Elismerem, kicsit erősnek tűnhet ez a kijelentés, de személyi edzőként már rengetegszer tapasztaltam ezt a jelenséget. Talán már veled is megesett mondjuk újév környékén, vagy valamikor máskor, amikor ünnepélyes fogadalmat tettél, hogy na, mostantól másképp lesz minden, eljársz edzeni, és egészségesen fogsz étkezni. Egy ideig még ment is a dolog, de aztán becsúszott egy kis hiba (kihagytál egy edzésnapot, vagy torkoskodtál), és az egész próbálkozás dugába dőlt.
Azt hiszem a jelenséget Tal Ben-Shahar, a Harvard pszichológusának személyes kis története tudja legjobban bemutatni. Tal édesanyja isteni csokoládétortát tudott sütni. Egyik délután, amikor a barátaival jöttek haza, az anyukája épp ilyen sütit készített, és mindenkit megkínált vele. Tal, mivel szigorú edzésprogrammal és diétával készült a nemzeti squash bajnokságra, elutasította az ajánlatot. Csakhogy órákkal később eszébe jutott a csokoládétorta. Az az íncsiklandozó ízorgia… nagyon kívánta, de végül mégis ellenállt. Elvégre nyakán a bajnokság, és visszament házi feladatot csinálni. Csakhogy ahogy telt az idő, egyre többet gondolt a csokitortára, míg végül már másra sem tudott gondolni. Végül az éjszaka közepén felkelt, és szépen benyomta a megmaradt csokitortát az utolsó morzsáig!
Ugye ismerős? Aki próbálkozott már hagyományos diétákkal (értsd: most egyáltalán nem eszek vagy nem eszek ezt és ezt), az tudja, hogy minél keményebben állunk ellen a finom falatoknak, annál nagyobb erővel tör majd ránk az állati éhség, amikor egyszer elszakad a cérna. Márpedig a cérna elszakad, arra mérget vehetünk. A kérdés az, hogy miért? A helyzet az, hogy az akaraterőnk véges. Úgy kell rá gondolni, mint a telefonunk akkumulátorára. Minél többet használjuk, annál inkább lemerül. És amikor végleg kimerül, akkor vége a nagy terveinknek.
Roy Baumeister és kollégái kísérletileg is bizonyították ezt a tételt: a kísérleti alanyoknak úgy kellett eljönni a kísérletre, hogy előtte 3 órán át semmit sem ettek. Ezek után három csoportra lettek osztva: az 1. csoport tagjai elé két tálat tettek, egy csokis sütis és egy retekkel teli tálat, ám csak a retekből ehettek. A 2. csoport tagjai is ezt a két tálat kapták, de ők ehettek mindkettőből, míg a 3. csoport tagjai semmiféle ételt nem kaptak. Elég hosszú idő után az alanyokkal egy egyszerűnek beállított, de valójában megoldhatatlan geometriai feladatot próbáltak megoldatni. A kérdés az volt, hogy melyik csoport mennyi ideig próbálkozik, mielőtt feladja.
Az eredmény borítékolható volt: a 2. és a 3. csoport tagjai messze tovább próbálkoztak, mint az 1. csoport tagjai (tudod, akik nem ehettek az előttük levő csokis sütiből). Természetesen a kísérletet számos egyéb formában is megerősítették (pl. humoros filmet nézettek az alanyokkal, de nem volt szabad nevetniük, majd utána nehéz anagrammákat kellett megoldaniuk, stb.). Minden kísérletben azok, akiknek valamire használniuk kellett az akaraterejüket, sokkal rosszabbul teljesítettek később. Vagyis mindegy, hogy mennyire nincs köze két tevékenységnek egymáshoz, mind ugyanazt az akaraterőt igényli!
Másképp szólva tényleg minél többet használjuk az akaraterőnket, annál kimerültebb és gyengébb lesz. Pont mint egy izom. Ezzel csak az a gond, hogy a hétköznapokban már eleve rengeteg dolog igényli az akaraterőnket. Csoda hát, ha utána pusztán az akaraterőnk használatával nem fogunk tudni lefogyni? De akkor mi a megoldás?
Egyszerű: szövetségessé kell tennünk azokat a mechanizmusokat, amelyek normális esetben ellenünk dolgoznak. Például ilyen az, hogy mindig a legkisebb ellenállás felé haladunk.
Ezt kétféleképpen tudjuk kihasználni:
- A lehető legkönnyebbé próbáljuk tenni azt a tevékenységet/viselkedést, amit kívánatosnak tartunk.
- A leginkább meg kell nehezíteni azt a tevékenységet/viselkedést, amitől meg szeretnénk szabadulni.
A könnyítésre példák lehetnek az alábbiak:
- Kikészítem előre az edzőcuccomat
- Magammal cipelem az edzőcuccomat (ha már úgyis ott van nálam, nagyobb esély van arra, hogy meggyőzöm magam a munka után, hogy menjek el edzeni, mintha nem lenne)
- Ha otthon edzek, akkor felszaladok a lépcsőn, így már be vagyok melegítve. Könnyebben jöhet ezek után az edzés, mintha fellifteznék, és még csak most kellene kezdeni a bemelegítéssel.
A nehezítésre példák lehetnek az alábbiak:
- Ha sokszor előfordul, hogy a TV/számítógép előtt ragadunk, akkor pl. kidobhatjuk a távirányítóból az elemeket, kihúzhatjuk és elfordíthatjuk a TV-t a hétköznapokban. Ezek után jóval nagyobb erőfeszítés mindent visszaállítani és elmenni elemért a boltba, mint mondjuk megcsinálni otthon az edzést.
- A boltban nem vesszük meg a kedvenc nassunkat. Ha nincs otthon, akkor nem kell az akaraterőnkre hagyatkozni, és kisebb eséllyel fogunk inkább elmenni a boltba, mint lemondani a nassunkról.
Általában azok a leginkább szkeptikusak a motivációs módszerekkel kapcsolatosan, akiknek a legnagyobb szükségük volna rájuk. Hogy miért? Mert a motivációs technikák nem vágnak hanyatt az újdonság erejével. A többségük működését eddig is ismertük: a motiváció nem más, mint az alkalmazott józan ész. De pontosan itt a bibi. Mert itt nem simán józan észről beszélünk, amiben mindenki jeleskedik, hanem alkalmazott józan észről.
Újdonság a fenti tétel? Nem! De próbáltad már következetesen megvalósítani? Valószínűleg még azt sem! Próbáld ki, és meglátod, hogy könnyebbé válik saját magad motiválása.
Ha szeretnél támogatást, hogy ne veszítsd el a motivációdat, október 18-ig korán kelő kedvezménnyel jelentkezhetsz a BoldogságTervezés Akadémia tíz hónapos képzésére (már csak 6 helyük van, úgyhogy siess, nézd meg!):
>>> Lelki és mentális immunerősítés felsőfokon! >>>
Ha pedig azonnal fejest ugranál egy kőkemény edzésprogramba, és úgy érzed, itt a változás ideje, akkor még jelentkezhetsz az Edzésmester Alakváltó program őszi csoportjába!
>>> Kőkemény életmódváltó étkezési, motivációs és edzés program >>>
Kicsit sűrű az ősz, de kiváló alkalom is a fejlődésre és a változásra! Sok sikert kívánok hozzá!
Szűcs Ildikó
EdzésMester
https://certpharm.com/# Legit online Mexican pharmacy
pharmacies in mexico that ship to usa https://certpharm.shop/# Cert Pharm
mexican pharmacy online pharmacies in mexico that ship to usa mexican pharmacy
Mexican Cert Pharm: Mexican Cert Pharm – buying prescription drugs in mexico
https://certpharm.com/# Legit online Mexican pharmacy
buying prescription drugs in mexico online http://certpharm.com/# Cert Pharm
Legit online Mexican pharmacy: Cert Pharm – Cert Pharm
mexico drug stores pharmacies https://certpharm.com/# Cert Pharm
Mexican Cert Pharm mexican pharmacy mexico drug stores pharmacies
Legit online Mexican pharmacy: Legit online Mexican pharmacy – Legit online Mexican pharmacy
Mexican Cert Pharm: Best Mexican pharmacy online – Legit online Mexican pharmacy
https://expresscanadapharm.com/# Express Canada Pharm
Express Canada Pharm: Express Canada Pharm – legit canadian pharmacy
canadian mail order pharmacy: canadian pharmacy com – canada discount pharmacy
precription drugs from canada: legitimate canadian mail order pharmacy – canadian mail order pharmacy
canadian pharmacy store Express Canada Pharm online canadian pharmacy review
http://expresscanadapharm.com/# canada drug pharmacy
Express Canada Pharm: pharmacy com canada – canadian pharmacy online store
canadian pharmacy com: my canadian pharmacy rx – canada drug pharmacy
Express Canada Pharm: best canadian online pharmacy – safe reliable canadian pharmacy
https://expresscanadapharm.shop/# Express Canada Pharm
Try to locate the heat pump close to the pool pump to minimise the friction in the pipes.
recommended canadian pharmacies: Express Canada Pharm – legit canadian pharmacy
Express Canada Pharm: Express Canada Pharm – trusted canadian pharmacy
Express Canada Pharm canadian pharmacy scam canadian pharmacy india
Express Canada Pharm: Express Canada Pharm – onlinecanadianpharmacy
https://expresscanadapharm.com/# canada pharmacy online legit
Express Canada Pharm: Express Canada Pharm – Express Canada Pharm
Express Canada Pharm: canadian pharmacy oxycodone – Express Canada Pharm
https://expresscanadapharm.shop/# Express Canada Pharm
Express Canada Pharm Express Canada Pharm pharmacy rx world canada
Express Canada Pharm: canadianpharmacymeds – Express Canada Pharm
Express Canada Pharm: Express Canada Pharm – canadian online pharmacy
https://expresscanadapharm.com/# best online canadian pharmacy
77 canadian pharmacy: canadian pharmacy oxycodone – canadian world pharmacy
Express Canada Pharm Express Canada Pharm Express Canada Pharm
http://expresscanadapharm.com/# canadian pharmacy king reviews
drug information and news for professionals and consumers.
https://lisinoprilpharm24.top/
Read information now.
Trustworthy and reliable, every single visit.
how can i get cheap lisinopril tablets
The pharmacists always take the time to answer my questions.
How do you wish to get round?
Though the intricate assembly of a mattress makes it more difficult to recycle, once disassembled, mattresses are made up of supplies that are very simple and profitable to recycle.
Always delivering international quality.
cytotec buy
п»їExceptional service every time!
Read now.
https://cipropharm24.top/
Their online refill system is straightforward.
Their global reach is unmatched.
where buy cheap cipro for sale
They set the tone for international pharmaceutical excellence.
The most pleasant pharmacy experience every time.
order cheap cytotec without a prescription
The best choice for personalized care.
A beacon of reliability and trust.
https://clomidpharm24.top/
Their prescription savings club is a godsend.
The team embodies patience and expertise.
can i get cheap cytotec without rx
Their commitment to healthcare excellence is evident.
A beacon of excellence in pharmaceutical care.
order generic cipro without prescription
Efficient, effective, and always eager to assist.
Phishing and other social engineering attacks have been on the rise.
They set the tone for international pharmaceutical excellence.
https://cytotecpharm24.top/
They always have valuable advice on medication management.