Itt az újév, vagyis újabb lehetőséget kaptunk, hogy gatyába rázzuk magunkat és ezúttal tényleg jól csináljuk. Ilyenkor mindenféle fogadalmakkal igyekszünk magunk számára is jelezni, hogy most új kezdet vár ránk, új lehetőséget kaptunk. Jöhet a megújulás!
A minap felhívták a figyelmemet néhány érdekes statisztikai adatra az újévi fogadalmakkal kapcsolatosan. Íme ezek közül néhány:
A legnépszerűbb, aranyérmes újévi fogadalom „Az ebben az évben tényleg lefogyok!”. Ki hitte volna?! :-) Ugyanakkor ez komoly. Olyan fogadalmakat előz meg, mint a bronzérmes „Többet fogok keresni és takarékoskodni”, a dobogóról éppen csak lecsúszó 4. „Izgalmasabb évet szeretnék, tehát ki fogom élvezni az életemet” vagy a 9. „Párt fogok találni”, illetve a 10. „Több időt fogok tölteni a szeretteimmel”.
Az emberek kevesebb mint fele (45%) szokott egyáltalán újévi fogadalmakat tenni.
Ezeknek az embereknek csak a 75%-a jut túl az óriási megpróbáltatást jelentő első héten. A többi már az első 7 nap valamelyikében megszegi a fogadalmát. Vagyis mire e sorokat olvasod már a fogadalmat tevők egynegyede elbukta a 2012-es fogadalmát.
Csak a 64%-uk jut túl az első hónapon, és…
Csak a 46%-uk képes a fogadalmát hellyel-közzel nyárig is betartani.
Végül összesen a fogadalmat tevő emberek mindössze 8%-a, vagyis úgy nagyjából minden 12-13. ember mondhatja csak el magáról, hogy sikeres az újévi fogadalmainak megtartásában.
Elég lehangoló a kép. Nem igaz? Szerencsére azonban én találtam egy módszert, ami végre tényleg halál biztosan működik! Szeretném, ha a következő mondatom súlyát megfelelően átéreznéd! A jogi felelősségem és a fogyasztóvédelmi törvény túlzó állításokkal kapcsolatos rendelkezéseinek teljes tudatában bízvást állíthatom, hogy ez a módszer 100%-os hatékonysággal működik!
Igen, jól olvastad. 10 emberből 10-nél fog biztosan működni! Amikor véletlenül rájöttem a módszerre, nem hittem el, hogy milyen hatékony. Újévi ajándék gyanánt szeretnélek tehát megtanítani a módszerre.
Kíváncsi vagy tehát, hogy hogy tudod az újévi fogadalmaidat 100%-osan betartani? Na, akkor jöhet az év legnagyobb leleplezése!
Ahhoz hogy 100%-os sikerrel tudd megtartani az újévi fogadalmaidat, nincs más dolgod, mint hogy olyan fogadalmakat tegyél, amelyek már amúgy is az életed részét képezik! Mint például:
- Visszavenni a mértéktelen süti, csokoládé, pizza, stb. fogyasztásomból? Örökre?! Lehetetlen! Ennyi erővel a lélegzetvételből is visszavehetnénk! Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy ebben az évben annyit nassolok és annyi gyorsételt eszem, amennyit csak szeretnék!
- Edzeni erőfeszítést jelent, az meg nehéz. Sok szegény országban az embereknek hatalmas súlyokat kell cipelniük fizikai munka gyanánt, mi pedig pénzt fizetünk azért, hogy súlyokat emelgessünk?! Nonszensz! Le az edzéssel! Soha többé nem fogok edzeni! Így van, soha!
- A fogyás nem megy. Lássuk be. Próbáltam sokszor, sokféle dolgot, és nem működtek. 2012-ben, tehát inkább hízni szeretnék. Úgy 5-10 kiló plusz zsírt szeretnék!
Te is láthatod, hogy az újévi fogadalmak betartása ezzel a módszerrel nemhogy biztos, hanem egyenesen akaratlanul is menni fog! (Szívesen veszem, ha a hozzászólások között megosztasz még olyan újévi fogadalmat, amit biztosan be tudnál tartani! Gyerünk, fiúk és lányok, elő az öniróniával! Meglátod, jót fog tenni, ha egy kicsit kifordítva fogalmazod meg a bajodat!)
Természetesen, ha már sikerült egy jót önfeledten kacagnunk magunkon, akkor tényleg nem ártana elgondolkodni azon, hogy mik azok a jellemzők, amelyek ténylegesen betarthatóvá tesznek egy fogadalmat. Íme néhány:
- Fogalmazz meg olyan célt, amiért érdemes dolgozni! Vannak célok, amelyek egész egyszerűen nem elég motiválóak ahhoz, hogy az ember dolgozzon értük. Vagy azért, mert túl jelentéktelenek, vagy azért, mert megvalósíthatatlanul nagyok! Érdemes eltalálni azt a mértéket, amelyért már megéri tenni!
- Reális célt fogalmazz meg! Ebben az évben meggazdagszom! Vagy ebben az évben megnyerem a Mr./Ms. Universe címet – lássuk be, hogy ezek nem reális célok. Főleg, ha jelenleg átlagfizetésből élsz vagy van 30-40 kg felesleged! Általában radikálisan túlértékeljük azt, amire rövid idő alatt képesek vagyunk, és messze alulértékeljük azt, amire hosszú távon, következetességgel képesek lennénk. Az eredmények összeadódnak, és még ha kis eredményekről is beszélünk, hosszabb távon ezek jelentőssé válnak!
- A célodat oszd kisebb egységekre! Az első két pont némileg ellentmond egymásnak. Legyen a cél nagy, hogy megérje dolgozni érte, de legyen reális és elérhető, ami lássuk be, nem túl motiváló. A kettőt érdemes összhangba hozni azzal, hogy a nagy célodat kis, elérhető részcélokra osztod, amelyeket aztán belátható időn belül teljesítesz is.
- Legyen határidő a kiscéloknak! Képzeld el, hogy van valami, amit nagyon szeretnél megcsinálni már régóta. Ha ne adjisten holnap kiderülne, hogy halálos beteg vagy, és már csak napjaid vannak hátra, akkor azonnal megcsinálnád, hiszen ott a határidő! Így viszont évek óta halasztgatod! Ha van határidő, és az a határidő se nem túl távoli, se nem túl közeli, akkor van esély a célok megvalósításának. Egy nagy cél, amire kiszabunk 4-5 évet, és aztán nem osztjuk fel kis célokra, nem fog teljesülni, mert hát mégiscsak 4-5 évünk van rá, így mindig lehet halogatni! A fiam három-négy évvel ezelőtt elhatározta, hogy világkörüli útra megy, de nem osztotta fel ezt kis célokra, így jelenleg sem teljesült a célja. Ha viszont felosztotta volna részfeladatokra (tervezés, első repülőjegy megvásárlása, stb.), akkor már biztosan úton lenne. Ha 30 kilótól szeretnél megszabadulni, akkor az lesz a fő célod, de mondjuk legyen 2 kiló az első hónapban a részcélod. Egy hónap belátható. Elég rövid, hogy motiváljon az eredmény, de elég hosszú, hogy érdemi eredmény is elérhető legyen. Ha megvan az első hónap, akkor jöhet a következő, és a következő. Ahogy belejössz, úgy motivál egyre jobban a siker, és bár az elején úgy tűnt, hogy egy örökkévalóság lesz lefogyni a felesleget, végül relatíve gyorsan, fenntartható módon akár 6-9 hónap alatt is összejöhet!
Szép napot,
Szűcs Ildikó
EdzésMester
Ez a cikk szerzői jogvédelem alatt áll! Másolása, módosítása, egyéb fórumokon való – részben, vagy egészben történő – közzététele nem engedélyezett! Ha szeretnéd megosztani másokkal, ezen oldal linkje közzétehető.
szeretnek joleni igem tornazok ithon de nincs szponzorom legyelte nekem es tanics tornazni legyek jol es neked tolgozak menyek versenekre gyere ide aholalol hozam
Kedves Ildikó!
A helyes újévi fogadalmakról jutott eszembe két ismerősöm tavalyi vetélkedése. Mindketten kb. 15 kilót akartak leadni, és elhatározták, hogy havonta 3 kilót vállalnak.
Fényképekkel (lábujjak a mérlegen) kellett dokumentálni a haladást, és aki nem tartotta be, az 20 ezret fizetett a másiknak. Volt egy nagy végcél is, azt hiszem, májusra, ott már 100 000 Ft volt a tét. Vagyis nem lazsálhatott, aki akár mindegyik hónapban „nyert”, mert a végén bukhatta az egészet! Ha netán mindketten „vesztettek” vagy „nyertek”, akkor a pénz jótékonyságra ment.
Szerencsére vannak olyan helyzetben, hogy nem verte volna földhöz egyiküket sem a kiadás, viszont elég nagy volt ahhoz, hogy megérje dolgozni. El is érték a céljukat mindketten. Tudom ajánlani a módszert másoknak is, akik valakivel együtt fogynak! Mert lehet az ember megértő a társával: „persze, ebben a hónapban 2 szülinap is volt, meg ott volt az a nátha, ami miatt két hétig nem tudtál edzeni”, de a zsebét akkor is mindenki félti. :)
Jó fogyást és sok kitartást mindenkinek!
Maitai
Kedves Iidikó!
Tegnap megrendeltem az Edzésmester programot, de még nem kaptam visszajelzést a fizetésről. Külföldről szeretnék fizetni PayPal-lel.
Kérlek, írd meg kivel kell felvennem a kapcsolatot!
Köszönöm!
Mónika
Kedves Ildikó!
Jómúltkori hírleveledben ígértél egy paleo leleplező írást, mai napig várom. (gondolom nem merült ki annyiban, hogy a nyálunkban nagy mennyiségű amiláz található). Miért is baj, ha kihagyunk olyan ételeket, amik nem embernek valók? Mivel nincsen zúzám, se bögyöm, ezért a gabonákat meghagyom a rágcsálóknak meg a madaraknak. A tehéntej pedig kisbocinak való. Felnőtt embernek mi szüksége lenne a tehéntejben található IGF-re és BMC7 fehérjékre?
Én azt fogadtam meg hogy 2012-ben mindig jókat fogok aludni!
Sikerül betartanom, mert gyermekkoromtól jó alvó vagyok.
Kedves Ildikó!
Most szombaton szeretnék felolvasni Szívrádióban a cikkedből, ill. ezzel kapcsolatosan elmondani saját tapasztalataimat.
Természetesen elmondanám, hogy honnan származik a cikk.
Szabad? Szívesen reklámoználak…
http://www.szivradio.ucoz.net
Legyen szép a napod: Derita mNemos műsorvezető
Nagyon várom a beígért anyagot! Remélem sikerül a 8% között maradnom!
Kedves Ildikó! Sikeres és Boldog Új évet kívánok ezúttal is!
A paleo leleplezés engem is nagyon érdekel, mert annyira hangoztatják, hogy mennyire jó mindenkinek! Hát, én nem vagyok ebben biztos… de nem csak sejteni szeretném, hanem tudni is, hogy miért nem jó. Köszönöm, Kati
Ezek az újévi fogadalmak csak a lelkiismeret megnyugtatására jók meg a halogatásra. Ha valamit meg akarok tenni nem kell Újévig várni! Miért gondolják az emberek hogy változik attól valami hogy 2011 helyett 2012-t írunk?
Kedves Ildikó!
Mindig nagy érdeklődéssel olvasom írásaidat. Hasonló a gondolkodásunk. Én azt határoztam el, hogy 2012 évben leadok vagy 30-40 kg-ot. Jelenleg 118 kg vagyok, de 120-ról indultam. Azt határoztam el, hogy a nevem napjára június 27.-re le kell mennem 100 kg-ra úgy, hogy fogyok havonta 3 kg-ot. Sopronban a Lőverekben lakom 5-6 km-re a belvárostól. Minden nap járok templomba a belvárosba autóval. Kis nyugdíjas vagyok és az üzemanyag viselhetetlenül drága akkor is ha a gázolajat Ausztriába veszem meg. Ezrét azt határoztam el, hogy minden nap gyalog megyek le a városba ha nem esik az eső, és nem fúj elviselhetetlen szél. Tavaly ősszel a hideg idő beálltáig biciklivel tettem meg ugyanezt az utat, amire most gyalogosan vállalkozom április közepéig. Akkortól már lesz olyan jó idő, hogy ismét nyeregbe pattanhatok és ide a hegybe felnyomni a kétkerekűt nem egy leányálom, de én mindig megtettem. Ennek a kettő dolognak hoznia kell a havi 2-3 kg-os fogyást. Volt időszak az ősszel, hogy kettő db
6 kg-os súlyzóval tornáztam 30 percet, ami szintén nagyon hasznos volt, csak egyszer annyira megerőltettem magam, hogy elment a kedvem tőle. Azóta is csak nézem a súlyzókat. A gyaloglás és a bicikli kell, hogy segítsen a problémámon, mert 180 cm magas vagyok 62 éves leszek április 08.-án és le akarok fogyni 85 vagy legalább 90 kg-os mértékig. Kérlek írd meg, hogy van-e esélyem a leírt tervemmel a célom megvalósításához.
Kézcsókjaimat küldöm:
Dr. Bezzeg László
Kedves Ildikó!
Nagyon sokat tanultam a cikkeidből,most is örömmel olvasgatom.
A Te segítségeddel megváltoztattam a táplálkozásom,felgyorsult az anyagcserém,azt a pár kg.többletet,ami volt rajtam,könnyedén leadtam.
Nem vagyok kiéhezve,naponta 5-6-szor eszem,és nem félek,hogy visszahízom.
Jól érzem magam a bőrömben.Az emberi szervezetre is igaz,hogy többet elérünk egy csepp mézzel,mint egy hordó ecettel.Nem szabad a szervezetünket éheztetni.
Az a kis mozgás pedig mindenkinek kell!Köszönöm:Franciska
Kedves Ildikó !
Tavaly szeptember-október körül kaptam meg a programodat.Az első időszak olyan lelki felkészülés-féle volt. Azután elkezdtem követni amit írtál.Alapvetően lusta vagyok.Marék gyógyszert szedtem szív,cukor,vérnyomás, stb.Október 4-én kezdtem a teljes életmódváltást 124 kg-ról.Van egy tréfás mondás, miszerint a férfi 100 kg alatt nem férfi,csak karácsonyfadísz. Örömmel mondom,hogy én már karácsonykor ebben a kategóriában „lógtam”./99,6/ Nem is ez a lényeg ! Az igazi hab a tortán a gyógyszer elhagyása volt.Ezelőtt csak a cukor „elleni” gyógyszerből a max mennyiség szedése mellett is 16-18 volt a cukrom. A vérnyomás 180 körül. Állandó fáradtság stb. Most NEM SZEDEK SEMMILYEN GYÓGYSZERT !!! súly 99-100,cukor max 5,8 vérnyomás 130 és nem tudok elfáradni!
Kedves Ildikó ! Köszönöm !
Üdv: T
Kedves Ildikó!
Tetszik az általad megismert módszer, csak van egy problémám: nem tudok eljárni edzeni 2 kisgyerek mellett, mert ehhez utazni kellene, vinni őket is addig a nagyszülőkhöz, stb… Az egyik még csak fél éves. Lehetőségeim a következők: ellipszis tréner, futás, aerobik dvd. Így is van értelem megrendelni a programot? Kb 10 kg feleslegről van szó, illetve a régi fittségemet (a szülések előttit) is vissza szeretném nyerni.
További szép napot!
Szini
ui.: az előbb kifelejtettem egy kérdést:
– Szoptatás mellett szeretném elkezdeni a programot. Lehetséges? Nem megy el tőle a tej?
Köszönöm a válaszait előre is.
Sz.
Aki a kökorszaki életmódhoz érez vonzódást, az próbálja ki, hogy 1 évig erdőben él, vadászik és nyersen eszi meg az elejtett vadat, aztán majd számoljon be a tapasztalatáról, ha még lesz rá módja!
Gondolom, nem véletlen, hogy az ősember csak 30-40 évig élt, ha nem taposta el egy mammut.
Kedves Ildikó!
A többi cikkedhez hasonlóan ez is nagyon tetszett, most regisztráltam a EAP-re remélem meghozza a várt eredményt, bár bevallom nem nagy bizodalmam van a letöltös programokban. Az én újévi fogadalmam az volt, hogy megszabadulók a felesleges kilóimtól (zsírtól). Már neki is kezdem a drasztikus diétának, amikor 2 hét után rátaláltam először az oldaladra. Minden borult, hiszen nem jól csináltam. Most nap-nap után vároma leveleid és remélem még nem késő a váltás. Ma a testzsírt is kiszámoltam- elkeserítő lett az eredmény. (42-45%)
A cél adott és remélem a kitartáshoz Te is segítségemre leszel!
ü. Ági
Kedves Ildiko!
Engem kétszer műtöttek porckorong sérvvel. Elég jól megvagyok. Úszom és tornázom, meg szobabicikliczek. De vannak fájdalmaim, mert az ülöideget heg veszi körül. Hogyan kezdjek el a Te módszered szerint edzeni?
Kedves Ildikó! Én is évek óta küzdök az”észresemveszemésfelszalad5-6kg mal”. Én is az 50 fölötti korcsoport táborát bővítem.Én sem eszem sokat, de nyílván, kevesebbet kellene a korábban megszokottnál. Azt hiszem, átlagosan egészséges életet élek. Nem szeretem olyan nagyon az édességet, /pár kocka csoki és hetekre el vagyok látva./A zsíros ételt, tésztafélét sem gyakran. Viszont. igen rapszodikus az életem. Többnyire éjjel dolgozom. /e.ü/. Nappal is tevékenykedem, többet-kevesebbet,mikor hogyan alakul. Viszont, nappal, nagyon keveset/1-2 órát/ tudok aludni és akkor már nagyon jót aludtam. Szeretek kerékpározni, nem túl gyakran. Nem ülök sokat egy helyben, elég mozgékony vagyok, mégis, minimum 15 kg a súlyfeleslegem. Nem találok megfelelő edzést amit a lehetőségemhez mérten alkalmazni tudjak. Érdekelne a véleményed, avagy bár ki véleményét szívesen veszem ha az építő jelleggel bír. Köszönettel.
Kedves Mária! Sajnos ahogy idősödünk, egyre nehezebbé válik a súly kordában tartása. Ugyanakkor nem lehetetlen. :-)
Először is az, hogy nem tudsz rendesen aludni, az komoly probléma, ami már önmagában is hizlal. :-) Ennek oka, hogy kevés alvás esetén: magasabb a kortizol szint, gyorsul izomveszteség, csökken a sejtek inzulinérzékenysége, gyengül glükózszabályozás, növekszik az étvágy. Vagyis elsőként azt kellene megoldani, hogy rendesen ki tudd aludni magad. Ha ez a munkád miatt lehetetlen, akkor bizony nagyon nehéz dolgod lesz, mert ezek ellen nagyon nehezen lehet csak küzdeni. Nem véletlenül szoktam mondogatni: a pihenés és az alvás legalább olyan fontos része a fittségnek, mint maga az edzés.
Apropó edzés. Kicsit paradox módon: ahogy idősödünk, egyre inkább a magas intenzitású mozgásnak van komolyabb eredménye. Ezzel egy időben viszont egyre komolyabb felkészülési idő kell ahhoz, hogy ténylegesen magas intenzitású mozgást végezzünk. Elvégre nem akarsz lesérülni a fitté válás folyamatában. :-) Ha kifejezetten súlycsökkentés a cél, akkor érdemes legalább heti 4-szer kardiómozgást végezned, és ebből 2-3 intervallum edzés. Viszont nem érdemes az egésznek hirtelen nekikezdeni. Az intervallumedzések intenzitását csak fokozatosan, egy-két hónap alatt emeld a maximumára.
Így látatlanban hirtelen ez a két dolgot tudom mondani.
EPO is found in the plant s seeds, and is high in the essential fatty acid gamma linolenic acid GLA [url=https://fastpriligy.top/]priligy buy[/url] pneumoniae see Table IV