Te is azt gondolod, hogy 50 felett neked már reszeltek? Ezért nem is érdemes elkezdeni edzeni? Ha igen, akkor nézzünk egy egyszerű példát arról, hogy milyen fejlődést lehet elérni egy hónap alatt 55 évesen. :-)
A legtöbb levélíróm úgy kezdi a mondandóját, hogy „Elmúltam már 40, 50, 60 éves, már úgysem várhatok csodákat magamtól”, ezért felteszem azt a kérdést: Szerinted lehet fejlődni 50 év felett is? Persze, hogy, igen! Saját magamon szoktam tesztelni, ha valami újat, valami másfajta edzést csinálok, hogy mit is lehet elérni.
Az év utolsó napján, minden előzetes felkészülés nélkül részt vettem a szilveszteri futáson, amit Tatán az Öreg-tó körül rendeznek meg minden évben. Ez 7,2 km-es távot jelent. Azt azért nem mondom, hogy nem vagyok edzésben, hiszen heti kettő spinning és alakformáló órát tartok, ezen kívül súlyzós edzéseken is részt veszek. Futottam is, igaz, nyáron utoljára, de ha leállsz valamilyen típusú mozgással, hamar visszakerülsz a kiinduló helyzetedhez, vagyis a nullához, ahonnan elindultál.
Hiába van megfelelő erő és állóképességem az edzések által, ettől még nem fogok fejlődni futásban. A spinning órákat már 7-8 éve tartom, amelyhez a szervezetem már hozzászokott. Kérdés, hogy egy ilyen állandó kardió edzés mellett, miért nem sikerült a futásomat fejleszteni? Miért nem fejlődött a futóteljesítményem a spinning edzés által?

Johanna Quaas, 91 évesen
Egy kis anatómiai kitérő
Ugye azt tudjuk, hogy bármi is a célunk (zsírcsökkentés, izomépítés) a szív és érrendszerünket is kell fejlesztenünk. Ennek az izmok oxigén ellátottsága miatt van nagy jelentősége. Kalóriaégetés akkor jön létre, ha az izomszöveteket munkára sarkallod. Minél nagyobb az izommunka szükséglete, annál nagyobb a kalória leadás. Az izmok munkáját pedig kiszolgálja a szív- és érrendszerünk. Mivel spinning edzéseket tartottam, ezért a szív- és érrendszerem egy fajta edzéshez (izommunkához), jelen esetben csak a spinninghez alkalmazkodott. Futásban nem fejlődtem, mert az izomrendszerem nem volt ilyen irányban terhelve. Ha folyamatosan fejlődni szeretnél, mindig szükség van egy újabb kihívásra legyen szó kardió edzésről vagy izomépítésről.
De a futásra visszatérve, azóta két futást iktatok be egy héten. Az egyiket 15-20 percen át közepes tempóval végzem. Semmi különös. Ezt ráhangolódásnak tekintem a második futóedzésemre, és itt van a kutya elásva.
Mert a második edzésnél már fejlesztem magam. Amikor elkezdtem, annyi volt a célom, hogy 30 percet egyfolytában, gond nélkül, jólesően le tudjak futni. Ezt már 2 hét alatt elértem. De mit csináljunk, ha nem akarunk egyre több időt fordítani az edzésre, és úgy fejlődni? Egyszerű: ne az időt növeljük, hanem a távot. Azaz ne kezdjünk el egyre hosszabb edzésekben gondolkodni, hanem a már meglévő időben próbáljunk minél nagyobb távot lefutni (azaz gyorsuljunk)!
Sokan esnek abba a hibába, hogy egyre több időt töltenek el a futópadon, hiszen ahogy a szervezet hozzászokik a terheléshez, egyre jobban-, egyre többet fogsz bírni. De hidd el, sokkal többet érsz el, ha kevesebb idő alatt, nagyobb intenzitásra kapcsolsz.

Az első próbálkozásom eredménye
Visszanéztem az adatokat, melyet vasárnaponként lefutottam. Január 2-án 30 perc alatt 4,08 km-t futottam 8,2 km/h-s átlagsebességgel és 9,2 km/h-s maximális sebességgel. Ez egyébként úgy nézett ki, hogy 7,2 km/h kezdő sebességre állítottam a gépet, majd időközönként két tizedet emeltem a gyorsaságon, amíg elértem a 9,2-t. Nem volt szervezettség az emelésben, csak, ahogy gondoltam. De nyilván jobb, ha kitalálsz egy rendszert és azt követed.

9 edzéssel később!
Négy héttel és 9 edzéssel később, február 3-án már az volt a célom, hogy az 5 km-t lefussam 30 percen belül. Sikerült! 5 km 29,46 perc alatt. Jól látszik, hogy mekkora a fejlődés. Már a kezdő sebességem magasabb volt, mint az első futásom maximális sebessége! Február 3.-án 10,2 km/h-ás sebességgel indultam, 11,2 km/h volt a végsebességem az utolsó szakasznál. Gyakorlatilag 6 perces kilométereket futottam. És akkor most nézzük a kemény tényeket! :-)
Mennyit is fejlődtem az egy hónap alatt? 920 méterrel futottam többet a fél óra alatt. Ha belegondolsz, a 920 méter valójában 22,55%-os fejlődést jelent. 55 évesen. Egy hónap alatt. Mindössze 9 edzéssel. Tény, hogy a kezdeti fejlődés mindig a leggyorsabb. De ez igazából előny, nem hátrány. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a tested teljesítőképességét mindössze néhány hónap alatt jelentősen emelheted. Egy titok van: az előző edzésen leadott teljesítményt, mindig egy picivel túl kell szárnyalni. Úgyhogy senki ne keseredjen el a kora miatt! A test mozgásra termett! Használd ezt ki! Kezdj el sportolni most és feszegesd a határaidat!
Egyébként, mióta megírtam ezt a cikket, még 2 percet javítottam, tehát most már 28 perc alatt lefutom az 5 km-t. Szóval bármennyi idős is vagy, biztos lehetsz benne, hogy még messze nem reszeltek neked. Amíg van akarat és szándék, lehetsz fittebb!
Belevágnál?
Három dologgal tudjuk segíteni az elhatározásodat, ha belevágsz az edzésbe:
Állapotfelmérés/Konzultáció
Ezen nem csak a jelenlegi fizikai állapotodat, de a lehetséges fejlődésed ütemét vagy ha stagnálni kezdtél, a további haladásodat is átbeszélhetjük!
>>> Megyek, megnézem az állapotfelmérés részleteit >>>
Programok, Edzéstervek
Ha már körbe néztél az oldalon, láthatod, hogy az edzésterved megfelelő programozása nem banális dolog. A megfelelő gyakorlatok összeállítása, a célodhoz illeszkedő gyakorlatkombinációk, szettek, ismétlésszámok, edzésvolumen, és a megfelelő egyensúly mind elengedhetetlenek. Ezek nélkül gyorsan stagnálásba csaphat át az erőfeszítésed, rosszabb esetben helytelen gyakorlatokkal vagy hosszú távú strukturális egyensúlytalanságokból eredő tartós sérülésekhez is vezethet a nem kellő odafigyeléssel összeállított edzésprogram. Az edzésterveinkkel időt, pénzt, és energiát spórolhatsz, mert tudhatod, hogy kellő gondossággal és szakértelemmel lettek összerakva.
>>> Körbenézek a programok és edzéstervek között >>>
Személyi Edzés
Már pontosan tudod, hogy mit szeretnél elérni? Csak kellene segítség a reális céldátum meghatározásában? És kellene egy komplett személyre szabott, folyamatosan variált változatos fitnesz program? Állandó felügyelet? Monitoring? Kell egy „hajcsár”, aki ostorral áll fölötted és könyörtelenül végrehajtatja veled a fitnesz programodat? És hajlandó is vagy a programodra időt szánni? Ha ez a helyzet, akkor a személyi edzés neked való! Nézd meg a részleteket és ha tetszik, jelentkezz:
>>> Saját személyi edzőm lesz és végre tényleg gyorsan fogok haladni és eredményeket elérni? Ez tetszik, megnézem a részleteket? >>>
reputable indian online pharmacy: indian pharmacy online – indianpharmacy com
UsaIndiaPharm: UsaIndiaPharm – USA India Pharm
UsaIndiaPharm: UsaIndiaPharm – india pharmacy
Salutations! Admiring this idea—it’s lovely. In fact, the approach brings a superb touch to the overall vibe. Nice work!
https://usaindiapharm.com/# india pharmacy mail order
UsaIndiaPharm: indian pharmacy paypal – india pharmacy
USA India Pharm: top online pharmacy india – п»їlegitimate online pharmacies india
UsaIndiaPharm: USA India Pharm – indian pharmacy
USA India Pharm: UsaIndiaPharm – USA India Pharm
indian pharmacy paypal: india pharmacy – USA India Pharm
UsaIndiaPharm: UsaIndiaPharm – UsaIndiaPharm
indian pharmacy paypal USA India Pharm UsaIndiaPharm
https://usaindiapharm.com/# buy medicines online in india
USA India Pharm: buy prescription drugs from india – UsaIndiaPharm
USA India Pharm: reputable indian online pharmacy – india online pharmacy
world pharmacy india: USA India Pharm – UsaIndiaPharm
https://usacanadapharm.com/# usa canada pharm
buy prescription drugs from canada cheap: canada drugstore pharmacy rx – USACanadaPharm
USACanadaPharm legitimate canadian pharmacy online USACanadaPharm
USACanadaPharm: canadian pharmacy king reviews – USACanadaPharm
https://usacanadapharm.shop/# thecanadianpharmacy
canadian online drugs: canadian pharmacy sarasota – USACanadaPharm
recommended canadian pharmacies USACanadaPharm prescription drugs canada buy online
https://usacanadapharm.shop/# trusted canadian pharmacy
canadian pharmacy cheap: usa canada pharm – canada pharmacy world
canadian world pharmacy: USACanadaPharm – USACanadaPharm
online canadian drugstore: canadian discount pharmacy – canada drugstore pharmacy rx
usa canada pharm: canadian neighbor pharmacy – USACanadaPharm
http://usacanadapharm.com/# usa canada pharm
canadapharmacyonline: canadian pharmacy meds reviews – canada pharmacy reviews
canadian online pharmacy canadian neighbor pharmacy usa canada pharm
Yes, I agree with this view completely. There’s an insightful post on https://tairicwin.com/ that covers this very subject, and I think it provides a solid argument to support your point.
thecanadianpharmacy: is canadian pharmacy legit – usa canada pharm
USACanadaPharm: canadian king pharmacy – best canadian pharmacy to buy from
http://usacanadapharm.com/# USACanadaPharm
canadian pharmacy ed medications: canadian family pharmacy – USACanadaPharm
my canadian pharmacy rx: canadian pharmacy store – USACanadaPharm
https://usacanadapharm.shop/# USACanadaPharm
pharmacy in canada canadianpharmacy com ed meds online canada
my canadian pharmacy: trusted canadian pharmacy – usa canada pharm
USACanadaPharm: USACanadaPharm – USACanadaPharm
http://usacanadapharm.com/# canadian pharmacy antibiotics
drugs from canada: canadian pharmacies comparison – usa canada pharm
This is a fantastic point! It’s something I’ve also read about on https://v9win.space, where they delve into similar ideas in great detail. I think it’s an important topic to explore.
canada drugs online canada pharmacy reviews usa canada pharm
best canadian pharmacy to buy from: buy prescription drugs from canada cheap – canadian world pharmacy
https://usacanadapharm.shop/# usa canada pharm
northwest canadian pharmacy: precription drugs from canada – usa canada pharm
canadian family pharmacy: canadian pharmacy world reviews – usa canada pharm
USACanadaPharm USACanadaPharm pharmacies in canada that ship to the us