Az intenzitásról alapfokon
Az utóbbi időben felszaporodtak azok a kérdések, amelyek az edzés hatásfokával kapcsolatosak. Korábban már volt szó arról, hogy az étkezés mennyit számít, így erről most nem írok. Annyit érdemes tudni, hogy fogyásnál 10-15%-kal kevesebb, izomépítésnél pedig 10-15%-kal több kalóriát kell bevinni, mint amire szükséged van. Most arról lesz szó, ha nem az étkezés a gond. Sokan panaszkodnak, hogy nincs izomlázuk edzés után, vagy egyszerűen nem jön az általuk várt eredmény, holott becsületesen edzenek. Nos, hölgyeim és uraim, ilyenkor legtöbbször az edzésen alkalmazott intenzitás a ludas. Másképp szólva, nem csináljuk elég intenzíven az edzést. Az első alaptézis:
A rövidebb, de intenzívebb edzés alap esetben többet ér, mint a hosszú, és kevésbé intenzív.
De mit is jelent az, ha egy edzés intenzív? Általában két hatásában és jellegében nagyon különböző edzést szoktunk végezni. Az első a kardió edzés (ide tartozik minden olyan edzés, ami leginkább a szív-és érrendszert terheli, pl. futás, biciklizés, aerobic órák, kangoo, step aerobic, spinning, stb.). A lányok nagy kedvence, és kicsit túl sokszor is alkalmazzák ezt az edzéstípust, míg a fiúk túl kevéssé. Pedig ez az edzéstípus felel azért, hogy az izmok jól el legyenek látva vérrel és oxigénnel, tehát erre azoknak is szükségük van, akik kifejezetten az izomépítésért edzenek. Ezeknél az edzéseknél az intenzitás jele – orvosi szakterminológiával élve –, hogy „kiköpöd a tüdődet”. :-)
A másik típusú edzés, az ellenállásos edzés (ilyen pl. a súlyzós edzés), ahol az izomzat erősítése a cél, és ez mindig erőkifejtéssel jár. Ez a fiúk nagy kedvence, a lányok pedig egy teljesen téves félelemtől vezérelve hanyagolják ezt az edzésfajtát. Pedig ez felel azért, hogy ha leadtad a zsírpárnáidat, akkor ne csak vékony legyél, de formás is, és megalapozatlan a lányok attól való félelme, hogy izompacsirtává gyúrják magukat. Ez már csak azért sem lehetséges, mert egy átlagos nő szervezete kategóriákkal kevesebb tesztoszteront termel (15-70 ng/dl), mint egy átlagos férfié (270-1070 ng/dl). No de, vissza a témához. Az ellenállásos edzésnél az intenzitás – egy másik orvosi szakterminológiát bevezetve – az, ha „besz@rsz az erőlködéstől”. :-)
A kardió edzés intenzitása
Az első és legfontosabb dolog: ha a kardióedzésed fél-egy óráig is eltart, akkor biztosan nem elég intenzív. Fél-egy órán keresztül ugyanis nem lehet magas intenzitású mozgást fenntartani! Lehet, hogy te fárasztónak érzed, de az intenzitásnak ehhez nem feltétlenül van köze. Elvégre bármilyen terhelés fárasztóbb, mint csücsülni a fotelban. :-) Megfelelően magas intenzitást edzettségtől függően egy edzés időtartama alatt maximum 2-8 percig tudsz kicsikarni magadból, és azt sem egyhuzamban! Vagyis az edzés teljes időtartama alatt 2-8 percnyi rendkívül magas intenzitású munkát osztasz el úgy, hogy a magas intenzitású mozgást szakaszosan egy közepes intenzitású mozgás követi. Ezt hívják intervallum edzésnek.
Az intervallum edzések nem csak rendkívül hatékonyak, de még az is előnyös bennük, hogy 10-20 percnél nem vesznek több időt igénybe. A hátrányuk, hogy nagyon óvatosan kell egy ilyen edzést bevezetni az edzéstervünkbe! A magas intenzitású szakaszoknál ugyanis a maximális oxigén-felvételi kapacitásunk 150-220%-án is dolgozunk, ami nagyon megterheli a szív- és érrendszert. Oda kell még figyelni, hogy a megfelelő mozgást végezzük: pl. ha 15-20 kg-nál több súlyfelesleg van rajtunk, akkor ne futással intervallozzunk, mert nem tesz jót a térd és csípőízületeknek. Ehelyett használjunk inkább kerékpárt, evezőgépet, taposógépet, stb.
Hogy néz ki egy ilyen edzés? Nézzünk egy példát:
- Bemelegítés (5p)
- X mp magas intenzitású mozgás (150-220% VO2max) – Ez kb. azt jelenti, hogy mindent beleadsz, a pulzusod nagyon szapora lesz, és kiköpöd a tüdődet.
- Y mp közepes intenzitású „pihenő” szakasz (60-70% VO2max) – Ez kb. azt jelenti, hogy a maximum intenzitás, amivel akár 30 percig is bírnád a mozgást. Ekkor elvileg a pulzusod lassan csökken, és a légzésed is helyreáll.
- A 2-3-as pontok még plusz 2-5-szöri ismétlése
- Levezetés (5p)
Ahol az X = 10-45 mp (kezdőknél 10 mp javasolt, aztán onnan vinni felfelé), és az Y pedig kezdőknél az X háromszorosa (aztán ahogy haladsz, úgy lehet egyre csökkenteni ezt az arányt).
Az ellenállásos edzés intenzitása
Ellenállásos edzés gyanánt leginkább súlyzós, edzőtermi edzést szoktunk végezni. Itt az intenzitás két egyszerű dologtól függ:
- A súly nagysága (azaz mekkora súllyal végzed az adott gyakorlatot)
- Az izomfelszülés ideje (azaz mennyi ideig erőlködik az izom)
A legjobb, ha minden gyakorlatból csak egy, maximum kettő szériát csinálsz (de inkább egyet), mégpedig olyan súllyal, amivel 6-8-szor vagy képes helyesen ismételni a gyakorlatot egymás után, nem kapkodva. Ebből már az is sejthető, hogy a gyakorlatot nem lendületből, gyorsan kell elvégezni, hanem szép egyenletes tempóban kb. úgy, hogy egy teljes ismétlést 4-6 mp alatt végezz el. Persze csak akkor, ha a cél az izomzat növelése. A gyorsaság fejlesztéséhez ez ugyanis teljesen alkalmatlan.
Ha ezek alapján kicsit átgondolod az edzéstervedet, akkor biztosan nem fogsz csalódni az eredményben. Ha kérdésed van, akkor a hozzászólások között felteheted. Ha pedig ötleted sincs, hogy hogyan fogj bele, ne feledd, még néhány napig nyitva áll a kapu, hogy csatlakozz az idei év második (és egyben utolsó) Alakváltó csoportjához, ahol nem csak kész edzésterveket, de étkezési tervet, komplett motivációs anyagot, egy online személyi edzőt (szerény személyemben), és társakat is kapsz a fitnesz célod megvalósításához. Ha kíváncsi vagy, itt tudsz jelentkezni, ahogy a részleteket is itt tudod megnézni:
>>> 2013/2 EdzésMester Alakváltó Csoport részletek és csatlakozás >>>
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
doxycycline canadian pharmacy: doxycycline 100mg buy online – can i buy doxycycline over the counter in europe
amoxicillin 500mg buy online uk: order amoxicillin online uk – buy amoxicillin without prescription
cost of amoxicillin 875 mg: price of amoxicillin without insurance – amoxicillin 800 mg price
where buy generic clomid tablets: ClmHealthPharm – can you buy generic clomid without a prescription
zithromax capsules: zithromax 500 mg – zithromax 500 price
can you get cheap clomid no prescription: ClmHealthPharm – generic clomid price
doxycycline india price: cost of doxycycline 50 mg – doxycycline cap price
doxycycline pills price in south africa doxycycline 250 mg tabs doxycycline 100mg acne
buying clomid: ClmHealthPharm – can i get generic clomid
where buy generic clomid no prescription: ClmHealthPharm – rx clomid
zithromax 250 mg tablet price: zithromax prescription in canada – zithromax cost uk
https://amohealthpharm.shop/# amoxicillin canada price
can you get clomid without prescription: how to buy generic clomid online – can i buy generic clomid now
can i buy amoxicillin over the counter in australia: AmoHealthPharm – amoxicillin online without prescription
http://doxhealthpharm.com/# doxycycline 150 mg cost comparison
amoxicillin 500 mg: amoxicillin medicine over the counter – can i buy amoxicillin over the counter in australia
buy zithromax online australia where can i purchase zithromax online purchase zithromax z-pak
amoxicillin buy online canada: Amo Health Pharm – amoxicillin 500 mg online
where to get clomid without dr prescription: buying cheap clomid – clomid rx
doxycycline 100mg without a prescription: Dox Health Pharm – doxycycline for dogs
https://clmhealthpharm.com/# generic clomid price
buy amoxicillin: amoxicillin capsule 500mg price – amoxicillin script
doxycycline 100 mg cost generic: DoxHealthPharm – doxycycline 20mg canada
order zithromax over the counter: ZithroPharm – zithromax 500 mg
where to get generic clomid price can i buy clomid without insurance can i get clomid price
http://amohealthpharm.com/# amoxicillin 500mg capsule buy online
vente de mГ©dicament en ligne: kamagra livraison 24h – pharmacie en ligne france livraison internationale
https://tadalafilmeilleurprix.shop/# pharmacie en ligne pas cher
Pharmacie sans ordonnance
pharmacie en ligne avec ordonnance http://kamagrameilleurprix.com/# п»їpharmacie en ligne france
Pharmacie en ligne livraison Europe: pharmacie en ligne sans ordonnance – trouver un mГ©dicament en pharmacie
Viagra sans ordonnance livraison 48h: viagra sans ordonnance – Viagra homme prix en pharmacie sans ordonnance
http://tadalafilmeilleurprix.com/# pharmacie en ligne avec ordonnance
pharmacie en ligne livraison europe
pharmacie en ligne pas cher pharmacie en ligne livraison europe pharmacie en ligne france fiable
trouver un mГ©dicament en pharmacie http://pharmaciemeilleurprix.com/# Pharmacie sans ordonnance
pharmacie en ligne france livraison belgique: pharmacie en ligne france – pharmacie en ligne france fiable
Viagra en france livraison rapide: viagra en ligne – Viagra gГ©nГ©rique sans ordonnance en pharmacie
https://pharmaciemeilleurprix.shop/# pharmacie en ligne avec ordonnance
Pharmacie sans ordonnance
Pharmacie sans ordonnance http://kamagrameilleurprix.com/# acheter mГ©dicament en ligne sans ordonnance
pharmacie en ligne sans ordonnance: Cialis sans ordonnance 24h – pharmacie en ligne france livraison belgique
trouver un mГ©dicament en pharmacie Pharmacie sans ordonnance pharmacie en ligne france fiable
pharmacie en ligne avec ordonnance: pharmacie en ligne france livraison internationale – pharmacie en ligne livraison europe
pharmacie en ligne pas cher https://kamagrameilleurprix.com/# pharmacie en ligne livraison europe
Viagra gГ©nГ©rique sans ordonnance en pharmacie: Viagra sans ordonnance pharmacie France – Viagra 100mg prix
http://pharmaciemeilleurprix.com/# pharmacie en ligne livraison europe
pharmacie en ligne livraison europe
pharmacie en ligne france pas cher https://pharmaciemeilleurprix.com/# Pharmacie sans ordonnance
Achat mГ©dicament en ligne fiable: kamagra en ligne – pharmacie en ligne pas cher
Viagra vente libre allemagne Acheter Viagra Cialis sans ordonnance Sildenafil teva 100 mg sans ordonnance
https://tadalafilmeilleurprix.shop/# pharmacies en ligne certifiГ©es
pharmacie en ligne france livraison belgique
Quand une femme prend du Viagra homme: Viagra pharmacie – Viagra sans ordonnance pharmacie France
pharmacie en ligne https://tadalafilmeilleurprix.shop/# Achat mГ©dicament en ligne fiable