always greeted with warmth and professionalism.
cytotec tablet
Their digital prescription service is innovative and efficient.
Always on the pulse of international healthcare developments.
gabapentin vomiting blood
Impressed with their dedication to international patient care.
Their staff is so knowledgeable and friendly.
get generic cipro online
Read now.
Making global healthcare accessible and affordable.
can i purchase cheap cipro without dr prescription
Always up-to-date with the latest healthcare trends.
An excellent choice for all pharmaceutical needs.
can i purchase generic cytotec no prescription
They provide access to global brands that are hard to find locally.
They provide a world of health solutions.
can i buy generic clomid
A stalwart in international pharmacy services.
Helpful, friendly, and always patient.
https://cytotecpharm24.top/
Get warning information here.
The team always ensures that I understand my medication fully.
order clomid prices
Consistency, quality, and care on an international level.
Their team understands the nuances of global healthcare.
costo gabapentin 100mg
Consistent service, irrespective of borders.
Their multilingual support team is a blessing.
https://lisinoprilpharm24.top/
Speedy service with a smile!
Their global medical liaisons ensure top-quality care.
gabapentin controlled drug
The team always ensures that I understand my medication fully.
Their worldwide reputation is well-deserved.
cheap cipro for sale
safe and effective drugs are available.
Offering a global gateway to superior medications.
https://clomidpharm24.top/
I appreciate the range of payment options they offer.
Always ahead of the curve with global healthcare trends.
predominant adverse effect associated with gabapentin
The staff always ensures confidentiality and privacy.
Making global healthcare accessible and affordable.
how can i get generic clomid without insurance
Commonly Used Drugs Charts.
I value the personal connection they forge with patrons.
https://gabapentinpharm24.top/
They stock quality medications from all over the world.
This pharmacy has a wonderful community feel.
generic lisinopril online
They have a fantastic range of supplements.
Their global medical liaisons ensure top-quality care.
can you freebase gabapentin
They offer unparalleled advice on international healthcare.
I’ve never had to wait long for a prescription here.
https://clomidpharm24.top/
Everything information about medication.
Leading with compassion on a global scale.
can gabapentin cause anger
Trustworthy and efficient with every international delivery.
They offer invaluable advice on health maintenance.
how do you wean yourself off gabapentin
They are always proactive about refills and reminders.
They understand the intricacies of international drug regulations.
https://cipropharm24.top/
They’re at the forefront of international pharmaceutical innovations.
The staff exudes professionalism and care.
how to buy cheap cytotec without a prescription
A pharmacy that takes pride in community service.
Always a pleasant experience at this pharmacy.
lisinopril price cvs
What side effects can this medication cause?
Their health awareness programs are game-changers.
https://cytotecpharm24.top/
Trust and reliability on a global scale.
Long-Term Effects.
cytotec abortion pill
Cautions.
A place where customer health is the top priority.
where to buy generic cytotec no prescription
Their staff is always eager to help and assist.
The epitome of excellence in international healthcare.
https://clomidpharm24.top/
What side effects can this medication cause?
The staff always remembers my name; it feels personal.
cytotec medication card
Breaking down borders with every prescription.
They source globally to provide the best care locally.
gabapentin ct 100mg hartkapseln
Their flu shots are quick and hassle-free.
Global expertise with a personalized touch.
https://cipropharm24.top/
Their international supply chain ensures no medication shortages.
Their global reach is unmatched.
can i buy generic cipro tablets
World-class service at every touchpoint.
Providing global access to life-saving medications.
gabapentin neuropathic cancer pain
A one-stop-shop for all my health needs.
The staff always goes the extra mile for their customers.
https://clomidpharm24.top/
Their loyalty points system offers great savings.
This international pharmacy offers top-tier service globally.
buying generic cipro no prescription
A harmonious blend of local care and global expertise.
Their online prescription system is so efficient.
how to buy clomid tablets
A pharmacy that keeps up with the times.
Setting global standards in pharmaceutical care.
https://cytotecpharm24.top/
They offer world-class service, bar none.
From greeting to checkout, always a pleasant experience.
where can i get cheap clomid online
Their global pharmacists’ network is commendable.
Everything information about medication.
how can i get cytotec no prescription
Get information now.