Avagy egy év az EdzésMester Alakváltó Programban
Először is nézd meg ezt a képet (katt rá a teljes mérethez):
UPDATE! (Az eredeti képet egy nagyobb felbontású képre cseréltük a jobb láthatóság érdekében!):
Ő Zsuzsa, aki 2012 januárjában kezdte el a munkát a programban. A haladása valójában teljesen tipikus a programhoz képest. Vagyis, ha csinálod a programot az előírás szerint, körül-belül erre lehet számítani. Zsuzsa betartott minden dolgot, amit mondtam, még akkor is, ha az elején az „nehéz” vagy „macerás” volt. Nemhogy nem kérdőjelezte meg, amit írtam, de kifejezetten igényelte. Meg is lett az eredménye.
Sokszor merül fel a kérdés, hogy mit lehet elérni az Alakváltó Programban. Nos, mivel külön részprogramok vannak benne izomépítőknek és zsírégetőknek, ezért nyilván egészen különböző dolgokat. Ritkán adódik viszont olyan, hogy valaki, aki végigcsinálta a programot, megírja a tapasztalatait, ám most itt van Zsuzsa, aki megtette ezt. A levelét változatlan formában teszem közzé. Tanulságos. Íme:
Zsuzsa története az EdzésMester Alakváltó Program 12 hónapjáról
Zsuzsa vagyok, 49 éves múltam tavaly ősszel, amikor megismertem az EAP programot. Akkor már 6 éve özvegy, két gyerekét teljesen egyedül nevelő, okleveles mérnök édesanya, középvezető állásban. Akkori adataim: 104 kg, 167 cm magas, derékbőség: 121, csípő: 134, comb: 66, mell: 126, nyak: 38, kar: 38 cm.
A szűkebb családtól sajnos rizikó faktorokat örököltem: a cukorbetegségét, a Parkinson kór és rákos megbetegedések lehetőségét. Minthogy ITP-t diagnosztizáltak nálam kb. 15 éve, hormonkezelést kaptam, ami után először 10 kg, majd később még 5 kg rám rakódott. Ráadásul a vérnyomásom is nagyon magas volt a súlyom és a stresszes életvitel miatt. Éjjelente a saját hangos horkantásaimra ébredtem fel. Noha diéta ellenes vagyok, megpróbáltam többször is szigorúan saláta-túró-tojás diétát tartani és kb. 5 kilót lefogytam a 2 hónap alatt, de amint abbahagytam, dupla annyi kiló jött fel. Nem értettem, hogy miért.
Kezdett elegem lenni magamból, és szégyelltem is, hogy egyre nagyobb méretű ruhákat kell vásárolni. A tükör előtt még csak-csak lehet úgy forgolódni, hogy elegánsnak lásd magadat, de a fényképek, különösen a pillanatképek nem hazudnak. Megmutatják mindazt, amit takargatni akarsz.
Tavaly év végén bukkantam rá Ildikó hírleveleire, feliratkoztam és már az elsők elolvasása után éreztem, hogy ez kell nekem. Őszintén megmondta, hogy nem lesz könnyű. Nem ígért csodafogyást, kemény munkát javasolt, aminek látható eredménye lesz. És azt is tudomásul kellett vennem, hogy az én felelősségem lesz az elért eredménnyel való gazdálkodás. Mozgás nélkül visszatérhetek majd a bálnakorszakomba, vagy beépíthetem a mozgást a mindennapi életbe és megtarthatom az elért súlyomat. A döntés rajtam állt.
Végigolvastam a motivációs leveleket, átnéztem az ajánlott étrendet, majd elkészítettem a saját heti étkezési terveimet. Nem tudtam minden receptet 100 %-ig átvenni, de ma már rengeteg helyettesítő élelmiszert lehet találni. A társaim is sokat segítettek az általuk kipróbáltakkal. Nagyon jó döntés volt a részemről, hogy azonnal elkezdtem naplózni az ételek makronutriens értékeit, készítettem egy saját excell táblát és három-négy napra előre megterveztem, hogy mi lesz a kajám. Most, egy év elteltével, a naplót már nem vezetem, de az értékeket fejből tudom, és nem hazudok magamnak. Az elfogadás egyik nagyon fontos lépése volt, hogy szembenézzek a kcal és a makronutriens értékekkel. És nem utána írtam fel, hogy mit ettem, hanem előre határoztam meg, hogy mit ehetek. És ettől eltérni csak a csalónapokon lehet.
Az edzést az otthoni alapozóval kezdtem, az utolsó két hetét megismételtem csukló, illetve bokasúlyokkal nehezítve. Végig tornáztam a zsírégető 4 hetét, itt is ismételtem, majd jött a haladó zsírégető 8 hete, ismétléssel. Belevágtam a VIP edzésekbe az ősszel, de egyre inkább hiányoztak a súlyzós gyakorlatok. Ezért megcsináltam az új alapozót fitt-labdával és súlyzóval kombinálva. De most meg a zsírégető intenzitása kezdett hiányozni! Így most felváltva végzem a súlyzós edzést és a zsírégetőt. Nagyon várom az itthon végezhető súlyzós edzésterveket!
A legnehezebb az elindulás volt. A szembenézés akkori önmagammal. Először is ráparancsolni magamat a mérlegre, majd utána leolvasni az értéket, majd pedig ezt nyilvánosan megosztani a társaimmal. 104 kilósan nagyon sok gyakorlatot nem lehetett tökéletesen végrehajtani, mert a hasamtól nem értem el a padlót, vagy nem tudtam felállni a 4 ütemű fekvőtámaszhoz. A lényeg, hogy nem volt szabad abbahagyni, folytatni kellett. És amikor esténként leírtam a társaimnak a napi küszködésemet, kiderült, hogy másoknak is volt hasonló gondjuk, és ez a közös derülés átsegített a hullámvölgyön. Nagyon jól esett, hogy a gyerekeim nem nevettek ki, elfogadták, hogy minden másnap egy órára bezárkózom a szobámba, és akkor nincs telefon, nincs látogató, mert nem érek rá, edzésen vagyok. Csodálkozva nézték a tányéromra halmozott répát, brokkolit, salátát, paradicsomot, de soha nem kommentározták negatívan és nem kételkedtek bennem. És amikor a 2. hét után már eredményt mutatott a mérleg, teljes erővel mellém álltak a barátnőikkel együtt. Néha 4-5 érettségire készülő lány leste, amint pakolok ki a bevásárló kosárból, és ismerkedtek a konyhámban az új ízekkel. Megkóstolták a rántás nélküli leveseket és főzelékeket, az olaj nélkül sült csirkehúst és halat, a zabpehellyel készült túróslepényt. Azóta is tartom a szokásomat, dobozba csomagolom a napi kaja adagokat és viszem magammal.
Más volt a helyzet a munkahelyemen. Eleinte nem vettek észre semmit a bő ruháim miatt. Majd amikor a nadrágok le akartak esni rólam, már nem tudtak szó nélkül elmenni a dolog mellett, kérdezgetni kezdtek. Csak annyit válaszoltam, hogy sportolok, de nem diétázom. A nyár elején többen benyitottak hozzám különböző ürüggyel, hogy megnézzék a „nagy fogyást”. Akkor már mesélni kezdtem az új étkezési szokásaimról, a tornáról és a program alapelveiről, de úgy látom, a baj a legtöbb embernél az irigység. Nekem sikerült valami olyan, ami nagyon sokaknak nem. A dolog odáig fajult, hogy az egyik kolléganőm megkérdezte, hogy nem vagyok-e anorexiás, és nem akarnék-e beszélni orvossal a fogyásomról. Feladom, nem fogok magyarázkodni senkinek. Nagyon büszke vagyok magamra.
Induláskor ezt írtam:
„Hosszú távú célt tűztem ki magam elé: egészségesen akarom megérni az unokáim születését. Az elkövetkező évben a mozgást napi szokássá akarom változtatni (a napi 5 km otthon –munkahely – otthon gyaloglás vagy inkább toporgás mellett vagy helyett); meg akarok alkotni egy olyan étkezési rendszert, amit hosszútávon is fenn tudok tartani; elkészíteni a sürgős – fontos – nem sürgős – nem fontos beosztást és következetesen betartani. Ha mindezt sikerül átültetnem a gyakorlatba, annyi időt kell még nyernem, hogy minden nap 1 órát a disszertációm írására fordítsak.”
Elmondhatom, hogy a tervemből csak az utolsó pont az, amit 2013 januárjától kezdek. A többi sikerült. A vérnyomásom normalizálódott. Nem érzem meg a frontokat, nem fáj a fejem. Megszűntek a fölhorkanásaim, nincs gyomorsavam, lefogytam 34 kilót az egy év alatt. A XXXL méret helyett már van M-es pólóm is. A kondícióm jobb, mint az egyetemista lányomé, aki mellesleg aktívan kosarazott még egy éve. Visszatért az önbecsülésem, az önbizalmam. Akik ismernek, azt mondják, 40 évesnek nézek ki friss ötvenes helyett. Az EAP programnak köszönhetően megváltoztam, és nem csak a külsőm, úgy érzem, lélekben is kitartóbb lettem. Sokkal könnyebben veszem a kanyarokat, a stresszt, a mindennapi gondokat.
Kedves Ildikó!
Csodát tettél! Megkedveltem a tornát, beépült az életembe, és ha két napig nem edzem, már hiányzik. Köszönöm a lehetőséget és hogy megalkottad ezt a programot.
Zsuzsa
Milyen eredményeket jelent ez? Íme (katt rá a teljes mérethez):
|
2012 január |
2012 december |
testtömeg |
104 kg |
69 kg |
derékbőség |
121 cm |
83 cm |
csípő |
134 cm |
106 cm |
nyak |
38 cm |
33 cm |
kar |
38 cm |
31 cm |
Zsuzsának csak gratulálni lehet.
Csatlakozz te is!
Az Alakváltó Programban Te is hasonló szép eredményeket érhetsz el! Ha szeretnél, még csatlakozhatsz a most induló újévi csoporthoz. Ahogy múltkor írtam, ez az utolsó alkalom, hogy a régi áron tudsz csatlakozni! Fogynak is a helyek (pedig még csak egy levelet küldtem az indulásról), tehát érdemes minél gyorsabban még most jelentkezned! Foglald le a helyed!
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Akárhogy is döntesz, Zsuzsa példája remélem motiváló neked is!
UPDATE 2! Egyesesek a hozzászólásokban gyanakodtak, hogy az első kollázson található képek manipuláció eredményei, mert nem vették észre, hogy Zsuzsának kontyban van a haja, sőt, volt, aki odáig merészkedett, hogy azt állítsa, az utolsó képen Zsuzsának csak oda lett montírozva a feje. Hogy lássátok, mennyire méltatlan és igazságtalan vagdalkozások ezek, kértem Zsuzsától további képeket, aki volt olyan kedves és készített egy második kollázst. Mint online személyi edző, és az EdzésMester szakmai vezetője büszke vagyok arra, hogy kizárólag valós, az alakváltóim által beküldött képekkel dolgozom (ellentétben számos olyan oldallal, akik az ilyen képeket vásárolják vagy egyszerűen más oldalakról „átveszik” és saját eredményükként mutatják be). Remélhetőleg ez az új kollázs és az előző nagyobb felbontásúra cserélése már tényleg minden kétséget eloszlat a képek eredetiségével kapcsolatosan. Nagyon méltatlan dolog, hogy valaki jóindulatból közzé teszi az eredményeit, hogy olyanokat motiváljon, akik még csak előtte állnak a munkának, és utána bizonygatnia kelljen, hogy tényleg ő van a képen, mert egyesek képtelenek ezt elhinni. Bár ennek Zsuzsával együtt örülnünk kellene, hiszen ezek szerint az ő kitartó munkája és az én szakmai sikerem eredmény egyesek szemében hihetetlen, valójában elszomorít, mert ezek szerint olyan kishitűség uralkodik némelyek fejében, amit nehéz legyőzni! Ne hagyd, hogy az ilyen kishitűség a Te eredményeidet is befolyásolja! Tehát a kép (kattints rá a nagyításhoz!):
>> Csatlakozok az újévi csoporthoz még a régi áron!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
Приобрести диплом ВУЗа по невысокой стоимости возможно, обращаясь к надежной специализированной компании. Приобрести документ университета вы можете в нашей компании в столице. vuz-diplom.ru/diplom-s-zaneseniem-v-reestr-po-dostupnoj-tsene-5
http://pinupaz.top/# pinup az
заказать лестницу на второй этаж изготовление http://www.izgotovlenie-lestnic-na-zakaz1.ru .
металлокаркас лестницы на заказ https://www.izgotovlenie-lestnic-na-zakaz2.ru .
Мы изготавливаем дипломы любых профессий по доступным ценам.– diplomv-v-ruki.ru/kupite-diplom-s-reestrom-prosto-i-bezopasno/
ваучер 1win сегодня http://1win10003.ru/ .
девушки эскорт Москва https://www.byescorts.com .
свадебные платья с рукавами москва http://www.svadebnyj-salon-moskva-1.ru .
1 вин. http://www.1win10003.ru .
зайти в 1win http://1win8004.ru .
Заказать диплом о высшем образовании!
Мы можем предложить документы университетов, которые находятся в любом регионе России. Дипломы и аттестаты выпускаются на „правильной” бумаге высшего качества: social-lancer.com/profile/mirapettiford9
mostbet лицензия mostbet лицензия .
вавада зеркало вавада официальный сайт vavada вход
The Best Aesthetic and Beauty Clinic
пин ап зеркало: пин ап казино официальный сайт – пинап казино
vavada: vavada вход – вавада официальный сайт
kantorbola
изготовление лестниц на заказ в московской области https://izgotovlenie-lestnic-na-zakaz1.ru/ .
зеркало ван вин http://1win10001.ru .
http://pinupaz.top/# pin up casino
заказать. лестницу. http://www.izgotovlenie-lestnic-na-zakaz2.ru/ .
mostbet chrono https://www.mostbet3027.ru .
элитный эскорт Москва https://byescorts.com/ .
примерка свадебного платья в салоне http://svadebnyj-salon-moskva-1.ru .
The Best Aesthetic and Beauty Clinic
nba直播
隨著2024-25賽季NBA附加賽的火熱進行,球迷們的熱情也隨之高漲。每一場比賽都關乎球隊命運,而季後賽的激烈對決更是指日可待。對於忠實球迷來說,能夠即時觀看這些精彩賽事至關重要。NBA直播線上看服務應運而生,為球迷提供了便捷的觀賽體驗。無論是上班族抽空追賽,還是學生族群熬夜支持,都能通過手機、平板或電腦隨時隨地觀看比賽。高清畫質、專業解說和多角度回放,讓您仿佛置身現場,感受每一次扣籃和三分球帶來的震撼。除了賽事直播,許多平台還提供賽程表、球員數據和賽後分析等豐富內容。您可以輕鬆掌握各隊積分排名、明星球員表現,甚至深入了解戰術分析。對於喜愛運彩投注的朋友,即時的數據分析和專家預測也能成為您決策的重要參考。選擇可靠的NBA直播平台尤為重要。穩定的播放品質、低延遲的直播信號和完整的賽事覆蓋,都是評判標準。部分平台還提供會員專屬服務,如廣告免除、賽事回放和獨家內容等特權。隨著科技發展,NBA直播線上看服務不斷創新,為球迷帶來更加便捷、沉浸的觀賽體驗。不再受限於電視轉播,每一位球迷都能隨心所欲地追逐熱愛的籃球賽事,見證精彩時刻。
Получить диплом университета поможем. Купить диплом магистра в Магнитогорске – diplomybox.com/kupit-diplom-magistra-v-magnitogorske
The Best Aesthetic and Beauty Clinic
The Best Aesthetic and Beauty Clinic
kantorbola slot
вавада зеркало: vavada casino – вавада
Купить диплом университета по выгодной стоимости возможно, обратившись к проверенной специализированной фирме. Мы предлагаем документы Институтов, расположенных на территории всей Российской Федерации. social-lancer.com/profile/berylvosper927
вавада казино вавада казино vavada вход
вавада официальный сайт: вавада казино – vavada
nba轉播
隨著2024-25賽季NBA附加賽的火熱進行,球迷們的熱情也隨之高漲。每一場比賽都關乎球隊命運,而季後賽的激烈對決更是指日可待。對於忠實球迷來說,能夠即時觀看這些精彩賽事至關重要。NBA直播線上看服務應運而生,為球迷提供了便捷的觀賽體驗。無論是上班族抽空追賽,還是學生族群熬夜支持,都能通過手機、平板或電腦隨時隨地觀看比賽。高清畫質、專業解說和多角度回放,讓您仿佛置身現場,感受每一次扣籃和三分球帶來的震撼。除了賽事直播,許多平台還提供賽程表、球員數據和賽後分析等豐富內容。您可以輕鬆掌握各隊積分排名、明星球員表現,甚至深入了解戰術分析。對於喜愛運彩投注的朋友,即時的數據分析和專家預測也能成為您決策的重要參考。選擇可靠的NBA直播平台尤為重要。穩定的播放品質、低延遲的直播信號和完整的賽事覆蓋,都是評判標準。部分平台還提供會員專屬服務,如廣告免除、賽事回放和獨家內容等特權。隨著科技發展,NBA直播線上看服務不斷創新,為球迷帶來更加便捷、沉浸的觀賽體驗。不再受限於電視轉播,每一位球迷都能隨心所欲地追逐熱愛的籃球賽事,見證精彩時刻。
kantor bola
kantorbola
http://vavadavhod.tech/# vavada casino
Привет!
Для определенных людей, приобрести диплом университета – это острая необходимость, шанс получить достойную работу. Впрочем для кого-то – это желание не терять время на учебу в универе. Что бы ни толкнуло вас на такое решение, мы готовы помочь вам. Быстро, профессионально и по разумной цене изготовим документ любого года выпуска на подлинных бланках со всеми необходимыми печатями.
Главная причина, почему многие прибегают к покупке документов, – получить хорошую должность. Допустим, знания и опыт дают возможность кандидату устроиться на работу, а подтверждения квалификации нет. Если работодателю важно присутствие „корочек”, риск потерять хорошее место очень высокий.
Заказать документ университета можно у нас в Москве. Мы предлагаем документы об окончании любых ВУЗов Российской Федерации. Вы получите диплом по любым специальностям, включая документы СССР. Даем гарантию, что в случае проверки документов работодателями, каких-либо подозрений не появится.
Обстоятельств, которые вынуждают купить диплом очень много. Кому-то срочно требуется работа, а значит, нужно произвести впечатление на руководителя при собеседовании. Некоторые задумали попасть в серьезную компанию, для того, чтобы повысить собственный статус и в дальнейшем начать свой бизнес. Чтобы не терять попусту годы жизни, а сразу начинать удачную карьеру, используя врожденные способности и полученные знания, можно купить диплом в онлайне. Вы станете полезным в обществе, получите денежную стабильность максимально быстро и легко- диплом о среднем образовании купить
nba直播線上看
隨著2024-25賽季NBA附加賽的火熱進行,球迷們的熱情也隨之高漲。每一場比賽都關乎球隊命運,而季後賽的激烈對決更是指日可待。對於忠實球迷來說,能夠即時觀看這些精彩賽事至關重要。NBA直播線上看服務應運而生,為球迷提供了便捷的觀賽體驗。無論是上班族抽空追賽,還是學生族群熬夜支持,都能通過手機、平板或電腦隨時隨地觀看比賽。高清畫質、專業解說和多角度回放,讓您仿佛置身現場,感受每一次扣籃和三分球帶來的震撼。除了賽事直播,許多平台還提供賽程表、球員數據和賽後分析等豐富內容。您可以輕鬆掌握各隊積分排名、明星球員表現,甚至深入了解戰術分析。對於喜愛運彩投注的朋友,即時的數據分析和專家預測也能成為您決策的重要參考。選擇可靠的NBA直播平台尤為重要。穩定的播放品質、低延遲的直播信號和完整的賽事覆蓋,都是評判標準。部分平台還提供會員專屬服務,如廣告免除、賽事回放和獨家內容等特權。隨著科技發展,NBA直播線上看服務不斷創新,為球迷帶來更加便捷、沉浸的觀賽體驗。不再受限於電視轉播,每一位球迷都能隨心所欲地追逐熱愛的籃球賽事,見證精彩時刻。
nba直播線上看
隨著2024-25賽季NBA附加賽的火熱進行,球迷們的熱情也隨之高漲。每一場比賽都關乎球隊命運,而季後賽的激烈對決更是指日可待。對於忠實球迷來說,能夠即時觀看這些精彩賽事至關重要。NBA直播線上看服務應運而生,為球迷提供了便捷的觀賽體驗。無論是上班族抽空追賽,還是學生族群熬夜支持,都能通過手機、平板或電腦隨時隨地觀看比賽。高清畫質、專業解說和多角度回放,讓您仿佛置身現場,感受每一次扣籃和三分球帶來的震撼。除了賽事直播,許多平台還提供賽程表、球員數據和賽後分析等豐富內容。您可以輕鬆掌握各隊積分排名、明星球員表現,甚至深入了解戰術分析。對於喜愛運彩投注的朋友,即時的數據分析和專家預測也能成為您決策的重要參考。選擇可靠的NBA直播平台尤為重要。穩定的播放品質、低延遲的直播信號和完整的賽事覆蓋,都是評判標準。部分平台還提供會員專屬服務,如廣告免除、賽事回放和獨家內容等特權。隨著科技發展,NBA直播線上看服務不斷創新,為球迷帶來更加便捷、沉浸的觀賽體驗。不再受限於電視轉播,每一位球迷都能隨心所欲地追逐熱愛的籃球賽事,見證精彩時刻。
1win online http://www.1win10020.ru .
pin-up casino giris: pin up – pin-up casino giris
Добрый день!
Мы готовы предложить дипломы психологов, юристов, экономистов и прочих профессий по приятным тарифам. Стоимость будет зависеть от той или иной специальности, года получения и образовательного учреждения: diplomanruss.com/
авиатор игра на деньги авиатор игра на деньги .
пин ап вход пин ап казино официальный сайт пин ап казино
vavada: вавада казино – вавада казино
Заказать диплом о высшем образовании. Покупка документа о высшем образовании через надежную компанию дарит ряд плюсов. Это решение дает возможность сберечь как личное время, так и серьезные финансовые средства. mop.5nx.ru/viewtopic.php?f=38&t=1807
Быстро и просто приобрести диплом об образовании!
Мы изготавливаем дипломы любой профессии по невысоким ценам— original-diploms.ru
Приобрести диплом университета !
Приобретение диплома университета России у нас является надежным процессом, поскольку документ заносится в реестр. Купить диплом об образовании diplomist.com/legko-kupit-diplom-visshego-obrazovaniya-s-zaneseniem