Te is azt gondolod, hogy 50 felett neked már reszeltek? Ezért nem is érdemes elkezdeni edzeni? Ha igen, akkor nézzünk egy egyszerű példát arról, hogy milyen fejlődést lehet elérni egy hónap alatt 55 évesen. :-)
A legtöbb levélíróm úgy kezdi a mondandóját, hogy „Elmúltam már 40, 50, 60 éves, már úgysem várhatok csodákat magamtól”, ezért felteszem azt a kérdést: Szerinted lehet fejlődni 50 év felett is? Persze, hogy, igen! Saját magamon szoktam tesztelni, ha valami újat, valami másfajta edzést csinálok, hogy mit is lehet elérni.
Az év utolsó napján, minden előzetes felkészülés nélkül részt vettem a szilveszteri futáson, amit Tatán az Öreg-tó körül rendeznek meg minden évben. Ez 7,2 km-es távot jelent. Azt azért nem mondom, hogy nem vagyok edzésben, hiszen heti kettő spinning és alakformáló órát tartok, ezen kívül súlyzós edzéseken is részt veszek. Futottam is, igaz, nyáron utoljára, de ha leállsz valamilyen típusú mozgással, hamar visszakerülsz a kiinduló helyzetedhez, vagyis a nullához, ahonnan elindultál.
Hiába van megfelelő erő és állóképességem az edzések által, ettől még nem fogok fejlődni futásban. A spinning órákat már 7-8 éve tartom, amelyhez a szervezetem már hozzászokott. Kérdés, hogy egy ilyen állandó kardió edzés mellett, miért nem sikerült a futásomat fejleszteni? Miért nem fejlődött a futóteljesítményem a spinning edzés által?

Johanna Quaas, 91 évesen
Egy kis anatómiai kitérő
Ugye azt tudjuk, hogy bármi is a célunk (zsírcsökkentés, izomépítés) a szív és érrendszerünket is kell fejlesztenünk. Ennek az izmok oxigén ellátottsága miatt van nagy jelentősége. Kalóriaégetés akkor jön létre, ha az izomszöveteket munkára sarkallod. Minél nagyobb az izommunka szükséglete, annál nagyobb a kalória leadás. Az izmok munkáját pedig kiszolgálja a szív- és érrendszerünk. Mivel spinning edzéseket tartottam, ezért a szív- és érrendszerem egy fajta edzéshez (izommunkához), jelen esetben csak a spinninghez alkalmazkodott. Futásban nem fejlődtem, mert az izomrendszerem nem volt ilyen irányban terhelve. Ha folyamatosan fejlődni szeretnél, mindig szükség van egy újabb kihívásra legyen szó kardió edzésről vagy izomépítésről.
De a futásra visszatérve, azóta két futást iktatok be egy héten. Az egyiket 15-20 percen át közepes tempóval végzem. Semmi különös. Ezt ráhangolódásnak tekintem a második futóedzésemre, és itt van a kutya elásva.
Mert a második edzésnél már fejlesztem magam. Amikor elkezdtem, annyi volt a célom, hogy 30 percet egyfolytában, gond nélkül, jólesően le tudjak futni. Ezt már 2 hét alatt elértem. De mit csináljunk, ha nem akarunk egyre több időt fordítani az edzésre, és úgy fejlődni? Egyszerű: ne az időt növeljük, hanem a távot. Azaz ne kezdjünk el egyre hosszabb edzésekben gondolkodni, hanem a már meglévő időben próbáljunk minél nagyobb távot lefutni (azaz gyorsuljunk)!
Sokan esnek abba a hibába, hogy egyre több időt töltenek el a futópadon, hiszen ahogy a szervezet hozzászokik a terheléshez, egyre jobban-, egyre többet fogsz bírni. De hidd el, sokkal többet érsz el, ha kevesebb idő alatt, nagyobb intenzitásra kapcsolsz.

Az első próbálkozásom eredménye
Visszanéztem az adatokat, melyet vasárnaponként lefutottam. Január 2-án 30 perc alatt 4,08 km-t futottam 8,2 km/h-s átlagsebességgel és 9,2 km/h-s maximális sebességgel. Ez egyébként úgy nézett ki, hogy 7,2 km/h kezdő sebességre állítottam a gépet, majd időközönként két tizedet emeltem a gyorsaságon, amíg elértem a 9,2-t. Nem volt szervezettség az emelésben, csak, ahogy gondoltam. De nyilván jobb, ha kitalálsz egy rendszert és azt követed.

9 edzéssel később!
Négy héttel és 9 edzéssel később, február 3-án már az volt a célom, hogy az 5 km-t lefussam 30 percen belül. Sikerült! 5 km 29,46 perc alatt. Jól látszik, hogy mekkora a fejlődés. Már a kezdő sebességem magasabb volt, mint az első futásom maximális sebessége! Február 3.-án 10,2 km/h-ás sebességgel indultam, 11,2 km/h volt a végsebességem az utolsó szakasznál. Gyakorlatilag 6 perces kilométereket futottam. És akkor most nézzük a kemény tényeket! :-)
Mennyit is fejlődtem az egy hónap alatt? 920 méterrel futottam többet a fél óra alatt. Ha belegondolsz, a 920 méter valójában 22,55%-os fejlődést jelent. 55 évesen. Egy hónap alatt. Mindössze 9 edzéssel. Tény, hogy a kezdeti fejlődés mindig a leggyorsabb. De ez igazából előny, nem hátrány. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a tested teljesítőképességét mindössze néhány hónap alatt jelentősen emelheted. Egy titok van: az előző edzésen leadott teljesítményt, mindig egy picivel túl kell szárnyalni. Úgyhogy senki ne keseredjen el a kora miatt! A test mozgásra termett! Használd ezt ki! Kezdj el sportolni most és feszegesd a határaidat!
Egyébként, mióta megírtam ezt a cikket, még 2 percet javítottam, tehát most már 28 perc alatt lefutom az 5 km-t. Szóval bármennyi idős is vagy, biztos lehetsz benne, hogy még messze nem reszeltek neked. Amíg van akarat és szándék, lehetsz fittebb!
Belevágnál?
Három dologgal tudjuk segíteni az elhatározásodat, ha belevágsz az edzésbe:
Állapotfelmérés/Konzultáció
Ezen nem csak a jelenlegi fizikai állapotodat, de a lehetséges fejlődésed ütemét vagy ha stagnálni kezdtél, a további haladásodat is átbeszélhetjük!
>>> Megyek, megnézem az állapotfelmérés részleteit >>>
Programok, Edzéstervek
Ha már körbe néztél az oldalon, láthatod, hogy az edzésterved megfelelő programozása nem banális dolog. A megfelelő gyakorlatok összeállítása, a célodhoz illeszkedő gyakorlatkombinációk, szettek, ismétlésszámok, edzésvolumen, és a megfelelő egyensúly mind elengedhetetlenek. Ezek nélkül gyorsan stagnálásba csaphat át az erőfeszítésed, rosszabb esetben helytelen gyakorlatokkal vagy hosszú távú strukturális egyensúlytalanságokból eredő tartós sérülésekhez is vezethet a nem kellő odafigyeléssel összeállított edzésprogram. Az edzésterveinkkel időt, pénzt, és energiát spórolhatsz, mert tudhatod, hogy kellő gondossággal és szakértelemmel lettek összerakva.
>>> Körbenézek a programok és edzéstervek között >>>
Személyi Edzés
Már pontosan tudod, hogy mit szeretnél elérni? Csak kellene segítség a reális céldátum meghatározásában? És kellene egy komplett személyre szabott, folyamatosan variált változatos fitnesz program? Állandó felügyelet? Monitoring? Kell egy „hajcsár”, aki ostorral áll fölötted és könyörtelenül végrehajtatja veled a fitnesz programodat? És hajlandó is vagy a programodra időt szánni? Ha ez a helyzet, akkor a személyi edzés neked való! Nézd meg a részleteket és ha tetszik, jelentkezz:
>>> Saját személyi edzőm lesz és végre tényleg gyorsan fogok haladni és eredményeket elérni? Ez tetszik, megnézem a részleteket? >>>
sweet bonanza siteleri: sweet bonanza slot – sweet bonanza oyna sweetbonanza1st.shop
slot casino siteleri: deneme bonusu veren siteler – guvenilir casino siteleri casinositeleri1st.com
sweet bonanza 1st: sweet bonanza – sweet bonanza sweetbonanza1st.shop
gГјvenilir oyun siteleri: casibom giris – yurtdД±ЕџД± bahis siteleri casibom1st.com
slot casino siteleri: casino siteleri 2025 – lisansl? casino siteleri casinositeleri1st.com
sweet bonanza siteleri: sweet bonanza oyna – sweet bonanza siteleri sweetbonanza1st.shop
guvenilir casino siteleri 2025 deneme bonusu veren bahis siteleri lisansl? casino siteleri casinositeleri1st.shop
sweet bonanza demo: sweet bonanza yorumlar – sweet bonanza slot sweetbonanza1st.shop
sweet bonanza siteleri: sweet bonanza 1st – sweet bonanza yorumlar sweetbonanza1st.shop
sweet bonanza slot: sweet bonanza – sweet bonanza sweetbonanza1st.shop
You’ve hit the nail on the head! I recently read an article on https://sky88n.io/ that addressed this exact issue, and it really helped me gain a broader perspective on the matter.
https://sweetbonanza1st.shop/# sweet bonanza giris
deneme bonusu veren siteler: lisansl? casino siteleri – slot casino siteleri casinositeleri1st.com
sweet bonanza slot sweet bonanza giris sweet bonanza yorumlar sweetbonanza1st.com
sweet bonanza 1st: sweet bonanza demo – sweet bonanza 1st sweetbonanza1st.shop
en gГјvenilir yatД±rД±m siteleri: casibom mobil giris – bahis oyunlarД± casibom1st.com
sweet bonanza giris: sweet bonanza giris – sweet bonanza demo sweetbonanza1st.shop
Fast, secure, and actually user-friendly—Portal Bridge delivers.
casino slot oyunlarД±: casibom 1st – bonus slot casibom1st.com
yeni deneme bonusu veren siteler 2025: casibom giris – canlД± bahis oyunlarД± casibom1st.com
lisansl? casino siteleri: guvenilir casino siteleri – casino siteleri 2025 casinositeleri1st.com
https://sweetbonanza1st.com/# sweet bonanza oyna
tГјrkiye nin en iyi yasal bahis sitesi casibom giris adresi Гјcretsiz deneme bonusu veren bahis siteleri casibom1st.shop
sweet bonanza demo: sweet bonanza demo – sweet bonanza sweetbonanza1st.shop
sweet bonanza giris: sweet bonanza demo – sweet bonanza yorumlar sweetbonanza1st.shop
http://usmexpharm.com/# Mexican pharmacy ship to USA
mexican rx online: UsMex Pharm – Mexican pharmacy ship to USA
Us Mex Pharm: Us Mex Pharm – UsMex Pharm
mexican pharmacy: UsMex Pharm – Us Mex Pharm
mexican pharmacy usa mexico pharmacy mexican pharmacy
This guide makes transitioning chains way less scary.
https://usmexpharm.shop/# Mexican pharmacy ship to USA
usa mexico pharmacy: п»їbest mexican online pharmacies – п»їbest mexican online pharmacies
mexican pharmacy: certified Mexican pharmacy – certified Mexican pharmacy
USMexPharm: Us Mex Pharm – Mexican pharmacy ship to USA
mexican pharmacy: usa mexico pharmacy – USMexPharm
https://usmexpharm.shop/# certified Mexican pharmacy
USMexPharm Us Mex Pharm mexican pharmacy
buying prescription drugs in mexico online: usa mexico pharmacy – UsMex Pharm
National Insurance Increase
certified Mexican pharmacy: mexican drugstore online – mexican rx online
usa mexico pharmacy: certified Mexican pharmacy – UsMex Pharm
https://usmexpharm.shop/# usa mexico pharmacy
usa mexico pharmacy: mexican pharmacy – USMexPharm
Mexican pharmacy ship to USA: mexican pharmacy – USMexPharm
usa mexico pharmacy: usa mexico pharmacy – USMexPharm
usa mexico pharmacy USMexPharm usa mexico pharmacy
https://usmexpharm.shop/# medication from mexico pharmacy
Us Mex Pharm: buying prescription drugs in mexico online – Mexican pharmacy ship to USA
mexican border pharmacies shipping to usa: mexican rx online – usa mexico pharmacy