Az intenzitásról alapfokon
Az utóbbi időben felszaporodtak azok a kérdések, amelyek az edzés hatásfokával kapcsolatosak. Korábban már volt szó arról, hogy az étkezés mennyit számít, így erről most nem írok. Annyit érdemes tudni, hogy fogyásnál 10-15%-kal kevesebb, izomépítésnél pedig 10-15%-kal több kalóriát kell bevinni, mint amire szükséged van. Most arról lesz szó, ha nem az étkezés a gond. Sokan panaszkodnak, hogy nincs izomlázuk edzés után, vagy egyszerűen nem jön az általuk várt eredmény, holott becsületesen edzenek. Nos, hölgyeim és uraim, ilyenkor legtöbbször az edzésen alkalmazott intenzitás a ludas. Másképp szólva, nem csináljuk elég intenzíven az edzést. Az első alaptézis:
A rövidebb, de intenzívebb edzés alap esetben többet ér, mint a hosszú, és kevésbé intenzív.
De mit is jelent az, ha egy edzés intenzív? Általában két hatásában és jellegében nagyon különböző edzést szoktunk végezni. Az első a kardió edzés (ide tartozik minden olyan edzés, ami leginkább a szív-és érrendszert terheli, pl. futás, biciklizés, aerobic órák, kangoo, step aerobic, spinning, stb.). A lányok nagy kedvence, és kicsit túl sokszor is alkalmazzák ezt az edzéstípust, míg a fiúk túl kevéssé. Pedig ez az edzéstípus felel azért, hogy az izmok jól el legyenek látva vérrel és oxigénnel, tehát erre azoknak is szükségük van, akik kifejezetten az izomépítésért edzenek. Ezeknél az edzéseknél az intenzitás jele – orvosi szakterminológiával élve –, hogy „kiköpöd a tüdődet”. :-)
A másik típusú edzés, az ellenállásos edzés (ilyen pl. a súlyzós edzés), ahol az izomzat erősítése a cél, és ez mindig erőkifejtéssel jár. Ez a fiúk nagy kedvence, a lányok pedig egy teljesen téves félelemtől vezérelve hanyagolják ezt az edzésfajtát. Pedig ez felel azért, hogy ha leadtad a zsírpárnáidat, akkor ne csak vékony legyél, de formás is, és megalapozatlan a lányok attól való félelme, hogy izompacsirtává gyúrják magukat. Ez már csak azért sem lehetséges, mert egy átlagos nő szervezete kategóriákkal kevesebb tesztoszteront termel (15-70 ng/dl), mint egy átlagos férfié (270-1070 ng/dl). No de, vissza a témához. Az ellenállásos edzésnél az intenzitás – egy másik orvosi szakterminológiát bevezetve – az, ha „besz@rsz az erőlködéstől”. :-)
A kardió edzés intenzitása
Az első és legfontosabb dolog: ha a kardióedzésed fél-egy óráig is eltart, akkor biztosan nem elég intenzív. Fél-egy órán keresztül ugyanis nem lehet magas intenzitású mozgást fenntartani! Lehet, hogy te fárasztónak érzed, de az intenzitásnak ehhez nem feltétlenül van köze. Elvégre bármilyen terhelés fárasztóbb, mint csücsülni a fotelban. :-) Megfelelően magas intenzitást edzettségtől függően egy edzés időtartama alatt maximum 2-8 percig tudsz kicsikarni magadból, és azt sem egyhuzamban! Vagyis az edzés teljes időtartama alatt 2-8 percnyi rendkívül magas intenzitású munkát osztasz el úgy, hogy a magas intenzitású mozgást szakaszosan egy közepes intenzitású mozgás követi. Ezt hívják intervallum edzésnek.
Az intervallum edzések nem csak rendkívül hatékonyak, de még az is előnyös bennük, hogy 10-20 percnél nem vesznek több időt igénybe. A hátrányuk, hogy nagyon óvatosan kell egy ilyen edzést bevezetni az edzéstervünkbe! A magas intenzitású szakaszoknál ugyanis a maximális oxigén-felvételi kapacitásunk 150-220%-án is dolgozunk, ami nagyon megterheli a szív- és érrendszert. Oda kell még figyelni, hogy a megfelelő mozgást végezzük: pl. ha 15-20 kg-nál több súlyfelesleg van rajtunk, akkor ne futással intervallozzunk, mert nem tesz jót a térd és csípőízületeknek. Ehelyett használjunk inkább kerékpárt, evezőgépet, taposógépet, stb.
Hogy néz ki egy ilyen edzés? Nézzünk egy példát:
- Bemelegítés (5p)
- X mp magas intenzitású mozgás (150-220% VO2max) – Ez kb. azt jelenti, hogy mindent beleadsz, a pulzusod nagyon szapora lesz, és kiköpöd a tüdődet.
- Y mp közepes intenzitású „pihenő” szakasz (60-70% VO2max) – Ez kb. azt jelenti, hogy a maximum intenzitás, amivel akár 30 percig is bírnád a mozgást. Ekkor elvileg a pulzusod lassan csökken, és a légzésed is helyreáll.
- A 2-3-as pontok még plusz 2-5-szöri ismétlése
- Levezetés (5p)
Ahol az X = 10-45 mp (kezdőknél 10 mp javasolt, aztán onnan vinni felfelé), és az Y pedig kezdőknél az X háromszorosa (aztán ahogy haladsz, úgy lehet egyre csökkenteni ezt az arányt).
Az ellenállásos edzés intenzitása
Ellenállásos edzés gyanánt leginkább súlyzós, edzőtermi edzést szoktunk végezni. Itt az intenzitás két egyszerű dologtól függ:
- A súly nagysága (azaz mekkora súllyal végzed az adott gyakorlatot)
- Az izomfelszülés ideje (azaz mennyi ideig erőlködik az izom)
A legjobb, ha minden gyakorlatból csak egy, maximum kettő szériát csinálsz (de inkább egyet), mégpedig olyan súllyal, amivel 6-8-szor vagy képes helyesen ismételni a gyakorlatot egymás után, nem kapkodva. Ebből már az is sejthető, hogy a gyakorlatot nem lendületből, gyorsan kell elvégezni, hanem szép egyenletes tempóban kb. úgy, hogy egy teljes ismétlést 4-6 mp alatt végezz el. Persze csak akkor, ha a cél az izomzat növelése. A gyorsaság fejlesztéséhez ez ugyanis teljesen alkalmatlan.
Ha ezek alapján kicsit átgondolod az edzéstervedet, akkor biztosan nem fogsz csalódni az eredményben. Ha kérdésed van, akkor a hozzászólások között felteheted. Ha pedig ötleted sincs, hogy hogyan fogj bele, ne feledd, még néhány napig nyitva áll a kapu, hogy csatlakozz az idei év második (és egyben utolsó) Alakváltó csoportjához, ahol nem csak kész edzésterveket, de étkezési tervet, komplett motivációs anyagot, egy online személyi edzőt (szerény személyemben), és társakat is kapsz a fitnesz célod megvalósításához. Ha kíváncsi vagy, itt tudsz jelentkezni, ahogy a részleteket is itt tudod megnézni:
>>> 2013/2 EdzésMester Alakváltó Csoport részletek és csatlakozás >>>
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
buy antibiotics: BiotPharm – buy antibiotics for uti
https://biotpharm.com/# cheapest antibiotics
Ero Pharm Fast Ero Pharm Fast Ero Pharm Fast
Ero Pharm Fast: erectile dysfunction online prescription – online ed medication
Viagra generique en pharmacie: livraison rapide Viagra en France – acheter Viagra sans ordonnance
SildГ©nafil Teva 100 mg acheter Viagra generique en pharmacie commander Viagra discretement
kamagra livraison 24h: acheter kamagra site fiable – achat kamagra
acheter kamagra site fiable: achat kamagra – acheter kamagra site fiable
http://pharmsansordonnance.com/# Pharmacie Internationale en ligne
acheter medicaments sans ordonnance pharmacie en ligne sans ordonnance Pharmacie Internationale en ligne
kamagra livraison 24h: kamagra en ligne – Kamagra oral jelly pas cher
acheter Viagra sans ordonnance: acheter Viagra sans ordonnance – Viagra 100mg prix
prix bas Viagra generique: livraison rapide Viagra en France – Viagra generique en pharmacie
acheter médicaments sans ordonnance: pharmacie en ligne livraison europe – pharmacie en ligne sans ordonnance
viagra sans ordonnance: commander Viagra discretement – prix bas Viagra generique
Pharmacies en ligne certifiees Pharmacies en ligne certifiees Achat mГ©dicament en ligne fiable
kamagra pas cher: achat kamagra – acheter Kamagra sans ordonnance
https://viasansordonnance.com/# acheter Viagra sans ordonnance
kamagra oral jelly: acheter Kamagra sans ordonnance – commander Kamagra en ligne
Viagra generique en pharmacie: viagra sans ordonnance – viagra sans ordonnance
pharmacies en ligne certifiГ©es pharmacie en ligne sans ordonnance pharmacie en ligne fiable
kamagra pas cher: acheter Kamagra sans ordonnance – kamagra gel
trouver un médicament en pharmacie: commander sans consultation médicale – Pharmacie en ligne livraison Europe
pharmacie en ligne sans ordonnance: Pharmacie en ligne livraison Europe – pharmacie en ligne france livraison belgique
Viagra sans ordonnance 24h Acheter du Viagra sans ordonnance viagra sans ordonnance
http://ciasansordonnance.com/# cialis sans ordonnance
achat kamagra: kamagra gel – kamagra en ligne
pharmacie en ligne sans ordonnance: pharmacie internet fiable France – pharmacie en ligne france pas cher
acheter Kamagra sans ordonnance: achat kamagra – acheter kamagra site fiable
acheter Kamagra sans ordonnance kamagra pas cher kamagra en ligne
acheter Viagra sans ordonnance: viagra sans ordonnance – Acheter du Viagra sans ordonnance
acheter Viagra sans ordonnance: Meilleur Viagra sans ordonnance 24h – Viagra generique en pharmacie
pharmacie en ligne: pharmacie en ligne – acheter mГ©dicament en ligne sans ordonnance
cialis generique Acheter Cialis acheter Cialis sans ordonnance
https://viasansordonnance.com/# commander Viagra discretement
viagra en ligne: livraison rapide Viagra en France – Viagra homme sans ordonnance belgique
achat kamagra: achat kamagra – acheter Kamagra sans ordonnance
kamagra livraison 24h commander Kamagra en ligne acheter kamagra site fiable
viagra en ligne: viagra sans ordonnance – commander Viagra discretement
pharmacie en ligne pas cher: commander sans consultation medicale – п»їpharmacie en ligne france
viagra en ligne: viagra sans ordonnance – livraison rapide Viagra en France
https://viasansordonnance.com/# Acheter du Viagra sans ordonnance
Cialis generique sans ordonnance Cialis sans ordonnance 24h acheter Cialis sans ordonnance
traitement ED discret en ligne: cialis prix – Acheter Cialis
commander Kamagra en ligne: acheter Kamagra sans ordonnance – Kamagra oral jelly pas cher